Stagnálás ezerrel, gépváltás előtt állok

2010. május 21., péntek 12:19
A múlt héten nagyjából összevontam a bankrollomat a Hollywood Poker-en és elkezdtem tolni a 22 dolláros versenyeket 2600-ból. Egy hét alatt sajnos minden megtalált, kétszer is úgy estem ki a döntő asztalról jó stackkel elsőként, hogy lejött az ellenfél lyuksora. De ez benne van, ezért több szót nem is fecsérelek rá.

Összességében ugyanannyi pénzem van, mint volt úgy 1,5 hete. Amennyibe a nevezési díjak fájnak az vissza is jön mindig, de az eredmény most várat magára. Viszont mivel ilyen stabil a roll azt vettem észre, hogy egyáltalán nem húzom fel magam. :) Ilyet még SOSEM éreztem.

A 22 dolláros Ongame mezőny egyáltalán nem durva. És ha ki is jön majd a lépés, akkor kopasztás lesz. Simán benne vannak ilyen break-even hónapok az én szakmámban, de majd pótol az RNG. :)

Más: szerintetek milyen gép kéne ahhoz, hogy a HM+ONGAME szoftver (négy asztal)+ Merge szoftver (1-2 asztal) tökéletesen fusson?

Most van egy Athlon 2800+ 1 GB rammal Radeon 9800-zal, azonban ez nem elég neki. Nem szeretnék sokat költeni a gépre, mert nem gamer kütyü kell, csak az, hogy a fennt említett cuccok jól menjenek, ne 5 másodperc múlva reagáljon a gép a dobásomra.

Használt gép is jó nekem, mivel eddig 2 gépem is olyan volt és a jó választásnak köszönhetően sosem volt bajom velük. Szóval nem akarok többet kiadni rá 80-100,000-nél. Általában az ultrabrutál videokártya nyomja fel az árat a gépekben, nekem pedig elég egy 2 megás Savage is (na jó azért egy Radeon 9800 elfér benne 10,000-ért:D.

100,000-ért sztem már lehet jót venni, mert az én Atlonom ér úgy 30,000-et max…. talán a Radeon miatt, amelyet már sehol sem lehet kapni, mert nem szívesen vállnak meg tőle az emberek, mert a széria legjobb kártyája volt (a 9800-asat) kicsit többet.



A két terem statja nálam:





 






 






 






 

Hozzászólások

  • GreEko2010. május 21., péntek 12:22
    avatar

    ugyanilyen gépem volt, ezt cseréltem le, csak nekem 1,5gb ram volt. nekem 16 asztal PS simán ment rajta.
    amugy a közelében sincs a 30 ezernek az értéke sajnos, ha szeretnéd segitek összeállitani egy gépet 100k körül, de ha új gép kell a winchesteren kivül semmit sem tudsz megtartani sajnos, már rég nem használt archirektúrák.

  • gorcsy2010. május 21., péntek 13:06
    avatar

    Pókerhez kb bármilyen gép jó

  • Nokiadoboz:O2010. május 21., péntek 13:10
    avatar

    Nem Ongame+HM+merge kombóhoz:D Greeko nem összeállítani szeretnék egyet, hanem venni. 100,000-ért már durvák vannak:

    http://szamitastechnika.vatera.hu/pc_konfiguracio/amd/amd_athlon _ii_x4_630_processzoros_negymagos_170980770.html

    http://szamitastechnika .vatera.hu/pc_konfiguracio/amd/pc_konfig_4gbddr3_am3_1tb_hdd_1_gb_asus_4670 _171010506.html

    http://szamitastechnika.vatera.hu/pc_konfiguracio/amd/22 _lcd_monitor_dual_core_amd_athlon_64_csere_is_170851822.html


  • Nokiadoboz:O2010. május 21., péntek 13:11
    avatar

    miért így rakja be a linkeket?

  • Nokiadoboz:O2010. május 21., péntek 13:14
    avatar

    Ezekben még a videokártya sem lenne rossz:D

  • GreEko2010. május 21., péntek 13:16
    avatar

    mert kommentekbe nem tud máshogy.

    ha használtat akarsz, ahhoz nem értek, de az első ajánlat elég korrektnek tünik, azzal a géppel ellennél egy darabig.

    persze használt gépnél egy csomo probléma felmerül, de ha értesz hozzá, és az elado megengedi, hogy jo alaposan átnézd, és legfőképpen minek adja el a relative uj gépét, és biztos vagy benne hogy nem éri meg egy ujat összerakni, akkor ok.

  • Nokiadoboz:O2010. május 21., péntek 13:16
    avatar

    Greeko: neked most milyen géped van?:) Lehet olyat keresek:) Valamennyire értek hozzá, de én még a régi motoros vagyok, aki x éve megvette 260,000-ért az XP 1800+ Geforece 4 ti4200-zal és mindenki a nyálát csorgatta rá:) Ezek az idők elmúltak:)

  • Nokiadoboz:O2010. május 21., péntek 13:18
    avatar

    *Geforce

    Bírta is jó sok éven át, de a végén elhajlott:) Vettem helyette 35-ért ezt a használt 2800+-t. Kb nem hittem el, hogy 35,000-ért meg tudtam venni egy olyan gépet 2 éve, amely jobb az 1800+-nál, amely annak idején negyedmillióba került..

