Bejelentkezés

2011. február 03., csütörtök 00:05
2011-es év számomra most kezdődik
Blog írással kezdem a visszatérésem, január hasonlóan zajlott, mint a december, pókermentesen. Az okokról nincs kedvem írni, így alakult.
Közben vettem új asztali gépet, amit írtam is a topikban, de ezt megelőzően monitort vettem, mert a régi 24-es Acer úgy tűnt felmondta a szolgálatot. Azóta magától rendbejött, második monitornak használom.
Az új monitor egy 27" Dell, aminek a 2560x1440-es felbontását nem tudtam használni a laptoppal, így jött a gép vásárlás hozzá. Elégedett vagyok vele, örülök, hogy wide screen-t választottam (16:9 a 16:10 helyett), mert jóval olcsóbb, közben teljesen kihasználom a felületet, ahogy látszik is a képen, az asztalok is 16:9-es méretűek, mint ahogy filmek és új játékok is.



Eladtam a ps3-at, mert nem játszottam vele, szerencsére keveset buktam rajta. Amire főleg használtam, HD filmek lejátszására, már nincs szükség, mert az új gép is tudja, hdmi-vel összekötve a plazmával.
Lehet pazarlásnak tűnhet sokaknak ez a gép, monitor meg tv buzulás, de nekem ez a hülyeségem.
Ezzel ellentétben a kocsi vásárlásra nem szántam sokat, megvettem végül egy régi igénytelen Fiestát, aminél a szgép is többe került. Költhettem volna drágább autóra is hangcuccal, de azt úgyse használom ki, csak ritkán ülök be, míg a tv és gép előtt minden nap órákat ülök.
Ami beárnyékolja az örömöm, azaz inteles mizéria. link
Úgyhogy majd ezt be kell cserélnem pár hónap múlva.

Sport
Januártól elkezdtem újra az edzéseket, szép lassan hozom vissza a formám, majd tavaszi és nyári versenyek lesznek célba véve, idén is lesz egy erőemelő EB, amin indulni szeretnék.

Poker
Februártól újra játék, nehezen vettem rá magam, de ahogy belerázódom, csak jobban megjön a kedvem hozzá. Amúgy utóbbi időben sokszor volt depressziós hangulatom, ez is közrejátszik a kihagyásnak, többet kell kimozdulnom otthonról, ha lesznek fórumos talik, kajálások, mindenképp szakítok rájuk időt.
NL100-on kezdem ténykedéseim, úgy döntöttem maradok UB-n. Él még az icon szint májusig, kár lenne veszni hagyni, addigra remélhetőleg majd nl200-on újra meg tudom csinálni az iconhoz szükséges rake termelést, és folytatódhat minden tovább. Vagy ha esetleg úgy döntök, kipróbálok más termeket is. Visszamenni egy kicsit mergére, vagy pokerstarsra. De egyelőre UB-n jól érzem magam.
Időbeosztás a játékra a régi este és reggel 7-től 10-ig lenne, amikor a power hour van. Csak tudjam rávenni magam a korai kelésre... holnap még tuti nem fog sikerülni.

Ennyi lett volna a bejelentkezésem, részletek és egyebek a topikomban folytatódnak, mindenkinek sok sikert 2011-re továbbra is!

Hozzászólások

  • wildchild2011. február 03., csütörtök 00:20

    Mostanaban egeszen parades ujra a mezony UB-n.Most hogy ujra jatszol van itt bonuszod?En besztem az egyik VIPes arccal es Iconoknak adnak "manualis"(nem kell befizetned,csak szolsz nekik hogy szeretnel es beallitjak neked,keresd Tonyt vagy Andrewt) reload bonuszt a meghirdetettektol fuggetlenul,szal en pofatlanul ki is hasznaltam.. :)
    Ha meg Merge-en is szeretned tolni UB mellett akkor RPM Poker az egyertelmu valasztas:35% dailyrakeback Vip pontok (6.5% rakeback) sajat rakechase (kb 10%rakeback)szemelyre szabott first depo bonusz es meg egy csomo promo amivel osszesen tobb mint 60-70%os rakebackre is kijohetsz.2+2on sajat fizetett hiredetesuk van,csillagos otos supporttal.

  • R1per22011. február 03., csütörtök 00:22
    avatar

    egész jó asztalok voltak ja, és jóval több is, mint novemberben, köszi az infókat, marad még egy csepp bónuszom, de akkor igénybe veszem ezt a szolgáltatást a supportnál

  • JociBalboa2011. február 03., csütörtök 00:37

    gL!

  • Gordon2011. február 03., csütörtök 00:42
    avatar

    lehet tudni, hogy mennyi volt a monitorod? pont vmi ilyesmit terveztem főmonitornak a 22-esekből az 1iket lecserélve :) gl 2011re az új géppel :)

  • benAKJ2011. február 03., csütörtök 01:05

    nice post
    GL.

  • R1per22011. február 03., csütörtök 01:15
    avatar

    Gordon:
    http://www.argep.hu/trend/27DE/27-DELL-U2711.html

  • Gordon2011. február 03., csütörtök 01:20
    avatar

    thx

  • Zsoltika012011. február 03., csütörtök 02:41
    avatar

    GL 2011-re!

  • hosocske2011. február 03., csütörtök 05:01
    avatar

    én is átjöttem most UBre, a mezőny tényleg jónak tűnik, de általában csak ilyen 6-8 asztal volt 100on amikor felmentem (eddgi mondjuk 3szor játszottam) meg tudnád mondani mikor van relative több asztal itt?

  • wildchild2011. február 03., csütörtök 05:32

    kb este 11tol reggel 10ig(magyar ido szerint) talalsz jopar olyan asztalt amin leg 2 hal van.De amugy nem jo am az UB ,regek ne gyertek!
    Stay away from UB!Cereusly! :)

  • tazpoker2011. február 03., csütörtök 12:30
    avatar

    12 asztal SH, gyönyörű. :)

  • DMANX2011. február 03., csütörtök 14:13
    avatar

    Jól néz ki! Grat!

Ha hozzá szeretnél szólni, lépj be! vagy regisztrálj!