Preflop cards és pozíciós játék - NL5

2010. február 06., szombat 23:51
Egy kis elemzés, hogy mely lapok hoznak profitot és melyek viszik el a pénzt az adott pozíciókban. Azaz Leak-keresés
A profitom az utobbi hetben se nem nott, se nem csokkent, ugyanis szinte semmit nem jatszottam. Dan Brown uj konyvet, Az elveszett jelkepet olvastam ki a szabadidomben. EZ most annyira nem jott be, mint az Angyalok es a demonok illetve a Da Vinci kod. 
Majd holnap ujra BI vadaszatba kezdek.
Ez most szaraz elemzes lesz. 5300 hand utan, elore is bocs.

Eloszor nezzuk a korai poziciotSelinek nyero/veszto tablazatat vettem alapul.

AA KK

Ezekkel a lapokkal szinte mindig emelek, bar neha nem artana csak limp/raiselni (ugy 10%-ban), de nem tudom megallni, hogy ne emeljek. A profitom itt 18 dollar

AK QQ JJ

Mindig emelessel inditottam. 9.10 dollar a profitom. A QQ-val egyszer futottam bele egy overparba preflop.

AQ KQ

Ezekkel emelni kell (KQ-val csak 20%-al tettem, AQ-val 80%), ha elottem nem emeltek, viszont egy visszaemelesnel nagy szazalekban dobom. A KQ-t konnyebben, latszik is, azzal 4,20 a profitom, az AQ-t nehezen engedem el, igy Selinekkel ellentetben itt en deficites vagyok, -1.60. Osszesitve +2.80.

Mennyire kellene itt agresszivebben nyomni? A KQ-val tenyleg erdemes elolrol emelni?

TT 99 88

Itt 40-50%-ban emeltem a 70 helyett.  Ha preflop visszaemeltek, altalaban vesztettem a partykat, mert nem dobtam, egyebkent itt is 3.30 a profit.

Ha kis//nagyvakkent kapom ezeket a lapokat, es tobben limpeltek, en is csak checkelek. Itt erdemes vajon emelni? Valoszinuleg igen, mert eljatszhatok postflop egy nagyobb part.... de valamiert nem elek a lehetoseggel.

AJ AT A9

Ezekkel elvileg lehetne emelni nyugodtan, mert konnyu dobni oket, s ha megsem, en maradok az agresszor. Itt megis -9dollar deficitet termeltem. AJ-val szinte mindig emeltem, viszont valamiert nehezen engedtem el. AT, A9-et gyakran dobtam, ha nem egyszinuek voltak, de szinten nehezen engedtem el oket. Itt tuti, hogy javitanom kell. Ha visszaemelnek, dobni, Flop utan mindig cbetelek floptol fuggetlenul, s neha sajnos akkor is cbetelek turnon ha nincs semmim, es csak a 3. utcan adom fel, de ott sem mindig. :(

A2s A3s A4s A5s A6s

Egyértelmű helyzetekben játszom őket postflop: 2 pár, terc, flös- és sorhúzók. Csak limpelek velük, de max 50%ban jatszom. 0.50 a profit 

QJs JTs T9s

Limpelő lapok 9 dollár plusszt hoztak.

A8

A7

-2 dollar, hozta a formajat.

KJ KT QTs QJo Q9s JTo T9o

Ezeket altalaban dobom, foleg mostanaban, eleinte meg-megadtam veluk.. A pozicio miatt szivok miattuk. Tenyleg vesztesegesek. -3 dollar.

98s 87s 76s stb.

Ezekkel, ha beszalltam (20%), csak limpeltem. Veszteseget hoztak. -1.50.

77 66 55 stb.

4 dollar plussz, egyelore ezek bejonnek. csakis limpelek veluk. Barmi akcio van a partyban kiszallok.

Kxs Qxs

Ilyenekkel nem jatszom.



Kozepso pozicio

AA KK

Emelés, visszaemelés. Profit: 11 dollar. 

QQ JJ TT

Emelo lapok. Lazak es idiotak ellen visszaemelo. Megis mindossze 1.50 a profit, pedig nem futottam bele semmi nagyobba, csak ritkan kapok ilyeneket..

