2015. összegzés

2015. december 31., csütörtök 09:01
Az év utolsó blogbejegyzése :)
Sziasztok, Pókerakadémiások! :)

A Spongyabobban, amikor időkapszulába zárják őket és felébrednek, Tunyacsáp kérdi, hogy: Máris eltelt ötven év? Ezt a kifejezést a gyerekkel is szoktuk használni, ha észrevétlenül telik el az idő, vagy már indulni kell. 

A 2015-ös évem kábé ilyen gyorsasággal telt, a kecske éve, és az ÉN évem volt (a kínai horoszkóp szerint). A sokat idézett öreg bácsit előszedném a kuplerájban: Kész vagyok? Akkor fizetek.

Lassan másfél éve, hogy regisztráltam a Pókerakadémia oldalra, mert a Phil Gordon könyben benne van a reklámja. 

Akkor szembesültem először azzal (ez ugye tavaly történt), hogy valójában a pókeresek gazdag és eredményes életet élnek Magyarországon, nemcsak dollárügyileg, hanem társadalmilag és fórumilag is. 

Azzal a határozott szándékkal jöttem ide (a pontgyűjtésen kívül), hogy megismerem azokat a számomra fontos emberek, akiktől tanulhatok, akik segíthetnek nekem abban, hogy jobb és nyerő pókerjátékos válhasson belőlem, és akikkel közösen élhetem a pókeres mindennapokat, hiszen ez a kapocs közös bennünk, legyünk akárhány évesek, foglalkozzunk bármivel is az életben. 

Jelentem, ez a szándékom sikerült. Gátlástalanul, és előítéletek nélkül kerestem, és szűrtem azokat a játékosokat, akik emberileg, eredményügyileg, kommunikáció terén hajlandóak velem foglalkozni, és időt szakítani arra, hogy megismerhessem őket. 

Emlékxem milyen volt az arcom, amikor először olvastam Marcow eredményeiről, és olyan eredményekről, amiket én is kívántam magamnak, és kegytárgyként őrizgettem minden számomra fontos ember első kedves válaszlevelét, és rájöttem, hogy kincsesbányára akadtam. 

Emléxem milyen volt először kircippel, majd Csigával is telefonon beszélni, és arra, amikor tudatosult bennem, hogy a csapat megérett az első közös találkozásunkra. Két hónappal voltunk még augusztus előtt, de már mindenki zsibongott, mint a gyerekek az óvodában, amikor hozzák a tortát. 

Emléxem milyen volt a két pókeres példaképem között ülni a halászlé után a padon, és MEGNYERNI a játékot. 

Emléxem, milyen érzés amikor egy emberként drukkol nekem mindenki, hogy életem legjobb eredményét  3. helyezésemet és a 480$-os nyereményemet elértem rögtön ezután. 

Folyamatosan tanulom a célkitűzést, és ahogyan kitűztem az 500$-os nyereményt, úgy a következő lépcsőm a 800$. Ehhez tegnap is nagyon közel kerültem, egy 12. helyezésem lett az 5,10-es hiperen, majd FT-re kerültem a 13,50-es KO-n, ahol végül is 7 KO-val a 9. helyen sikerült végeznem, de érzem, hogy közel vagyok. 

"Amiről azt hittem, hogy boldog leszek, még nem történt meg. De NEM teszem többé azt, amitől boldogtalan vagyok." - hallottam valahonnan ezt az idézetet. 

Voltam előadásokon Péter, Tracy, Szilágyi, Pongor, gépeltem Schwarzeneggernek, átúsztam a Balatont, elkezdtem edzeni, részt vettem a 3 napos  Kunadacsi Horgászkalandon, voltunk Diósgyőr meccsen, elmentem egy szülői értekezletre, ünnepeltem számtalan név- és születésnapot. Felszálltam rossz buszra, de teleporttal is közlekedtem. Jártam boldogságklubba, de Hévízen a cukrászda többet ért. 

