Jelenlegi horgászkaland helyzet!

2015. május 31., vasárnap 20:49
Minden fontos infó és jelentkezők egyben ITT.

Sziasztok!

Jelenlegi helyzet eddigi információi egyben, ill. azok a jelentkezők, akik már jelezték, hogy ott lesznek:

Az időpont 2015. augusztus 8. szombat ottalvással, hogy ne kelljen sofőrködni, ill. ezáltal aug. 9. vasárnap random jelleggel távozós.

A helyszín: Kunadacs, http://www.kunadacsihorgaszcentrum.hu/

Szesz infó: http://www.kunadacsihorgaszcentrum.hu/itallap.pdf

Ami nem a kocsmában kerül elfogyasztásra, vagy a hűtőtáskában, vagy a tóban fog hűlni felhasználásig. Általánosan elmondható, hogy erre való komoly igények merültek fel.

Szállás infó: http://www.kunadacsihorgaszcentrum.hu/index.php/szallaslehetoseg

Eddigi szállás igények: Marcow 2 fős, Nottobe 2 fős, Csiga 2 fős Netrollal, Krejdül sátor, Palesz hálózsákkal kircip-dudu-Mági-bellaurorával a 4 fősben.

Kaja infó: Megállapodtunk arról, hogy össznépi halászlé főzés lesz, aminek az alapját a jelen lévő horgászok produkálják, Netrol szakácskodásával. Egyéb kaja infó: http://www.kunadacsihorgaszcentrum.hu/etlap.pdf

PÓKER: Ez is egy fontos része elméletileg a programnak, egyeztetést igényel

Buli: Megszavazva, bár gondolom ez egyénileg mindenkinek mást jelent, egyelőre egy tóparti zenés mulatság rajzolódott ki.

Az eddigi jelentkezők:

kircip, Netrol, Mágika, dudu, Marcow, csiga, Nottobe, alexandra411, Krejdül, bellaurora, Palesz76, Norbi1983, ill. svajcifiu és ferkocse még nem volt biztos, de kérem őket, hogy jelezzék, ha kiderült, hogy ott tudnak-e lenni.

Várnám pontosan azt is, hogy kik azok akik ténylegesen horgászni fognak, mert ez lesz az alapja a kajánknak!

Továbbra is várjuk az érdeklődőket és addig is mindenkinek vasárnapi GL!!!

Mági

Hozzászólások

  • kircip2015. május 31., vasárnap 20:58
    avatar

    A 10 fős házra szükség lesz, de lehet, hogy építtetnünk kell addigra egy 20 fős házat.

  • Palesz762015. május 31., vasárnap 21:00
    avatar

    Ágnes . Ebből a horgászkalandból meg lessz az összes PA cucc!
    És még 69 nap van vissza!!
    Megyek is megmondom a nejemnek , hátha érti a célzást;)

  • Mágika2015. május 31., vasárnap 21:01
    avatar

    Kircip, akkor te vagy az egyik horgász igaz? :) Netrol is fog horgászni? Ferkocsére mindjárt ráírok,mert ő ritkábban néz fel az oldalra.

  • Mágika2015. május 31., vasárnap 21:02
    avatar

    Palesz, tudod hogy nagy gyűjtő és nagy rajongó is vagyok..:) Nem beszélve arról, hogy még nincs olyan könnyű dolgom, mert Csiga egyfolytában be akar előzni :)

  • Mágika2015. május 31., vasárnap 21:04
    avatar

    Palesz, ugye jól tudom, hogy te is a résztvevők táborát erősíted? Mert téged is beleírtalak!

  • svajcifiu2015. május 31., vasárnap 21:09
    avatar

    hat ez sz0p@s hogy meg 69 napot kell varni :)

  • kircip2015. május 31., vasárnap 21:13
    avatar

    Már a jövő héten mennék, ha lehetne nagyon várom.

  • Mágika2015. május 31., vasárnap 21:14
    avatar

    Ez bizony az svajcifiu! :D Palesz neje biztosan érti a célzást, kíváncsi vagyok az én férjem érti-e mert egyéb esetekben nem szokta..:)

  • Mágika2015. május 31., vasárnap 21:19
    avatar

    kircip: "Mindennek rendelt ideje van és ideje van az ég alatt minden akaratnak."

  • kircip2015. május 31., vasárnap 21:25
    avatar

    Honnan van ez idézet ?

  • dudu20203652015. május 31., vasárnap 21:29
    avatar

    Elkezdted visszaszámolni már a napokat Mágika drága? :D

  • kircip2015. május 31., vasárnap 21:33
    avatar

    Dudu megkezdted a felkészülést csiga ellen, nagyon elszántnak tűnik.

  • Krejdül2015. május 31., vasárnap 21:33

    Najó, Mági írj át a tuti kategóriába! Nem eszem meg a halászlét, így gondoskodom magamnak táplálékról. Van digóhifim (pontosabban addigra lesz), az bitang eléggé, kékfoggal rá lehet cuppanni, és bír 50 órát, arról szólhat a jutyubdizsi. Mulatós az nuku! Én vinnék sátrat, egy nyár végi nagy túrához jól jönne az összeszerelést gyakorolni. Tavaly voltam vele fesztiválon, de elkövettem azt a disznó hibát, hogy úgy gondoltam, abból nem lehet gond, ha belépés után egyből megiszom egy fiola sört - így sajnos szabad ég alatt kellett aludnom. Van pompás zsetonkészletem is, szívesen leviszem, ha igény van rá. Ha nem szerzek fuvart magamnak, akkor én is a Bp,-Kecskemét csapatot erősítem, lehetőleg vonattal, mert ott lehet szittyózni.

  • dudu20203652015. május 31., vasárnap 21:45
    avatar

    Mágikát már lestoppoltam Kircip :)) Még Hu-ok is érte ha kell :D

  • Mágika2015. május 31., vasárnap 21:45
    avatar

    Szuper Krejdül, örülünk neki! :D Gondoskodási szándékom nekem is van, de meglátjuk mi lesz belőle, mire oda is érek! :)

    Megnyugtató számomra az 50 órás jutyubdizsi! :D A zsetonkészletre is igényt tartunk!! Biztos, hogy az utazás is megoldható lesz.

  • kircip2015. május 31., vasárnap 21:47
    avatar

    A helyszínen van kaja, Netrol étlapot is mellékelt.

  • Mágika2015. május 31., vasárnap 21:49
    avatar

    Dudu, csak érdekességképpen írtam ki hány nap van még hátra, tudod, hogy a 69 pikkek nekem fontos lapok :)

    Alakul a szállás kérdés is.

  • kircip2015. május 31., vasárnap 21:50
    avatar

    Dudu nem én vagyok az ellenfél, Csiga akarja lecsapni a kezedről.

  • Mágika2015. május 31., vasárnap 21:57
    avatar

    Senki nem akar Duduval HU-zni, én most mondom, hogy nem jár jól..:D

  • dudu20203652015. május 31., vasárnap 22:06
    avatar

    Tudom hogy csiga a vetélytárs, csak válaszoltam neked , bocsi ha félre érthető volt !

  • kircip2015. május 31., vasárnap 22:09
    avatar

    Én bocsi, figyelmetlenül olvastam.

  • Mágika2015. május 31., vasárnap 22:11
    avatar

    Nincs vetélytársad dudu..:) de jó lenne ilyen HU-kat is játszani, ha már Krejdülnek van pompás zsetonkészlete..:)

  • Marcow2015. május 31., vasárnap 22:17
    avatar

    Mágika, meglesz a pontod mindenre, mert sztem új blogot írhatsz annak a témakörnek, hogy ki akar már pénteken omalani, akarom mondani horgászni-beszélgetni! Én szívesen lemennék pénteken is egy sörre. Csocsó van?
    Amúgy bárkivel kiállok HU-zni bármilyen téten, mindegy hány deci!