99 88 77

Ha nincs emeles elottem, akkor emelek, egyebkent megadom az emelest. Egyelore Selinekkel ellentetben nalam buko (-4 dollar), pedig jol jatszom oket postflop. Ha mar van ket overcard, mar nem akciozom, csak turnon, ha egy semleges jon le, De van ugy hogy esz nelkul cbetelek egy db. overcard eseten, s ezt akar a harmadik utcan is elsutom. Mint az AJ-t. Nem jottek ossze a setek eddig.  

66

55

Ezekkel mar nem szoktam emelni, nagy emelest nem is adok meg. 66: +0.50, 55: -0.80

44 33 22

Limp vagy call. -1.50 a deficit .

Ezekkel erdemes barmit is csinalni, ha flop utan meg nincs szett? Ugye ha nincs a szett, szinte mindig fenyeget az overpair. Banki esely szinte sosincs meg, ha nem en hivok.  

AK AQ

Szeretem ezeket. Emelek veluk, sot laza gyerekek ellen vissza is emelek. Kotelezo cbet. :) +6 dollar a profit

AJ AT A9 A8 KQ

Ha emelnek elottem, nagy szazalekban dobom, egyebkent ha limpelnek elottem limpelek, ha nincs action, emelek. 2,20 a profitom. Azert A8-at ritkan jatszom, inkabb csak A8s-t. KQo ahogy nezem inkabb csak limpeles volt eddig minden szituban. Ez tuti egy leak.

A7

A6

Ezekkel szinte nem is jatszom. Csak A7s, A6s, lasd alabb.

A5s A4s

A3s A2s

Csak emeletlen potba szállok be, és akárcsak korai pozícióból itt is csak 2 pár vagy jobb lappal kezdek izmozni. 60 cent a profit

KJs QJs

KTs QTs

Szintén nem érdemes velük emelt potba szállni. Emeletlen potnál limpelek. +50 cent.

KJ KT QJ QT

Csak annyiban térnek el az előző kategóriától, hogy nem egyszínűek, de ez meg is látszik a teljesítményükön. +20 cent.

Kxs

Qxs

Ezekkel nem jatszom Selinekkel ellentetben. :)

Q9 JT T9 J9

Ha volt emelés és minimum egy megadás is előttem, akkor call. Ha csak emelés volt, akkor fold. Ha csak limpelők voltak, szintén call.  Flop után gyakorlatilag csak sorral vagy flushel nyerhetek, így csak pot-odds-ot kell számolgatni.
Deficit: -1.20

98 76 65 54

Ua., mint az előző kategória, csak kicsit kevesebb a várható érték, mert gyakrabban szalad bele az ember magasabb sorba és színbe. Viszont könnyű vele játszani. +2.10 a profit.

J8 T8 97 86 75 64 53 43 42 32

Ezeket nem jatszom

T7s 96s és társaik

Ezeket sem. :)



Hatso pozicio: 

AA KK

Emelés. Ha viszont csak egy ellenfél jött be (emeléssel), akkor néha csak megadok, és hagyni, hogy megpróbáljon tovább nyomulni.
Meglepo, de -0.10 a deficit. Egy Ak, egy 22 es egy 44 ellen sokat vesztettem.

QQ JJ TT

Ha emeltek elottem, visszaemeles. Csak egyszer futottam bele AA-ba. Itt a profit 28 dollar.

99 88 77 66

Ha emeltek előttem, lehet menni a setre. Egyébként emelés, ha masert nem is, hogy izolaljak. Profit: 2,50.

55 44 33 22

Itt mar nem emelek, ha tobben is belimpeltek elottem. +3.50

AK AQ

Ha nem volt emelés előttem, akkor egyértelműen emelni kell. Ha középső vagy hátsó pozícióból jött az eredeti emelés, akkor visszaemeles. Különösen, ha az emelő előtt nem voltak limpelők. 26 dolcsi a profit.

AJ AT A9 KQ

Korai pozíciós emelések dobás. Ha viszont középső vagy hátsó pozícióból emeltek, akkor néha emeléssel izolálnipróbálom az eredeti emelőt. Visszaemelésnél dobás. Limpelők után emelek.  +3 dollar

A8 A7 A6

Nem igazán játszom ezekkel, megis van 4 dollar plusszom. Csak ha nem volt akcio, akkor emelek. Emeles eseten dobom. Tobb limpeles utan is.

