Lábvíz

2010. július 27., kedd 22:49
Kérek egy lavor lábvizet.







Na üdv.

Normális címet sosem tudok adni a bejegyzéseknek, most talán az is közre játszik, hogy nagyon fáradt vagyok.

Utána olvastam a kondis dolgoknak a bodybuilder.hu-n, és megvilágosodtam. Pl. eddig nem nagyon ettem 6 után, de kiderült, hogy ez egy oltári nagy baromság.
Találtam még diétát is ott. Eléggé sokba kerül. Azt tervezem, hogy szeptemberben kezdem, és 14 hétig fog tartani. Számolgattam. ~52 kiló csirkemell és ~50 kiló rizs, valamint protein is kell + kondibérlet, ez úgy 150 ezer körül lesz. Nagy része még nincs meg, de úgy tervezem, hogy 5-10$os HUokon 12-15%os ROI-al simán össze fog jönni, főleg úgy, hogy rengeteget játszok majd augusztusban.
14 hétig elég kemény lesz ugyan azt enni, de a célért mindent. :)

Közben elkezdtem a The Shield 4. évadját. Lostot nem múlja felül, de azért feljön a kedvenc sorozatok képzeletbeli 4. helyére. 2. helyet az Így jártam anyátokkal, a 3. helyet pedig a Dexter foglalja el.
Remélem ősztől az utóbbi 2-nek jön a következő évadja.

PokerHeavenen csak vergődök. Naponta akkora swingek vannak, hogy a rollomnak kb a 15-20%át teszik ki. Nagyon idegesítő. De 1-jén végre itt hagyom ezt a rakat fost. Nem bírom az ilyen swingeket, ongame-n is ugyan ez volt. Ezért hanyagolom kicsit a cg-t.

Hozzászólások

  • paulbig2010. július 28., szerda 00:38
    avatar

    "Pl. eddig nem nagyon ettem 6 után, de kiderült, hogy ez egy oltári nagy baromság"

    Igen ez az, mivel az a lényeg, hogy lefekvés előtt ne egyél. Az oldal amúgy nagyon jó tényleg.

  • sportember2010. július 28., szerda 01:15
    avatar

    Pokerheaven pedig tényleg maga a menyország, 2-3 BI-ket tolnák át harmadik párral :D

  • Krono2010. július 28., szerda 08:44

    Jaja több olyan sessionöm is volt, ahol 4-5 beülőt nyertem úgy 6 asztalon, hogy közben filmeztem, fórumoztam stb. Szóval tényleg csak ABC póker kell ide, dee sajnos a rollom nem bírja a swingeket, mert ha meg bukok, akkor az is megközelíti a 3-4 beülőt. :D

  • Mediolanum2010. július 28., szerda 11:32
    avatar

    Csirkemell-saláta kombó lefekvés előtt is mehet bmikor..

  • RTT3142010. július 29., csütörtök 00:11
    avatar

    vigyazz mert a testepito "kemenygyerekek" is alig birjak a csirkemell+rizs kombot. Szerintem elosszor vegyel egy keves rizset es mejjet, csinald 2 hetig, es ha ugy erzed hogy kibirod akkor nyomasd tovabb. Csak azert mondom, hogy ne furodj be ha nagy tetelben akarod venni.

  • RTT3142010. július 29., csütörtök 00:11
    avatar

    alig birjak a csirkemell+rizs kombot (hosszutavu dietara gondoltam ahol csak azt eszik)

  • Krono2010. augusztus 03., kedd 22:32

    hát majd kiderül :) nagy a tűrőképességem :D

Ha hozzá szeretnél szólni, lépj be! vagy regisztrálj!