Minden pókeres játékos kerül bukószériákba. A legjellemzőbb változata ennek, amikor lemákolnak turnon/riveren, nem a nuttal játszunk és az ellenfél pedig igen, vagy csak egyszerűen nem hisszük el, hogy az ellenfél képes volt 23o-val tartani a 15bb-s preflop emelést. Nos, ilyenben volt már részem korábban is, illetve ez része kell, hogy legyen a mindennapoknak ezt megtanuljuk kezelni. Elég sok blogbejegyzés születik nap mint nap a témában, így én sem ezt az aspektust boncolgatnám.
A friss élmény viszont két napja tart, mióta megérkeztem a Balatonról. Gyakorlatilag mondhatnám azt is, hogy laphalott vagyok, de ez nincs így, mivel rengeteg AK-AQ-t, magas párokat és alacsony párokat oszt nekem a rendszer. Viszont a flopok nem jönnek. Olyan szinten nem, hogy már csak mosolyogni tudok és várom a végét az egésznek, mert ennek egyszerűen vége kell, hogy legyen egyszer, a matematikát nem lehet ennyire átverni. Tegnap cirka 2k körüli handet játszottam és gyakorlatilag a legtöbb értelmes suited connectort (23-at azért persze nem) megjátszottam és elég sokszor kaptam a flopon még két lapot a flössömhöz, de egyetlen egyszer sem egészült ki. Egyetlen egyszer sem 2k hand alatt. Nem hittem el, aztán átnéztem a HM-et és tényleg így volt. A másik szintén nagyon durva lapjárás az alacsony/közepes párokhoz társul. Elvileg ugye 8% körüli esélyünk van arra, hogy setet flopoljunk ezekkel (de cáfoljatok meg, ha rosszul tudom). Nos, tegnap minden pocketet megjátszottam agresszívan (hazudok, egy 22-t eldobtam két játékostárs mögöttem bemutatott reraise-allin akciójára, azért ezzel a kombóval nem játszom 100BB-ért) és 0%-ban flopoltam setet. NULLA. Hihetetlen, hogy ilyen létezik. Igazából a végén már csak nevetni tudtam az egészen, komolyabban nem viselt meg a dolog.
A hónapom egyébként -6BI környékén jár most, holott Sklansky dollárokból 0 környékén járok. Most várom, hogy jöjjön a hosszútáv.