A5s A4s A3s A2s

Limp/Fold. +3 dollár.

KJs KTs QJs QTs

Csak emeletlen potba. Ha senki nem mutat erőt előttem postflop, akkor viszonylag biztonsággal le lehet csapni egy top párral. Emelt potba cnagyon ritkán szállok be. Ilyenkor csak a flush- és sor-esélyek alapján játszom.
+80 cent.

KJ KT QJ QT

Kxs

Qxs

Nem játszom ilyenekkel, csak sziklákra emelek, hogy lopjak tőlük. Utána csakis flushre koncentrálok. -0,80dollar

Q9 JT T9 J9

Csak emeletlen potokba szallok be. Suitedekkel akar emeltbe is. Konnyu oket dobni.
+2.90 dollar

98 87 76 65 54

Selinek: "Az „Interceptorok”. Ezekkel a lapokkal lehet jól lestackelni a nagy kézbepárokat. Simán lehet velük adni egy normál emelést, aztán flopnál dobni, vagy pot-oddsot számolni ha megvan a húzólap. Pusztán csak azért rosszabb a teljesítményük az előző kategóriához képest, mert nem lesznek meg a nagy lapütközések a KT, KJ szerű lapokkal.. Viszont a korai pozíciós AA, KK általában nagyon ki fog fizetni ha leesik a flush, sor vagy az alacsony drill." 
Szinte max a suitedeket jatszom meg, es csak lazak emeleset adom meg. Feszesekre raemelek lopas gyanant.
 +1.30

J8 T8 97 86 75 64 53

Nagyon ritkan jatszom veluk. Csak felbloffkent vaklopasra hasznalom. Igy is megvan a 4 dollaros profit.

T7s 96s és társaik

Ezt en nem. :)


A tobbi preflop cardsrol nem erdemes szot vesztegetni. Ha valakinek volt turelme ezt vegibongeszni, es van valami otlete hol erdemes valtoztatnom..... egyelore mukodik a taktika, de lassan lepek NL10-re, ahol biztos, hogy feszulnom kell. De mindenkepp erdekel ki mit gondol errol a taktikarol. Illetve a ket bizonytalan kerdesben is segithet aki tud.
A legujabbterv, hogy PS-rol valtok everestre egy bonusz kedveert. Kitoltottem egy kvizt, es allitolag kapok 50 dolcsit. Ha az megvan, es meg is duplaztam, hozom PS-re, es szintlepes. Vagy ezt a penzt viszem at everestre, ha ott gyengebb a mezony. S mintha valhol ezt olvastam volna
Sok sikert mindenkinek a partykban.

Hozzászólások

  • Ger1bacsi2010. február 07., vasárnap 00:33

    Selindek, nem? :)

    "Csak limpelek velük" , "Limpelő lapok". Ne limpelj, csak nagyon ritkán. Bet/fold.
    És nem ártana tudni hogy ez SH vagy FR. Gondolom SH.

    GL.

  • caoladder2010. február 07., vasárnap 00:54
    avatar

    Tudom, hogy írtad, de 5300 hand bőven kevés ehhez. Nl2őn, a KK-m 33000 hand után konkrétan egy nagy nulla volt. Ennek majd sok tízezer hand után lenne értelme..

  • JasonBourne2010. február 07., vasárnap 02:04

    Én is olvastam Selindek Pókersuli 2 cikksorozatát,ha jol tudom,ez FR.

    Kezdő játékosként szerintem az indulótáblázat NAGYON-NAGYON laza. ÉN SOKKAL kevesebb indulókezet játszok meg,bojanika NL 10 oktatovideója alapján.

    Az eredmény PS-en NL5 ~9K hand alapján 14,9/8,2 AF:2,83 szóval nem vok egy kőszikla 3.08 BB/100 amiben benne van jónéhány ostobán elbukott beülő.

