Helyzetjelentés!

2015. december 01., kedd 00:23
Több mint féléve nem jelentkeztem, nem tűntem el csak kiruccantam Törökországba.
Sziasztok!

Elég rég nem jelentkeztem, mint azt talán néhányan tudjátok, tavaly szeptember végén jelentkeztem egy backing csoportba, egészen pontosan a micro tétes CG részleghez.
Az első 4hónap remelkül ment, nagyon sok támogatást kaptam, ezt elsősorban T-rix-nek a cash game edzőmnek köszönhetem, Ő az a személy akit téyleg szívből ajánlok minelkinek, aki a cash game játék mellett dönt.

Na most a 3hónap után felvételt nyertem az erasmus ösztöndíjra, ami azt takarja magában, hogy egy általunk kiválasztott országba tanuljunk félévet, persze még anyagilag támogatják is a dologot.
Én Törökországot választottam, azt hiszem talán február elején érkeztem ki, 2 barátommal, akik a csoportársam.
Annyira megragadt ez az "erasmus lifestyle" hogy azóta is itt vagyok, ugyanis meghosszbítottam még egy félévvel a dolgot.
De elsősorban most nem is erről szeretnék beszélni, inkább maradjunk a "szakmai" résznél.

Bár ha van rá igény, szívesen írok egy másik blog-ot, amiben beszámolok képekkel meg sztorikkal, hogy milyen is az erasmus, illetve Törökország szépségeiről, a törökökről és úgy minderől ami itt folyik.

Szóval amikor elkezdtem a csoportban NL10et toltam, de már jó eredménnyel. sajnos 4 hónap után mikor kijöttem ide nem úgy ment a játék, ahogy kellett volna, egyszerűen annyi felé mentünk, kirándultunk, buliztunk, hogy nem tudtam hozni a mennyiséget, kb max 10k hand egy hónapban, és azt se vlmi plusszosan, mert tanulni se volt időm. 
Azóta próbáltam összeszedni magam, nyárra haza mentem, mondjuk akkor sem a pókeré volt a főszerep de mindig fontos volt, az utóbbi időben 2-3hónap azért komolyabban fettem.
Jelenleg NL30-50en tolom, mondjuk hogy stabil 30 és shootolgatom az 50et, d ez mindig roll fuggő, és az a baj, hogy itt kint mindig szükség van a liferoll-ra.
Néha bele gondolok, hogy ha nem jöttmem volna ki és midnent beleadtam volna már a 100at verhetném, de valamit valamiért:)

Egy másik dolog a Pokerstars újabb húzása, sok közöm nincs hozzá mivel a 888 játszom, de ez gyakorlatilag midnelkit érinteni fog, elsősorban a CG-seket, ugyan a legtöbben szerintem Ipokerre fognak menni, mert ott 100x jobb az rb és nem csak 6asztalon lehet játszani, a mezőny erősége ide vagy oda, de ide is jönni fognak és már most is jellennek meg új regek és erősödik a mezőny, szóval aggódom és remélem lesz vlmi változás.
Persze a másik dolog miatt is sajnálkozom, nagyon sok olyan játékos van akinek minden lehetősége a Póker volt, és ez után váltania kell, én se szívesen hagynám el. (ezt úgy értem. hogy az a lehetőség, amit tényleg szívesen csinál)
Persze amikor egy iylen "póker válság" történik, mindelki azt mondja semmi baj, többet kell tanulni, és többet nyomni, de félek hogy a mezőny csak erősödik és erősödik, és már egyszerűen nem éri meg tolni, mert nem realizálható az az összeg ami fedezné a kiadását egy pókerjátékosnak.
Sokan sírnak hogy persze keres vlki 1-2k/hó és az milyen nagy pénz, na de hol a TB, meg a nyugdíj meg a t.k.m tudja?!

Na boccs hogy itt a végére lerontottam a hangulatot, kis összefoglalás:

Tehát Nl30-50 valszeg januarban haza megyek, akkir a kiadásaim csökkeni fognak, es tudok az 50re koncentrálni, illetve már nem vagyok backelve, mivel lejárt a szerződésem és nem hosszabbítattam, ezért magánórákat fogok venni.
A jelenlegi célom nem is mondanék limitet, inkább magabiztosan szeretnék játszani, hogy a döntéseim maximálisan tudatosak legyenek és persze az se baj ha pluszEV-sek:)
Posztolgatni fogok pár handet, de igazán aktív majd csak a haza térésem után leszek:)

GL midnelkinek!

Hozzászólások

  • csiga197942015. december 01., kedd 08:41

    Géel hozzá!
    Engem érdekelne a török élet is,úgyhogy jöhet a blog!

  • monsterszilard2015. december 01., kedd 10:35
    avatar

    Nem rossz blog!

  • Flush672015. december 01., kedd 11:05
    avatar

    Szívesen olvasnék tőled többet. A handek lassan kezdenek szivárogni, ráadásul egész érdekesek. Csak így tovább!

  • Marcow2015. december 01., kedd 12:21
    avatar

    Tényleg csak kérdés, de ha a sok játékot már nem úgy díjazzák ahogy eddig, akkor nem fogja jobban megérni kevesebb minőségit játszani, mint még többet mint eddig?
    Engem is érdekelne az utazós-bulis blog!

  • ProAdel892015. december 01., kedd 12:35

    A helyes megoldás az lenne, hogy meg több minosegít, de azt mar jóval nehezebb összehozni:)

    Persze most behelyettesítve arra gondolsz h mondjuk aki nl100on tolta mondjuk 7asztalon annak most 4 asztalon kene 200on vagy akar maradjunk 100on, de annyira meg fog erősödni a mezony hogy az a 100as reg meg a minosegít is alig fogja hozni 50en.
    Nem beszélve arról h ugyanazt a profitot nem fogja elérni egyhamar.


    Na egy par nap múlva jelentkezek egy Törökországi bloggal képekkel leírasokkal:)

  • hokuszpoker2015. december 01., kedd 14:33
    avatar

    Talán az a gond, hogy a regek meg a termek szeretnék úgy feltüntetni a pókert mintha szerencsejáték lenne, miközben skillekről szól. Emlékszem régen a sakkot is pénzért játszották, az utolsó ilyen játékosok a keletiben játszottak 20 éve, hátha lesz egy balek aki kiáll velük. Ennek azonban vége, mindenhol egyre erősebbek a játékosok, aki még most is a fisheket akarja legyőzni pokerben ott gondok lehetnek hosszú távon. Emiatt jók a backing csapatok, hogy a kis pillanatnyi edgeeket meg lehet velük szerezni. GL a továbbiakhoz és engem is érdekel a Törökország bejegyzés.

  • zizzzz2015. december 02., szerda 10:20
    avatar

    Jó Szerencsét! Kíváncsian várom a törökös bejegyzést is :)

  • musli252015. december 03., csütörtök 00:08
    avatar

    Jöhet a török bejegyzés!:)

Ha hozzá szeretnél szólni, lépj be! vagy regisztrálj!