Mit is? Hogyan is?

2016. január 04., hétfő 14:37
Évnyitó!
Sziasztok!

Először is kezdeném egy rövid összefoglalással.
A tavaji évem eléggé hullámzóan telt rengeteg érzelmi, lelki és spirituális változással, de ezekkel nem untatnék senkit sem, mert erről csak úgy magamban szoktam elmélkedni.

Póker!

Na ebben még hullámzóbb volt az előző évem. Vezettem a hobbi bókeres topicomat, játszogattam, elvoltam, élveztem. A 888-as időszak nagyon jó élményekkel telt. Az év elejét a sok szabadidőm révén jobban meghúztam élveztem jöttek is az eredmények. Sokan szurkoltatok nekem a "kávéfőző challenge-ben" amiről blogot is írtam és amit sokkal rövidebb idő alatt teljesítettem, mint gondoltam volna. Szorakoztató volt a játék. Sikerült összekaparnom kb 1,6K profitot és hoztam 307 verseny alatt 114.92%-os ROI-t, volt 18 FT-m 4 első és 3 második helyezéssel. Aztán jött a hír, hogy kivonul az országból a 888 így én is kivettem a rollom és másik terem után néztem. A választásom nem épp profitábilis teremre esett, mert visszatértem a PokerStarsra. Rögtön az első hétvégémen elég jól meneteltem a Stormon és nyertem 130$-t azt hittem most aztán jön a kánaán, de nem úgy lett. Rájöttem, hogy tanulás nélkül nem lehetek nyerő PS-en így indítottam egy tanulási naplót amit fórumon vezettem, de rájöttem, hogy munka mellett napi 3-4 óra tanulással, már csak a játékra nem maradt időm. Így visszaraktam a pókert a hobbik polcára és azóta is maradt az. A tanulás azért nem maradt ki csak lényegesen kevesebb időt és energiát fektettem bele.

Az elmúlt pár hétben amíg a FOK bajnokság ment nagyon sokat elemeztem leosztásokat a nálam sokkal magasabban kvalifikált játékosokkat és rengeteg tanáccsal láttak el és a póker tudásom meredeken ível felfelé csak úgy szippantom magamba a tudást! :) Külön köszönet ezért Krejdülnek, Tominak, lecso10-nek, kertitörpnek és mindenkinek aki segített.

Nem póker csak félig!

A PA közösségének egy része jobban összekovácsolódott és ez odáig fajult, hogy nyáron összeröffentünk egy kis kunadacsi mókára, volt pálinka, volt sör, volt két supernova, volt mentálos észosztás, volt gyere bubi gyere négy, volt ocelot, meg tüsi, meg szaxi, meg kurva nagy jófejség lenne ezt eldobni, meg Krejdül FT-n vagyok mit csináljak felkiáltás! Nagyon nagy élmény volt! Köszönöm nektek akik ott voltatok szerintem nagyon jó kapcsolat alakult ki közöttünk, azóta is feltölt pozitív érzesekkel minden emlék. Még most is ahogy írom ezeket a sorokat. Köszönöm nektek Mági, csiga, BaLa, Krejdül, Marcow, Palesz, kircip, Norbi ezt a csodás élményt.

Nem póker!

És ami a 2015-ös évemet bearanyozta az a pillanat volt, mikor megtudtam, hogy 9 hónap múlva csatlakozik a családhoz egy piciny jövevény Zoé, aki teljesen új értelmet ad az életemnek és már csak 9 hét és a kezemben tarthatom. Ez a CSODA gyerekek!! :D

És akkor 2016!

A póker megy hobbi szinten, ehhez mérten persze a tanulás is ebben sokat segít a skype csoport és a segítőkész játékosok! :)

Babavárás márciusra, már most a föld felett lebegek, ha csak rá gondolok.
Ez a chellenge-em erre az évre:
- sok türelem
- még több szeretet
- harmónia
- békesség
- boldogság a családban!