  • kircip2015. május 31., vasárnap 22:23
    avatar

    Marcow az egyik fő ellenfél, Van Gerwen még nem jelezte részvételét.

  • Mágika2015. május 31., vasárnap 22:32
    avatar

    Marcow, nagyon egyetértek veled! Főleg már azért is, mert nekem nagyon hosszú az utazás, és nem akarom fáradtan tölteni a napot..:)

  • Mágika2015. május 31., vasárnap 22:33
    avatar

    Van Gerwen lapít, pedig egy üveg pálinkát ajánlottam fel neki! WMD sem reagált még..:)

  • kircip2015. május 31., vasárnap 22:46
    avatar

    Dudu másik lehetséges kihívója WMD lenne : )

  • Netrol2015. május 31., vasárnap 22:47
    avatar

    Eddig egy 10 fős kecót megtoltúnk, Marcow egy két főset stoppolt le, Krejdúl meg sátrazni akar!

  • Mágika2015. május 31., vasárnap 22:48
    avatar

    Így igaz Netrol :)
    kircip, én is várnám WMD megnyilvánulását, de feltűnően csendben van.

  • Netrol2015. május 31., vasárnap 22:49
    avatar

    Én kiállok Duduval bármiben le is stand upolom, ha kell! :D Bár mi már Marcowal ledumáltuk a HU-ot a kocsmában!

  • kircip2015. május 31., vasárnap 22:53
    avatar

    Netrol. ezek szerint kieséses rendszerben zajlanak a küzdelmek és a győztesek
    mérkőznek egymással a következő körben.

  • Mágika2015. május 31., vasárnap 23:11
    avatar

    Netrol, ez szuper programnak ígérkezik..:D majd osztok nektek (nem eszet, lapot)

  • WINAMAXDONK2015. május 31., vasárnap 23:24

    Mekkora kurások lesznek tejóisten gl all!!!

  • Mágika2015. május 31., vasárnap 23:27
    avatar

    Köszönjük, hogy megérkeztél WMD! Azt hittem, már szóba sem állsz velem! :)

  • WINAMAXDONK2015. május 31., vasárnap 23:33

    Nagyon részeg vagyok !E!!!

  • Mágika2015. május 31., vasárnap 23:44
    avatar

    Remélhetőleg ha fogsz erre emlékezni holnap vagy esetleg látni, akkor várnánk a nyilatkozatodat az összejövetellel kapcsolatban! :D

  • Mágika2015. június 01., hétfő 00:30
    avatar

    Hálásan köszönöm mindenkinek a sok új plecsnit! :) Nagyon örülök neki :D Legyorsultam csigát! :)

  • Nottobe2015. június 01., hétfő 01:07

    Egy olyan ketszemelyes keglit en is stopolnek es tamogatnam a penteki erkezest.

  • Mágika2015. június 01., hétfő 01:12
    avatar

    Egyre több támogatója van ennek a pénteki érkezésnek..:) Mi lesz ebből..:D

  • Marcow2015. június 01., hétfő 01:59
    avatar

    Péntek! :)

  • csiga197942015. június 01., hétfő 04:57

    A félreértések elkerülése végett mondanám,hogy nem én hajtok Mágira,hanem ő küzd értem:))
    10 fősben én se nyomnám a sok részegen horkoló mellett!! Szétnézek a kínálatban! Szeretnék egy 3 fősbe legyömöszölni egy fincsi szendvicset:)bár úgy látom a hozzávalókból hiány lesz!!

  • Krejdül2015. június 01., hétfő 06:25

    Hús lesz kevés, zsemle lesz bôven.

  • Netrol2015. június 01., hétfő 07:44
    avatar

    Mivel a szállással kapcsolatban ennyire egyediek az igények javaslom mindenki intézze magának! Úgy látszik a 10 főset nem preferálja senki, így kisebb csoportokat javasolnék és úgy kellene kivenni vityillókat!

  • kircip2015. június 01., hétfő 07:57
    avatar

    A 10 fős előnye az lenne, hogy egy nagyobb helyen lehetne bandázni.

  • kircip2015. június 01., hétfő 07:59
    avatar

    Sok alvásra én nem számítok, nem azért megyünk oda.

  • Netrol2015. június 01., hétfő 08:40
    avatar

    Hát kircip, ha benne vagy én kiülök veled egy hajnali horgászatra, ha már mindenki kidőlt! Aztán reggel megyek haza! :D

  • csiga197942015. június 01., hétfő 08:46

    De akkor hogy fuvarozol haza mindenkit???:-)

  • Netrol2015. június 01., hétfő 08:53
    avatar

    Ez tuti beugratós kérdés, hisz te csiga vagy!! A hátadon hordod a házad, téged nem is kell hazavinni!! :D

  • Mágika2015. június 01., hétfő 09:09
    A blog írója által moderálva
  • Mágika2015. június 01., hétfő 09:10
    avatar

    Hihetetlen, hogy nem tudok javítani, csak nem bámulom már az elírást, ha észrevettem!

    Én is a hajnali horgászatra szavaznék, annyi lenne csak a kérésem, ha nem a parton aludnék el, akkor húzzatok már el onnan ahol vagyok a partig, mert ott akarok lenni..:)

    Kircip, pontosan ezért javasoltam volna eredetileg a 10 főset, de szétszóródtak a népek.

  • csiga197942015. június 01., hétfő 09:19

    Szerintem indįts egy blogot,hogy lehessen javítani itt is:-P
    Örülj neki,hogy nem 10 fős házak lesznek:-) kemény este elé néznél!
    Akkor az aug.8 a végső dátum???? (Illetve 7,ha többen összejövünk péntekre)
    Továbbra is csak ígérni tudom,hogy megteszek mindent,hogy ott legyek:-)

  • csiga197942015. június 01., hétfő 09:21

    Még 69 nap???? Te jó isten!!!! Az legalább 138 blog!!;-)

  • Maxxxika2015. június 01., hétfő 09:27

    és mennyi póló-pulcsi... :)

  • Mágika2015. június 01., hétfő 09:28
    avatar

    Már csak 68, Csiga és az már annyira nem érdekes..:) Igen ez a végső dátum, és ahogy látom biztosan lesznek már akik pénteken érkeznek. A pénteki érkezésben még én sem vagyok biztos, de jobb lenne úgy valóban.

    Ez a megteszek mindent kevés mint ne mondjam hol a ne mondjam mi, bár arra jó, hogy gyűljenek a pontjaim.

    Mivel 100 felett volt a hozzászólások száma és mindig vannak új infók, jobbnak láttam újat indítani, már csak azért is, hogy egy plecsnivel több legyen záráskor :P

  • Netrol2015. június 01., hétfő 09:29
    avatar

    Maxxxika te nem jössz?

  • Mágika2015. június 01., hétfő 09:33
    avatar

    Maxxxika visszajelzésére én is várok, WMD azt írta nem tud jönni, de nem volt beszámítható állapotban.

  • csiga197942015. június 01., hétfő 10:01

    Na és mocsok Gerwen????

  • csiga197942015. június 01., hétfő 10:04

    Szerintem fosik,hogy bekullogna 17 évesen,girhesen és egy felestől kifeküdne! Oda lenne a renomé! Bár az is lehet,hogy csak 16 éves és fél,hogy kizárják az akadémiáról is,mert gyerek még!

  • Mágika2015. június 01., hétfő 10:09
    avatar

    Gerwennek is hiába ajánlgatom az egy üveg pálinkát, Csiga ha kérhetlek tegyél valamit ezügyben :)

  • csiga197942015. június 01., hétfő 11:00

    Rám haragszik most!!! Cserben hagytam a darts döntőn! Hallkan jegyzem meg,hogy nem szándékosan!

