Közel 1000 dolláros pot

2009. október 01., csütörtök 03:07
Bad beat story, hogy nem húztam be 175ezer Forintot
Voltam ma az Alfa póker klubban versenyen, ami overlaynek ígérkezett, mivel 3ezer Ft buyinnal lehetett rajta indulnom. Ilyen rendes osztós versenyen másodjára vagyok eddig életemben, az első is csak akadémiás találkozón történt. A játékosok borzasztó gyengék, könnyű játszani az asztalokat, viszont baromi unalmas is közben, hogy ennyire lassú. A tapasztalatom azt mutatja, hogy a játék közepétől a resteal-el lehet a legtöbb zsetont összeszedni. Kétszer dobtak ilyen move-ra ellenem short stackek 99-et meg AQ-t. Limpekre is jó rá pusholni, AT repült így kétszer is felfelé fordítva. Az én lapom le se merem írni {#}
Nem lopta magát a szívembe ez az élősdi, de azért néha fogok még próbálkozni vele. Ami nagyon hiányzott a versenyből, az az ante.

Az MTT proktól szeretnék kérni segítséget, elemezzék a játékomat a kieső leosztásban.

Előzmények:
Utolsó asztalra kerültem, és 6. hely fizetett. 9-en voltunk, amikor egy{#}{#} -el emeltem BTN-ból lopni az ss vakjátt, természetesen allinnek is örültem volna.
Az sb-n ült a chip leader (szerencsés ültetés mi?), aki 3betelt rám:
Tehát vakok: 10k-20k én bet 600k-ból 50k-ig, sb 3bet 160k-ig, vakok dobnak, én allin, ő fold.
Egyszer loptam a vakját, de amúgy nem mertem összetűzni vele, amikor is jött a buborék és körfold.

A kérdéses leosztás:
Nálam 950k zseton, nála közel 2millió, vakok 15k-30k. Én emelek 80k-ig, ő 3bet 260k-ig, én allin, ő call.
Mutatás: nálam {#}A{#}K, nála {#}Q{#}K.
Ezzel közel 2millió zsetonom lett volna, amivel nagy valószínűséggel nyerem a versenyt, a többiek teljesen short stackek, átlagosan volt előttük 200k körül, a CL-nél maradt volna csak 1millió.
Jó játékosnak tűnt az ellenfelem, jó ütemben lopkodott, nem fish módon épített a stackjét, láttam, hogy ismeri a buborék hatást, a bet méretezései jók voltak, agresszíven tolta, mindenki más kivárós atomfish.
Vállalható a játékom? Mit mond az ICM? Volt fold eq-m? Az ellenfelem jól játszott?
A 6. hely 25ezret fizetett, de az engem nem érdekelt, győzelemre hajtottam. Elég progresszív kifizetés volt, ha jól emlékszem 175k első hely után 100k volt a második.
Ami poén még, hogy nem vettem rebuyt, tehát a kezdő 40k chipből sikerült játszanom a semmiért... most már én is megtapasztaltam milyen érzés ez, de annyira nem zavaró.

Deal:
Azt találták ki a kacsák az asztalnál, hogy legyen 5ezer forint összedobva a 7. helynek is. Egyezkedtek, dealer hozzám fordul, hogy én mit szólok hozzá. Természetesen visszautasítottam, nem kötök dealt, menjen minden eredetiben, és ehhez is tartom magam a játék végéig.
Olyan szúrós nézéseket kaptam, mintha öltem volna. Nem értem mit izgulnak 5ezer forinton, mert nekik már játszhatatlanra fogyott le a zsetonjuk. Ha 10 körön keresztül csak dobálnak min csodálkoznak?
Bunkó voltam? Élőben szokás az ilyeneket elfogadni?
Végeredményben pedig én jártam ezzel rosszul, mert én estem ki 7-nek, és akkor kérdezték is, hogy nem e kell mégis az-az 5ezer forint... hogy aztán a számból segget csináljak...