  • GreEko2010. május 21., péntek 13:19
    avatar

    nagy vonalakban olyan gépem van, mint az első link, csak más alaplap, több tárhely, és jobb videokártya.+egyéb extrák, de egy jo 4-5 évig valszeg nem nyulok hozzá megint.


    azért is irtam, hogy ha minden kockázattal tisztában vagy, akkor az egy jó gép lehet.

  • Polacheck2010. május 21., péntek 13:23
    avatar

    Tényleg azt kívánom, hogy a legnagyobb bukószériád az legyen, hogy FT-ken elsőként esel ki másfél hét előtt. De nem ez lesz. Beszélgess kicsit atishal vagy dodival...

  • Nokiadoboz:O2010. május 21., péntek 13:28
    avatar

    Nem kell beszélgetnem senkivel erről. Tudom, hogy lesz durva több száz dolláros bukó is, de remélhetőleg még egy kicsit megkímél az RNG és nyáron megszedhetem magam:)

  • chubbyhun2010. május 21., péntek 13:36
    avatar

    Becsülöm a hozzáállásod, remélem nyáron megszeded magad. Úgy vélem nagy önuralomra vall, hogy ha sokkal nagyobb lesz a rollod, akkor sem tervezel szintlépést.
    Remélem továbbra is ilyen előregondolkodó, kitartó leszel, mint eddig.

  • Polacheck2010. május 21., péntek 13:44
    avatar

    Egyébként Chubbynak igaza van, elég szép ahová eljutottál 2 hónap alatt. Kevés embernek van ilyen ROI-ja megosztanád majd velünk a titkot?

  • Nokiadoboz:O2010. május 21., péntek 13:47
    avatar

    Köszi. Nincs titok bár ezt úgyis kicsit gúnyosan mondod:) De már nem kapom fel a vizet. Jó vagyok szerencsére. Ennyi. Chubby: szintlépést tervezek csak sokkal lassabban mint az átlag, mivel az életre is kell kivenni. DE pl 50 dolláros versenyszint előtt 1 hónapig napi 3-4 órát videózok majd és 10,000 dollár alatt nem lépek fel oda.

  • Nokiadoboz:O2010. május 21., péntek 13:50
    avatar

    Magyarul olyan 1.1,5 év múlva az 50 dolláros szintet ütöm majd:)

  • Nokiadoboz:O2010. május 21., péntek 14:07
    avatar

    Betettem egy statot a mostani 22 dolláros verseny uccsó 17 játékosáról. DURVA:D

  • Nokiadoboz:O2010. május 21., péntek 14:12
    avatar

    *13

  • Polacheck2010. május 21., péntek 14:25
    avatar

    Miért lennék gúnyos? A te statjaid hogy állnak most egyébként?

  • Nokiadoboz:O2010. május 21., péntek 14:30
    avatar

    Mert velem mindig az vagy:D Ha vége a versenynapnak, akkor teszek be statot.

  • Nokiadoboz:O2010. május 21., péntek 14:50
    avatar

    Na...mondom, hogy stagnálás ezerrel erre itt egy döntő asztal:D

  • Jonas 772010. május 21., péntek 15:14
    avatar

    Drukk-drukk, tessék behúzni.

  • Nokiadoboz:O2010. május 21., péntek 15:16
    avatar

    Heads-upot megint nem nyertem meg.

    Emel 1600-ig én vissza 4800-ig 1010-zel.

    Flop 438 emelek potot...simán adja turn A. Félpotot rakok bele. Azt is adja. Riveren all-in és mutat AJ.

    Mire adják a potos betet ilyen flopon azt nem tudom, de hát evvan:) Ez se rossz. Majdnem megvan a gép ára:D

  • Nokiadoboz:O2010. május 21., péntek 15:17
    avatar

    Mondjuk srác eddig 4520 dollárt bukott versenyeken ezen az oldalon szóval gondolhattam volna, hogy nem száll ki A magassal.

  • Jonas 772010. május 21., péntek 15:36
    avatar

    Szép az a 2. hely is.... Grat!

  • darabka2010. május 21., péntek 16:21
    avatar

    Ajánlom figyelmedbe SharkScope-nál a "Scheduled" szűrést, csalóka így a táblázat, amit kitettél, ha csak a versenyeredményekre vagy kiváncsi...

  • sportember2010. május 21., péntek 16:26
    avatar

    130ért olyan laptopot veszel h fütyül, és akkor lehet a konyhában is pokerezni;D

  • Nokiadoboz:O2010. május 21., péntek 16:28
    avatar

    Hehe tényleg. Mondjuk így se nagyon ütnek a srácok:P

  • dejani2010. május 21., péntek 18:22

    Igy van, inkabb egy jobb laptop + egy 26"-os monitor.

  • Nokiadoboz:O2010. május 21., péntek 18:32
    avatar

    Viszont visszalépek 10 dollaros szintre mert így hogy ki is kell venni pénzt és az albi is ettől függ...a 100 buyin kevés. Inkább legyen kényelmes 200-250.

  • Nokiadoboz:O2010. május 21., péntek 19:04
    avatar

    Köszi a tippeket. Laptop... hát nem is tudom. Most, hogy látom erőművet lehet venni 100-ból, amelyen a mostani játékok is futnak...kicsit kedvet kaptam hozzájuk:D

  • BadNozzy2010. május 21., péntek 23:41
    avatar

    Egy laza laptop,rá kell kötni a plazma tv-t aztán fotelből kényelmesen:-D
    amúgy csak gratulálni tudok a teljesítményedhez,csak így tovább!

Ha hozzá szeretnél szólni, lépj be! vagy regisztrálj!