New York/Atlantic City,Borgata 2. verseny

2010. július 20., kedd 19:52
Ez nagyon hosszú lett, kizárólag munkaidőben olvasandó!

A jól sikerült CG után regisztráltam a 6 órási versenyre, a 150+30$ SURVIVER tornára, és próbáltam megtudni, hogy mi ez a surviver, de sajna nem értettem amikor hevesen elmagyarázta a csávó, úgyhogy hagytam.

Aztán kerestem a versenyt, de mivel hatalmas az a terem, nem tudtam, hogy merre menjek így megkérdeztem egy női alkalmazottat, akinek a viselkedéséből lejött, hogy valami fontos szerepet tölt be a pókeres dolgok szervezésében. Erre azzal kezdte, hogy „I like your scarf”, amit persze nem hittem el, mert egy kaszinóban nem hiszek könnyen, de azért jól esett. Viszont a sálról annyit, hogy lassan ez lesz a védjegyem, mivel Berlinben is rajtam volt abbol kifolyólag, hogy qrva hideg volt akkor május végén az évszakhoz képest és minden pulcsimat + kabátomat is magamra vettem, úgy játszottam. Göteborgban már nem volt annyia hideg, viszont előtte sikerült beszereznem egy jó kis tonsillitis-t, úgyhogy akkora mandulákkal mentem, mint egy-egy dinnye – ezért kellett a sál. Az USA-ban meg végképp készen vagyok a légkonditól (aki volt itt, tudja)!!! Mindenhol megy, épületek, busz, metró stb, de úgy hogy remegek a hidegtől. Komolyan, kint 40 fok és megvan a lehetőségünk, hogy szabályozni tudjuk az épületekben a hőfokot, erre lehűtjük úgy, hogy rendesen kellemetlen. Szóval se kint se bent nem jó. Úgy járok-kelek, hogy rövidben az utcán, de viszek egy pulcsit + „a sálat” és ha felszállok a metróra vagy bemegyek valahova, akkor ezeket felveszem. Szóval póker is mindig sállal. {#}

A nő megmondta merre lesz a verseny, + kértem, világosítson fel, mi ez a survivor, mert már kezdett zavarni. Erre valami ilyesmit mondott, hogy mindig 10-ből 1 kap pénzt vagy valami hasonló. Én meg levettem, hogy ez akkor egy qrva KO verseny lesz, és újfent gratuláltam magamnak, hogy egy ilyenre regisztráltam, tekinve, hogy sosem játszom KO-t és esélytelen, hogy megnyerjek egy asztalt… Na mindegy, ennek tudatában, minden mindegy alapon megkerestem az asztalom és leültem. Egyedül az osztó ült ott, pedig pont 6 volt. A struktúra nem olyan rossz, hamar van ante, 10Król indul, 25/50-ről, csak sajnos 20 perces szintekkel. Itt a leírása:

http://www.theborgata.com/Main.cfm?Category_1=3000&Category_2=3500&Category_3=3510&SchedulePageID=B2127C29-C360-A293-1F0810DA909C2C5F

Ebből már ugyan kiderül, hogy mi az a survivor, de akkor még nem volt a birtokomban ez az infó. Lassan gyültek az emberek, aszem amikor 4-en vagy 5-en voltunk el is kezdődött. 1. hend: UTG emelt 150-ig, nagyvakból adom {#}{#}6-tal, flopra 2 pikk, alacsony lapok, csekkelek, hív egy keveset, adom. Turn {#}, csekkelek nagy akció reményében, de ő is csekkel. River tönkrevágja minden reménységem egy kis zseton kicsikarására UTG-ből, hiszen még egy {#} jön. Azért hívok egy keveset becsületből, de insta dob. Már vagyunk vagy heten az asztalnál, én meg több olyan lapot is kapok, amivel nyitok, vagy 3betelek, aztán flopon egy könyebb hazugsággal viszem. Egyszer ugyan jött egy végképp kellemetlen flop, amit elcsekkeltem pre 3bet után és turnön kaptam is egy emelést úgyhogy dobtam és buzgón mondogattam magamban, hogy fölöslegesen ne ugráljak az első vakszinten! Aztán kaptam egy tényleg nagyon szép {#}A{#}6-ot és gondoltam utoljára csak bemegyek ezzel a jó kis lappal partiba, aztán tényleg befeszülök. Kapóra is jött, hogy elölről nyitott egy csávó 150ig én meg gondoltam, hogy itt az ideje betrükközni, úgyhogy most nem emelek rá, csak megadom és majd flopon tuti elszedem tőle. Flop csodaszép {#}K{#} x, a preflop emelő hív is 300at ahogy kell, én meg tartom magam az eredeti tervhez és ráemelek 850-ig. Adja, de annál jobb, többet nyerek. Turn T, nem színből, de nem gond, mert így már egy river J-vel nut sorom is van, amúgy meg 2 nuts draw = nuts, úgyhogy a csávó csekkje után emelek 1650-ig, mire nagynehezen dob. Ez a parti csak azért érdekes, mert a verseny után összefutottam ezzel a játékossal és nagyon komolyan megkért, hogy mondjam meg mim volt, én meg nem voltam rest bevallani az A6-ot. Erre ő közölte, hogy AK-t dobott!!! Mondom lol, tough guy! De nem volt boldog…

