Élet
Holnaptól költöző üzemmódra váltok (ezért az akadémiás talit is ki kell hagynom), gyakorlatilag már dobozokban van az egész lakásom és úgy néz ki, mint valami bútorraktár. El sem tudom mondani, hogy mennyi stresszel jár az egész, rengeteg utánajárás, iszonyatos mennyiségű szervezés szükséges ahhoz, hogy egy hét alatt mindenki végezzen majd és be is költözzem. Mindezt azért, mert néhány módosítást szeretnék, és nem elégszem meg az eredeti kivitelező gyatra munkájával. Szóval pontosan e miatt nem fogok a hónap második felében annyit játszani amennyit szeretnék, ebben már most biztos vagyok. Egyébként a 13. kerületbe fogok költözni. Tökéletes szám egy gamblernek (még, ha én nem is vagyok az :D ).
Munka
Amennyire gázos és összevissza most az életem, azzal ellenkező arányban vagyok a munkahelyemen. Pörgök, lubickolok a feladatokban, keresem a kihívásokat, valóban élvezem a melót. Tele vagyok energiával. Ráadásul a cégem befizetett két tréningre cirka 800k értékben, úgyhogy nem mondhatnám, hogy gondok vannak. Egyedül az angolra kellene végre erőteljesen ráfeküdnöm. Nagyon erőteljesen, mert egyszerűen elkopott, amióta nem használom napi szinten és szinte már fáj megszólalni. Erre a témára jövőre rá kell gyúrnom, az újévi fogadalmaim között mindenképpen szerepelni fog.
Póker
Bizonyára mindenkit ez a rész érdekel a legjobban. Nos, néhány embernek már meséltem, hogy gyakorlatilag nulláról kezdtem újra. Szeptember 15.-én azért fizettem be nagyjából 80 dollár körüli összeget az Everestre, mert tilten voltam az FTP-től és kellett egy másik hely, ahol levezethetem. Éppen ennyi kallódott az MB-n, tehát ennyi ment be. Innentől szépen egyenletesen építkeztem felfelé, már-már rushon voltam. Sokkal jobb voltam az NL10-es mezőnytől ezt éreztem. Postflop lejátszottam őket az asztalról, így nem volt gondom. A kezdeti 80 dollár először 160 lett, majd 320, majd 500. Itt eldöntöttem, hogy az FTP-n lévő maradék pénzemet akkor most szépen magas árfolyamon beforgatom a költözésbe és NL25-ön folytatom a játékot a frissen épített bankrollból. Nagyjából 14k hand ment le ez idő alatt NL10-en, de ez az alsó grafikonon látható is. Remek BB/100-at hoztam, ezt jó lett volna tartani nl25-ön is. De nem sikerült. Elég sok hibát érzek most a játékomban, ezért mint látható brutális mennyiségű handet kezdtem el postolni, hogy fejlődjek. Néhány szitut nagyon nem érzek és túljátszok, valamint hajlamos vagyok húzókat túlértékelni (és ezekből gyanúsan kevés egészül ki, de nem összeesküvéselméletelek).
A hónap elég jól sikerült, rekord lett. Kijött 35 beülő nl10-en 15 nap alatt és kijött hozzá 100 dollár bónusz. Sajnos az NL25 egyelőre nulla közelében mozog +EV-ben, annak ellenére, hogy elvileg nyerő. Itt még kicsi a minta is, úgyhogy várni kell az elemezgetéssel 20k hand környékéig. A jövő havi cél egyébként 20k hand, ami nagyon kevés, de ennél több nem hinném, hogy menni fog. A summa végösszeg mindennel együtt tehát 591$, aminek azért örülnék, ha minden hónapban stabilan tudnám hozni.
Minden visszajelzésnek örülök a statokkal kapcsolatban.
Statok:

Pozíciós statok:

River Made Hand Value:

és végül a Graph, aminek a végén ha nem lenne a stagnálás, sírnék örömömben:
