Nem is igazi pókeres az, aki nem dönti néha el, hogy most bizony tart egy olyan hétvégét, amikor abszolut nem játszik. Nos, nekem a mostani ilyen volt. Csütörtökön már szabadságon voltam, de rengeteg elintéznivalónk volt, így már aznap sem sikerült játszanom. Kezdődött az egész a szerda estével, amikor is sikerült azt elérnem, hogy egymás után két sessionom is plusszos legyen. Nagy siker ez mostanában.
Csütörtök egész délelőttöt méricskéléssel és tervezgetéssel töltöttük. Nem egyszerű egy még teljesen el nem készült lakásba a tervrajz alapján kitalálni a bútorok elhelyezését, de mostmár rá vagyunk kényszerítve, ugyanis egy-két hónapon belül költözünk a bótorok pedig 6 hét alatt készülnek el. Nos a nappali kialakult, igaz erre rámant a teljes csütörtök délelőtt. Szerencsére a Retznél most 20% kedvezmény van, ezzel spóroltam kemény 80k-t szóval +EV volt a nap, ennyiért bármikor dolgozom. Késő délután még elintéztünk néhány dolgot, majd egy laza esti mozi után valamikor éjfél körül kerültünk ágyba.

Valahogy így fog kinézni a nappali
A péntek elég keményen telt, ugyanis párom szüleit látogattuk meg a töltöttkáposzta és a káposztás-bableves fővárosában, szabolcsban. Annak ellenére, hogy nem is tudták, hogy érkezünk és meglepetés volt, gyakorlatilag egy óra alatt azért sikerült 4-5 félét főzniük és látszott rajtuk, hogy rosszul érzik magukat, hogy nem tudnak 2-3 fazék töltött káposztával felpakolni minket. Sikerült 600 Km körüli távolságot belepakolni a Yarisba egy nap alatt, amit szerencsére jól bír a verda. (és áldom az agyam, hogy anno csak klímás autóba voltam hajlandó beruházni). Éjfél körül vergődtünk haza, ahol kis pakolászás következett. Pókert elvileg még terveztem aznapra, de ennyi vezetés után egyszerűen nem voltam képes már játszani.
A hétvégét Szemesen töltöttük, ami egy remek kis hely. A szállás remek volt, a víz szintén, a strand tökéleteshez közeli, ráadásul ingyenes, ahogy a hozzá tartozó parkoló is. Sikerült rommá égnem mindkét napon, ezért az alvás már annyira nem működött. Ha valaki Szemesen, vagy közelében nyaralna, semmiképpen ne hagyja ki a Bujdosó pincészetet. Olyan cipóban sült csülköt ettünk itt, hogy ápdét norbi sírva lett volna öngyilkos csak attól, hogy meglátja, de egyszerűen kihagyhatatlan volt. Egyetlen szépséghibája, hogy előző este meg kell rendelni. A balatoni borok ráadásul tényleg remekek, a Sauvignon Blanc valami fenomenális idén, a Rizlingekből pedig olyan fröccsöket lehet csinálni, hogy az valami csodálatos.
Vasárnap a parton sikerült azért néhány leosztást játszogatni barátokkal, de ez valahogy nem az igazi már. Szerintem szentelek egy külön bejegyzést a témának a későbbiekben, ugyanis egyre kevésbé szeretek baráti társasággal játszani amióta neten is tolom, ugyanis nem bírom a mindennel limpelek-preflop sosem emelek játékstílust. Ez így tényleg nem észjáték, hanem szerencse.