Közben megjött a balomra Jackie Chan, olyan tóthricsisen hátracsapott sapkában és nagyon jó arc volt, sokat beszélt meg viccelődött, de az egyből lejött, hogy pókerileg nem olyan képzett, mint az igazi Ricsi. Kb 50/0-t játszott, de a későbbi utcákban, ha gyengeséget érzett, ügyesen kihasználta és vitte a kasszát, de azért bukott is. Level 2, 50/100, osztócsere, első henddel jó kis potot visz Jackie és mondja az osztónak hogy „You are my favourite dealer!”, aminek szerintem még maga az osztó sem örült, nemhogy az akit lejátszott/lemákolt. Következő hend: hozzám dobnak, nálam {#}{#}6, emelek 225-ig, csak Jackie adja. Flop: Kx {#}5{#} , nem rossz, de azért csekkelek, mert Jackie nem olyan könnyen dobós fajta. Ahogy vártam, emel is 450-ig. Simán adom, mire megkérdezi, hogy flösdróm van-e. Nem tudom mi a helyes ilyenkor, de azt mondtam, hogy persze. Turn {#}, csekkelek, erre 1900-at hív, ami azért már keményebb! Kicsit gondolkodom, de könnyen meggyőzöm magam, hogy total air-rel vagánykodik, meg most már a 4esek is jók nekem, szóval adom. És megint mondja, hogy csak jövök a flösre. River nagyon szép {#}7, így ugye hetese tuti nincs, a K-t már rég kizártuk {#}, se flös, se szín, jó lesz ez. Gond csak az, hogy a csekkem után, mivel már csak egy 5K-s meg egy 25-ös zsetonja maradt és azt némi szövegelés kíséretében, amit nem értettem teljesen, egyből be is rakta, szóval elég nehéz döntési helyzetbe kerültem. Hátradöltem, megbecsültem a sztekkem, meg a potot és csak meggyőztem magam a call-ra (ha meg valami monstert mutat, muckolok és behazudok egy K-t {#}). Szóval beraktam én is a 2 zsetont, erre az osztó visszaad egy ezrest! Szal csak 4025ig emelt, amiről lemaradtam. Wp, ReadElek! De nem baj, mert Jackie közli, hogy „good call” és T8o-t mutat, erre én az 56-omat, amire azért meglehetősen hangos morajlással + egy „it was a sick call”-lal reagál az asztal. De legalább megtanulták, hogy ReadElek egyszerűen nem tud dobni, ne is próbálják később sem. {#} Szóval majdhogynem duplázok a 2. szinten, Jackie-nek meg marad 1K zsetonja, de láthatóan, nem tört össze, tartja a kezét, hogy „give me a five”, szóval ettől még barátok maradtunk. Végül is nem játszott ő olyan rosszul, ha nincs párom, tuti eldobom {#}.

