Kezdők szerencséje, lehet mondani rám, mai nap a 2K eurós freerollon, ahol 83-an indultak, 12. helyen végeztem, ami €48-t fizet. Nagyon örülök ennek az eredménynek is, nem igazán tudok sokat írni a partikról, valamiért már mind el is felejtettem. Harrington féle feszes játék vitt el átlag zsetonnal a buborékig, ahol eddig jutottam az allin parádéban.
Amúgy haragszom erre a freerollos rendszerre a Poker Heavenen, mert ezek a pénzek a rakeből kerülnek kiosztásra. Aminek persze a többség örül, mert tud ingyen játszani pénzért, de a kisebbségnek, köztük nekem is, jobban tetszene, ha közvetlen megkapná az erre szánt pénzt. Vagy ha már tornán akarjuk kiosztani, akkor ne ilyen freerollokon, hanem pontokhoz kötve. Mert így ha elszalasztok egy-egy versenyt, az nekem -EV, de nem ülhetek minden versenynél a gépem előtt, illetve a kis díjazású versenyeken eleve nem éri meg elindulni az idő/nyeremény ráfordítás miatt. Közben fele annyi cg asztalt tudok megnyitni, azokat is a torna vége felé be kell zárnom, hogy jobban tudjak figyelni.
Az fpp pontos rendszert kellene inkább erőltetni, és akkor az összegyűjtött rakem nem veszne el, hanem olyan díjazású versenyre költeném, és olyan időpontra, ami nekem megfelel.
Cash Game Mellette rövid nl100-as sessiön is ment, ahol végre összehoztam 1.5 beülőt, és pozitívban vagyok. A szopatás továbbra is nagyon megy, közel másfél beülőmet vesztettem el az ellenfél wpjének köszönhetően.
QQ top set vs runner runner 7 póker Ez amúgy egy tipikus leosztás abból a szempontból, hogyan játszik az ellenfelem.
Elemezzük a leosztást különböző végkimenetelekkel az ellenfél szemszögéből.
#1 Cbet call:
a. turn blank
- hero check, mi bet vagy check behind?
- hero 2nd barrell, mi fold, call, vagy reraise?
b. turn figurás lap
- hero check, mi bet vagy check behind? Riveren blankra call, ha jön bet?
- hero 2nd barrell, mi fold, call(calling station), vagy reraise(őrült move)?
c. turn 3. egyszínű
- hero check, mi bet vagy check behind?
- hero 2nd barrell, mi fold, call, vagy reraise színt reprezentálva?
#2 Cbet reraise:
- hero call, vagy 3bet esetén feladjuk a partit?