Új Könyvajánló

2015. augusztus 23., vasárnap 11:19
10 könyv, amely nagy hatással volt rám

A szokásostól eltérően ezúttal egy könyvajánló bejegyzéssel jelentkezem. Elég sok pozitív visszajelzést kaptam korábbi könyvajánlásaimmal kapcsolatban, mint például ez a bejegyzés, ezért ideje egy új listát írnom, mivel volt szerencsém nagyszerű könyveket olvasnom azóta.

Jelenleg a görög Zakynthos szigetről írom ezeket a sorokat, amely egy lélegzetelállítóan gyönyörű hely, bátran ajánlom úti célnak mindenkinek. Bérelj egy quadot, és menj körbe a szigeten, emlékezetes élmény lesz mindenképpen.

Azt reméltem, hogy lesz majd itt több időm gondolkodni mélyebbre szántó dolgokon, de annyi programot kínált Athén, illetve Zakynthos szigete is, hogy ez kicsit máshogy alakította a tervet.

Képek sajnos nem tudják visszaadni, mennyire lélegzetelállítóan gyönyörű helyek vannak a szigeten, de itt van egyik leghíresebb látványossága:




Zakynthos "Shipwreck" látványosság Navagio öbölnél



Ebben a bejegyzésben, mint említettem, megosztok pár könyvet, amelyek nagy hatással voltak rám, és másnak is hasznos lehet. Egyszer azt mondta egy személy nekem, akitől kértem könyv ajánlót, hogy a megfelelő könyv majd úgyis megtalál engemet. Emiatt nem is ajánlott könyvet. Bár a gondolat az volt a fejemben, hogy mi van akkor, ha pont így talált volna meg? De a bölcs gondolat tetszett, úgyhogy elfogadtam.

Lehet ez a bejegyzés is pont egy ilyen lesz neked, amelyben találhatsz 1-1 olyan könyvet, amely rád is nagy hatással lehet.

A helyzet az, hogy nem vagyok nagy olvasó. Régóta tervezem kialakítani azt a szokást, hogy fixen olvassak mindennap 30 percet, de nálam inkább időszakosan szokott kinézni. Van időszak, amikor napi 3-5 órákat olvasok, általában tréningek előtti időszakokban, van időszak, amikor pedig alig veszem kézbe könyvet.

Betudtam ezt annak, hogy mivel inkább auditív csatorna a domináns érzékelési forma nálam (szemben a vizuális, vagy kinesztetikussal), ezért hajlok inkább audiokönyvek irányába, amelyből viszont napi 1-2 órát hallgatok akár út közben, reggeli, ebéd, vagy vacsora alatt. Valahogy ésszerűnek tűnik, hogy összekössem a kellemest a hasznossal ilyen formában, amit könyv olvasásnál még kevésbé értem el.


Mindenesetre a következők olyan könyvek, amelyek nagyszerű pluszt nyújtottak számomra. Nehéz volt leszűkítenem ennyi könyvre, de igyekeztem azokat kigyűjteni, amelyeket a leginkább élveztem, vagy leghasznosabbnak találtam. Mivel mindannyian mások vagyunk, ez nem biztos, hogy másnál is így lesz. A legtöbb könyvet angolul olvasom, ezért ha csak nem tudom, hogy van-e magyarul, ezeket angolul írtam be.



1. Anthony Robbins - Ébreszd fel a benned szunnyadó óriást

Egyértelműen az egyik könyv, amely a legtöbbet adta nekem. Közel 3 hónap alatt olvastam el a könyvet, mivel nem csak keresztül rohantam rajta, hanem egyesével beültettem a dolgokat, ezáltal rendkívül hatásosnak is bizonyult.

Gyakran szoktam mondani, hogyha akarsz egy útmutatót az elmédhez, akkor olvasd el ezt a könyvet. Habár ez nem adja meg a teljes képet, de nagyszerű segítséget nyújt abban, hogy képes legyél sokkal tudatosabban formálni az elméd működését, hogy abba az irányba tereld a viselkedésedet, érzelmi világodat, és a körülményeidet, amerre szeretnéd.

