Kezd kóros közlési kényszerem lenni. Ráadásul látom, hogy a blogok közötti toplistában egyre rosszabbul állok, úgyhogy valamit kell tennem azért, hogy megnyerjem az olvasókat. Vagy csak egyszerűen tegyek rá egy bögrét az F5 billentyűre? Igen, az élet nagy kérdése. Lefizessünk-e mindenkit, vagy csak szimplán csaljunk?

Nos, az egyik cimborám úgy döntött, hogy igába hajta a fejét (ezt szokták a nők úgy nevezni, hogy a "házasság szent köteléke"), úgyhogy ezt bizony meg kellett ünnepelnünk. Vagy elsiratnunk, de a lényeg ugyanaz volt, mindenképpen alkohol kellett a témához. Mivel a lányok a lánybúcsút a nagyvárosban szervezték, így mi kizúztunk Szentendrére "bulizni" címszóval. Előre tudtuk, hogy csak egy laza iszogatós-beszélgetős-pókerezős este lesz, úgyhogy semmire nem is készültünk. Egyébként Szentendréről érdemes tudni néhány dolgot. Az első az, hogy ott is lakik sok fiatal. A második pedig, hogy ott igazából semmi szórakozási lehetőség nincsen. Illetve hazudok, mert van, csak az ott lakók másképp értelmezik a szórakozást. Szerintük az a buli, ha szombat este egy üveg piával üldögélnek a dunaparton. Erről meg is bizonyosodtunk, amikor az első néhány (üveg) pálinka után próbáltunk útbaigazítást kérni a benszülöttektől szórakozóhellyel kapcsolatban. Az egyetlen értelemes helynek valami postás strand (ugye milyen trendi neve van?) nevű hely hangzott (a többi gyak kocsma volt, vagy abc, ahol piát lehet venni, amit a parton megihatsz), ahol valami kültéri bulit ígértek. Nosza, célbavettük a helyet, röpke másfél óra alatt sikerült célba is érni, amikor is felvilágosodtunk arról, hogy a szentendreiek tényleg máshogyképzelik a bulizást. Üldögéltek a tűz körül és énekelgettek és gitároztak. Baráti kérdéseinkre ("Faszom, ez nektek buli bazzeg?) válaszolgatva nem tűntek úgy, mintha befogadtak volna minket maguk közé, úgyhogy visszatértünk a bázisunkra, ami szerencsére közel volt a dunaparthoz, de sajnos rohadt messze a híres-neves postás strandtól, úgyhogy a helyi taxitársaság autóit vettük igénybe az utazáshoz. Részegen nem tudom rendelt-e már valaki taxit, de nem igazán hiszékenyek a diszpécserek, főleg akkor, amikor csak annyit tud válaszolni az ember fia a "na de pontosan hová?" kérdésre, hogy "áljon meg az út mellett meg fog ismerni. Ja és két autót küldjön". Mindegy, ezek a szentendrei diszpécserek készségesek voltak, megjött értünk szállítmányozási vállalat két járműve és hogy-hogynem mindkettőben pont el volt romolva a taxióra, így kiegyeztünk egy egységárban velük. Nagy valószinűséggel nem néztünk ki ellenőrnek. Egyébként a részegen rendeléssel van egy élményem, anno megpróbáltunk egyszer egy szépséges szombat hajnalon félig józanul rendelni egy pizzát a pesti rakpart egyik mólójára (máig nem emlékszem hogy kerültünk oda, de éhesek lettünk) és hát nem igazán hittek nekünk.
     Nos, visszakanyarodva a legénybúcsúhoz, visszamentünk a bázisra, néhányan elvonultak fürdeni a dunára (én nem éreztem annyi bátorságot magamban, hogy részegen éjjel, stötétben megpróbáljam), majd a viszatértük után laza pókerbe kezdtünk. Mire idáig jutottunk már nem voltunk teljesen szalonképes állapotban, nekem sikerült is néhány partit átaludnom, úgyhogy egy AK-val megadtam egy SS pre allinjét, amire az utánam ülő playa allin ment, így én is betoltam mindent. Az SS tudott egy 69-et, míg az utánam ülő egy AJ-t mutatni. A flopon még ersebb voltam xKx, de a turnre és a riverre is covboyok jöttek, így elbúcsúztam aludni.

