Gondoltam, hogy a június végével talán szerencsésebb hónap kezdődik majd, de nem így alakult. Az első két napban sikerült 5BI minuszt termelnem 6max NL10-en. A mellett, hogy renndesen szivatva vagyok hibázok is eleget és megpróbálom sokszor kiblöffölni az ellenfeleket. A legdurvább leosztásom az volt, a két nap alatt, amikor JQs-el emeltem kisvakból egy 4BB-t egy feszes ellenfél ellen, majd flopon jöt két színem, itt ment a cbet, amit ellen adott és lejött a nutflush (AK az asztalon volt, tehát tui nyerő voltam). Turnon emelek egy fél potnyit, ellen visszaemel én rátolom ő adja. flopolt setet mutat, riverre a board párosodott és megjött a fullja. Mindezt természetesen 2BI deepen. Na itt vertem az asztalt.
Érdekes egyébként, mert a Starson viszont elkezdtem FR-t játszani, ami alapvetően jobban megy. Ha vissza tudom fogni a gambler vérem és az SSS-t játszó arcok ellen nem teszek fel mindent coinflipekre, akkor alapvetően sokkal jobban megy a dolog, könnyebben tudok dobni, jobban játszom meg a lapokat, kevésbé feszélyez az egész és sokkal gyengébbnek találom a mezőnyt. Ennek hála a Starson 1BI jött ki két nap alatt NL25-ön, aminek hála úgy döntöttem, hogy a Fulltiltnek is adok egy utolsó esélyt és ebben a hónaban csak fullringen játszom.Egyedül az zavar, hogy ha a HM-et bekapcsolom, akkor kissebb asztalok esetén sok mindent kitakarnak a statok.
Pénteken céges élő versenyre megyek, ami általában jó hangulatú szokott lenni, legutoljára második lettem, remélem most is sikerül pénzbe érni.