  • Netrol2015. június 01., hétfő 11:06
    avatar

    Dehogy nem!! Teljesen szándékosan mentél el aludni! :D

  • csiga197942015. június 01., hétfő 11:12

    Dehogy......neeeem:-)

  • csiga197942015. június 01., hétfő 11:15

    Na emberek!!!! Beszéltem telón ezzel a kunadacsi ürgével!!! 3db 3 fős és 1 db 5 fős apartman van kiadva aug.8ra eddig! Azt javasolja írjunk be valamit és aztán finomítunk rajta! Én egy 2 személyest stoppolnék!

  • csiga197942015. június 01., hétfő 11:20

    Marad 1db 10 fős,1db 6 fős,1db 5 fős,1db 4 fős,4db 3 fős és 3db 2 fős! Ebből Marcow azt hiszem visz egy 2 főset!

  • Netrol2015. június 01., hétfő 11:36
    avatar

    Ha nem jönne össze, hogy Mágival héderelj egy bungallóban akkor én csatlakoznék hozzád csiga, mint jó padevan! :D

  • csiga197942015. június 01., hétfő 11:39

    Rendben! De nincs para!! Lefoglaltam az összes kecót...................a nevedre:-)

  • Mágika2015. június 01., hétfő 11:40
    avatar

    Csiga, végre a tettek mezejére léptél! :D
    Marcow és te viszel egy 2-2 főset, van egy sátrasunk, ennek a végére hamar pontot kell tenni, hogy legyen helyünk.

  • csiga197942015. június 01., hétfő 11:41

    Csak azt nem tudom jut-e időd aludni a sok fuvarozás mellett????:-)
    Téged nem rúgnak ki a sok netezés miatt???

  • Netrol2015. június 01., hétfő 11:41
    avatar

    Nem gondolnám, hogy a Netrol név sokat mondana az embörnek! :D

    Amúgy arra gondoltam, hogy a változatosság kedvéért, ha lesz póker nem csak holdemet kéne játszani, hanem egy PLO-t vagy NL Omaha Hi/Lo-t. Hátha elmondhatnám magamról, hogy legyőztem egy Hi/lo SCOOP bajnokot, ha elpicsázom Marcowot! :D

  • Netrol2015. június 01., hétfő 11:43
    avatar

    A netezés a munkámmal jár! :D

  • Mágika2015. június 01., hétfő 11:43
    avatar

    Netroooool, ne kavard a zafírt a gyémánttal, mert szennyezett lesz az anyag! :D Egyelőre maradjunk már a Holdemnél, mert így is több a program mint az idő...:D

    Netrol csatlakozik csigához? :O Hűűűűűűűűűűű!

  • Mágika2015. június 01., hétfő 11:45
    avatar

    Tény ami tény, ezt a szállás témát le kell valahogy rendezni, de most nekem is le kell lépnem, estére okosabb leszek!

  • csiga197942015. június 01., hétfő 12:09

    Ne idegeskedj! A lánykori neveden foglaltam szállást:-)

  • csiga197942015. június 01., hétfő 12:17

    Azért 1-2 dolgot tisztáznunk kell Netrol a szobával kapcsolatban!
    1.Én vagyok a szobaparancsnok!
    2.Recska csak a takaró alatt van!
    3.Nincs vonatozás!
    4.Ha beoson Mági hozzám,akkor a fal fele fordulsz és alszol miután elindítottad a kamerát!
    5.Csendőrpertu lesz érvényben!
    6.Lásd az első pontot:-P

  • Netrol2015. június 01., hétfő 12:37
    avatar

    Úgysem fogok ott sokat tartózkodni! Részemről rendben! :)

  • Mágika2015. június 01., hétfő 12:40
    avatar

    Csiga ez az előjáték része? Idézem Torrentét: te kivered nekem, én neked, de semmi buzulás :) Amíg ti kettesben jól érzitek magatokat, én dudu, kircip, meg még aki jön, bevállalnék egy négyest.

  • Netrol2015. június 01., hétfő 12:44
    avatar

    Hűha!

  • Netrol2015. június 01., hétfő 12:44
    avatar

    Mági! És mindenki kiveri a másikét?

  • Mágika2015. június 01., hétfő 12:49
    avatar

    Csak idéztem! Nottobe is kettest stoppolt, úgyhogy abból nincs több! Le kellene foglalni azonnal.

  • Mágika2015. június 01., hétfő 13:01
    avatar

    Kibontakoznék, de sétálok befelé épp a városba és eddig kaptam két házassági ajánlatot. Az egyik most dicséri a cipőm meg az órám, a többin már túl vagyok. Jó itt a kozbiztonsag, az egyik csoves, a másik utcai zenész..
    De nemsokára beérek:) .

  • Palesz762015. június 01., hétfő 13:14
    avatar

    Akkora lendülettel szervezitek a bulit, a végén elmarad :)
    Netrol : szervezd meg a szúnyogok elleni permetezést pár nappal előtte!!!
    Két héttel előtte igérek 100% biztosan ,hogy megyek( jelenleg90%) viszont akkor pénteken. Fél napra berúgni pénz és időpazarlás.
    Pestieket leviszek.
    Halászlét nem eszek , mert hal csak vízben úszik. Ezért pár grillhúst pácoltatok és flekken megsütjük( Netrol: van grill?).

  • csiga197942015. június 01., hétfő 13:18

    Ne te hozz mindenkit,hanem pálestr hozzon mindenki:-)

  • csiga197942015. június 01., hétfő 13:19

    Akarom mondani páleszt!

  • csiga197942015. június 01., hétfő 13:24

    Mágika- azok el is férnek négyen melletted,mert gyerekek még! Ha én kezelésbe vennélek egyedül,négykézláb kúsznál haza:-P

  • svajcifiu2015. június 01., hétfő 13:32
    avatar

    Húúúúú csiga, kemény vagy apám, bár ez a puhatestűekre nem annyira jellemző :D

  • Mágika2015. június 01., hétfő 13:40
    avatar

    Épp ezt akartam mondani svajcifiú, csak megelőztél :)

  • Mágika2015. június 01., hétfő 13:46
    avatar

    Sok jó ember kis helyen is elfér csiga, semmi irigykedés, írni meg mindent lehet...:) Hűséges férjes asszonyként meg még megcáfolni sincs lehetőségem, de nem kell visszafognod magad, ebben a hónapban is szeretném megkapni a plecsnimet! :)

  • csiga197942015. június 01., hétfő 13:47

    Komolyra fordítva a szót! Holnapra jó lenne valami konkrét számmal kirukkolni! Érdemes lenne több apartmant lefoglalni és,ha rosszul alakulnak a dolgok,akkor jú!iusban mondunk le belőle!

  • Netrol2015. június 01., hétfő 14:09
    avatar

    Palesz! Azt írja a tájékoztató, hogy grillt, bográcsot, áramot a szállást foglalóknak ingyen biztosítanak!

  • kircip2015. június 01., hétfő 14:13
    avatar

    Netrol benne vagyok az éjszakai horgászatban, ha két napos akkor péntek este,
    a szombat a bulis éjszaka.

  • kircip2015. június 01., hétfő 14:15
    avatar

    Mágika, a bevállalnék egy négyest az apartmanra vonatkozik ?

  • Mágika2015. június 01., hétfő 14:16
    avatar

    Egyetértek, csiga holnapra legkésőbb összeszedem az infókat

  • Netrol2015. június 01., hétfő 14:38
    avatar

    Nekem a szombat ami fix, a péntek necces!

  • Mágika2015. június 01., hétfő 14:56
    avatar

    Az apartmanba, kircip, benne vagy?

  • Marcow2015. június 01., hétfő 14:57
    avatar

    Tehát kedves trónbitorló, pénteken akkor csak hálóval horgásznál? Még jobb!

  • Netrol2015. június 01., hétfő 15:08
    avatar

    :D

    jaja

  • bellaurora2015. június 01., hétfő 15:17
    avatar

    Én még mindig keresnék egy retour fuvart a helyszinig!Budapestről megy valaki? Nem venne fel?