Megtanulhatod belőle többek között:
- Milyen szerepe van a döntéseknek az életedben, és hogyan tudod tudatosabban jobb irányba terelni azokat
- Mi a két fő motivációs erőnk? (fájdalom/élvezet) És hogyan használd ezt fel, hogy formáld az életedet.
- Milyen kiértékelő folyamat megy végbe a fejedben, amely alapján kiértékeled a történteket, és alakítod a gondolkodásmódodat
- Hogyan irányítsd jobban az érzelmi állapotodat
- Hogyan térképezd fel a legmélyebb értékeidet, és alakíts ki olyan értékrendet, és szabályokat, amellyel sokkal mélyebb megelégedettségre tehetsz szert
- stb.

Rendkívül sok embernek ajánlottam már, és sokaktól hallottam, hogy számukra is nagyszerű pluszt nyújtott a könyv.



2. Darren Hardy - The Compound Effect

Ha találkoztál már korábbi anyagaimban a hatástöbbszörözés elvével, akkor most már tudod, hogy ki volt rám ekkora hatással ezzel a felismeréssel kapcsolatban, amely rendkívüli módon formálta az életemet. Annak ellenére, hogy több helyről is hallottam már előtte a kis, konzisztens cselekedet szerepéről, Darren Hardy olyan nagyszerű készséggel tudja átadni a gondolatot, hogy mélyen megérted az életedre gyakorolt hatását. Ennek köszönhetően pedig egyre tudatosabban kezded ezt felhasználni az életedben, annak ellenére, hogy mindenki életét formálja ez az erő, akár tisztában van vele, akár nincs.

Nagyon ajánlom a könyvet.



3. Brené Brown - Élj szívvel-lélekkel

Szintén nagyszerű hatással volt rám, ami miatt egy egész bejegyzést szántam neki közel egy évvel ezelőtt.
Az egyik koncepció, amit átvettem belőle a sebezhetővé válás fontossága az igazi önbecsülés, és mélyreható kötődés kialakításához másokkal. Igyekszem eszerint élni, hogy merjek sebezhető lenni, megnyílni, mivel így teremthetünk igazi kapcsolatokat egymással. Olyan sokan nem tesznek így a félelmeik, és gátjaik miatt, akár azt gondolják, hogy a sebezhetőség gyengeséget jelent, pedig pont a legnagyobb erőt mutatja, hogy valaki így tegyen.

Szerencsémre közel 4 évvel ezelőtt elkezdtem blogolni rendszeresebb jelleggel, amely szintén elég sok sebezhetőséget igényelt, és mindenképpen pozitív hatással volt a személyes fejlődésemre. Ezért gyakran szoktam ajánlani másoknak is a blogolást, mint személyiségfejlesztő eszközt.

Rich Litvin, egy kiváló coach, szokta mondani Brené Brown elvére építve, hogyha másnap nincs "sebezhetőség-másnaposságod", akkor nem nyíltál meg eléggé. Amely arra utal, hogy másnap felszisszensz, hogy lehet túl személyes voltál adott írásban, beszélgetésben, vagy szituációban.

Javaslom Brown könyvét, amelynek alcíme, 10 útjelző az önbecsüléshez. Ez sok mindent el is árul már, hogy miről szól a könyv.



4. Tony Schwartz - The Power of Full Engagement

A könyv arról szól, hogyan aknázd ki az erőforrásaidat a legjobban, hogy a legjobbadat tudjad nyújtani az életben. A könyvből megtanultam olyan kulcs dolgokat, mint a 4 fajta energiaforrásom, az energia kibocsátás-megújulás oszcillációs folyamatának a fontossága, a 90 perces munkablokkok szerepe, stb.

Ha angolul nem akarod elolvasni, akkor olvasd el a Mentális Felkészültség és Maximális Teljesítmény c. írásom 2. fejezetét (A teljes egyensúly hatalma), amelynek a koncepcióját Tony Schwartz könyve ihlette.