Ha a számvetésnél év végén kipipálhatom ezeket a célkitűzéseket akkor tökéletes évet zártam! :)

Szeretnék az idei évben ismét találkozni a kunadacsi csapattal, remélem bővülni is fog a résztvevők száma, mondjuk Alexmannal, Dánfiúval, Rockett-tel és még sokakkal.

Bizakodva várom az évet és érzem belül, hogy valami nagy durranás vár rám ebben az évben!

Béke és boldogság veletek!

Hozzászólások

  • imike122016. január 04., hétfő 14:49
    avatar

    GL

  • kircip2016. január 04., hétfő 15:08
    avatar

    A nagy durranás pezsgőbontáskor lesz : D
    Netrol sok boldogságot a nemsokára 3 tagú családodnak.
    Leírhatatlan élmény amikor az újszülőtt gyermekedet először megfoghatod, természetesen utána is
    sok örömöd lesz, de ez egy meghatározó pillanat.
    Igen, a közösségünk hatalmas dolog, ennyi segítőkész emberrel, nagyon jó együtt lenni és szurkolni
    a sikerüknek.

  • Fluxxxi2016. január 04., hétfő 15:19
    avatar

    Szívből gratulálok a gyermek áldáshoz! Remélem a következő összejövetelen már én is ott lehetek :)

  • Netrol2016. január 04., hétfő 15:28
    avatar

    Köszi kircip! Én is így gondolom és nagyon várom már! :)

    Fluxxxi várunk szeretettel! :)

  • rockett2016. január 04., hétfő 15:55
    avatar

    Grat mindenhez, a következő találkozón való részt vétel erősen függ attól, hogy hol-mikor lesz, illetve, hogy én hol leszek ekkor. :D

  • kircip2016. január 04., hétfő 16:42
    avatar

    Londonban is tarthatjuk :)

  • csiga197942016. január 04., hétfő 17:30

    Nem arról volt szó,hogy táplálkozási tanácsadás jön???:-p

  • Fiatal2016. január 04., hétfő 18:01

    Gratulálok a gyermekhez és sok sikert Mindenben!
    Úgy érzem idén, amennyiben lesz Kunadacs2 biztos bővűlni fog a létszám:-)

  • Netrol2016. január 04., hétfő 18:28
    avatar

    Csiga jön az is hamarosan! :)
    Lehet hogy adok el százalékot a vasárnapi versenyeimből ha érdekel csiga! ;)

    Fiatal köszönöm, és örülnénk ha csatlakoznál a csapatunkhoz a következő találkozón!

  • kriispirolls2016. január 04., hétfő 18:32
    avatar

    Gratulalok a gyermekaldashoz es a kavefozo challenge-hez!:) Bar a 888 kivonult Magyarorszagrol, mar meglevo accounttal gond nelkul tudsz jatszani es cashoutolni, szoval nyugodtan folytathatod ott a jatekot.

    GL 2016ra!

  • Mágika2016. január 04., hétfő 18:35
    avatar

    Csapd oda friciricset is a találkozós tagokhoz, Netrol! :)

    Képzeld, a mai napon megszületett a keresztfiam Alex, 3580 g, 58 cm, nagy az öröm és a bódottág a családban. Eljön minden aminek jönnie kell, de még ahogy mondani szokták sok víz lefolyik a Dunán! :)

    Szuper vagy mind emberileg, mind pókerügyileg, mind mentálisan, szuper jó fej is vagy és még jóképű is vagy, szóval elég jól egybeáll nálad a bolygók sora.

    Itt vagyunk, és leszünk veled és a csapattal 2016-ban is én úgy érzem, kösz hogy írtál, és további sok sikert neked! <3

    sok sok szeretettel Mági

  • Palesz762016. január 04., hétfő 19:03
    avatar

    Nagy Víg-adalom lesz idén.
    Kív.ánok has és fogfájás mentes évet.
    Örülök , hogy tudtam segíteni a pókeres fejlödésedhez mentálisan.