  • Netrol2015. június 01., hétfő 15:26
    avatar

    Palesz írta, hogy pestieket lehoz!

  • kircip2015. június 01., hétfő 15:28
    avatar

    bellaurora, Palesz76 kicsit fentebb írta, hogy Pestieket levisz.

  • kircip2015. június 01., hétfő 15:30
    avatar

    Marcow, az éj leple alatt nagyobb fogások lehetségesek.

  • kircip2015. június 01., hétfő 15:31
    avatar

    Mágika, természetesen benne vagyok beírhatsz a szobádba.

  • bellaurora2015. június 01., hétfő 15:31
    avatar

    Lehet ,hogy vinnék én is pecabotokat!Van pár shimanóm?xd

  • kircip2015. június 01., hétfő 16:10
    avatar

    Az jó lenne, kell a horgász.

  • bellaurora2015. június 01., hétfő 16:22
    avatar

    Jaja!Én is szeretem,ha sok a Fish!xd

  • Mágika2015. június 01., hétfő 18:25
    avatar

    Palesz, svajcifiu, és bellaurora szállás igényéről még nem tudunk, az új horgász mindig öröm bellaurora! :D

    Tehát Marcow, Nottobe és Csiga stoppolta a 2-2 férőhelyes apartmanokat, Krejdül sátorral jön, mi pedig stoppolnánk a 4 fős apartmant kircip, dudu én és ferkocse részére, bár ferkocse végleges választ csak hó végén fog tudni adni. Amennyiben ő nem tartózkodna itthon és nem tud eljönni, akkor a helyére még egy negyedik tag hozzánk tudna jönni, a lényeg, hogy a foglalások meglegyenek.

    Csiga, Netrol, ebben tudtok esetleg segíteni, vagy mindenki intézze külön?

  • csiga197942015. június 01., hétfő 18:40

    Ha nem kell előleget fizetni,akkor természetesen lebeszélem a dolgot,de jó lenne,ha a többiek is nyilatkoznának!!!

  • Palesz762015. június 01., hétfő 20:03
    avatar

    Nekem van hálozsákom ha beájulnék abba tegyetek be. Nem tervezek aludni, komoly hörgés lessz, megmutatom a két nagypofájunak miért az a nickem!
    De ha akarod beírhatsz valahova . Én meg megtanítalak számolni. Ha akarod 69-ig:)

  • Mágika2015. június 01., hétfő 20:05
    avatar

    Annyi, hogy kiderült, ferkocse is megoldja egyénileg a szálláskérdést, tehát nálunk még egy fő elfér a 4-esben. Érdekel valakit?

  • bellaurora2015. június 01., hétfő 20:56
    avatar

    Nekem mindegy!Alkalmazkodó tipus vagyok!Bárkihez dobhattok!xd

  • kircip2015. június 01., hétfő 21:06
    avatar

    Netrol a PLO nekem is tetszene. Kérdés lesz valaki abban az állapotban, hogy
    éjjel potot számoljon ?

  • bellaurora2015. június 01., hétfő 21:06
    avatar

    Akkor Mágikáékhoz én beugranék! :)

  • bellaurora2015. június 01., hétfő 21:07
    avatar

    ...vagy pontyot számoljon!xd

  • dudu20203652015. június 01., hétfő 21:17
    avatar

    NLO kircip és nem kell számolni :D

  • dudu20203652015. június 01., hétfő 21:21
    avatar

    Mágika leszel a hálótársam? :D

  • kircip2015. június 01., hétfő 21:24
    avatar

    Igazad van Dudu nem rossz ötlet, szóba jöhetne még a felverős / kicsapós / PLO is.

  • Mágika2015. június 01., hétfő 21:31
    avatar

    Bellaurora, akkor be vagy véve negyediknek! :) Köszönjük a lehetőséget! :)
    Dudu, már csak ott kell lenned, megvagyunk a 4 fősre! :) Még meg is fogsz unni 2 nap alatt! ;)

  • bellaurora2015. június 01., hétfő 21:36
    avatar

    Én köszönöm!

  • kircip2015. június 01., hétfő 21:41
    avatar

    bellaurora első feladatod megnézni A horgász a pácban című filmet, ha sok halat akarsz fogni.

  • bellaurora2015. június 01., hétfő 21:53
    avatar

    Hány horgász lesz?Van 2 jó kis horgászbotom!Vigyem őket?

  • kircip2015. június 01., hétfő 21:56
    avatar

    Eddig mi ketten, volt még egy jelentkező, nem tudom vele mi a helyzet, írok neki privátot.

  • Netrol2015. június 01., hétfő 22:02
    avatar

    Nekem majd csak akkor szóljatok, ha már főzni kell! :)

  • kircip2015. június 01., hétfő 22:02
    avatar

    Megírtam a privátot neki,lehet horgászbot nélkül is halat fogni, csak úgy kicsit nehezebb. :)

  • kircip2015. június 01., hétfő 22:04
    avatar

    Rendben Netrol, fentebb találsz PLO ötleteket.

  • Mágika2015. június 01., hétfő 22:29
    avatar

    JUJ de jó, hogy a horgászokkal leszek! :) kivéve dudut, de annak is nagyon örülök.

  • kircip2015. június 01., hétfő 22:32
    avatar

    Dudu megtanít minket nyerni pókeren, cserébe mi horgászni tanítjuk őt.

  • dudu20203652015. június 01., hétfő 22:57
    avatar

    Jó biznisznek hangzik :D

  • kircip2015. június 01., hétfő 23:00
    avatar

    :D

  • Mágika2015. június 01., hétfő 23:11
    avatar

    Palesz, a te hozzászólásodat még csak most vettem észre a többi között! :) Hálózsákostul szerintem elférsz közöttünk, 69-ig tudok számolni, mindjárt itt is lesz a születésnapom is, 6.9! :)

    Ahogy írtad is, nem az alvás lesz a program!

    Az oké, hogy dudu tanít nyerni, te meg horgászni, de hogy én mit tudok tanítani.....? :)

  • kircip2015. június 01., hétfő 23:16
    avatar

    Amiben a legjobb vagy, vakon gépelést.

  • Mágika2015. június 01., hétfő 23:27
    avatar

    Nah ez mondjuk igaz, csak azt nem ott a helyszínen..:)

  • kircip2015. június 01., hétfő 23:30
    avatar

    csiga nem biztos, hogy ezt a választ írta volna, amit én írtam.

  • Maxxxika2015. június 01., hétfő 23:42

    Én még morfondírozok a dolgon.

    Viszont addig is egy másik blogban már összeszedhetnéd a lényeges pontokat :)

  • kircip2015. június 01., hétfő 23:43
    avatar

    Maxxxika GL

  • Mágika2015. június 01., hétfő 23:44
    avatar

    Itt javítgattam, ami változás volt Maxxxika :P GL! :)

  • Maxxxika2015. június 02., kedd 00:19

    GL nektek is!

  • csiga197942015. június 02., kedd 05:22

    Én inkább több blogot nyitnék a helyedben! Egyikben ki jön,a másikban ki nem:) A harmadikban a lényeges dolgokat,a negyedikben a lényegteleneket:) az ötödiket meg csak úgy!!!

  • kircip2015. június 02., kedd 07:34
    avatar

    Később fog érni a szőlő, most még nagyon savanyú.

  • Krejdül2015. június 02., kedd 08:46

    Na akkor én is jelzek. Pénteken megyek, egy estére nem érdemes annyit utazni. Vagy vonattal, vagy ha Palesz (vagy bárki más Pestről) kocsival aznap érkezik, és beférek, akkor szívesen betársulok. De a Székesfehérvár is jó kiindulópont nekem. Sátrat, zsetonkészletet, kártyát viszek. Pálinkát is tudok, gyakorlatilag korlátlan mennyiségben.
    Gerwen és Pinamaxdonk a két kis antialkoholista szégyellje magát! :-(
    Kérdés: sátorozni lehet egyáltalán? Kell jelezni előre, vagy felverem, aztán ha sír a szájuk tejelek? Annyira fos a honlapjuk, hogy semmit nem tudok megnézni.

