Blog újrandítása

2009. október 29., csütörtök 16:12
Régen írtam, közel 4 hónapja

Hát a régebbi blogpostjaim elég gyengék voltak,  a napokban elolvastam és jókat röhögtem magamon :).
Most elhatároztam, hogy rendesen fogok blogolni, nem ilyen össze-vissza postokat, hanem nagyából rendezettebbeket szeretnék.

Legfontosabb, amiért gondolom szapulni is fognak páran, az az lenne, hogy 16 éves vagyok :) Igen, apa-haver nevén tolom. Annak ellenére, hogy 16 vagyok, szerintem érett vagyok ehhez a játékhoz és semmiféle kárt nem tesz a tanulásban (nah jó talán egy kicsit igen :) )

 Legutóbb arról írtam, hogy mennyire megy a játék, de sajnos elkiabáltam. Jött egy 2,5 hónapos downswingem ami 1900$-ba fájt körülbelül. Kezdtem is feladni a játékot és már azt is elfelejtettem, hogy milyen nyerni, de szerencsére volt pár ember akik tartották bennem a lelket ( Dodi, Fejes, Castor, Littlemage és Johnny) ezúton is köszönöm Nekik a segítséget :). Majd szeptember közepén a -600-as hónapot kihoztam 0-ra :).

Majd nekivágtam az októbernek. 20.-ig végig 100 és 400 között mozgott a hónapom, de elkezdődött a szünet és végre volt időm rendesen játszani, hát meglett az eredménye, egyenlőre +1450 a hónapom és még ott vannak a cash race pénzek. A pénz nagy része nl50-n jött össze a Pacific termében, illetve megnyertem 2 kisebb nevezésű tornát ami együtt 340$ körül hozott a számlára és még egy kevesett játszottam Ladbrokesen is, de nem bírtam elviselni a termet és otthagytam.
Paci cg:


Novemberben maradok Pacificen, illetve az Akadémiás race miatt a DoylesRoom-ot is megfogom próbálni.

Sok sikert mindenkinek!

Márkó

Hozzászólások

  • Polacheck2009. október 29., csütörtök 18:03
    avatar

    Az utolsó 2k hand szép upswing. Remélem egyszer végre engem is elkap egy ilyen.

  • nemtudomhogy2009. október 29., csütörtök 20:36

    Szép stat!

    A pacific mennyi asztalt enged?

  • Márkó2009. október 29., csütörtök 20:42

    nemtudomhogy: 6-nál feljebb még nem léptem

  • dodi892009. október 29., csütörtök 21:59
    avatar

    hajrá haver:) gg

  • Márkó2009. október 29., csütörtök 22:07

    Köszi :)

  • Littlemage2009. október 30., péntek 08:42
    avatar

    hajrá, szedd szét őket ;)

    Pacin 8 asztal a max.

Ha hozzá szeretnél szólni, lépj be! vagy regisztrálj!