Nem utolsó sorban MÁSODIK, azaz igen igen én EZÜSTÉRMES lettem a 8 hetes, 16 versenyből álló Fishing on Kunadacs bajnokságon, mert egy hangyafasznyival, 0,66 ponttal Csiga megelőzött engem az utolsó pillanatban. Igaz akkor összeomlottam és sírtam, mert akár egyetlen hellyel jobb helyen végzek (vagy ő rosszabb helyen) akkor is én győzök, de jogos volt a győzelme és örülök neki, azonnal gratuláltam is, csak kicsit nehezen jött ki a számon. 

Nekem nincs több időm és energiám írásra, elvégre Szilveszter van, csak azokat írtam le, amik nagy hirtelen eszembe jutottak. 

Ezzel az idézettel szeretném zárni az évet, és azzal, hogy nagyon nagyon szeretlek titeket, és köszönök mindent. Köszönöm, hogy vagytok, csodálatos emberek vagytok. Büszke vagyok arra, hogy közöttetek lehetek. 

"Ott fönt, a napsütésben vannak az én legszentebb céljaim. Lehet, nem érem el őket, de fölnézhetek, és láthatom szépségüket, hihetek bennük, és megpróbálhatom követni őket, amerre vezetnek." Luiza Mey Alkott

Hozzászólások

  • Krejdül2015. december 31., csütörtök 09:15

    Ja most jut csak eszembe, ahogy olvasom. Tegnap Csiga keresett telón. (Hajnali 11 órakor, nem tudom mit képzel, hogy majd felveszem...) Szerintem azért hívott, hogy dicsérjem meg a buksiját a győzelemért. Tuti valami ilyesmi lehet. Áll a tükör előtt, azt hallgatja, hogy én azt mondom, hogy szép volt, gratulálok, jól játszottál, és közben elismerően bólogat, meg simítja hátra a haját. Esetleg mint a sheriffek, egy képzeletbeli pisztolyt ránt elő és pörget a levegőben, majd mikor kimondom, hogy szép volt Csiga, akkor a tükörre lő. Csakis ezért hívhatott. Remélem újra hív.

  • svajcifiu2015. december 31., csütörtök 09:20
    avatar

    hajrá, meg tudod csinálni :) BÚÉK

  • Mágika2015. december 31., csütörtök 09:32
    avatar

    Kreeeejdül :D Bezzeg engem nem hívott! :) Bár én sem venném fel, annyira király az új Star Warsos csengőhangom, de én visszahívnám :)

  • Mágika2015. december 31., csütörtök 09:32
    avatar

    Köszönöm svajcifiu, viszont kívánom! :)

  • Palesz762015. december 31., csütörtök 11:12
    avatar

    Az emlékxem vagy emlékszem , vagy emléxem.
    Szépséget és kedvességet az új évre

  • Mágika2015. december 31., csütörtök 12:09
    avatar

    Tudtam Palesz, hogy számíthatok rád! :D Bár elsőként Krejdültől vártam volna..:)

    Szépségen és kedvességen lesz a hangsúly 2016-ban is :)

  • kircip2015. december 31., csütörtök 13:36
    avatar

    Szia Ági ! Mi többször beszélgettünk arról, hogy nem véletlenül történnek meg bizonyos dolgok az éltünkben, hanem mindennek jelentősége van. Nagyon örülök annak, hogy egymást segítő közösség
    alakult ki az akadémián akik a tudásukkal tapasztalataikkal fejlődési lehetőséget adnak a többiek számára.
    Ennek kialakulásában a kulcsszerep a Tiéd. Többen tettünk ebbe a főzetbe egy - egy hozzávalót, amitől
    jobb lett. Létrejött Kunadacs, a Home Games, a Skype csoport ahol eddig ismertelen emberek baráti közösséggé formálódtak. Nagyon örülök, hogy ennek résztvevője lehetek én is.
    Mindenkinek nagyon Boldog Új Évet Kívánok :))))))))))))))))

  • Netrol2015. december 31., csütörtök 14:04
    avatar

    Szívesen Kircip! :)