  • Netrol2015. június 02., kedd 09:37
    avatar

    Annyira nem fos az!

    Itt az infó:

    "Camping: 2 személyes sátor 2000 Ft, 4 személyes sátor 3000 Ft, 4 személyesnél nagyobb sátor 4000 Ft éjszakánként. Lakókocsival 4000 Ft/éj áron vehetik igénybe szolgáltatásainkat. Elektromos áramot 500 Ft/nap áron tudunk vendégeinknek biztosítani. A sátorhelyen kívül szállásdíjat számolunk fel, ami egységesen 300 Ft/fő/éj."

  • Palesz762015. június 02., kedd 10:20
    avatar

    Mágika! Már 25000 olvasták a blogodat!!!
    Grat!

  • Mágika2015. június 02., kedd 10:35
    avatar

    Krejdül! :D

    Megállapíthatom, hogy te egy nagyon nagyon fontos része vagy ennek a programnak! :D Egyetértek veled, szégyelljék magukat a nagyszájúak!
    Lehet igen sátorozni.

    Kedves Palesz, köszönöm neked!

  • csiga197942015. június 02., kedd 11:38

    Akkor hogy is állunk szállás ügyben???? Valaki összegezzen! A dartsnál én vagyok a statisztika vezető,de itt már annyi blog van,hogy nincs kedvem bogarászni!

  • Mágika2015. június 02., kedd 12:40
    avatar

    Csiga nem is kell semmit bogarásznod, mert minden benne van ebben a bejegyzésben, javítva az aktuális helyzettel:

    Eddigi szállás igények: Marcow 2 fős, Nottobe 2 fős, Krejdül sátor, Csiga 2 fős Netrollal, kircip-dudu-Mági-bellaurora 4 fős

    Az nincs még tisztázva, hogy a pénteki napra is kérjük-e, mert a többség már pénteken ott akar lenni.

  • csiga197942015. június 02., kedd 12:47

    Palesz is ígérte,hogy jön,nem?

  • Mágika2015. június 02., kedd 12:49
    avatar

    Igen, ő hoz egy hálózsákot, és szerintem gond nélkül befér hozzánk a négyesbe, ezt még javítom.

  • csiga197942015. június 02., kedd 14:31

    Mást nem felejtettél ki???? Tutiiiii????

  • Mágika2015. június 02., kedd 19:27
    avatar

    Kedves Csiga-Biga, szeretném jelezni, hogy banoster Hírszerkesztőnk is úgy néz ki, hogy tiszteletét teszi. Holnap derül ki, hogy a sátras, vagy az apartmanos lehetőséget választja. Ez utóbbi esetében a mi esetünkben jobb lenne a 6 fős apartmanház, ahová még plusz egy befutó tagot tudnánk fogadni.

  • csiga197942015. június 02., kedd 19:46

    És Krejdül kolléga ragaszkodik a sátorhoz??? Szerintem,ha egyedül héderel a sátorban,rosszabbul jár,mintha befizetne egy apartmanba!!! Árban egy ezres a különbség,ami kényelemben megtérül! De persze ő tudja,csak kérdezem!
    Én is támogatnám a 2 éjszakás variációt,bár rettenetesen nehéz lesz megoldani!!

  • csiga197942015. június 02., kedd 19:52

    Akkor Banoster úr kidobhatná egy hírbe is a címlapra,mert lehet sokan a blogokig el sem jutnak! Sőt! azt sem tudják,hogy létezik:)
    Egyébként örülünk hogy csatlakozik hozzánk:)
    Na és persze felajánlhatnak pár db akadémiás kapucnis pulcsit is,hogy szét ne marjanak a szúnyogok:-p nah meg ugye a reklámérték miatt!!
    ( én xxl-et hordok,de lehet addigra elég lesz az xl-es is) Előre is köszönjük:)!!!!!!!!!!!!!!!!!!

  • Mágika2015. június 02., kedd 20:03
    avatar

    Holnap beszélek vele erről, mert ma már nem lesz gépnél.

    Nekem van szépséges akadémiás kapucnis pulcsim, bibibí...:D

    El ne fogyj annyira csiga, mert mázsa alatt lecsökken az esélye az amúgy sem esélyes légyottunknak..:)

  • kircip2015. június 02., kedd 20:16
    avatar

    A főoldalt azért végig kellene gondolni, egy horgásztóra megyünk 40-50 főnek, ott szerintem nem nagyon örülnének. Jelenleg 20 - 25 főre saccolom a végleges létszámot, aminek a nagy része Mágika blogját kedvelők közül kerülne ki, nem szeretnék ebből Pókerakadémia találkozót csinálni.
    Netrol véleménye is lényeges ez ügyben.

  • Mágika2015. június 02., kedd 20:28
    avatar

    Ebben igazad van kircip, én sem arra gondoltam, hogy egy nyilvános hirdetett program lesz belőle, legfeljebb ha pár szabad hely marad, és arra lenne jelentkező, abban lehet segítség.

    Alapból itt a horgászattal kapcsolatos összejövetelről van szó, ill. a fórumon és blogokon részt vevő tagok jelenlétéről. Pontosan azért tartottam fontosnak szólni banosternek is - és én is nagyon örülök a pozitív visszajelzésének -, mert láttam nemcsak a cikkeit, hanem az aktív fórumos jelenlétét is.

  • Netrol2015. június 02., kedd 20:48
    avatar

    Mivel a szállás lehetőség véges, bár sátrat szerintem sokat fel lehet ott állítani és azt írja a honlapjukon, hogy 120 fős rendezvényhez helyet is tudnak biztosítani. Bár hozzáteszem egy horgásztónál nem biztos, hogy szerencsés egy 120 fős hangzavaros akadémiás buli! De szerintem ez nem annyira vonzó mint egy fórumtalálkozó nem hinném, hogy nagy lenne a túljelentkezés! Aki akar jönni azoknak a nagy része már jelezte szerintem! A főoldalon max a rendezvény után írhatna banoster egy összefoglaló cikket!

  • Krejdül2015. június 02., kedd 20:49

    Csiga, igen, szeretnék sátorral menni, de anyagi motivációból kifolyólag, hanem mert egy több hetes túrára indulok a nyár végén, és jó lenne szokni kicsit a sátrat, meg felmérni a táskában a súlyát. Nem baj, ha egyedül alszom benne, legalább lehet éjszaka galambot eregetni.

  • kircip2015. június 02., kedd 20:54
    avatar

    Mindenki mondja el a véleményét erről, de szerintem nem szabadna ezt megjelentetni.
    Benne volt az aktuális fórumtémákban, benne van itt. Kezd kialakulni egy mag a blogodban,
    akiket eddig csak nicknevekből ismerünk, lesz egy lehetőség személyes találkozásra, ahol megismerhetjük egymást. Nálam ez a legfontosabb, a létszám nem számít.

  • kircip2015. június 02., kedd 20:56
    avatar

    Tökéletesen egyetértek Netrol.

  • Mágika2015. június 02., kedd 21:06
    avatar

    Szerintem kircip teljesen nyugodt lehetsz ezügyben..:) Netrol is és én is így vagyok vele :)

    És még hozzátenném hogy: Marcow! :) öröm és bódottág..:)

  • Nottobe2015. június 02., kedd 22:40

    @Krejdul: Camino?

  • Marcow2015. június 02., kedd 23:18
    avatar

    Nottobe :D!
    Netrol, a sütő-főző infrasrtuktúrát gondolom nem a víz mellé telepítették az alapítók, vagy tán de? Kicsit arrébb vonulunk vigadni aztán nem lesz gond. Tó másik felére, hogy tereljük a vacsit a Sit&Wait játékosoknak!