Good beat:

Volt egy olyan szerencsés hand, amivel sokat épült a stackem, történt ugyanis, hogy vaklopásnak nyitottam középről 50k-t 10-20k vakoknál, erre a kisvak 220k zsetonját rámtolta. Fish játékos, mégis nehéz volt belőni a rangét, mert korábban többször is pusholtam rá, mégis erősnek éreztem. Párok ellen pont jó, és tettem a kezébe figurás lapokat is (KQ pl.), de az ászok dominálnak. Azt számolgattam, hogy talán megvan a potoddsom {#}{#}-el és megadtam. {#}{#}-et borított, ami 33.4-66.6%-ot jelent. Jó megadás volt?
Igazából ez előre eltervezett call volt, ha short tol allint, de mégis elbizonytalanodtam.
Ez volt az egyetlen szerencsés leosztásom az este folyamán.

Hozzászólások

  • OldRknight2009. október 01., csütörtök 03:18
    avatar

    AK dobhatatlan szerintem.

    Azzal meg ne törődj ki hogy néz, ilyen az élőjáték, sok a "kemény".

  • OldRknight2009. október 01., csütörtök 03:19
    avatar

    Inkább a KQ callhoz gratulálok a CL-nek.

  • Littlemage2009. október 01., csütörtök 05:22
    avatar

    Szerintem is teljesen jol volt megjatszva az AK, de kérdezd meg bélabácsit is róla :DDDD

  • Sobi2009. október 01., csütörtök 06:15
    avatar

    AKs 7 handed az szinte nuts, ha jól megnézzük a 3bet a CL jó volt, de push callolni QKo-val, már szinte nagyon kérdéses, neki simán volt FE-je, hiszen csak a stackje 10%-a volt a potban. igazából ezt mindig be kell vállalni, ha győzelemre játszik az ember és hát azért indulunk versenyen, hogy győzzünk:)!!!

  • atish812009. október 01., csütörtök 07:54
    avatar

    AKs is NUTS anytime, nemhogy 7hendid, tökéletes megjátszás, KQ-s call is az, mert a PS-en az mindig nyer. biztos netes regular volt, azért nem tudta eldobni :)

    az A2 dobó, de aki úgy nyer versenyt, hogy nem mákol az szerintem menjen el orvoshoz, vagy írjon könyvet róla :)

  • ashnur2009. október 01., csütörtök 08:01
    avatar

    ugyanmár, nyilván marha jó lap a KQ a ranged ellen :)

    ami a dealt illeti, az ilyen plusz5k a 7.nek NAGYON Jó szerintem, kvázi 1-2k forintért kapsz egy csomó ezret, mivel van csomó ember aki unja és ha van egy plusz "fizetős" hely, akkor betolja sokkal szarabbal is. Az a deal szar amikor osztani akarnak csomó pénzt zsetonok alapján.

  • chubbyhun2009. október 01., csütörtök 08:28
    avatar

    Gratulálok!

    Ashnurt sikerült kiejtened, vagy ő ejtett ki? :)

  • tga812009. október 01., csütörtök 08:35

    Én szeretem a dealt bármekkora a stackem, mert felgyorsítja a játékot. Nem is anyagilag, hanem pszichésen jelent sokat az, hogy nem megy haza a játékos üres kézzel, így a ss-ek nem szöszmötölnek körökön keresztűl, pörgősebb a játék.

  • gergo2212009. október 01., csütörtök 08:42
    avatar

    Én is voltam hasonló helyzetben, mikor már csak 3-an voltunk és én voltam az ss.Akkor senki nem akart osztani, majd végül megnyertem.
    ez is ilyen "murphy."
    ha nem fogadod el akkor kiutálnak.
    ha elfogadod akkor pont megnyered.

