Isten hozott a dzsungelben

2015. január 18., vasárnap 20:25
Palenque és Agua Azul
Campechéből reggel indultunk tovább Palenquébe, ami az eddigi leghosszabb út volt (kb 380km). Most első osztályú busszal mentünk, ami jóval drágább, de elvileg megbízhatóbb, mint a másodosztály. Ez abban merült ki, hogy egy jó 40 perc késéssel indult a busz, amin ugyanolyan ülések voltak, viszont volt 3 tv, amiben ment a hupikék törpikék 2, és egy wc, ami miatt a következő 6.5 órát (5 helyett, mert első osztály ide vagy oda, mexikó az mexikó) húgyszagban ücsörögve töltöttük. Mire odaértünk már majdnem sötét volt, de viszonlag hamar találtunk szállást.
Útközben megkörnyékezett minket egy Ivan nevű félszemű mexikói, aki valamilyen voodo varázslat segítségével elérte, hogy végighallgassuk, sőt - ami elképesztő - még azt is, hogy igénybe vegyük a minibuszos szolgáltatását másnap, amivel majd elvisz minket San Cristobal de las casasba útbaejtve a palenquei romokat és két vízesés szerűséget. Három az egyhez le lettem szavazva, ezért a csapat úgy döntött, hogy Ivannál jóravalóbb embert még nem hordott a hátán a világ, és a mennyekből érkezett, hogy nekünk segítsen. Ja és persze egyből kéne fizetni, persze gracias no problémó, és kaptunk tőle egy papírt, hogy majd holnap jön. Adios.
Palenque nagyobb volt, amint amire számítottunk, azt gondoltuk, hogy csak egy romok mellé épült kis falucska lesz. Ehhez képest egy kicsit hippiközpontnak tűnt, ahol egyszerűbb, kicsit stílusosabb, de lerobbant szállások voltak majdnem annyiért, mint amennyit reggelivel fizettünk egy hotelszobáért. Nem is terveztünk sokat maradni, hiszen már másnap romnézéssel egybekötött továbbutazás volt betervezve.
Aztán az esőerdőnk közepén egy esőcsepp bekopogtatott a bungalónk tetején, és mivel nem engedtük be, úgy döntött, hogy a haverjaival öt napos ostrom alá veszi Palenque térségét. A bungalónk műanyag 'hullámpala' teteje ezt nagyon szépen kiadta. Lilla arra ébredt este, hogy azt hitte, lőnek ránk.
Másnap egy kicsit állt a bungalóban a víz, de ez a velejárója volt annak a szellemiségnek, amit itt összetévesztettek a 'hippissel'.
Reggel 7:30kor mondanom sem kell, hogy mennyire volt kedvünk vízesés látogatóba indulni Ivannal, mikor volt saját vízesésünk a teraszról. Ettől függetlenül állta a szavát a félszemű mexicano, az embere ott várt ránk reggel, és pontban 8-kor elindultunk a romokhoz.
Ez eső pedig úgy szakadt, mintha dézsából öntenék, ami elég különlegessé tette a felfedezőutunkat. Szerencsére a bejáratnál vásároltunk 4 színes szúnyoghálót, ami nekem már a kezemben szétszakadt, viszont teljes védelmet nyújtott az eső ellen 45 másodpercig.
De ne értsetek félre, jól éreztük magunkat, és inkább nevetgéltünk az egész helyzeten, mint szitkozódtunk volna. Az esőerdős romfeltárás élmény talán így volt a legautentikusabb.
A romok, és az azokat körülvevő dzsungel ismét egy új típusú 'tomb raider élmény' volt, de az eső miatt a terület kb 40%-a le volt záva. Ennek ellenére még így is rettentő nagy területet ölelt át, de a rendelkezésünkre álló 4 órából csak 2.5-et használtunk fel. Még pár lakórész lett volna, amit megnézhettünk volna, de már annyira szétáztunk, hogy már nem bírtuk tovább, és visszamentünk a találkozóhelyre, próbáltunk megszáradni és vártuk a tovább indulást.
Ivan embere délre ígérte magát, és meg is érkezett 12:40-re, mivel gondolom a 8 kilométerre lévő városból abszolválhatatlan volt számára, hogy 4 óra alatt ideérjen. Innen mentünk el egy akkora vízeséshez, amekkorát még szerintem nem is láttam soha. A fényképezőgépem viszont már annyira vizes volt, hogy nem nagyon állítgattam, csak csináltam egy képet. Vagyis csináltattam...
Innen pedig az Agua Azul nevű helyre mentünk tovább, ahol csodálatos kék vizű kaszkádok vannak, és lehet fürdeni. Az út Palenque és San Cristobal között hegyeken vezet keresztül, és ezeket a szerpentineket Ivankolléga olyan vehemenciával vette, hogy tájnézés helyett inkább azt próbáltam magamba hipnotizálni, hogy nem hányom le az előttünk ülő német hippiket.
Agua Azul inkább ilyen nyaralóközpont szerűség volt, ahova láthatóan nem ilyen időben látogatnak el az emberek. Mivel továbbra is ömlött az eső, fürdés helyett inkább ettünk egy halat.
A víz teljesen ki volt áradva, és az azúrkéksége is szenvedett némi csorbát az időjárás miatt. Agua Azúl helyett most Agua Marrón volt, de nagyjából el tudtuk képzelni, hogy milyen szép lehetett volna, ha nincs a lábamon cuppogóssá azott cípő és a pókhálószerűen rám tapadt hideg póló.
Innen továbbindultunk San Cristobalba, ahova Ivan embere nem vitt el minket, hanem visszamentünk majdnem Palenquéig, ahol az út szélén leintett egy buszt, és arra feltett minket. A beígért 9 órás érkezés itt is mexikóiasan lett betartva, 11kor érkeztünk meg San Cristobalba, ahol azonnal elaludtunk. Mármint miután találtunk szállást.
Szerencsére másnap 180 fokos fordulatot vett a dolog, de erről majd a következő bejegyzésben írok.

Hozzászólások

  • moroska2015. január 18., vasárnap 20:37

    Legjobb az eddigiek közül!!! Köszi a képeket!

  • Greyboy2015. január 18., vasárnap 21:03
    avatar

    Nagyon jó beszámolók! Várom a következőt!:)

  • Wasserstein2015. január 18., vasárnap 22:45
    avatar

    Az állandó nagyvárosi szmog után sztem nekem a tüdőm már nem is bírná azt a tiszta dzsungeles levegőt :)

  • Flush672015. január 19., hétfő 10:57
    avatar

    Állati jó lett! Jó volt így kezdeni a hetet.

  • Palesz762015. január 19., hétfő 11:01
    avatar

    A dagadt amcsikon hogy állhat ez az esőkabát, ha rajtad ilyen baca!
    Felolvastam a családnak, de sajnos baj történt mert a hat éves lányom csak annyit értett meg Ivánnak nincs kettő szeme. Ez azért probléma mert az öccsét is igy hívjál!
    Olyan függő lettem a blogod iránt mint húsz éve amikor a Twen Peaks ment a tévében!

  • Runci2015. január 19., hétfő 15:55
    avatar

    Szép képek nagyon. Milyen gépet használsz?

Ha hozzá szeretnél szólni, lépj be! vagy regisztrálj!