5. T Harv Eker - A milliomos elme titkai

Eker tréningje volt az egyik legjobb fordulópont az életemben, amikor is sikerült átformálnom a pénzzel kapcsolatos meggyőződéseimet és egy támogatóbb modellt kialakítanom. Maga a könyv is nagyszerűen bemutatja a koncepciókat, de a tréning volt az igazi áttörés nekem (ezért nem lehet egy könyvet összehasonlítani egy intenzív tréninggel, amely sokkal mélyebben képes átformálni az ember gondolkodásmódját - emiatt javaslom, hogy vegyél részt a Maximális Teljesítmény c. tréningemen, ahol sok más személlyel együtt 2 napban kialakíthatsz egy még hatásosabb gondolkodásmódot, elsajátíthatsz új technikákat, és szokásokat).

Eker leírja a könyvében, hogy a pénzügyi helyzetünk a fejünkben található pénzügyi modellünkből ered (meggyőződéseink, és szokásaink). Ha más pénzügyi helyzetet akarunk, először a meggyőződéseinket, és szokásainkat kell formálnunk. "Először a gyökereket, aztán a gyümölcsöket" ahogy mondja, avagy először a belső valóságunkat, hogy megváltozzon aztán a külső valóságunk.

A legtöbbször hátráltató hitrendszert alakítunk ki kondicionálás (szülők, tanárok, média...), és meghatározó életbeli események hatására, amelyek kihatással lesznek a pénzhez való hozzáállásunkra, és öntudatlan viselkedésünkre. Amely mindent átjár a legfinomabb formában is.

Maga a könyv egy jó átlátást, és sok felismerést adhat. Viszont ami igazán hasznos, ha valaki fogja és tudatosan feltárja, majd pedig átkondicionálja ezeket a meggyőződéseit (Hogyan? Mivel ez egy bővebb témakör, ha érdekel, szintén csak a 2 napos tréninget tudom ajánlani, ahol ezt elsajátíthatod).



6. Wayne Müller - A life of being, having and doing enough

Emberekként az egyik legfőbb félelmünk, hogy "nem vagyok elég". Nem vagyok elég jó, elég okos, elég ügyes, elég szerethető, elég ... Egy igazán mélyre szántó könyv, amely arról szól, hogyan alakítsunk ki egy olyan szemléletet, amelyben elengedjük ezt a "nem vagyok elég ...", "nem tettem eleget ..."; "nincs elég ..." gondolkodásmódot.
Már maga az olvasás is egy mély megelégedettség érzést tud kiváltani benned, ahogy felismered a sorokban a mély igazságokat, amelyekkel az igazi valónk rezonál, szemben az egónk játékával.



7. Csattos Ilona - Vedd észre

A könyv alcíme: A legmélyebb önismeret. Ez jól meg is fogalmazza, hogy mi célt szolgál a könyv. Segít igazán mélyen átlátni, hogy milyen belső minták vezérelnek minket, ad egy nagyszerű tudatosságot önmagunkkal, viselkedésünkkel, érzelmeinkkel kapcsolatban. A könyv egyik fő mondanivalója, hogy az összes gondolatunk csak illúzió, amellyel torzítjuk a valóságot. Ezek a gondolatok azok, amelyekkel reagálunk az életünkben történt eseményekre, és amelyeket főként a szüleink és a további felmenőink alapján alakítottunk ki öntudatlanul.

Ilona ezt hívja generációs mintáknak. Gyerekként, ami a szüleink számára ellenállást okozott, arra mi is ellenállással reagáltunk. Akár úgy, hogy mi is aszerint viselkedünk, gondolkodunk most, ahogy szüleink tették bizonyos dologgal kapcsolatban, vagy pont az ellenkezőjével. A lényeg, hogy amire a fókuszunk irányul azt valósítjuk meg, mert az az esszenciája a dolognak. Ami ellen lázadunk az mindig ott lesz mélyen bennünk.

Nagyszerűen leírja a könyv ezeket a mintákat, amelyeket kialakítunk gyerekkorunktól kezdve. Illetve, hogy végső soron képesek legyünk különválasztani a valóságot a hitrendszerünktől, és tudatosabban irányítani a fókuszunkat, mivel ez valósít meg mindent az életünkben. Amire fókusz irányul, az jelenik meg. Akár arra fókuszálunk, hogy mit akarunk, vagy mit nem akarunk, a lényegen nem változtat, a figyelmünk iránya határozza meg a végeredményt.