  • hokuszpoker2016. január 04., hétfő 19:05
    avatar

    Sok siker 2016-hoz!

  • Netrol2016. január 04., hétfő 19:53
    avatar

    Mági köszi a dicsérő szavakat! :)

    kriispirolls köszi, azért nem játszom már 888-on, mert azok a versenyek amiket játszottam délelőtt és délután vannak, de már nincs időm csak este játszani. Azoknak a versenyeknek meg nem tetszik a struktúrája.

    Hókusz neked is köszi!

    Palesz az a beszélgetés veled Marcow-val és Krejdüllel nagyon hasznos tapasztalat volt. Nagyon jó érvek és ellenérvek hangzottak el akkor. Sok kó dologgal gazdagodtam akkor este! Ti mind nagyon jó emberek vagytok és kívánok nektek is sikeres évet!!

  • Palesz762016. január 04., hétfő 20:27
    avatar

    A mentális segítséget inkább mentalista segítségnek akartam irní Mr. Orákulum.

  • kircip2016. január 04., hétfő 20:35
    avatar

    Palesz riválisod akadt lapbevonzásban, Alexman személyében megjósolt nekem egy újabb királyt ( a flopon volt egy ), ami riverre beesett.

  • Marcow2016. január 04., hétfő 21:59
    avatar

    Sok sikert az idei cselendzsedhez, remélem döccenőmentesen kimaxolod az évet! :)
    Mintha egyszer tettél volna olyan kijelentést, hogy idén nem tudsz már jönni Kunadacs kettesre, mert hát csúcsszuper apa leszel éppen... Most akkor ez azt jelenti, hogy menjünk a tejfakasztóra??? :O

  • Netrol2016. január 05., kedd 07:28
    avatar

    Márk, azt írtam, hogy szerintem nem tudok majd menni, de ennek sok összetevője van. Nagyban függ attól, hogy mikor és hol lesz a találkozó és attól is, hogy éppen milyen lesz a helyzet otthon baba mama téren. Ha tudok menni természetesen ott a helyem! :)

  • Krejdül2016. január 05., kedd 07:39

    Nem fogsz te jönni. :-)
    Le se fogsz szarni minket, és ez így van rendjén. :-D Mire a baba megtanul járni, szerintem újra be kell majd mutatkoznunk. :-D

  • Krejdül2016. január 05., kedd 07:40

    A 2016-os tervekhez sok sikert kívánok, menni fog az, egy babával ízi lesz. Aztán a nagy nap után meg ne lássalak a pókerasztalnál!!!! :-)

  • Netrol2016. január 05., kedd 09:32
    avatar

    "Mire a baba megtanul járni, szerintem újra be kell majd mutatkoznunk. :-D"
    Te ki vagy? Nem is ismerlek! :P

    "Aztán a nagy nap után meg ne lássalak a pókerasztalnál!!!! :-)"
    Az tuti, hogy nem, mert kúrva másnapos leszek! :D

  • Krejdül2016. január 05., kedd 10:08

    Úgy értettem, hogy onnantól a serdülőkorig nincs póker! :-D

  • Netrol2016. január 05., kedd 10:48
    avatar

    De én már túl vagyok a serdülő koron! :P

    Biztosan kevesebb időm lesz a pókerre, de mint hobbi és kikapcsolódás szeretném megtartani!

  • monsterszilard2016. január 06., szerda 06:12
    avatar

    sok sikert 2016 os tervekhez

  • alexandra4112016. január 06., szerda 15:15
    avatar

    Minden jót Indömáni! ;)

  • Netrol2016. január 06., szerda 15:21
    avatar

    Köszi Szilárd!

    Neked is köszönöm kedves Alexandra! :)

  • cbazsi2016. január 07., csütörtök 20:47

    GL az idei évre!

Ha hozzá szeretnél szólni, lépj be! vagy regisztrálj!