  • Marcow2015. június 02., kedd 23:20
    avatar

    Most jövök rá, hogy nem is tréfa! Krejdül, mi lenne ha hívnád a bagázst és a Caminon tartanánk egy akadémiás talit?

  • Krejdül2015. június 03., szerda 00:44

    Nottobe: igen, de sajnos augusztus végére még van fesztiváljegyem, szóval nagyon áttolódik szeptemberre, az előkészületeket elkezdtem ugyan, de könnyen elképzelhető, hogy átcsúszik jövő májusra. :(

  • Nottobe2015. június 03., szerda 01:27

    En is jovore tervezem, ha neked is az elso lesz, akkor cserelhetnenk majd infot, hatha tudunk egymasnak hasznosat mondani.

  • csiga197942015. június 03., szerda 05:12

    Jól van na!! Csak felvetettem!! De a pulcsi attól még áll:)

  • kircip2015. június 03., szerda 07:47
    avatar

    A nyári esték is hűvösek, szükség lehet pulcsira.

  • Netrol2015. június 03., szerda 07:51
    avatar

    Mágika már gyűjtött a blogokkal annyi pontot, hogy mindenkinek rendel egy pulóvert, csak a méreteket adjátok le neki! :D

  • csiga197942015. június 03., szerda 07:56

    Jut eszembe,hogy még szandika is jelezte,hogy jön! Vagy nem???

  • kircip2015. június 03., szerda 08:18
    avatar

    Az énekesnő vagy a valóságshow szereplő Szandika jönne ?

  • kircip2015. június 03., szerda 08:31
    avatar

    Az én méretem : L . :D

  • Palesz762015. június 03., szerda 08:57
    avatar

    Olyan lessz ez a találkozó mint a Hupikék törpikék .
    Lessz törpilla és a törpök. Hókuszpokernek is szóljatok.
    Annyit kell görgetni míg leérek a blog aljára cserélni kell a telóm előlapját.
    Írhatnál egy újat.

  • Mágika2015. június 03., szerda 09:25
    avatar

    Peeersze, ha van rajta sapka akkor azért, ha meg nincs akkor azért! :) Most direkt nem indítottam újat, hagy pörgessétek az aljára!

    Csiga: Szandra igen jön, úgyhogy nyugodt lehetsz emiatt..:)

    Netrol, idéznék a Bakterházból: Nekem van egy kis pénzem, rögtön eliszom! Akarom mondani, ha van egy kis pontom, rögtön elköltöm..:) Meg a másét is.

    Hokuszpokernek én is örülnék.

  • kircip2015. június 03., szerda 10:26
    avatar

    Bocsi közben rájöttem, ki a Szandi akit csiga említett.
    Jól látod Mágika olyat nem tudsz tenni ami mindenkinek megfelel,de nem is kell.

  • csiga197942015. június 03., szerda 10:32

    Bizony,bizony! Elég,ha az én kedvemben jársz:-P

  • csiga197942015. június 03., szerda 10:33

    Én is csípem a van kalapja,nincs kalapja játékot:-)

  • csiga197942015. június 03., szerda 10:39

    Na kedves peca funok!! Lefoglaltam 2 éjszakára 3 db 2 főset és 1 db 10 fős apartmant,hogy legyen egy kis mozgásterünk! Nem kell csak annyi főt fizetni,ahányan lesztek benne! Összkomfortos kecók,de klíma nincs! 10k előleget kérnek,ezt megbeszéljük majd!

  • kircip2015. június 03., szerda 11:11
    avatar

    Szuper vagy csiga ! Pont a 10 fősre akartam javaslatot tenni.

  • Mágika2015. június 03., szerda 11:37
    avatar

    Csiga ne irigykedj már ilyen látványosan, hagy jusson már mindenkinek a jóból, attól neked nem lesz kevesebb..:)

    Én is a 10-est javasoltam, így megoldódik aki még jönni akar, hogy legyen helye..:)
    Palesznek is jut rendes ágy ha akarja a 10-esben, banoster még nem, de Norbi is visszajelzett, hogy valószínűleg ott tud lenni.

  • csiga197942015. június 03., szerda 11:54

    Jövő7ig adott időt a változtatásra,addig nincs baj,ha valaki meggondolja magát! Az előleget intézem én!

  • alexandra4112015. június 03., szerda 11:55
    avatar

    Szandra az idegen! :D Már ami a pókerakadémia jelzőmet illeti! :D Naprakész vagyok "belőletek" a háttérben nyugi! :) :D

  • Netrol2015. június 03., szerda 11:56
    avatar

    Köszönjük csigabácsi! :)

  • csiga197942015. június 03., szerda 12:10

    Akkor húzhatunk még egy strigulát a csajos oldalra????

  • Mágika2015. június 03., szerda 12:13
    avatar

    Azt már eddig is odahúztuk csiga, Szandra ott van a jelentkezők között, a felsorolásban is benne van..:)
    Nagy örömömre szolgál, hogy közöttünk lesz! :)

  • Netrol2015. június 03., szerda 12:20
    avatar

    Mintha multkor egy $1,5 6max sng-n játszottam volna valami Szandi ellen! Nem te voltál az véletlen?

  • alexandra4112015. június 03., szerda 12:21
    avatar

    Véletlen lehettem akár én is! :)

  • Netrol2015. június 03., szerda 12:24
    avatar

    Te pusholtál rám ATs-el? És verted az AA-mat T drillel? És kértél meg, hogy ezt légyszi ne írjam meg a naplómba?

  • alexandra4112015. június 03., szerda 12:25
    avatar

    Hehe... Nem emlékszem mi volt ha én voltam! :D De kérlek ezt ne a többiek előtt! :D

  • Netrol2015. június 03., szerda 12:26
    avatar

    OK! :D
    Akkor ez a mi titkunk marad!

    Ja mostmár nem! :D

  • Netrol2015. június 03., szerda 12:28
    avatar

    Amúgy én tisztán emlékszem, ha gondolod leírom, hogy hol hibáztál! :D

  • Mágika2015. június 03., szerda 12:30
    avatar

    miazhogy valami Szandi...? Hiszen Ő alexandra411 és összetéveszthetetlen minden más egyéb hasonló nevű fissel..:)

  • Netrol2015. június 03., szerda 12:31
    avatar

    Ja, ha ez a nickje PS-en is akkor nem ő volt az! :D

  • alexandra4112015. június 03., szerda 12:34
    avatar

    Netrol szívesen meghagytalak volna abban a tudatban, hogy én voltam az a máker! :D Mágika ez kedves! :)

  • Netrol2015. június 03., szerda 12:37
    avatar

    De rendes vagy! :D

  • alexandra4112015. június 03., szerda 12:38
    avatar

    A mi titkunk maradt volna ha nem szólod el magad! :D

  • Netrol2015. június 03., szerda 12:43
    avatar

    Hehe!

    Megtaláltam azt a Szandit!

    http://www.sharkscope.com/#Player-Statistics//networks/PokerSta rs/players/Szandi14

  • Netrol2015. június 03., szerda 12:44
    avatar

    A grafja alapján már értem miért pusholt ATs-el :D

  • alexandra4112015. június 03., szerda 12:47
    avatar

    Mert ő Szandi én meg Szandra! :D Ennyi különbséget vélek felfedezni! :)

  • Netrol2015. június 03., szerda 12:50
    avatar

    No meg 14 nem 411! :D

  • Mágika2015. június 03., szerda 12:56
    avatar

    Nem mindegy! :D hogy vizibusz, vagy buzivisz! :D

    Kircip! :D Örömmel jelentem be, hogy Norbi1983 személyében új horgászunk akadt! :) Tehát összesen van 3 horgász, és pénteken fog tudni jönni Norbi is.