Még a hend előtt jött a pincér csaj, Janine (neki tényleg ez volt a neve), hogy mit kérünk, és mivel messze őt találtam a leginkább szemrevalónak, kértem is egy kávét. Rögtön a következő leosztásban QQ-t kaptam, openraise 250-ig, Jackie bedobja az 1K zsetonját, allin. Erre 3 pozicióból Morgan Freeman keményen gondolkodik, majd adja. (Tőle egyébként nagyon féltem, mert minden döntésénél nagyon erősen összehúzta a szemöldökét és végtelen szigorú fejet vágott és a koromfekete bőrével egészen félelmetes volt. Bár később kiderült, hogy ő is igazán jó arc.) Közben megjött Janine, fel is álltam, hogy fizessek, de előtte felemeltem 3K-ra a tétet, mert ez a QQ csak erős lap, a legerősebb, amit eddig kaptam (meg azután is). Morgó Freeman dob, úgy hogy mutat JJ-t. A mutatás persze szemmel láthatóan megnyugvással tölti el; meg engem is, mert én meg KJ ellen játszom a 3K-s potért, úgy, hogy a bubiktól nem kell félnem. A dámák kitartottak, így Jackie távozott kézfogás után, de továbbra is töretlen jókedvvel. Közben még mindig állok és Janine-nel is lejátszom a partit, ami viszont minuszos, mivel voltam olyan béna, hogy megkérdeztem mennyi a kávé, mire mondta, hogy annyi amennyit gondolok, így adtam neki 3$-t, mert kb annyi szokott lenni, meg mert szép is volt a csaj. Ezt persze Miss Borgata széles vigyorral, nagy hálálkodással fogadta, én meg később megtudtam, hogy a kaszinókban minden pia ingyenes és 1$ a kötelező borravaló, szóval jól ráfizettem + az imidzsem is odalett. Hiába, ha a fish túristát kell játszani, azt nagyon hitelesen tudom…

Level 3, 100/200. Most, hogy Jackie elment a balomról, ott lett egy üres hely, kettővel balra viszont nem volt még senki, csak egy fogyó sztekk. Az osztó le is vette a 200-at, én meg egyből elhatároztam, hogy arra bizony igényt tartok SB-ből ugye, méghozzá Q4o-val. Az sem zavart, hogy UTG, idős, apró bácsi limpel, mivel az a nagyon hálás típus volt, aki nagyon jó lappal nagyon sokat emel (6BB opent már láttam tőle), közepessel keveset, gyengével meg limpel és ekkor viszont egy masszív emeléssel meg lehet győzni, hogy nem érdemes azzal a sz@rral flopot nézni. Kicsit rontott a képen hogy még ketten limpeltek, de ettől függetlenül tartottam magam a tervhez. Viszont így már jobban belemarkoltam a zsetonjaimba és 850-ig emeltem. Dobtak.


Nem sokkal később ketten limpelnek én meg cutoffból {#}{#}-sel természetesen vérszemet kapok és emelek 650-ig (utólag 750 lehet jobb lett volna) és kapok 1 call-t közvetlenül a jobbomról. Pot 1800, flop: {#}{#} Tx, csávó megnézi a lapját, majd csekkel, én meg támadok 1350-nel, amit megad. Turn K, nem színből, erre mondja, hogy „same raise”, azaz hív 1350. Úgy látszott megtetszett neki ez az összeg, bár én értelmét nem láttam, úgyhogy hosszas gondolkodás után 3650-ig ráemeltem, biztos ami biztos alapon. Ezt sajnos megadta, ami elég furcsa volt, mivel kb 5-6K zseton maradt előtte és a pot már vagy 11K volt. Kezdtem félni, hogy egy pre bénán megjátszott AQ, itt meg most már szépen lehúz. Na mindegy, river 9 lett, szín nélkül és elcsekkelte, ami mondjuk azért jó, mert ha tényleg lapja van, itt valuebetelne. (Azt azért nem feltételeztem róla, hogy ennyire trükkös, hogy így indukáljon blöfföt riveren). A vicces az egészben, hogy annyira azon törtem a fejem a fejem, hogy mi lehet nála, hogy fel sem fogtam, hogy a 9-cel 2 párom lett és meg sem fordult a fejemben, hogy ezzel már lehet erősebb is vagyok nála. Csak arra gondoltam, hogy nem túl erős az ollé megadásához, meg hogy besült drawja lehet. Emlékszem a végső érv az volt, hogy „tök sok zsetonom van, csak belehívok, marad még”, így emeltem 5600-at és hál’ istennek egyből dobott. Freeman mondta, hogy „show me your bluff!”, én meg még akkor is abban a tudatban voltam, hogy csak egy tízes párom van és büszkén megmutattam a 9T-et. Megint felmordult az asztal, én meg buzgón megfogadtam, hogy 2 körig levegőt is alig veszek, nemhogy emelek… A csávó egyébként megmondta, hogy {#}{#} volt nála, így flopon flösdraw, turnre lyukas sora is lett. Így tehát ezért donkolt bele 1350-et. Igazábol nem olyan rossz, csak egyrész kevés, másrészt én mondjuk checkraise allin formájában csináltam volna, és akkor az nagyon hiteles, a K miatt tuti dob az ellenfél, + még előtte tesz is be pénzt, ha meg nem dob, akkor lejavulom {#}. Mindenesetre csak most, hogy leírom a hendet, a jegyzetből veszem észre, hogy tulajdonképpen 2 párom lett és így tényleg jobb lettem az AJ-nél, pedig azt hittem lejátszottam {#}. Brake, kb 24K-val az asztalon messze CL vagyok, de szerintem amúgy is eléggé elöl.