  • Romsy2009. október 01., csütörtök 08:53
    avatar

    az 1000$-os pot olyan ám, hogy vesztés esetén kb 500$-al kevesebbed lesz, nem 22k forinttal több. (vagy 3way nem 500, de a lényeg ugyanaz)
    egy szép napon megérzed a különbséget ;> :V

  • csoda2009. október 01., csütörtök 09:25

    Azt is figyelembe kell venni a dealnel,hogy a ft tagjai kozul sokan maniakus veszto jatekosok, szamukra a belepo visszakapasa is nyeremenynek szamit!
    Ezt nem szep elveni toluk, ezert is morcolnak meg.

  • ashnur2009. október 01., csütörtök 09:35
    avatar

    nem ejtettük ki iegymást, nem volt lapütközés, én meg ilyen idióta barom vagyok, hogy csakazértse emelek rá ríperre, mert tudtam alig várja, hogy visszatolja :)

  • undorandor2009. október 01., csütörtök 10:21
    avatar

    QKo-ot én elengedtem volna az ő helyében, bár sosem tudom, hogy jól döntök-e. CL-ként már óvatosabban bánok a zsetonokkal, bár tudom, hogy másként is lehetne. Csak call nálam a CL ellen, aztán még el tudom engedni. Én azt tapasztaltam, hogy buborékban a CL ilyenkor sok mindennel megadja és akárhogy is legjobb esetben is 70-30-al isdulunk AK-val. Ilyen alacsony összegű deal a buborék kiesőknek szerintem is jó a játék gyorsítása miatt.

  • V.Peti2009. október 01., csütörtök 10:30

    jó az ak teljesen

    deal soha, jól tetted, hogy nemet mondtál.

  • Dr. Kotász2009. október 01., csütörtök 10:52

    "történt ugyanis, hogy vaklopásnak nyitottam középről 50k-t 10-20k vakoknál"
    lehet, hogy tévedek, de nem azt hívják fish call-nak amikor valaki egy vakot emel? Ez másfél vak, ha jól számolok. Nem 3-3,5 a standard nyitás?

  • V.Peti2009. október 01., csütörtök 10:53

    Versenyen simán jó ez, tök elég.

  • ThxLittleFish2009. október 01., csütörtök 11:05
    avatar

    kotász
    "fish call-nak" az emelést semmiképp sem hívják... amúgy meg elég standard 2,5bb-s emelés (vagy még akár alacsonyabb) a verseny ezen szakaszán...

  • R1per22009. október 01., csütörtök 13:45
    avatar

    Dr. Kotász: Láttam videókban, hogy így csinálják még akkor is, amikor ante is van.
    Az ilyen mini emeléseket amúgy gayraisenek hívják :D

  • R1per22009. október 01., csütörtök 13:52
    avatar

    Nagyon patt helyzet volt a szituáció, feszesen tolhattam csak a CL ellen, mert bármilyen két lappal visszaemelhetett rám, és én csak a legerősebbekkel tolhattam vissza pont amiatt, hogy a lap dobással a sok short sstack között pénzt nyerek. Akár openfoldohattam is volna az AK-t, ezt gondoltam alternatívaként még, és várni jobb lopási alkalomra, de nem tudtam ilyet elképzelni.
    A kérdésemre bár adtatok választ, én nem vagyok meggyőződve róla, hogy tényleg rossz döntés volt az ellenfelem részéről a call.
    Ő azt mondta nekem, hogy ez a rangem teteje volt szerinte (pedig TT-et is openfoldoltam volna itt szerintem).
    Ha nem laptartományokban gondolkodunk, és mindketten helyesen játszunk, milyen range-el lophatok, 4bet allinelhetek, és ő mivel, 3bet/foldolhat, 3bet/callolhat?

  • undorandor2009. október 01., csütörtök 14:29
    avatar

    Kotász! 2,5BB-s emelés az élő játékokban FT-n általában elég a lopáshoz, de van hogy 2,2BB-vel is működik, Főleg buborék környékén. Tök mindegy az emelés mértéke, ha van reraise, az általában AI, persze ez függ attól is milyen deepek a stackek. Az általános strukturák és nevezők alapján - legalábbis a helyi pókerklubban - 10-50BB (átlag 25-30BB)között állnak az FT-n.

