Néha kedvem van írni...

2008. január 14., hétfő 18:27
Régóta kacérkodom a pókerblog gondolatával, de a döntő lökést csak a tegnapi verseny adta meg. Nem vagyok túl összeszedett ember, ezt valószínűleg tükrözi majd a bejegyzések között eltelt idő is . De vannak alkalmak, h elcsábít a múzsa, és olyankor jól esik ezt másokkal is megosztani.

 

A versenybeszámolóm, pedig túlhosszú lenne egy hozzászólásnak, ide is csak két részbe merem betenni:) Összességében, kicsit autopilot módon játszottam, de jókor érkeztek a jó lapok, és ez tegnap elég volt a sikerhez. Akit pedig bővebben érdekel a történet, íme:

Tegnap a versenyt leszámítva tanultam, így aztán nagyon vártam a fél9 közeledtét, ki voltam éhezve egy kis játékra. Egyébként is nagyon élvezem ezeket az Akadémiás tornákat. Remek a hangulat, mivel -ha  nem is a klasszikus értelemben vett- barátokkal játszom. Illetve a presztízs kérdése is kellemes izgalommal tölt el ilyenkor.

 

Felduplázom

A verseny elején elbuktam pár kisebb kasszát, de nem estem vissza jelentősen a kezdeti stackekhez képest. Az első komoly partim CasabaP14 ellen volt. KK-val emeltem korai pozícióból 160-at (vakok 25/50 nálam kb2400, ellenfélnél 3700). Flop Qxx talán 2színnel, Csaba belém nyitott a kassza harmadával. Az eddigi megfigyeléseim alapján ez többnyire gyengébb lapot jelentett nála, viszont olyan típusú játékosnak tűnt, aki, ha talál valamit a flopon azzal sokáig képes elkísérni. A visszaemelés így nem is volt kérdéses, csak a mérete. A readem miatt egy termetes raiset választottam, amire  szerencsésen kaptam is az all-in-t, és a lapjam kitartottak KQ ellenében.

 

lederman vs bojanika első felvonás

Már a torna elején feltűnt, h a vakjaimat nem lesz könnyű megtartani, ugyanis kettővel jobbra tőlem egy igen-igen aktív játékos ült: bojanika. Vártam az alkalmat, h visszacsaphassak:)  

Az első lehetőség egy kevéssé vonzó Q8o formájában érkezett. bojanika limpelt középről, én pedig úgy döntöttem, h kihasználom a pozíciom, illetve, h az ellenfél képes dobni, így kitúrhatom több kasszából is, emeltem talán 180 körül. Többiek fold, bojanika call (vakok 25/50 effektív stack kb4000), flop QJx. bojanika ch, emelek 2/3 kasszát, megadás. Ezen a ponton T9, Jx, Qx lapokra tettem, turn blank, bojanika ch, újabb nyitás, fold. A turnön határozottan elől érzetem magam, de bojanika azt mondta Q-t dobott, kíváncsi vagyok mi volt a kicker.

Nem sokára sikerült egy legitim lapot is szereznem a harchoz: JJ. Koraiból emletem 2 megadás, köztük bojanika. Flop Kxx, emelek, egy tartás, turn K. bojanika ch SBből. Kitűnőnek érzetem ezt a lapot, amivel tartott a flopon, valszeg tartani fog a turnön is, amellett  úgy gondoltam, h ez a zóna bőven Kx alatt van egy ilyen laza játékosnál. Tévedtem, ismét dobás jött.

77 flopon topset, és hasonló forgató könyv, de a zsetonjaim már 6500 magasságban.

Közben egy nagyon gyengén megjátszott parti is becsúszott, amit megnyertem, de nagyon bután emeltem a riveren.

És bojanika revansot vesz. Érkezett a menetrendszerű emelés a vakomra, hmmm… Nálam pedig QQ, tökéletes. Visszaemelés/call-in. AK:( sokkal  rosszabb lapra számítottam. A Királynőim gyilkosa a 4. utcán lépett színre.

 

 

Nyugodt középjáték és egy kulcs parti  

Sokáig nem volt számottevő partim ezt követően, kisebb kasszák és egy K9s vs KQ megnyerésével (BaLa a szenvedő fél, ezzel vesztett el az utolsó zsetonjait) felkúsztam ismét 6000 körülre.

200/100-nál egy döntő leosztás azt hiszem eduard ellen. 5fős asztal, eduard ujjai a 4-es gombhoz tapadnak, és 444-ért kezdi árulni a flopot (3500zsetonnal), én KQo-val megadok SBből. Nem tudom, h ez helyén való volt-e, nem szeretek callerként játszani OOP, várom a véleményeteket. Flop Kx8h3h. Check, eduárd emel, én call. Ugye WAWB-helyzet, minek siettetni az esetleges halált, és nem akarok kiszórni senkit (kivéve persze a FD-t). A turn a Janus-arcú Qh lett, de elsőre a szebbik orcának tűnt. Mindenestre cselekednem kellett, a legtöbb lapnál előlrébb vagyok AK, KJ,KT,AA nehéz helyzetbe kerül, és védekeznem is kell, ezért nyitás. Ha el kell bukni, hát el kell bukni. Donkoltam, de csak 1000ig a 2100as kasszába. Ez nem tetszik annyira, mehetett volna több is, azonban jött a reraise all-in, amire call. Mutatás AhAx, kis izgalom, majd megnyugvás. Egyértelmű hibának tartom a reraise all-int, miután emeltem egy ilyen veszélyes  turnön, a rangemből szinte csak egy blöfföt tud megverni az ellenfél, nem mondom, h el kéne dobni a nutFD+overpár lapot, de siettetni nem kell a végzetet az biztos.

És jött az FT CLként, amit a következő írásban osztok meg mindekivel, akit még érdekel;)

Hozzászólások

  • bojanika2008. január 14., hétfő 19:04
    avatar

    Hogyne érdekelne...:)
    Nos, valóban jobb voltam, mikor Nálad Q8 volt (QT nálam). Nem éreztem elég erősnek a T-s kickert, kiesni ugye nem akartam, s ha megadom az emelésedet, az gyakorlatilag allin-t jelentett volna a riveren...
    A Kxx flop, úgy rémlik K64 volt, nálam pedig 65s(itt jó volt a dobásom)... :)

  • kisrapi2008. január 14., hétfő 19:12
    avatar

    arra nem emlékszel mi volt nálad, amikor vakharcba keveredtünk, rádemeltem, te vissza, és eldobtam a lapom PF?

  • lederman2008. január 14., hétfő 19:44

    Emlékszem:) Nagyon nehezen engedted el.
    Azon a tornán az volt az egyetlen igazi 'out of the line'-3betem. 87o volt nálam.
    Azonban sztem helyesen dobtad el az AJ-t, többnyire hátrányban, jobb esetben flipen lennél a 3bet-rangem ellen.

Ha hozzá szeretnél szólni, lépj be! vagy regisztrálj!