Szünetben leírtam a fontosabb leosztásokat, meg körbenéztem, hogy hány asztal van. Haton ment a verseny, de valószínűleg nem volt mind tele. Sajnos a kivetítő nem mutatta az átlagsztekket, meg hogy hányan vagyunk még, csak a verseny nevét meg a hátralévő időt az adott szinten. Ezek után tartottam magam az elhatározáshoz, miszerint egy darabig nem hősködöm, de igazából nem is kaptam hozzá se lapot, se szitut. Sok minden nem történt, egyszer BB-ből adtam egy emelést 5-ös párral, flopon csekkeltem, csávó cbet, én meg azzal a remek tervvel adtam a cbetjét, hogy ha a turnt elcsekkeli, riveren bizony besöpröm a kasszát. De mivel turnön overbet allint jelentett, nem sok lehetőséget adott a tervem megvalósítására. Lementem kb 17K-ra. Közben történt egy váratlan fordulat: miután kiesett 10 ember jött a floorman, hogy ültetés van. Mondom lol, akkor ez mégsem KO! Most már végképp nem tudtam mi van, úgyhogy az első henddel az új asztalon középről lányos zavaromban nyitottam is 33-ral 1400-ig 300/600/75-ön. BB adta csak. Flop Q86, csekkel, én meg jelzem 2400-al, hogy nekem jó ez a flop, de sajnos adja. Turnre viszon kaptam egy gyönyörőséges 3-ast!!! Ez persze eléggé megváltoztatta a dolgokat. {#}Csekkelte, én meg elgondolkodtam, hogy játszam el, hogy feladtam a partit, így riveren hátha belehív, vagy inkább óvatosan próbáljam még jobban lehúzi. Az utóbbi mellett döntöttem: finoman hívtam 3500-at és reméltem, hogy nem rakja le. Szerencsére adta. River K és megint csekkel. Itt nagyon sokat agyaltam, hogy most mi legyen, mi legyen az a hívás, amit megad egy gyenge Q-val, ami nagy valószínűséggel van nála és nem riad meg a K-tól. Emeltem 5500-at a kb 16K-s potba, maradt kb 7-8K zsetonom. Erre allint monda maradék kb 12K-jával, lol. Gondoltam KQ-ja van, de tulajdonképpen mindegy, ha jobb is egy nagyobb szettel, nyílván nem rakom le. QT-et mutat, meg azt, hogy nem túl boldog, hogy lesztekkeltem. Az asztal persze felmordul, a népszerűségem meg egyből a padlóra kerül az új asztalon. De hát na! That’s poker, vagy mi! 37K, aszem ebből többet nem lehetett volna kihozni. {#}


Jobbomon ülő arc megér egy pár sort: először is nagyon sokáig csóválta a fejét az előző leosztás miatt és gondoltam, hogy nem talált szimpatikusnak. Mondjuk ez kölcsönös volt, több okból is! Én még életemben nem láttam valakit ilyen látványosan és hangosan rágózni! Meg egyébként is, mindent olyan látványosan és hangosan csinált, hogy erősen irritált. Pl az emelései is a maguk 6-10BB-s openraise formájukban elég meggyőzőek voltak. Nem láttam ugyan állva, hogy milyen magas, de a rövid alkarméretéből, arra következtettem, hogy max 160 centiig jutott a növekedésben és valahol nagyon mélyen ez húzódhat meg a viselkedése hátterében. De a leginkább az zavart benne, hogy itt a versenyen a sztekkje mellé kirakott egy rekkben több, mint 2000$-t CG-s zsetonban, amivel nem tudtam mi lehetett a célja. (Na jó, sejtem.) Később meg odahívott egy masszírozós lányt, és ezt a szolgáltatást is igen feltűnően, szinte fel-felnyögve élvezte a verseny alatt. (Mondjuk ezt azért meg tudtam érteni valamennyire, tekintve hogy a hölgy Janine-t pincérnőt is felülmúlta megjelenésében és egyből jogot is formált a Miss Borgata címre…) El is neveztem a csávót Mr USA-nak és feltételeztem, hogy nagyon nagy autóval jött.


Volt 2 nyitásom közepes lappal level 7-en (400/800/100), cbetre dobtak. A következő szünet előtti utolsó partiban 55-tel emeltem 2050-ig, cutoff adta szemben velem. Flop K magas, az pont jó az AK-mra, 3600-al jeleztem is, de nem hitte el, turnre meg megint K jött, és gond goltam, hogy jól lebuktam megint. {#} De aztán meggyőztem magam, hogy hátha nem, meg így legalább neki sincs K-ja, úgyhogy mégis tettem egy utolsó kísérletet 6500-al a kb 18K-sztekkje ellen és nagy nehezem meg tudott válni a lapjától. Nagyon csóválta a fejét, meg mondott is valamit, de már nagy volt a nyüzsgés és semmit nem értettem belőle. 45K, brake, 3 asztal.

Szünet után sokáig nem mozgolódok, viszont kezdtem összebarátkozni Mr USA-val, nem is volt olyan rossz fej, beszélgettünk néha, kiderült, hogy ő 5/10-en tolja a CG-t és ezen a téten mindig ugyanazok az arcok vannak és, hogy már szinte haverok és nem szívesen húzzák le egymást. Meg, hogy én Magyarországról jöttem és ő nem tud magarul egy szót sem, lol. Viszont ezt hallotta az idősebb osztó hölgy, és mondta, hogy az anyukája magyar volt. Kicsi a világ (ez Göteborgban is kiderült). 600/1200/200-on {#}{#} kapok BB-n, körfold SB Mr USA-ig, aki egészít, én meg kérek még tőle 2K-t, ő persze adja 3200-ig. Flopra valami sok kicsi jött 2 pikkel, amit elcsekkelt, én meg arra jutottam, hogy nem erősködök ellene, úgysem az a típus, aki alázatosan dob és inkább nem adom meg neki az esélyt, hogy egy esetleges CR ellenében nehéz helyzetbe kerüljek. Turnre nem jön szín, de már lenn van 345, szóval a 2-es is jó. Csekkelünk mindketten. River 9, ami egész jó és úgy látszik neki is, mivel 3500-at rak be. Nem variálok, csak adom. Q2-t mutat, én viszem a kasszát, ő meg mondja, hogy ha riverre A jön, nagy bajban vagyok a sora ellen. Hát igen, a 2-est valószínűleg kizártam volna és fizetek neki.

10. szinten (1000/2000/300) emelek UTG-ből 4500-ig JJ-vel, amit csak BB Mr USA ad. Flop AK7, ami nagyon jó, csekkje után 6500-ra dob és mutat 67-et. 2 asztal, ültetés sorsolással, maradok ugyanazon az asztalon, csak a másik szélén és persze Mr USA a balomra kerül, ahogy kell L. BB-ből AJ-vel kolozok egy 12K-s pusht, aki szintén AJ-t mutat és kiegyezünk döntetlenben. Brake, 54K, 16 játékos.


Szünetben végre megtudtam Mr USA-tól, hogy mi az a survivor: 10% a fizetős hely és a prize pool egyenlően oszlik el. Aztán sokáig semmi, nem játszom egy lapot sem, lemegyek 40K-ra, de közben összeül az FT. Kezd parás lenni a helyzet, nagyon számolom a BB-ket meg az M-eket, de nincs jó szitu. Majd épp időben kapok egy walkot 2000/4000/400-on, majd rögtön buttonról dobnak hozzám én meg AJ-vel 11-ig emelek, mire a vakok dobnak.  Így van vagy 15-16BB-m, úgy hogy több 5 BB alatti short is van. Megint sokáig semmi, majd UTG-ben JJ-t kapok és majdnem egyből ollét mondok, tekintve, hogy kb 8 BB-m van, de aztán mégis inkább csak emeltem 13500-ig 3000/6000/500-on. A lényegen nem változtatott, mert egy játékos, az egyetlen hölgy az FT-n, allin rakott kicsivel kevesebb zsetonnal. Persze örömmel adtam, reménykedve, hogy nem rosszabb a helyzet flipnél. A helyzet azonban szerencsére még jobb volt, mivel AJ-t mutatott és a bubik szépen kitartottak. Új barátom (Mr USA) mondja hogy „nice hand” és tartja az öklét, hogy üssük össze. Egész megszerettem, még vicces is volt sokszor, és nem volt olyan arcos, mind elsőre gondoltam. Így 90K fölé mentem kicsivel, ami elég biztonságosnak tűnt, főleg ilyen kifizetési struktúránál.


Persze ha nagy sztekkem van, hajlamos vagyok hülyeséget csinálni. Elfelejtettem mondani, hogy még 3 asztalnál kettővel tőlem jobbra ültettek egy kb 50-es sapkás, ősz úriembert, akinek eleve nagy sztekkje volt! Ehhez jött még, hogy 3x villantott KK-t, 2 vel ki is szedett 1-1 játékost, szóval gigasztekkje lett. Viszont ami ennél is fontosabb, hogy igazán kompetens játékos volt (szerintem az egyetlen az asztalnál), jó betsizeokkal, gyakor 3bettel, figyelt a pozira és elég aktív is volt. Gondoltam is, hogy nem a legyek hordták össze neki azt a zsetonhalmot és vele vigyázzak!


A7-tel emeltem középről, dobtak. Rögtön A9-et kapok, a jó játékos adja. Igazából nem tudom mi értelme ilyen Ax lapokkal emelni, mert ha adják, akkor úgyis jobb lappal, ha meg nem, akkor ugyanolyan jó a 23o is. Persze sokkal kisebb eséllyel van kint másik A… Na mindegy, a 7-es magas flopot idétlenül megcbeteltem, amire természetesen kaptam egy reraise-t. Dobtam és gratuláltam ReadEleknek a szép játékhoz. Tuti, hogy a többi 6 játékos dobott volna ebben a szituban, de nekem pont a CL és egyben legjobb játékos ellen kellett kidobni x zsetont… Gondoltam, hogy nem túl erős, mert akkor pre 3betel az 100, de itt már nem tudtam mit tenni. Ha neten vagyunk, lehet ráborítom a sztekkem, had matekozzon el rajta, de itt abszolút nem láttam értelmét. Lementem kb 60K-ra.


Majd szemben valaki ollé ment, én meg BB-n JT-et kaptam, még mindig 300/600/500-on. Sasoltam, hogy kb mennyi lehet, olyan 3 BB-nek ítéltem és lekoloztam. Kiderült, hogy majdnem 4 az a 3 BB, mert 23K-ja volt, és sajnos nem is sikerült lejavulni az A9-ét. Így már elég necces helyzetbe kerültem 8 főnél. Várom a véleményeket, hogy ebben a szituban vajon érdemes-e lekolozni 10 BB-ből 4-et nagyvakból JT-zel, annak tudatában, hogy élő versenyen bubble-ban eléggé leszűkítik a réndzsüket a játékosok!


Azonban közvetlen ezután kiesett egy ultrashort, így heten lettünk. Ki is alakult egy heves diskurzus, arról, hogy dobjunk-e ki a bubbleboynak egy kis vigaszdíjat. És nagynehezen megállapodtak abban, hogy a 7. helyezettnek mindenki ad 100$, az amúgy 1500-as nyereményből. Én persze kussoltam, nekem mindegy volt. Amikor ez megvolt, szinte egyből ollé ment a legkisebb sztekk, kb 2-3 BB-vel, és az utána ülő le is kolozta. Tipikus coinflip összecsapás következett: AQ vs TT, és a többiek + néhány időközben odagyült néző hangos szurkolás közepette holdoltatta a tízes párt és ezzel vége is lett a versenynek.