  • Marcow2015. december 31., csütörtök 15:20
    avatar

    Ja, király voltál Mági! :) Meg persze Netrol te is! :) Még jobb évet mindenkinek! :)

  • zeoos772015. december 31., csütörtök 15:42
    avatar

    Köszönjük Mági,hogy itt vagy velünk,köszönöm,hogy bevettetek a skype csoportba,nagyon fasza kis társaságra akadtam ott :)
    Őszinte,nyitott gondolatokat közölsz írásaiddal,folyamatosan követem blogod,de mivel én nem vagyok a szavak embere,így az írást,és kommenteket meghagyom a többieknek :D
    Gl a jövőben is,és Boldog új Évet kivánok minden fórumtagnak!

  • SajtiEgon2015. december 31., csütörtök 16:17
    avatar

    Még Boldogabb Új Évet! :)

  • csiga197942015. december 31., csütörtök 16:50

    Krejdül neked kellett volna hívnod gratulálni....felénk így szokás:) bár igaz,ami igaz seriffnek éreztem magam:))
    Jöhet a kunadacsi 2.évad is,mint versenyben,mind találkában is! Bízom benne,hogy hosszabb életű lesz ez a baráti összetartás,mint a star wars:)
    BUÉK mindenkinek!

  • monsterszilard2015. december 31., csütörtök 17:42
    avatar

    búék

  • alexandra4112015. december 31., csütörtök 17:49
    avatar

    Boldog új évet mindenkinek! Jövőre találkozunk! ;) <3

  • vargepard2015. december 31., csütörtök 18:49

    BÚÉK minden PA tagnak és neked is Mágika, innen a szomszédból :)

  • Mágika2016. január 01., péntek 09:29
    avatar

    Mindenkinek köszönöm, és viszont kívánom! :)

    Kaptam két plecsnit is a 2015. évre, azt is köszönöm. Az egyik miért is csodálkozom a pontgyűjtés miatt, a másik meg a legtöbb kapott bloghozzászólás miatt..:)

  • Mágika2016. január 01., péntek 09:35
    avatar

    Marcow, az a jó, hogy amikor írod, hogy király voltál Mági, én ezt nemcsak látom, hallom is a hangodon! :) Ha a példaképem azt mondja király vagyok, akkor király vagyok! :D Pedig nem anyámmal élek és (sajnos) macskám sincs, de ha így lenne akkor is max. kemény lehetnék! :D

    Pakoljad már ki a csomagot, és csapassuk a játékot! :)

    GL mindenkinek

  • kircip2016. január 01., péntek 12:49
    avatar

    A felajánlott pálinkámat gygygy kapja, kérem, hogy értesítsen hova küldhetem a nyereményét.

  • musli252016. január 01., péntek 13:17
    avatar

    Búék!
    Mi köszönjük ,hogy velünk vagy!:)

  • CsabiST2016. január 01., péntek 15:16
    avatar

    Búėk! :)

  • Norbi19832016. január 01., péntek 17:51
    avatar

    B.U.É.K! :)

  • Mágika2016. január 01., péntek 20:44
    avatar

    Vasárnap egy 1 dodos Home Game 21:00-kor??? :) Mit szóltok hozzá?

  • Mágika2016. január 01., péntek 20:46
    avatar

    Jahj bocsánat, lemaradt, hogy köszönöm musli, Csabi, Norbi! :)

  • Maxxxika2016. január 01., péntek 22:10

    gl

  • AlexMan2016. január 02., szombat 15:20
    avatar

    BÚÉK!
    Benne vagyok, a vasárnap 1 $-os Home Game-be!
    +1 fő! (heads upra már megvagyunk :D )

  • Mágika2016. január 02., szombat 19:10
    avatar

    Nah ez jól hangzik! :D

    Szólok Krejdülnek, hogy csinálja meg! :D

  • Palesz762016. január 04., hétfő 19:22
    avatar

    Megjött a csomag. Köszönjük szépen. KEDVES VAGY!!

Ha hozzá szeretnél szólni, lépj be! vagy regisztrálj!