Nos, azzal indult a mai második session, hogy meghalt a mikrofonom, így nem tudotam felvenni a videót, amit mára terveztem. A befejezés pedig az volt, hogy akkorát vertem az asztalra, hogy a szomszéd felkopogott, így erre a hónapra abbahagyom. A bónuszokat kiszdtem, amit szerettem volna, a megfelelő pontszám megvan az iron man-hez is, szóval két nap pihi következik.
Egyébként az ilyeneknek meg a k****a anyját.
Összegzés
Nézzük a pure számadatokat. Ebben a hónapban 15700 handet játszottam, ezzel röpke 36 órát töltöttem és az eredmény -8BI. Igaz, megjött 75$ évközi bónusz és 100$ rakeback, azaz durván 9,1 BI plusszban zárom a hónapot, ami 2,5 dolláros órabért jelent (ez a dollár jelen állása szerint durván 310 forintos órabér), így nem mondanám sikeresenek a hónapot. Volt néhány swingem és a hónap eleje durván jól sikerült, de azért stabilan rosszul játszottam (már legalábbis az eredményen ez látszik).
Az első táblázat a statokat mutatja (ez FR ugye), szerintem nem rosszak, de bármilyen tanácsnak örülök.
A következő táblázatban a holecardok láthatóak. Igazából nem tudom, hogy ven-e értelme beszúrnom, d hátha levon belőle bárki bármit.

Az utolsó grafikonon ez a hónap látható (sírok, ha ránézek).

Tervek jövő hónapra:
- Minimum 20k hand lejátszása NL10-en.
- Nyeremény szempontjából a rakeback nélkül örülnék napi fél beülőnek is.
- Mikrofon vásárlás, videó készítés.
- kideríteni, min kellene változtatni, hogy nyerő legyek.