8. Jed McKenna - Spiritual enlightenment the damnedest thing

Nagy hatással volt rám ez a könyv is annak ellenére, hogy nehéz megfogalmaznom pontosan az esszenciáját. Jed McKenna egy megvilágosodott tanító, aki tiszta képet fest a spirituális útról, amelyen oly sokan igyekeznek haladni, hogy megszabaduljanak a szenvedéstől, és megvilágosodjanak. Viszont McKenna azt mondja, hogy ők azok, akik még az első lépést sem tették meg, mivel ugyanúgy egy hitrendszerrel azonosulnak, és ily módon mindegy, hogy valaki a pénz, biznisz vagy spiritualitás megszállottja, ugyanúgy bent van még az "álomvilágban".

"Először jöjj rá mi a valóság, mi az igazság, és utána azt kezdhetsz az életeddel, amit akarsz" - írja. Csattos Ilona könyvében véltem felfedezni nagyon sok hasonlóságot a két szemléletben. McKenna is azt segíti elő, hogy kiszakadjunk az elménk játékából, a hitrendszerek világából.

Nagyszerű történetekkel, és analógiákkal szemlélteti a pontjait, amelyek ezáltal mélyre hatolnak. Az egyik kedvencem, amikor az emberek életét szappanoperához hasonlítja, hiszen mindenki olyan mintha eljátszana bizonyos karaktert, amellyel teljesen azonosul, minden problémával, drámával, örömmel, csak annyi a különbség, hogy egy szappanopera szereplője tudja, hogy karaktert játszik, a legtöbben emberek viszont nem döbbenünk rá erre, hogy "alszunk".

Nagyon érdekes könyv, biztos vagyok benne, hogy nem értettem még meg teljesen a lényegét, de így is nagy hatással volt már rám, pont emiatt hallgattam most újra a nyaralásom ideje alatt is.



9. Brendon Burchard - Töltődj fel

Már ajánlottam ezt a könyvet is egy korábbi bejegyzésemben, de felraktam ide a listára is a többi közé.
Brendon, Tony Robbins mellett, a legjobban fizetett teljesítmény coachnak számít a világon, nem véletlenül. Rendkívül hasznos meglátásai vannak, hogyan aktiváld a legjobbadat magadból, és hogyan élj egy igazán feltöltődött, "életteli" életet.

Ebben szolgál ez a remek könyve is, ahol bemutatja azt a 10 motiváló elemet, amelyeket ha aktiválunk, akkor egy igazán feltöltődött életet tudunk élni.
Két részre osztja ezeket az elemeket:

  1. Alapvető elemek (kontroll, kompetencia, kongruencia, gondoskodás, kapcsolat)
  2. Előrevivő elemek (változatosság, kihívás, kreatív önkifejezés, hozzájárulás, tudatosság)

A könyvben minden egyes elemnél három aktiváló módot taglal, amellyel "felkapcsolhatjuk" az adott elemet.

Volt szerencsém több élő tréningjén is részt venni Brendonnak, köztük a Certified High Performance Coach képzésén, ahol az ő coaching modelljét sajátítottam el, és egyértelműen ő az a személy, aki eszembe jut, ha valaki azt mondja, hogy gondoljak egy lelkes, feltöltődött személyre.



10. Maxwell Maltz - Pszichokibernetika

Tízedik helyre egy örök klasszikust választottam. Maltz egy plasztikai sebész volt, aki megfigyelte, hogy nem számít ki hogyan nézett ki a valóságban, ami meghatározta az életét, az a saját magáról alkotott képe volt a fejében. Tehát az egyik legerőteljesebb erőnek az énképünket találta.

Azért pszichokibernetika, mivel az elménket (pszichénket) egy kibernetikus nyomkövető mechanizmushoz hasonlította, amely a belső programozása alapján juttatja el az embert az adott körülményeihez az életben, csakúgy mint egy nyomkövető rakéta is a betáplált értékek alapján jut el bizonyos célhoz.

Nagyon sokan építettek Maltz munkásságára az énkép, és emberi elme működésével kapcsolatban.
Könnyű, élvezetes, és igazán hasznos olvasmány, amely segít tudatosabban átlátni, és formálni a gondolkodásmódunkat, és életünket.

