FTP & élő versenyek

2010. február 05., péntek 16:12
Hello BAZ-megye.


Uff.

A legutóbbi bejegyzés óta kicsit megváltoztak a terveim. Mivel Ongame-n csináltam 7 versenyből 3 FT-t, ezért gondoltam most überkirály mtt játékos lettem, szóval irány a FullTilt.  :)
Rengeteg hiba van még a játékomban, párat kiemelek:

Korai szakasz:

  1. LAG játékos vagyok, ezért a versenyek elején a TAG stílus nem nagyon fekszik. Volt már rá példa, hogy pár perc alatt meguntam az egész versenyt, és csak pocsoltam.
  2. A kelleténél többször bevállalok kétes szitukat, amiket verseny elején még nem igazán kellene
  3. Ha a verseny elején shortstack leszek, akkor az kicsit tiltre tesz olykor-olykor..
  4. Túl sok 3bet OOP
  5. Túl sok cbet OOP/IP.
Középső szakasz:

  1. Túl sokszor túlságosan is fellazulok. Ez ITM szakasz közelében nem hátrány, de még előtte azér kicsit kínos dolog.
  2. Sokszor nem sikerül akkora stacket építeni a korai szakaszban, hogy tudjam terrorizálni az asztalt. Ha viszont sikerül, akkor elkezdek pocsolni.. :)
  3. A stackeket nem nagyon figyelem, ami mai mtt-ben talán az egyik legnagyobb hiba. Nem arról beszélek, hogy ráemelek egy 5BB-s emberre 82o-val, hanem hogy mikor érdemes light3betelni, light4betelni, 3bet/4bet allin menni. Mikor +EV és mikor -EV. Ezen elkezdek majd dolgozni, PokerStove stb..
ITM után:

  1. Ha mondjuk FT kerülök, és ott az első hely 500$< akkor lebénulok... kicsi még a bankrollom és túlságosan is feszes leszek, így nem tudok győzelemre játszani... Nyilván erre a megoldás a minél nagyobb bankroll.
  2. Középső szakasz 3as pont.. :)
  3. FT-n kicsi a kockázatvállalási hajnaldóságom.


Szóval MiniFTOPS márc.10-márc.21.:

Most ezerrel készülök rá. Elemzek, videókat nézek, BR-t építek.. FTP-n csak sng-zek ill. mikro mtt-zek.
Kíváncsi voltam a superturbo 6max sng-kre. Volt egy óriási hotrunom másfél nap alatt 30BI-t nyertem. Azóta kicsit alábbhagyott a lendület, mondhatni downswing :) 13-14 eventen készülök indulni a MiniFTOPS-en, szóval olyan 350$-ra kell felvinnem FTP-n a rollom, most 260nál járok. Remélem legalább egy FT-m lesz, az óriási dobna a bankrollomon. Egy első helynek is örülnék mondjuk úgy 40K$-nak. :)

A legjobban a 6max ill. a HU versenyt várom.

Élő poker:

2 hét és megyek a Gold Angelbe (Miskolc). Kinéztem az 5+1es FO-t, és a 10+2es DS FO-t.
Kíváncsi vagyok a miskolci élő poker alakjaira, utoljára elég régen voltam élő versenyen...


GL

Hozzászólások

  • Szecsa2010. február 05., péntek 16:49
    avatar

    A képedről jut eszembe, hogy tavaly Balatonon az egyik állomáson a vonatról olyat hánytam az áfonyás finlandiától, mint még azelőtt soha.
    Amúgy sok sikert! :D

  • Krono2010. február 05., péntek 16:52

    :D Én a Finlandia Lime-tól hánytam... :D Kevés olyan pia van, ami meghányat, de ez azok közé tartozik. :D

  • gergo2212010. február 05., péntek 22:13
    avatar

    én mindentől hányok :D
    mikrós gyros volt a legrosszabb eddig meg mikor fogadásból megittam egy fél bögre forralt majonézt...:S (soha többet)
    meg egyszer szerecsendió-evő versenyt tartottunk és 1hétig azt böfögtem föl. Senkinek nem ajánlom, még poénból sem.
    na ennyit rólam
    köszönöm a lehetőséget.
    :D

    Sok sikert amúgy a MiniFTOPS-hoz :)

  • tdaniel84hun2010. február 06., szombat 02:05
    avatar

    szasz krono. én is eljárok időnként a gold angelbe, lehet már játszottunk is együtt ... egész pontosan hanyadikán lesz az 5+1 FO?

  • Krono2010. február 06., szombat 10:35

    Én konkrétan a Gold Angelben még nem voltam, hanem az elődjében a River klubban. Ott sem túl sokszor... inkább a 72be és a Ricardoba mentem le 1-2X.

    Az 5+1es hétfőnként van 7-től.
    A versenynaptárt itt megtalálod:

    http://www.goldangel.hu/pokerklub/veresnyein

    gergo: minden tiszteletem, hogy megbírtad inni azokat a sz*rokat :D

Ha hozzá szeretnél szólni, lépj be! vagy regisztrálj!