  • plastikman02010. február 07., vasárnap 09:14
    avatar

    Ger1bacsi : sűt róla hogy FR :D

  • plastikman02010. február 07., vasárnap 09:14
    avatar

    mármint süt :D

  • Prof.B.2010. február 07., vasárnap 10:11
    avatar

    Ezek Fr statisztikak. 23/12 a mutatom ezen a szinten. Ugy nez ki, hogy egy honapban nem tudok egyelore 5000nel tobb handet lejatszani, ahhoz novelnem kellene az asztalszamot. Laptopon meg nincs annyi szabad felulet, hogy egyszerre lassam mindet.
    Tudom, hogy ez egy laza indulotablazat, de megfelel, s egyelore abszolut nyereseges NL5-on.
    Ami a legnagyobb deficitet termeli, mint lathato, az AQ..A9 korai pozicioban. Erre eddig az volt a a tancs, hogy korai pozicioban emeljek. Ha nincs visszaemeles ugyebar akkor en vagyok az agresszor. S hat egy CBET-et mindenkepp elnyomok postflop, ha nincsenek 3-nal tobben a partyban rajtam kivul. De mint lathato egyelore ez veszteseges. Tartsak ki, vagy egy AQs-et dobjak UTG-bol? A9s-ATs talan meg menne, de AJ, AQ nem hiszem. Limpelni meg hiba, akkor aztan tenyleg nem tudom hol allok majd a partyban. Szoval vagy feladom ezeket a kezdokezeket, vagy postflop nem szabad cbetelni. Ti mit csinaltok az ilyen lapokkal?

  • ferkocse2010. február 07., vasárnap 11:06
    avatar

    Hú, végigfutottam ezt a táblázatot, hát égnek állt a hajam..Sztem kábé fele ennyi preflop
    lapra érdemes szót vesztegetni :)
    Na jó, úgy 70%-a reális.
    Korai pozícióból A9, A10? 76s limp? A8-A7 hogy került bele, véletlen?
    Én ilyen lapokat úgy dobok be, hogy nem is gondolkodom rajta...
    Ennyit limpelni sem szabad. Akkor inkább fold.
    Limpelni én max kis kézbepárokkal szoktam.
    Igen, bojanika videója nagyon jó, az a játék
    sokkal inkább nyerő stratégiát mutat be.
    Összességében szerintem ahol kétség merül fel
    benned, ott a "fold" gombot választanám.

  • erdomester2010. február 07., vasárnap 12:06

    Szia,
    az én véleményem az, hogy totál felesleges volt ezt összeszedned, amit igazol a "Meglepo, de -0.10 a deficit. Egy Ak, egy 22 es egy 44 ellen sokat vesztettem." sorod. Ez egy használhatatlan mintha. Én 20000 hand után csináltam hasonló elemzést és azt is használhatatlannak tartom.

  • gab0r2010. február 07., vasárnap 12:53
    avatar

    ne felejtsük el, hogy Selindek írása nem mostanában készült. Már NL2-n is vannak "képzettebb" játékosok mint akkoriban mondjuk NL10-en.

    23/12 nagyon laza.... még egy kezdőnek is 6max asztalokon, nem hogy fr-en

  • Prof.B.2010. február 07., vasárnap 17:24
    avatar

    Megneztem a bojanika fele videot, tenyleg jo es hasznos volt. A preflop jatekomon akkor feszitek egy kicsit. Kezdo poziciobol az AQ alattiakat, mint AJ, AT, A9 dobogatni fogom. Viszont igy akkor tobb asztalon kell jatszanom. Ezeket azert is tudtam jatszani eddig, mert ket asztalon ritkabban jonnek a jo lapok, s mar egy AJ-nak is nagyon tudok orulni UTG-ben. :) Mostantol nem fogok. A legutobbi ket sessionom mar 20/12-re sikerult. Tudom ez is laza... :)
    Igy akkor most mar 5800 hands NL5-on, 37BB/100, +22 BI egy honap alatt.

  • geristar2010. február 08., hétfő 13:46
    avatar

    Szerintem is nagyon lazán játszol.
    Korai pozícióban soha ne limpelj, csak emelj és csak az AQ,AK,JJ+ lapokat játszd meg.
    Középső pozícióban már limpelhetsz a kis párokkal set mining-elni és megjátszhatod az AJ-t.
    Hátsó pozícióban A9s+ emelés, 88+ emelés.
    Én a KQ-t és az attól gyengébb lapokat már nem is játszom meg semelyik pozícióban.
    A mostani statom 11/7 23bb/100 9asztalon NL5-ön.

Ha hozzá szeretnél szólni, lépj be! vagy regisztrálj!