 

Ezzel a végére is értem ennek a 10-es listának. Nem volt könnyű leszelektálnom pont erre a tíz könyvre, de igyekeztem olyanokat választani, amelyek számomra igazán hasznosnak bizonyultak, és nem voltak rajta a régi listámon sem.

A könyveknek van egy varázslatos erejük, hogy képesek vagyunk általuk olyan meglátásokra szert tenni, amelyre lehet, hogy önmagunk első kézből nem tettünk volna szert életünkben. Képesek formálni a készségeinket, a gondolkodásmódunkat, a személyiségünket, és az egész életünket. Nem véletlenül Bill Gates, Warren Buffet, Charlie Munger, Will Smith, és még sorolhatnánk a nagyszerű elméket, akik az olvasást tartják az egyik leghasznosabb tevékenységnek, amit tehetünk.

Te milyen könyvekkel egészítenéd ki a listát? Oszd meg hozzászólásban, hogy számodra mely könyvek voltak igazán hasznosak.

Olvasásra (vagy hallgatásra) fel!

Hozzászólások

  • plusevHUN2015. augusztus 23., vasárnap 14:45
    avatar

    Szia West!

    A nagy államférfiak közül kit tudnál megemlíteni mint követendő példakép, ha esetleg van ilyen? (Inkább a modern koriakra gondolok, az ilyen Churchill, Nelson Mandela vonalat nem ide véve).

    Valalamint érdekelne, hogy szerinted előfordulhat az a valószínűtlen, ámbár elméletben létező szituáció, hogy valaki rengeteg pénzt halmozott fel és mindazonáltal nem tekinthető követendő példaképnek, tettei nem méltóak elismerésre, sőt kifejezetten károsak a társadalom többi részére nézve.

    Válaszodat előre is köszönöm!

  • Naturalwest2015. augusztus 23., vasárnap 18:19
    avatar

    Nem én vagyok a legjobb személy, aki erre válaszolni tud neked. Vannak területek, ahol elég jó tudással rendelkezem, mint pl. ami a munkám, viszont vannak olyan területek, amelyeken veszélyesen alul-művelt vagyok, mint pl. politika. Csak, hogy szemléltessem mennyire, kb. fél év után tudtam meg, hogy Áder János lett az új köztársasági elnök, azt is egy metró aluljárós plakáton, ennyire nem követem a híreket:)

    Obamától szoktam nézni néha videókat youtube-on, mert nagyszerű szónoknak tartom.

    A másik kérdésedre:
    Lehet rosszul értelmezem a kérdést, de személy szerint nem gondolom, hogy a pénz mennyisége összefügg azzal, hogy ki tekinthető példaképnek, vagy kinek a tettei elismerésre méltóak. Egy drogbáró, aki úszik a vagyonban, nem érzem úgy, hogy nagyon hozzájárulna a társadalomhoz, bár minden csak nézőpont kérdése. Bizonyára nem az a személy, akit én példaképnek tekintenék, viszont biztos vagyok benne, hogy vannak kis drogbáró wannabe személyek, akiknek ők a példaképek. Szóval kinek ki.

    Valamiért olyan megérzésem van, hogy a kérdés azt előfeltételezi, hogy a pénz az rossz, vagy az a rossznak a forrása. Ez a meggyőződés nyilván megannyi ember anyagi frusztrációját okozza. Egyik oldalon akarják, másik oldalon pedig elítélik. Pedig a pénz az csak egy eszköz. Se nem jó, se nem rossz. A kérdés, hogy mihez kezdünk vele.

    Lehet te jobban követed a mai államférfiakat, szerinted ki lehet példakép?

  • WINAMAXDONK2015. augusztus 25., kedd 19:04
    avatar

    Nálam Gyurcsány Feri az etalon az izig-vérig demokrata államférfi , egy modernkori Ciceróba oltott Abraham Lincoln!

  • AlexMan2015. augusztus 26., szerda 14:06
    avatar

    Sokat lehet tőle tanulni.
    Mikor nem hiszem el, hogy az ellenfél flössre várt és megadom, általában őt idézem. Ezt elkurtuk.

