2017 eddigi legjobb évem

2017. január 11., szerda 16:03
póker, utazás, máltai kiköltözés

Sziasztok!

Elég rég nem jelentkeztem, ha össze kéne foglalni azt az elmúlt 5 évet, nem tudnék túl sok jót mondani. Privát életben is akadnak bőven gondok családon belül is, és közben elkezdtem újra iskolába is járni, így a poker háttérbe szorult, illetve inkább úgy mondanám "vegetált". Nagyjából nl100-at alulról karistolgattam több-kevesebb sikerrel, de nyerő csak alacsonyabb téteken tudtam "maradni". Aztán jött egy változás, kb fél év BE időszak után (2016 Szept.) ahol skypeon néhány új elemzőtársam akadt akik miatt újra motivciót kaptam, és újra elményedtem a játékban. Ez köszönhető annak hogy sikerült néhány olyan elemzési stratégiát elsajátítanom, amiről eddig még nem hallottam, és számomra nagyon hatékony.

2017
Sikerült elég sok hibát találni és ezeket kiiktatni a játékomból, összesen nagyjából 6 hónapot töltöttem játékkal. Január- Február egyből viszgaidőszakkal indult (utolsó előtti), aztán Május jórésze pedig már a záróvizsgákra ment el. Ezelúőtt pedig sikerült eljutni Kanári szigetekre (erről később), nyáron sikeresen konstatáltam egy lakásfelújítást, majd októbet pedig teljes egészében a Máltai kiköltözésről szólt. Ennek fényében nagyjából 300k handdel elégedett vagyok, és 2018-ra minimum 600k handet céloztam meg.

Utazás
Wilmots(Vili), és pujcaa(Ákos) 3an indultunk neki Vili elég sokat keresgélt olcsó repjegyet, és off szezon mentünk, úgyhogy összességében egy "gazdaságos" kirándulás volt. Las Americasban sikerült szállást találni. Összesen két hetet (10napot?) töltöttünk ott. Ez alatt sikerült delfinekkel találkozni kajaktúrán során, ahol a kajakunk alatt úszkáltak), voltunk állatkertbe delfin&orka shown, illetve ott volt az ominózus kanyoning, amiről egy hosszabb videót is tudok mutatni. :D Mindegyik érdekes volt, talán nekem a kanyoning maradt meg a legjobban, és vegyes érzésekkel. Aki nem tudná ugye ez arról szól hogy egy kanyonban túrázunk olyan helyeken ahová egyébként nagyon nehéz eljutni. Mielőtt elmentünk alá kellett írnunk egy papírt, hogy a tőravezetők minden felelősség alól kizárják magukat és ha bármi örténik velünk akkor azért csak mi vagyunk a felelősek. Ezen kívül külön a nemzeti parktól is volt egy engedélye a túravezetőnek, hogy abban az időpontban egyáltalán ott tartózkodhassunk. A túra előtt mindenképpen mondták hogy csak akkor menjünk, ha bevállalósak vagyunk, és egyébként vegyük komolyan mert nem vicc. Oké én részemről igent mondtam láttam már youtubon hogyan történik ez néha 3-4-5 méter magasról kell kissebb vizekbe ugrálgatni gondoltam nagy baj nem lehet, de ők is mondták hogyha odafigyelünk akkor nem lesz gond. Lefele menet elég jól sikerült, néhol biztosítókötéllel kellett ereszkednünk néha "ugrohattunk".
Nagyjából 2 óráig tarott leérni, és ekkor kezdődött a számomra jóval nehezebb része. El kellett indulni felfelé de nem ugyanazon az úton hanem a hegy oldalon. És amikor azt mondom hegyoldal akkor az azt jelenti hogy hegy oldal. Itt jön még két óra ahol néha tényleg olyan érzésem volt, hogyha most rossz helyre lépek akkor lecsúszok, és ha lecsúszok akkor bizony nincs alattam semmi. Számomra kicsit sokkoló volt, valahogy olyan volt mintha kívülről néztem volna az eseményeket, mert minden "forduló" után egyre neccesebb és necesebb oldalmászások jöttek. Ennek a csúcs egy bizonyos "gerenda" volt, és ez is volt az amivel a felfelé mászás lezárult. Erről saját képet nem tudok mutatni, csak google-vel sikerült találni, el tudjátok képzelni POV nézetből milyen lehet egy ilyenen mászkálni.




