Érdekes kérdés, bónuszrendszer - folytatás

2017. november 13., hétfő 15:18
Így 3/4 év elteltével leírom, hogy milyen eredményre vezetett egy cégnél az a bónuszrendszer az életben, ami a kettővel ezelőtti blogbejegyzésem témája volt.
Az említett bejegyzés itt olvasható. 

Mint leírtam a bejegyzésben, két szélsőséges teljesítési stratégiát véltem felfedezni:

  1. Minél rövidebb idő alatt megoldani az összes feladatot.
  2. Havonta a lehető legkevesebb feladat megoldásával minél többször kivenni az alapbért, és az ezek után járó bónuszt.
Az lett az eredmény az adott cégnél, hogy volt egy szűk réteg (aki a gyors, de nagyobb összeget választotta) és rövid ideig nagyon szép eredményeket produkáltak, ám jól előreláthatóan az ő feladataik hamar elfogytak, így meg is váltak a nagyrészüktől. Volt egy másik szűk réteg, akik pedig egyértelműen hosszabb távra rendezkedtek be, szépen elosztották a feladatokat, és csak az alapbért megcélozva csak a szükséges minimumot teljesítették. Ők ugyanazt a feladatot darabonként jóval nagyobb összegért végezték el. 

Fontos információ, hogy a túlteljesítés az az átlag fizetésnek megfelelő alapbér, plusz az ennek a kétszeresét jelentő bónusz összegét jelentette maximum / hónap. Tehát a gyorsan, de jóval rövidebb ideig többet keresni akaró réteg vagy biztos abban, hogy ezzel a módszerrel más cégnél is más területen is ennyit fog keresni, vagy hirtelen kellett a pénz. Én ez utóbbira tippelek. 

Ami számomra hihetetlen, hogy a döntő többség, -szerintem- mindenféle gondolkozás nélkül ad hoc jelleggel, mikor hogy sikerül alapon dolgozott. A másik nagyon érdekes, hogy bár mindenféle belső szabályzat tiltotta, de mivel fizikailag megoldható volt, az elsőnek említett (gyorsan nagyobb összeget keresni akaró) szűk csoport, igazi ragadozókként más munkatársak feladatait is ellopta, minden más fölé helyezve a rövidtávú nagyobb jövedelmet. 

Összességében a bónuszrendszer megbukott, amit az éves célkitűzés max 60%-os teljesítése mutat a legjobban, ami logikusan következik a csak az alapbérre utazó alacsony teljesítésű dolgozók, és a nagy számú ad hoc jelleggel dolgozók esetében megoldatlanul maradt feladatok számából.

Hozzászólások

  • sztalin2017. november 13., hétfő 15:42
    avatar

    mondjunk ebben semmi meglepő sincs, viszont a céged elégetett egy halom pénzt

  • lecso102017. november 13., hétfő 16:34
    avatar

    Dolgoztam már 1-2 nagy multinál, és hiába van 1-2 területen nagyon jól kidolgozva a működés, általánosan tényleg igaz egy ismerősöm állítása, ami szerint minél nagyobb egy cég, annál nagyobb a kupleráj.

Ha hozzá szeretnél szólni, lépj be! vagy regisztrálj!