    De azért azt se felejtsük el, hogy őt elég sokan stackelték és backelték ám. De hajlandó volt tanulni. Sok sok Apró lépést tett azért, hogy highstakes asztaloknál nyomathatja a játékát. Egy regulár sem meri megregulázni.
    Blöffjeikor soha nem mondtad meg előre, hogy mi van nála. De mint ha a vége felé kicsit kiismerhető lett volna a játéka. Ezt ő is észre vette és egyből stílust váltott. A recept a régi, de most más csoportban játszik.

  • nightfury2015. augusztus 26., szerda 18:21
    avatar

    Évekkel ezelőtt hallottam rádióban egy pókerest, aki cégeknél vállat előadásokat. Pl.: hogyan lehet felismerni a blöfföt üzleti tárgyalásnál.
    Megkérdezték, hogy politikusoknál is alkalmazható? Azt mondta nem. Olyan embertípusnál nagyon nehéz kiszúrni a blöfföt akik annyira beleélik magukat a szerepükbe, hogy totál azonosulnak vele. Még akkor is, ha ő maga tudja, hogy nem igaz, amit mond. Pl színészek, mikor játszanak, vagy politikusok… :)

  • Wildcatfish2015. augusztus 27., csütörtök 11:15
    avatar

    Szerintem a legérdekesebb politikai pályafutások diktatúrákhoz kötődnek ott van rá rengeteg példa hogy oda nem illő, sőt teljesen alakalmatlan egyének jútnak meghatározó szerephez (persze 99% teljesitménye nem követendő példa). Szerintem egy std. politikusi pálya nem olyan érdekes átlalában elég sablonosak max. az lehet ösztönző ha valaki első nö , vagy színesbörű hogy tudta a tradiciókat elöitéleteket áthidalni.

  • AlexMan2015. augusztus 27., csütörtök 12:18
    avatar

    Kedves Wildcatfish!
    Szerinted csak a diktatúrában van olyan, hogy oda nem illő, sőt teljesen alkalmatlan egyének jutnak meghatározó szerephez?
    Láttad már az egészségügyi államtitkárunkat? (mostanit, vagy az előzőt? Nem tudom, hogy leváltották-e már)
    Vagy a pár évvel ezelőtti BKV beszédhibás szóvivőröl nem is beszélve?

    Magyarország szabad ország! Szabadon bármi megtörténhet. Demokrácia.

    De azért elgondolkodtató amit írsz. Ha vezetőként az unokatestvéremet megvakíttatnám és forró olmot öntenék a fülébe, akkor engem is szenté avatnának? Az nagy királyság lenne... A 4 negyedes koppányi többségről nem is beszélve.

    Itt vagyunk egy póker lapokkal kikövezett úton, de tudnánk-e egy példaképet mondani a póker világából? Egy amolyan normális példaképet.
    Nem ér Daniel Negrenaut mondani, mert a pókerkölyök egy megcsinált figura.
    Mind antiszociális és/vagy jó varianciás szerencsejátékos. Esetleg könyvelő.

    Teljesen jók az összes személyiségfejlesztő könyvek, mert mindegyikből tudunk valamit tanulni.

    Régebben olvastam egy ilyen könyvet, amelyben az utolsó fejezetig, azt mondtam, hogy 'ezaz, ez tényleg jól megmondja, hogy mit, hogy és hogyan'.
    De hát őszinte volt az író, aztán leírta, az utolsó fejezetben, hogy miután mindenfele előadásokat tartott, és osztotta az észt, a férje elhagyta egy másik nőért, a házuk leégett, és az állam szólt, hogy van egy kis adótartozásuk.
    Hoppá. Akkor ha az utolsó fejezet előtti (évszám szerinti) időig felnézek rá, és követem példáját, hát nem biztos hogy jól járok.

    Ma olyan világot élünk, hogy a vakok között a félszemű is már király!

    Minden könyv megmondja, hogy mit kéne tennünk, de nekem egy olyan könyv kéne ami megmondaná, hogy hogyan!

