Korda cg

2009. március 09., hétfő 11:43
Játszottam a művész úrral végre. Csak röviden.
Komolyan modnom, Korda György művész úr a kártyaasztalnál okosabb, mint egy NL5-ös! :D
Abban az egy órában, amíg egy asztalnál ültünk, egyetlen kétes partiját láttam csak.
JJvel emelt BBből, de kapott sajnos 3 callt, és végig pozíción kívül kellett játszania A-os flop és turn Q-s boardon. Flopon próbált c-bettel szűkíteni, de pont egy Qx maradt vele(bár nemtom hogy gondolta), és turnon, riveren már nem jött 2-3-barrel.
Sajnos nem tudtam vele sosem partiban maradni, eléggé feszülősen játszott(velem együtt), de teljesen rendben van a játéka. Még c-betel is! Sőt lassította a partit, ha kezdett veszélyessé válni a textúra. Azt hittem CS lesz.
Csak azt akartam mondani, hogy nagyon jó álca, amit a TV-ben csinál, és nem kell annyira hülyének nézni.
Sikerül kicsit több, mit fél BI pluszban hazamennem, sajnos idő előtt, mert egy hete nem alszok rendesen, ami nem gond, de igyekszek odafigyelni, hogy ne nyomja rá a bélyegét a játékomra. Órabérnek mindenképpen jó.
Addig nem is térek vissza online, amíg ezt az alvós dolgot nem rendeztem.

Gondoltam legyen ilyen is, ha már sokféle van:

Nincs legális keresetem, nem vagyok alkalmazott, nem járok öltönyben. A világ legbonyolultabb klienseit ismerem, és rajtam kívül még több millióan értik, hogy mire gondolok, mikor azt mondom: fish. A nickemre jobban hallgatok, mint a keresztnevemre, és nem örülök, hogy ha a laikusok összekeverik a 3-betet a c-bettel. Büszkén gondolok Breethre, a PLB ranglistára, Kalóra és Korda Gyurira! Szeretem a Poker After Darkot, a pocket pairt és a flush-húzót! Itt élek a szobám közepén, Triple Crownban mi vagyunk a császárok, és nálunk vannak a legszebb dámák! Online póker, én így szeretlek!

Comment:
A sok megfedésért a végét javítottam.

Hozzászólások

  • GreEko2009. március 09., hétfő 11:56
    avatar

    :)
    jo volt

  • Godmode2009. március 09., hétfő 11:57
    avatar

    dijnyertes :D

  • fejes19882009. március 09., hétfő 12:03
    avatar

    Taps, taps...:))

  • Overcome852009. március 09., hétfő 12:10
    avatar

    Nagyon ott van!:)

  • castor112009. március 09., hétfő 12:14
    avatar

    :D Nagyon jóóóó!

  • Pidzséj2009. március 09., hétfő 12:33
    avatar

    Valaki elszavalhatná akadémiás CG előtt! :D

  • fejes19882009. március 09., hétfő 12:37
    avatar

    Tényleg, ez a pókeresek Nemzeti Dala, mekkora lol

  • naggeri2009. március 09., hétfő 12:44
    avatar

    Nagyon jó! :D

  • cumizares2009. március 09., hétfő 12:56

    Ez mindent visz!!!!!:D
    A te szüleményed különben?:)

  • Pidzséj2009. március 09., hétfő 12:57
    avatar

    Az enyém(kicsit módosítottam rajta egy tanács hatására).
    De Triple Crownban akkor is mi vagyunk a császárok!

  • ashnur2009. március 09., hétfő 13:11
    avatar

    poker after dark sucks :) de azér jó :)

  • gergo2212009. március 09., hétfő 13:12
    avatar

    Fless:)
    Elképzeltem a reklámot rendesen:D
    Milyen limiten játszottatok?

  • Pidzséj2009. március 09., hétfő 13:13
    avatar

    Kordát is a poén kedvéért írtam. PAD szar.

  • Pidzséj2009. március 09., hétfő 13:13
    avatar

    100/200-on. Csodáltam is, aszittem 1k-2k-ra fog leülni.

  • Polacheck2009. március 09., hétfő 13:26
    avatar

    Gratulálok a vallomáshoz, nem rossz :)

  • oes2009. március 09., hétfő 13:27
    avatar

    Ne mondd, hogy ezer éve nem tartottál a kezedben egy dámát!

  • Pidzséj2009. március 09., hétfő 13:45
    avatar

    :D
    A Vicky Corent is látom néha! :D

  • dzsokesz2009. március 09., hétfő 14:29
    avatar

    de a nem láttam nőt nagyon gáz

  • vinczesz2009. március 09., hétfő 15:34
    avatar

    "és ezer éve nem láttam nőt"

    És orvos téged?!;)

    *** Bocs, de ezt nem tudtam kihagyni...

  • Pidzséj2009. március 09., hétfő 15:37
    avatar

    Vicc. Nem kell komolyra venni.
    Mindjárt kijavítom, hogy nálunk vannak a legszebb dámák!

  • V.Peti2009. március 09., hétfő 15:52

    hmmm én is játszottam ellene és nem tudok ilyen hiperlatinuszokban beszélni róla :(

  • hetya2009. március 09., hétfő 16:05
    avatar

    "hmmm én is játszottam ellene és nem tudok ilyen hiperlatinuszokban beszélni róla :("

    Azóta akademias lett es Donald a nickneve, sokat fejlodott valoszinuleg.

  • Pidzséj2009. március 09., hétfő 16:11
    avatar

    hetya: :D:D:D

    V. Peti:
    Várj, nem mondtam, hogy jól játszik. Csak hogy jobb, mint egy NL5ös.
    Mindenesetre meglátta a flush és a sorveszélyt is az asztalon.
    Nem úgy mint a TV-ben. :D
    Amikor elmentem pluszban volt, de a vége -fél BI lett neki, azt mondták.

  • R1per22009. március 09., hétfő 17:42
    avatar

    Grat a bejegyzéshez, nagyon 5letes!

  • titcar2009. március 09., hétfő 17:53
    avatar

    egyszer én is játszanék a mesterrel :D

  • ervino2009. március 10., kedd 00:48
    avatar

    Láttam róla múltkor egy filmet, amikor betöltötte a 70-et, abban mesélték a régi művészklubos cimbijei, hogy általában mindenkit kifosztott kártyában...

  • BalintKA2009. március 10., kedd 02:05

    Mig nem láttama TV2-s közvetitést, azt hittem jó játékos, de amit ott előad abból nem tudom eldönteni:D:D

  • Pidzséj2009. március 10., kedd 07:52
    avatar

    Igen,pont a közvetítések miatt gondoltam,h easy money lesz. Csalódik az ember.

  • Pidzséj2009. március 10., kedd 08:40
    avatar

    Tejbetök: Ezt fejtsd ki kérlek.

  • METALz2009. március 10., kedd 11:57

    "A melléknév felsőfokára" gondol tejbetök :D

Ha hozzá szeretnél szólni, lépj be! vagy regisztrálj!