  • Mágika2015. június 03., szerda 13:13
    avatar

    Szandra, ez egy jelentős különbség, egy anonim gigamáker ill. egy közösségi eseményben részt vevő komoly játékos hölgy között! Te milyen italt szeretsz? :)

  • alexandra4112015. június 03., szerda 13:23
    avatar

    Szinte mindenivó vagyok! :) Jöhet sör, bor pálinka! ;)

  • Mágika2015. június 03., szerda 13:38
    avatar

    Ezt akartam hallani! :D Én sört nem iszom, de a pálinkában maradjunk, szeretem a tiszta ügyeket..:)

  • alexandra4112015. június 03., szerda 13:49
    avatar

    Pálinkával azért csak óvatosan... ;) Elég alattomos! :D

  • Mágika2015. június 03., szerda 14:14
    avatar

    Majd kettesben isszuk! Akarom mondani 2 centesével.. :)

  • csiga197942015. június 03., szerda 14:14

    Hínnye,de robog ez a blogocska:-)

  • csiga197942015. június 03., szerda 14:16

    Mági,Szandi- esetleg barátnők akik szeretnek pecázni????:-P
    Huh! Jut eszembe,még Szandikával el kell szívnom a békepipát!

  • alexandra4112015. június 03., szerda 14:25
    avatar

    Hááát Csiga! Ha Szandrának szólítasz Szandi helyett akkor részemről el van felejtve! ;)

  • Mágika2015. június 03., szerda 14:28
    avatar

    Csiga megelőlegezted nekünk a barátságot, de még nem találkoztunk.
    De ne Szandikázd már letépi a fejed, hogy akarsz így békepipát szívni? Szandra és igyexem rászolgálni a barátságára :)

  • alexandra4112015. június 03., szerda 14:32
    avatar

    Szerintem abban nem lesz hiba! ;) Én már most csíplek!

  • csiga197942015. június 03., szerda 14:35

    Kedves Szandra! Úgy érzem nekem kell felejteni....:-P de kedves tőled,hogy már csípsz:-P

  • alexandra4112015. június 03., szerda 14:40
    avatar

    Ahhoz, hogy csípjelek ennél azért több kell Csiga! Mágika érdemelte ki! :) Akkor maradjunk annyiba,hogy mindkettőnknek kell felejteni! :D

  • Netrol2015. június 03., szerda 14:44
    avatar

    Én már mindent elfelejtettem! :D

  • alexandra4112015. június 03., szerda 14:46
    avatar

    Netrol kérlek had emlékeztesselek! ATs :D

  • Mágika2015. június 03., szerda 14:46
    avatar

    Ez kölcsönös Szandra! <3 Így látatlanban is, és ez egészen megnyugtató számomra :)

    Majd segítek a felejtésben mindkettőtöknek! :) Csiga elfelezi az egóját, és akkor talán képes lesz kommunikálni, de ha még mindig túl sok, akkor megkérjük szépen, hogy maradjon inkább csendben..:) Látványnak is elég lesz, és mindenki jól jár. (bocsi, csak viccelődöm!)

  • Netrol2015. június 03., szerda 14:50
    avatar

    Szandra, látva az eredményeid te biztosan dobtad volna ellenem azt az ATs-t! :D

  • Marcow2015. június 03., szerda 15:02
    avatar

    Ellened dobi, kell ezt most megtanultam! :)

  • Marcow2015. június 03., szerda 15:04
    avatar

    Rossz helyen a vessző, na meg a pont is gyűlik!
    De, hogy írjak is valamit akkor már: Szép volt csigu a foglalás! Meddig kell nekik az előleg? Te és Gerwen úr egy városból származtok?! Rángasd már el akkor!
    Danfiúnak szóltam, aszonta jól hangzik, de nem mondott semmi konkrétat. Majd reagál.

  • Netrol2015. június 03., szerda 15:14
    avatar

    Danfiu nem Angliában héderel?

    Marcow nem kell feltétlen dobni ellenem, de ahogy a nagyok szokták mondani "a játék dinamikájából" azt a következtetést lehetett levonni, hogy csak AA+ lehet nálam! :D

  • Marcow2015. június 03., szerda 15:19
    avatar

    Na persze, reppelni már nem is ér, mi? :D

  • Netrol2015. június 03., szerda 15:31
    avatar

    :D

  • Mágika2015. június 03., szerda 15:47
    avatar

    Netrol azt mondta stendupolni is fog, úgyhogy arra viszek külön popkornt..:)

  • Netrol2015. június 03., szerda 15:49
    avatar

    Ha iszok eleget, na meg ha lesz póker akkor a csendes játékosok agyára fogok menni, mert rengeteget pofázok! :D

  • Marcow2015. június 03., szerda 15:56
    avatar

    Én csak ha iszok! De gondolom ez általában igaz! Ha megfelelő ütemben fogy a szesz akkor hiperturbó versenyek lesznek feltehetően! :)

  • Lola2015. június 03., szerda 16:06
    avatar

    basszus,megy itt a "szájkarate" rendesen :) Volt már hasonló "kiruccanásban" részem,de valahogy mindig akkor volt jó a buli,amikor mindenki szépen csendben,semmi felhang nélkül beesett a helyszinre....Szóval nagyon félö hogy tré lesz ez a történet,de mindenesetre GL!Gondolom lesz majd beszámoló.kiváncsian várom:) Mágika: melyik nő nem szereti a 69-et?lol

  • Marcow2015. június 03., szerda 16:16
    avatar

    Ne legyél negatív Lola, inkább gyere!

  • Netrol2015. június 03., szerda 17:53
    avatar

    Lola mindig ilyen negatív! :)

  • csiga197942015. június 03., szerda 18:04

    Marcow-az előleget intézem én!!! Nincs vele problémátok,csak nehogy egyedül érjek oda:-p Gerwennek csak a pofája ér el Szegedig,de Egerben lakik,az meg szép kis túra! De egyben választ is kapsz rá,hogy miért alkoholista!! A hyperturbó versenyek helyett jöhet a "kicsapós"!
    Egyébként miért akarsz te reppelni??? Remélem hoz valaki más zenét is:)) :)) :))
    Szandra-fátylat rá!
    Netrol-stand up csak akkor jöhet,ha jobb vagy,mint Kőhalmi! Ő az etalon a műfajban......verhetetlen!
    Mági-befogtam a pofám! Ha kérsz se udvarolok többet! :) csak nehogy sírás legyen a vége!!

  • Mágika2015. június 03., szerda 18:33
    avatar

    Itt lakik Gerwen a szomszédomban? :D Jó tudni... Tőlem még messzebb van, cirka 267 km-t írt a google maps, de megoldom.

    Lola, olyan szempontból teljesen igazat adok neked, hogy a spontán dolgokat szeretem én is, jelen esetben erre azonban nincs lehetőség. Én 100%, hogy jól fogom magam érezni, és ha rajtam múlik mindenki aki ott van.

    Csigusz, tudom, hogy ilyenkor kevésbé érted a viccet, s mivel abszolút megértelek, ezért ennél többet erre nem is reagálnék :) Ugyanakkor kérem ezt majd részedről értékelni, mivel nem az első eset, hogy én maradok csendben a te lelki békéd miatt :)

  • Mágika2015. június 03., szerda 18:50
    avatar

    Tényleg érik már az új blog! :D én is elfáradok, mire a végére érek...:)

  • Netrol2015. június 03., szerda 19:11
    avatar

    Nekem stand upban Bödöcs Tibor az etalon, na meg Kiss Ádám!

  • Netrol2015. június 03., szerda 19:13
    avatar

    A legjobb duma "Kérsz pálinkát? Nem nem vezetek! Nem iszok töményet! Csak jégert!" :D

  • Mágika2015. június 03., szerda 19:41
    avatar

    Nekem meg Netrol lesz ;)

  • csiga197942015. június 03., szerda 19:46

    Nem értelek! Sértődöttnek tűnök??? Értékellek! Hidd el! És ezt tessék komolyan venni!