  • rockett2015. augusztus 27., csütörtök 12:46
    avatar

    ALexman: Mit takar az, hogy Daniel Negreanu egy megcsinált figura? Az apja meg az anyja megcsinlták valóban, de azon kívül? Ő a játék nagyszerű követe. Kicsit szókimondó, néha olyan témákról nyilvánít véleményt, amiről nem kéne, vagy amihez nem ért, más nyilatkozatain meg látszik a Starsos szerződés hatása... de ezért kapja a pénzét. Kedves ember, remek játékos, nem véletlenül szeretik olyan sokan.

    Ha nem ér Negreanuval élni, ott van Barry Greenstein: A versenynyereményeit jótékony célra adományozza. Elég ahhoz, hogy valaki példakép legyen? De nem ő az egyetlen aki jótékonykodik a pókernyereményeiből, és ehhez messze menni sem kell: a pókerakadémia közössége többször is segített jótékonysági akciókban, a magyar pókerélet jó pár oszlopos tagja rendszeresen játszik jótékonysági versenyeken is. Valóban nem könnyű példaképeket találni egy olyan világban, ahol a cél másoktól minél több pénz elnyerése. Attól még jó emberek léteznek köztünk. :)

  • Krono2015. augusztus 27., csütörtök 13:21

    A politikusokat nem azért nem lehet "blöffön kapni", mert annyira beleélik magukat a szerepbe, hanem mert a legtöbbje pszichopata (orvosi értelemben, nem hétköznapi szóhasználat szerint).

    "ámbár elméletben létező szituáció, hogy valaki rengeteg pénzt halmozott fel és mindazonáltal nem tekinthető követendő példaképnek, tettei nem méltóak elismerésre, sőt kifejezetten károsak a társadalom többi részére nézve. "

    ELMÉLETBEN? :D A mostani gazdasági rendszer jutalmazza a fent említett pszichopata viselkedési formát, ezáltal az üzleti szférában (tehát ahol az igazi pénzeket lehet keresni) nagy %-ban fordulnak elő pszicho- ill. szociopaták (de igaz ez az orvosokra, és a rendvédelmi szervekre is -de ezeknél nem a pénzügyi hatalom a motivációjuk). Namármost ők nem igazán követendő példaképek, hacsak nem egy lélektelen, ember alatti életre vágysz, akinek bizonyítottan nincs lelkiismerete (arról most ne vitatkozzunk -ha valaki felhozná-, hogy Nietsche szerint pont a pszichopata az 'übermensch').

  • AlexMan2015. augusztus 27., csütörtök 13:46
    avatar

    Először is, szerintem egyet értünk, és egy oldalon vagyunk!

    Negrenau igen is megcsinált példakép.
    Jó játékos, megél belőle. A játékból is és a szponzor pénzekből is. Aki ezt megszólja, az inkább irigykedik rá.

    Mutatták a házát belülről, meg a nagy billiárd asztalát a nappaliban. SNG-zik HUD nélkül és a póker azon oldalát mutatja, amire minden regulár, illetve regulárnak vágyó szeretne.

    Én is. De ez egy utópia.

    Nem baj hogy egy olyan képet fest le ami irigylésre méltó, akár kitűzött cél is lehetne, de hogy ő éppen hol áll ennek megvalósításában azt egyikőnk sem tudja.

    Ha már felhoztad a Starsos szerződést.
    Hol a póker mellett érvel, mert ez egy logikai játék, és hosszútávon nem a szerencsén múlik.

    Hol azt mondja, hogy a rulett igen is szerencse játék, és aki rulettezik (a starson) azt a szórakozást kapja amit ajánlanak neki. 37/36-os -EV-t.

    De ezzel sincs semmi baj. Reklám ember mint Reviczki Gábor volt a Praktikernek. Kedvelem, mert a póker azon oldalát mutatja, ami szerethető.


    De mi az igazi érték?
    Van-e olyan nagy pókeres, aki az anyagiak, család, biztonság, elismerés (na meg a West féle minőségi élet) elemeit elérte és meg tudta tartani.

    Isildur-ral most cseréltem volna, mert nyert 1 millát. Pár hónapja nem cseréltem volna vele, mikor sorozatba veszített. De ez csak a pénz síkja.

    Chris Moneymaker, aki néhány dollárral meg satelittel WSOP-t nyert.