Betegség

Vasárnap délelőtt hazavezettem és a szokásos másnapossági procedúrát követtem (alvás-fejfájáscsillapító-nyöszörgés), de valahogy nem akartam javulni és estére sikerült is belázasodnom. Miután egész éjjel 39 fokos láz gyötört, úgy döntöttem, hogy  a munkahelyemnek bizony nélkülöznie kell és meglátogattam az orvosom. Na ez nálam egy szép procedúra. Adott egy Pest melletti város (Göd), ahová be vagyok jelentve orvoshoz, ugyanis ott az állandó címem (lassan ez változik, de az építőipar malmai olyan lassan őrölnek, hogy az megérne néhány bejegyzést). Szóval orvoslás szempontjából masszívan vidék vagyunk, annak ellenére, hogy cirka 20km a főváros. Ez hozza magával azt, hogy Gizike néni lazán betotyog sorszám nélkül és Marika néni lazán beengedi (Marika néni=aszisztens) annak ellenére, hogy 10 barom vár még rajta kívül. Ezzel nem is lenne gond, csak Gizike néniből van egy rndelési idő alatt 30, orvosból pedig egy, az idegeimből meg kevés. Régebben trükköztem azzal, hogy odamegyek már rendelési idő előtt fél órával, de volt, hogy így is néhányan már ott sátraztak, mint az iphone premierjén. Azóta kitapasztaltam, hogy Gizike nénik mindig az első 1-2 órában jönnek, úgyhogy mostmár trükkös vagyok és később megyek. Ilyenkor csak 3-4 embert kell kivárnom, ami 25-30 perc/ember átlaggal nem is rossz (igaz, én általában 5 percet sem vagyok bent. lehet, hogy köszvényt kellene növesztenem, hogy velem is beszélgessen az orvos.). Nos, most sem volt ez másképpen, két óra alatt sikerült is eljutnunk a 9-es számtól a 12-esig, ami engem takart, de szerencsére készültem és mindenféle pókeres újságokkal felszerelkeztem.
    Mielőtt a konkrét bajomról beszélnék némi magyarázatra szorul az orvosom. Ő az a típus, mint Dr. House. Nem, nem bunkó, hanem találgat. De ezt szerencsére már tudom, így általában nem foglalkoztatnak az általa felírt gyógyszerek, adott utasítások. Írjon ki, majd meggyógyulok (ráadásul a barátnőm bármilyen betegség esetén annyi C vitamint töm belém, hogy citromízűt pisilek, úgyhogy nem lehet bajom). Szóval találgat az öreg, meg néha rosszul emlékszik dolgokra, így most megkérdezte, hogy javult-e az állapotom, mire közöltem, hogy még csak elmondani jöttem, hogy mi a bajom. Elmondtam, hümmögött, majd rájött, hogy valami gyomorgyulladásom van. Szóval adott gyomorfertőtlenítőt, meg valami egyéb cuccot és kajánul közölte, hogy ha eddig nem volt hasmenésem, akkor készüljek. Hát beletalált most az egyszer, azóta gyakorlatilag a budiról netezek, de már javulok. Pénteken megyek vissza kontrollra, újabb két óra álom, remélem ezúttal a hasmenés elmúlik.
   Ennyire viszont nem egyszerű a helyzet. Az orvos azt is mondta, hogy diéta. Háztartási keksz, meg miegyebek. Én botor pedig ezt továbbadtam a páromnak, aki azóta ezzel sokkol. Gyakorlatilag hétfő óta háztartási kekszen élek. Szerencsére nem vagyok én hülyegyerek és nem lehet mindenféle hasonló szabállyal megfogni. A nutella viszont fogyóban itthon (háztartási keksszel valami királyság) és már lekvár is alig van. Lehet, hogy át kell térnem a tonhalkrémes, vagy a lazacos háztartási kekszre, bár elsőre elég furának hatnak. A camamberes viszont elég király.


Na, mivel annyit gépeltem, hogy már szinte kívánom a háztartási kekszet, így holnap fogom elmesélni, hogy miért nyitok gyógyszertárat, és ha megígéritek, hogy mindannyian, minden nap kattintotok mégegyet a blogomra, akkor a pókerről is kaptok egy bejgyzést a napokban. :)