még a túra előtt, mit sem sejtve


Kajakozás közbeni delfinek, cameraman: Wilmots :D

2017 Július, a 10k-s hónap.

Nos már kb 2011-ben is arról álmodoztam (akkor még elérhetőnek tartottam, utána már nem) hogy milyen felemelő milestone lenne a pokeres karrieremben, ha sikerülne egy hónap alatt 10k-t keresni. Nos mindenféle "előzmény" nélkül egyszerűen csak rendesen megnyomtam a 7.-ik hónapot, gyakorlatilag minden sessionom plusszal zárult, és a stakelt játékosaim profitjával és a sajátommal együtt sikerült összegereblyézni 15k-t, erre elég büszke vagyok, persze Ev felett dehát kit érdekel?



Augusztus

Igaz már július elején elkezdődött a process, és sikerült egy kiváló Román szagembert találnom a felújításra. Csakhogy adódtak némi problémák, pl. az illető folyamatos (napi szintű aprópénzek - mint előleg) elkérése után, kapott egy nagyobb összeget, melyre egy gép bérlésének kauciója miatt volt szükség, aztán láss csodát hip-hopp el is tűnt. Ebben az időszakban elég nehéz szakembert találni, hát így alakult hogy gyarkolatilag a munkák maradék részét saját magamnak kellett befejezni, ez így kicsit furcsa volt főleg a júliusi hónapom után, dehát nem vagyok cukorból. :D Szóval Misi glettelt, Misi festett, Misi csempézett, Misi megcsinált mindent. :D A képeken a végtelenül igényes "csempére-csempézés" legalja teknikámat láthatjátok.

munkavédelmi flip-flop

Október, Máltai kiköltözés.

Úgy alakult, hogy skypeon sikerült néhány hasonló széndékú grinderrel találkoznom, így egy szintén régebbbi terv valósult meg köszönhetően a tanulmányaim lezárásának, ez pedig a Máltai kiköltözés. Aki pókerben járatos az úgy is tudja miért erre az országra esett a választásom. A lakással "grinderhouse" és a lakótársakkal abszolút elégedett vagyok összesen 4en vagyunk, 350nm-re, mindenkinek saját háló/fürdő, és hatalmas közösségi "terek", a nyelvvel sincsenek problémák. Szlovák, Angol, Francia és én. Ebből talán a Franciával a legnehezebb szót érteni, mert az r hangzó mint olyan nemlétezik, és kicsit indokolatlanul sokszor kapnak H előhangzókat bizonyos szavak, amelyekből mikor indokolt lenne egyszerűen lemaradnak. Úgymint: H-ass, vagy ouse. :D Vicces, de mint mondtam nagyon jól el vagyok.

grinderstation túlélte az utazást



Pókeres eredmények 2017

Végére az ami ezen az oldalon valószínűleg a "legérdekesebb", limitenkénti stat eltérések oka hogy egyre feljebb egyre kevesebb fő/asztalon játszom 200-400 pedig sok a "hajnali" HU session mikor elérhetőek a fishek mert a többi reg alszik., 6max-ra filterezve mindenhol 24/18.






Hozzászólások

  • crazy33172018. január 11., csütörtök 17:02
    avatar

    welcome back. rendszeressé tehetnéd a blogolást amúgy, akár kicsit szakmaibb vonalon is, bár az utazós sztorikat is jó olvasni.

  • CsabiST2018. január 11., csütörtök 17:42
    avatar

    Mikor ott másztok a hegyoldalon... na azt nézni is rossz. :) poker meg hatalmas gratula. Hogy bírsz ekkora mennyiséget játszani?

  • tikka_masala2018. január 11., csütörtök 19:25

    Korán kelsz, azért nyomod hajnalban, vagy olyan sokáig tolod? :)

    Ha reggel kezded a grindot: könnyű elég asztalt 100on / 200on összeszedni reggel/délelőtt?

  • misirulez2018. január 11., csütörtök 19:41
    avatar

    @köszi, lehet hogy lesz

    @Csabi, szerintem nem játszottam sokat csak kb 5 hónapot, talán 6. Most hogy nincs se suli se semmi más ami akadályozna így eddig Január már 45k hand.

    @tikka, nincs bioritmusom, mindig máskor kelek, de ha tehetem akkor éjfél reggel 8 között játszom.

  • kry2018. január 11., csütörtök 19:46

    hi!
    nekem a legérdekesebb az lenne, hogy Máltán kb. mennyibe kerül egy hónapod, lakbérrel, rezsivel, mindennel együtt.

    ez pedig az r hangzós részhez: https://coub.com/view/zj9jn :D

  • misirulez2018. január 11., csütörtök 19:59
    avatar

    1,25-1,5x szorzó Bp-hez képest. Fűtésre nem kell költeni. :P

  • soux2018. január 11., csütörtök 21:33
    avatar

    Jó volt olvasni ezt a blogot, folytasd mindenképp! ;) GL!

  • castor112018. január 11., csütörtök 22:19
    avatar

    Gratula! Jó olvasni ilyen sikerekről! Az a grinder station meg különösen pöpec! :)

  • Palesz762018. január 11., csütörtök 22:25
    avatar

    A felújításhoz tudok hozzászólni.
    Burkolat alá az a rózsaszín az tapadóhíd? Amennyiben igen akkor szép munka

  • S0nnyB1ack2018. január 11., csütörtök 22:40
    avatar

    Gratulalok. Jó ilyen blogokat olvasni, írhatnál gyakrabban.


  • misirulez2018. január 12., péntek 00:07
    avatar

    Igen tapadóhid, elején gondban voltam hogyan vigyem fel, de sikerült.

  • Orang3J3ws992018. január 12., péntek 03:07
    avatar

    Véletlenül nem Gozo-n laktok? :)

  • misirulez2018. január 12., péntek 08:42
    avatar

    Nem sliema, miért te igen? Voltam ott pár hete, megnézni a leomlott azúr ablakot.

  • Orang3J3ws992018. január 12., péntek 12:48
    avatar

    Küldtem privátot

  • Flush672018. január 12., péntek 13:28
    avatar

    Gratulálok az elért sikereidhez. Csatlakozva néhány előttem szólóhoz, baromi jó lenne rendszeresen olvasni túlnyomóan szakmai blogot. Hajrá!

  • R1per22018. január 12., péntek 14:07
    avatar

    Well played, gratulálok!

  • rockett2018. január 12., péntek 21:58
    avatar

    Hali, jo volt olvasni! :) En most vagyok kint a Kanari-szigeteken, majd irok egy terjedelmesebb tobbreszes utibeszamolot a kozeljovoben. :) Persze az a szokasoknak megfeleloen pokermentes lesz, a tura alatt egy fogadooldal is megint kivagott a promocioibol, azzal is csak kevesebb lett... :D

  • Beckham0872018. január 13., szombat 02:33
    avatar

    Szép eredmények, csak így tovább!
    Több teremben is játszol vagy csak egyben? Ha nem titok akkor elárulod hol?

  • RegGeri2018. január 13., szombat 14:20
    avatar

    Grat a pókeres eredményeidhez és a csempézéshez is!

  • misirulez2018. január 13., szombat 17:41
    avatar

    Köszi, főleg ipoker premium néha tiger, volt 888 is az már egyáltalán nem és most remélem minél hamarabb winamax.

  • AttischaHUN2018. január 17., szerda 17:36

    Szia! Nem kötekedésből. Szakembert ismerős ajánlásával hívj.Régi csempét legközelebb verd le.Megkevert csemperagasztó nem porzik. Egyébként grat.

  • misirulez2018. január 19., péntek 05:33
    avatar

    Köszi Atti, elég off de a felület egyik része bekartonozott régi ajtó, verésre borult volna minden, és hatalmas szopó, meg amúgy is még milllió más dolgot is csinálni kellett, rég túl akartam lenni Így is 2 hónapig voltam ott minden nap reggeltől estig. maszk csak azért volt rajtam mert brutál büdös volt, és ajtót nem lehetett nyitni, nehéz volt eldönteni hogy a jobb vele vagy nélküle, szóval váltogattam.

Ha hozzá szeretnél szólni, lépj be! vagy regisztrálj!