    Ripper! Lehet, hogy én túl óvatos vagyok, de nagyon utálom az olyan helyzeteket amibe belekeveredtél. AKs openfold szerintem semmiképp, ahhoz bőven deep voltál, hogy emelj, jön a 3bet, aztán a legnehezebb helyzet szerintem, ami preflop lehet. Nálam itt a 4bet AI range: KK+, talán QQ+, de ez már nagyon ellenfél függő. Persze lehet cukorseggű vagyok.
    Ettől függetlenül szerintem nem hibáztál, neki dobni kellett volna (mint a mutatás is bizonyította). Ami még hozzátartozik: Élő versenyen, az FT-n a CL call range lazább mint mondjuk online. Szerintem az ő 3bet/call range gyakorlatilag meg kell hogy egyezzen a te 4bet AI rangeddel (kb) JJ+ talán.

  • Zehy2009. október 01., csütörtök 14:33
    avatar

    "neki dobni kellett volna"

    Dehogy kellett volna, jó a call. Mindig szeretném, h KQ calloljon FT-n monsterstackért amikor AK-m van... :D

  • undorandor2009. október 01., csütörtök 14:35
    avatar

    :-)Így igaz, Zehy. Nagyon jó mutatás volt !!

  • Avatármc82009. október 01., csütörtök 14:48
    avatar

    Hmm...Az biztos, hogy jól játszottad meg az A-K-t, ezzel mindenki egyet ért, én is. Viszont...
    Az emberünk részéről sem volt elveszett party, bár nem lehet megállapítani hogy milyen pozítción volt.
    Ha vakok rá estek, akkor felfoghatta egy egyszerű vaklopásnak is, és védte a vakját, méghozzá egy elég erős lappal, de ha simán pozítcióban volt csak rád, akkor ez egy rossz játék tőle. A 4bet allinedre dobnia kellet volna!!
    De hát...ez már csak ilyen.
    Sok sikert legközelebb=)
    GL!

  • TheKlansman2009. október 01., csütörtök 19:58

    és te mit izgulsz hogy CL körüli pozícióban nem 70600 hanem 69800 forintot nyersz amiatt mert kidobtátok a 7.nek a beülőt

    így nézve igen bunkó dolog nem elfogadni

  • V.Peti2009. október 01., csütörtök 20:01

    az, hogy bukok 10kt, miért is? hagyjuk már ezt, nem babusgatni megyünk pókerezni.

    Riper: tiszta leveling war, gondold át amit bélabácsi írt az AK vs QQ handel kapcsolatban. Minél lazábbnak gondolod az ellenfél ranget annál lazábban callolsz.

  • R1per22009. október 01., csütörtök 20:03
    avatar

    Zsetonokat ér nekem az, hogy ha feszesebbek a short játékosok amiatt, hogy félnek nem érnek fizetős helyre.
    Nem vagyok szeretetszolgálat, nem szoktam idegeneknek ajándékozni 1000Ft-okat sem.
    Mindenki számára világosak a játék szabályai, olvasható a nyeremény és mennyit fizet. Legközelebb csináljanak a szervezők 7. helyezettnek is pénzjutalmat, ha a többség ezt akarja, ennyi.

  • R1per22009. október 02., péntek 12:09
    avatar

    Privátban beszéltem az ellenfelemmel, és pontosítottuk az adatokat, amit a bejegyzésben is megteszek. Ha van kedve, megoszthatja itt a véleményét, ő hogyan látta a szituációt.

  • BaLa2009. október 02., péntek 12:51
    avatar

    "pedig TT-et is openfoldoltam volna itt szerintem" wtf

    teljesen standard az AK allin, a KQ call meg szar imo

  • BaLa2009. október 02., péntek 12:55
    avatar

    KQ-val szerintem a 3bet is szar ilyen stackeknél, mert vagy dobsz, vagy pusholsz.

Ha hozzá szeretnél szólni, lépj be! vagy regisztrálj!