Összességében meg voltam elégedve a játékommal, hiszen néhány hülyeséget leszámítva szerintem nem csináltam túl sok hibát, még ha sokszor kicsit kockázatos is volt 1-1 move, próbáltam óvatos lenni. Meg hát rá is voltam kényszerítve, hogy lap nélkül játszak, mivel Fortuna elég mostoha volt velem: a legjobb lapom egy QQ volt Jackie ellen, meg 2 JJ, amiből az egyik azért sorsdöntő volt a csaj ellen az FT-n + persze a 3-as szett nagyon jól jött, de hát ennyi csak jár egy versenyen. Nagyon kevésszer voltam allin (talán 3x) és akkor is jobbat, vagy ugyanazt mutattam (AJ). Meglehet túl óvatos is voltam onnantól, hogy 15 BB alá mentem, de még nem igazán állt össze bennem a kép, hogy élőben mennyire érdemes nyomulni, amikor sok a short/ultrashort és ITM-hez közelítünk, mivel itt ha valaki adja az emelést vagy az allint, akkor tuti nagyon erős. Főleg ha ő nyit, akkor csak nagyon kis réndzzsel érdemes 3bet ollé rakni, mert ekkor és ilyen téten szerintem nagyon megválogatják az emberek, hogy milyen lappal menjenek játékba. Persze lehet már 30BB-nél el lehet kezdeni keménykedni és akkor nem kerülünk ilyen 10-15 BB-s döntési helyzetekbe. Vélemények?


Ami viszont nagyon fontos, hogy az egész verseny alatt nagyon jól éreztem magam, kivételesen egyálatlán nem találtam unalmasnak, hogy csak egy asztalon és azt is élőben játszom. Szóval az ITM-től függetlenül is nagyon jó volt az első usás versenyem és a 6 óra játék igazán gyorsan elröppent. Már nem is bántam annyira, hogy lemaradtam a déli 220-asról.


Sajnos itt még nem volt vége a megpróbáltatásoknak, mivel a kifizatéskor kértek ID-t, én meg adtam az útlevelem. És a csávó mondta, hogy ha külföldi vagyok, akkor bizony adóznom kell. {#} Így egy meglehetősen hosszas és bonyolult procedúra/osztás-szorzás-kivonás (főleg kivonás) után 1065$-ban állapította meg a nyereményem és adott róla egy papírt. Mentem a pénztárhoz, persze ott várt Mr Hetedik, hogy lehúzzon 100-al a deal miatt, odaadtam neki és biztosítottam affelől, hogy nem akartam lelépni a lével, csak nem volt egyszerű kiszámolni mennyit hagyjak itt az Államoknak. Beadtam a papírt, vártam a pénzemre, az első igazi-igazi real money nyereményemre és ekkor jött oda Mr AK-t dobokKmagasflopon csávó, akivel a lefolytatott (fentebb leírt) párbeszéd mégjobban feldobott. Eltettem a lét és lemetem a kajáldába, ettem egy igazán remek teriyaki steak-et a japánoknál és teljes volt a boldogságom.