    A jótékonykodás mint téma hogy jön ide?
    Természetesen a pókeresek is emberek. Nem önzőek. Szeretik a jót és szeretnek másokon segíteni.
    De ez más téma.
    Azért segítek, mert jó érzéssel tölt el. Vagy azért segítek, mert lelkiismeret furdolásom van, hogy nekem van, másnak meg nincs. Vagy azért segítek mert már 20 éve ugyanazt a rákos kisgyereket mutatják az adóm egy százalékáért kunyeráló cégek.

    Mindegy. Megpendül belülről a húr, és azt mondom, segítsünk a paralimpiásokon, mert akinek még párizsis zsemlére sem jut, annak a Gömöri Zsolt elnöknek kell segíteni a devizahitelét visszatörleszteni. És a Mester nem azon mondatát követik, hogy "Elkurtuk", hanem azt, hogy "Bizonyísák be".
    Nem politizálok, mert valaki falakat bont le, valaki meg kerítéseket épít.
    Most már ott tartunk, hogy a TORon keresztül nézhetem meg a pókerakadémia oldalát.

    Nincs Póker kontra jótékonykodási vita.

    Póker kontra példakép.

    Kevés póker reklámarc van. És ők is csak egy piciny tökéletességet tudnak sugallni.

    Most már a Stars is focistákat vonz be, hogy népszerűsítsék a játékot.

    Grindelj napi X órát! Keress X Ft-ot. Biztonság, család, egzisztencia, elismerés, hírnév és az élet csupa szórakozás.

    Ki, illetve kik futották ezt meg? És kik tudták ezt fenntartani?


    Hát ez az barátom. Ha vannak is nagyon-nagyon kevesen. De én veled is helyet cserélnék egy-két hétre. Hisz Málta, Vatikán, természet, utazás boldog élet.
    Vagy egy pattanásos arcú srác, napszemüvegben és fülhallgatóval a fülén, miközben élőben MTT-zik a világ másik oldalán Stars vagy bármilyen logóval és nem tudni, hogy a böffentése most Tell, vagy Pepsi miatt van.

  • rockett2015. augusztus 27., csütörtök 14:14
    avatar

    Nehezen értelmeztem, hogy mit jelent számodra a példakép. Sok szempontból megközelíthető a kérdés. Lehet valaki a játékban példakép (mert sokat nyert), erkölcsileg, mert mondjuk segít másoknak, jótékonykodik, esetleg azért mert példás családi életet él. De nem akarok erről órákon át vitatkozni. A póker egy sok szempontból nehéz szakma.

    Amire még reagálnék, hogy cserélnél velem pár hétre. Miért a feltételes mód, mi akadályoz meg abban, hogy idegyere, akár nyaralni, akár lakni? Ehhez nem kellenek dollármilliók, pókerezni sem muszáj, EU-állampolgár vagy, útlevel sem kell. Egyszerűen csak tenni kell érte. A magam erejéből vagyok ott ahol, nem tette alám a család a vagyont, hogy csinálj fiam amit akarsz. :)

  • AlexMan2015. augusztus 27., csütörtök 14:53
    avatar

    Nem lehet külön választani a példaképeket területenként.
    Ha egy emberre felnézek, felnéznék, akkor azt szeretném, hogy legalább több területet fedjen le. Hisz azért példakép.

    Régebben nem volt nehéz értelmezni, mit jelent a példakép. Lenin és kész. :)))

    Örülök, hogy ott vagy, ahol jól érzed magad. Az meg csak neked számít, hogy a magad erejéből, vagy háttérrel. Aki irigykedni akar, annak mindegy. Annak meg főleg örülök, hogy magyarul írod a blogod. Jókedv sugárzik a blogodba feltöltött képekből.
    Itthon mindenki Németországba és Angliába vándorol. Ha lesz Máltai járat, lehet felszállok rá. De hogy ne egy ilyen mondattal válaszoljak, igazad van abban, hogy bármikor Máltán lehetnék. De hát sok minden ide köt de csak rajtam múlik. Egy nyaralás bármikor szóba jöhet. Azért cserélnék csak néhány hétre, mert biztos honvágyam lenne. :)

Ha hozzá szeretnél szólni, lépj be! vagy regisztrálj!