  • csiga197942015. június 03., szerda 19:47

    Tényleg nyiss egy újjat,mert most már nagyon sokat kell dolgozni a bloggal:) Még a végén tiéd lesz az év bloggere plecsni is.....azt meg te sem szeretnéd:-p

  • csiga197942015. június 03., szerda 19:49

    Egyébként előre elnézést kérek,mert elég h...e stílusom van (állítólag) de a szándékos megsértést igyekszek kerülni! Legfeljebb rosszul ülnek a beszólásaim......bocsika!!

  • Mágika2015. június 03., szerda 19:55
    avatar

    Nyitok! :D Semmiképp sem nem gyűjtök plecsniket és pontokat sem..:D
    Soha nem is feltételeznék rólad ilyesmit..:)

    Megvárok még két visszajelzést, ill. van még ma egy beszélgetésem, és utána lesz új blog :) Addig is kitartó lefelé pörgetést kívánok..:D

  • kircip2015. június 03., szerda 21:29
    avatar

    Netrol egy korábbi változat Markos - Nádas :
    Nem, nem fröccsöt azt nem kocsival vagyok, inkább valami töményet ha lehetne.

  • Mágika2015. június 03., szerda 21:34
    avatar

    kircip, sikerült végigolvasni? elég termékeny volt a mai nap bejegyzésben, de írtam feljebb, hogy Norbi jön pénteki érkezéssel horgászni :)

  • kircip2015. június 03., szerda 21:43
    avatar

    Igen, nemrég értem haza átnéztem. Biztos vagyok benne, hogy jó buli lesz.
    Norbival megbeszéljük a megoldását, hogy az otthonról hozott fagyasztott halat,
    miként tudjuk frissen fogottként bemutatni.

  • Lola2015. június 04., csütörtök 01:20
    avatar

    "Norbival megbeszéljük a megoldását, hogy az otthonról hozott fagyasztott halat,
    miként tudjuk frissen fogottként bemutatni."

    Megalol! :)

  • Norbi19832015. június 04., csütörtök 02:31
    avatar

    csak nehogy vmi fagyasztott tengeri halat fogjunk! :D

  • Netrol2015. június 04., csütörtök 05:40
    avatar

    Ha nem sikerül fogni semmit, van egy nagy medence tele hallal onnan mevesszük, felpucolják, kifilézil és ennyi!

  • kircip2015. június 04., csütörtök 07:30
    avatar

    Azért bízom benne, hogy nem kerülünk halatlan nagy szégyenbe.

  • Mágika2015. június 04., csütörtök 07:39
    avatar

    kircip, sziporkázó a humorérzéked és a nyelvtanod..:D

  • kircip2015. június 04., csütörtök 07:51
    avatar

    Köszönöm :)

  • csiga197942015. június 04., csütörtök 07:55

    Valami pancsikálós víz nincs a helyszínen???

  • kircip2015. június 04., csütörtök 08:03
    avatar

    A bátrabbak a horgásztóban, a félősebbek medencében tudnak fürdeni.

  • Netrol2015. június 04., csütörtök 08:56
    avatar

    A tóban fürdeni tilos! De van medence!

  • csiga197942015. június 04., csütörtök 09:02

    Akkor jó!!! Egyik este darts versenyt rendezünk,a másikon úszóversenyt!:-)

  • kircip2015. június 04., csütörtök 09:02
    avatar

    Poénnak írtam, nem komolyan.

  • Netrol2015. június 04., csütörtök 09:23
    avatar

    Gondoltam! :)

  • kircip2015. június 04., csütörtök 09:28
    avatar

    A tóban fürdésből kialakulhatna, egy horgászok vs pókeresek meccs.

  • csiga197942015. június 04., csütörtök 10:07

    Úszó vagy vizilabda???

  • kircip2015. június 04., csütörtök 10:10
    avatar

    Focimeccsre gondoltam, mert van focipálya.

  • Mágika2015. június 04., csütörtök 11:19
    avatar

    Én örülnék a legjobban ha lehetne a tóban úszni, mert a medence nem az én világom, de ez nem az a tó...:)

    Kiváló néző és drukker vagyok vagyok a focihoz is meg a vízilabdához is, ill. a dartshoz is..:) Közben majd szürcsölgetek valami hideget.

  • naggeri2015. június 04., csütörtök 11:36
    avatar

    !! Vigyázat pulcsipont gyűjtők Vigyázat !!!

  • Mágika2015. június 04., csütörtök 11:37
    avatar

    naggeri, nekem már van egy nagyon szép pulcsim, a hűvösben jól fog jönni... Te is csatlakozol hozzánk? :)

  • dudu20203652015. június 04., csütörtök 11:42
    avatar

    Krejdül Krejdül vétel vétel jelentkezzz !! :D Székesfehérvár nekem is a legjobb kiindulópont lenne!

  • dudu20203652015. június 04., csütörtök 11:44
    avatar

    És a Péntek is jó kiinduló pont lenne nekem is Krejdül!

  • naggeri2015. június 04., csütörtök 12:08
    avatar

    Csak lattam h. 250 hozzaszolasnal jartok mondom benezek mi folyik itt. :)
    Koszonom, de nem tudok csatlakozni. Nektek viszont jo szorakozast! Ja es Marcowbol szedjetek ki a titkot!

  • Netrol2015. június 04., csütörtök 12:14
    avatar

    Naggeri, én csak ezért megyek! :D

  • Mágika2015. június 04., csütörtök 12:17
    avatar

    Köszönjük! :D Netrol, lelőtted a hozzászólásomat..:D

  • Krejdül2015. június 04., csütörtök 12:19

    Aztakurva, még tobb, mint 2 honap az eseményig, de mar ott tartunk, h elore elnézést kérnek az emberek a beszólásukért, és egy nekem címzett, az indulásról szóló kommentrôl kapok figyelmeztetô fb üzenetet Mágikától 20 perccel a komment után. :-D
    Elore szólok, addig még túl kell élnem 3 fesztivált és egy nyaralást, szóval majdnem kizárt, h emlékezzek bármire is. :-D
    De igen, jónak tûnik fhvár, sajnos sztem csak busz van lefelé azon meg nem kényelmes sörözni. Pontosabban sörözni mindenhol kényelmes, csak nem lehet kitenni hûlni a teat. De second majd pàlinkát használunk vizfogónak.

  • dudu20203652015. június 04., csütörtök 12:25
    avatar

    Éld túl !! :D

  • Mágika2015. június 04., csütörtök 12:29
    avatar

    Krejdül, hatalmas respect, de nem mindenki olyan rutinos fesztiválozó, mint te :) Én egyelőre bébicsőszt keresek...Azért köszi! :)

  • Mágika2015. június 04., csütörtök 12:40
    avatar

    ...ill. tudom, hogy van akinek most kell szabadságot intéznie, hogy ott lehessen, de megnyugtató, hogy nálad már minden le van rendezve, akkor aug 7-én pénteken tali! Addig is jó fesztiválozást és nyaralást Krejdül..:D

  • Marcow2015. június 04., csütörtök 12:55
    avatar

    Belőlem ugyan nem szedtek ki semmit! Hebegek-habogok max mint az omahavideóban. :)

    Krejdül, irigy vagyok, mint a gép! Most éled fénykorod, 3 fesztivál, aaaaaz szééép! Nincs is annál jobb!

  • Krejdül2015. június 04., csütörtök 14:08

    5re megyek, csak 2 utana lesz. :-D

  • Marcow2015. június 04., csütörtök 16:08
    avatar

    Vazze! Az teljesítmény!

Ha hozzá szeretnél szólni, lépj be! vagy regisztrálj!