Visszafelé a Tropihoz hamarabb leszáltam a jetney-ről mert volt még idő a 2:10-es indulásig és csináltam fotókat az éjszakai Atlantic City-ről, illetve a kaszinókról. Közben nagyon csinos lányokkal találkoztam az úton a teljesen fehértől a teljesen feketéig mindenféle árnyalatban és valószínűleg a még mindig nagy melegnek köszönhetően meglehetősen hiányos öltözetben jártak. Mindig kedvesen mosolyogtak és „sweetheartnak” szólítottak, ami jól esett, de gondoltam a további kedvességükért bizony meg kellene osztanom velük a nyereményem egy részét, úgyhogy inkább nem keveredtem hosszas beszélgetésbe velük. Megérkeztem a Tropihoz, de még mindig volt egy órám a buszindulásig, így bementem a kaszinóba, ahol most volt csak igazán nagy élet! Az ilyen bulihelyeken hihetetlen hangulat volt, és szerintem a lányok között volt valami titkos verseny, hogy ki mer rövidebb szoknyában eljönni, mert hát na…. Én mondjuk már alig áltam a lábamon, le is mentem a buszhoz, leültem és hamar el is kezdett le-lebukdácsolni a fejem. 2 körül megkérdeztem ott valami buszos nőt, hogy melyik lesz az AC járat. Erre mondja, hogy még nincs itt és nem 2:10 hanem 3:10 az indulás, annak ellenére, hogy a NY-ban kapott prospektuson 2:10 van! Szupertiltre kerültem és mivel féltem, hogy elalszom az indulást, így elhatároztam, hogy felmegyek a Tropi pókertermébe CG-zni egy órát, úgyis olyan jól megy. Pikk-pakk 200$-ért váltottam és már kaptam is lapot 1/2-es asztalon. Majd’ elaludtam, de itt szerintem még gyengébbek voltak a játékosok, sok fiatal, akik elég óvatosak voltak, így összehazudgáltam még 70$-t (volt +120 is, csak nekem valahogy sose dobják azt a qrva színt… {#}). 3-kor gyorsan kiszálltam és bár futnom kellett a buszhoz, de elértem. Hazaérve lezuhiztam, ettem egy jó rántottát a szálodában és reggel 8-kor lefeküdtem aludi egy jó kis élménnyel gazdagabban.{#}

GL

 











Hozzászólások

  • atish812010. július 20., kedd 19:55
    avatar

    ez a blog a legjobb.
    minden elismerésem te főfish!
    :))))

  • atish812010. július 20., kedd 19:58
    avatar

    az olyet amúgy shootoutnak hívják nem KO-nak, a KO-n kapsz fejpénzt minden kiejtett ember után.

  • WARETRAPS2010. július 20., kedd 20:48
    avatar

    readelek, remélem még sok ilyen érdekes bejegyzést readelhetek :)

  • ReadElek2010. július 20., kedd 21:06

    tényleg, akkor shootout, mindegy, egyiket sem játszom...

  • Requiem2010. július 20., kedd 21:09

    epic.

  • spiderbond2010. július 20., kedd 21:20
    avatar

    nagyon jó post, sok ilyet még

  • prims2010. július 20., kedd 21:35

    de shootouton nincs összeültetés-odaültetés-elültetés vagy ft bubble, nem? survivor az vmi olyan (ha jól rémlik. unibeten mintha toltam volna ilyet annó), h minden x vakszinten kiesik x% a legkevesebb zsetonnal rendelkező játékosok közül. szóval ez vmi ötvözet lehetett, de tökmindegy, grat hozzá.

    ja, fain a blog megint.

  • Abdul87HU2010. július 20., kedd 21:43
    avatar

    hát ez, hát ez, hát ez... mindig jó olvasni, a végén add ki könyvben :P

  • hokuszpoker2010. július 20., kedd 22:12
    avatar

    szenzációs volt a post, még ilyeneket...

    "Mindig kedvesen mosolyogtak és „sweetheartnak” szólítottak, ami jól esett, de gondoltam a további kedvességükért bizony meg kellene osztanom velük a nyereményem egy részét" - hatalmas :)

  • zeal2010. július 20., kedd 22:15

    Wow! Kis képzavarral élve: Odaszögez a monitorhoz:)

  • Perry Mason2010. július 20., kedd 23:42

    Wow!
    Összedobunk mi neked egy-két versenyre, csak írj róla! :-)

  • knockout2010. július 21., szerda 02:02

    nagyon olvasmanyos! grat! kb olyan mintha ott lenne az ember es veled izgulna vegig a versenyt marha te izgultal :D

  • Zoleee2010. július 21., szerda 02:56

    Hmmm, ez az adóköteles dolog érdekes... A WSOP-én magad választhatsz, hol adózod le. Szerintem csak annyit kellett volna mondanod, hogy Magyarországon akarod leadózni. Kaptál volna róla egy papírt, ahol ezt elismered és aláírod. Onnantól kezdve meg otthon senki nem kérdezi :-)

    De fene se tudja lehet Atlantic Cityben ez máshogy van mint itt Vegasban...

  • atish812010. július 21., szerda 06:54
    avatar

    ja, te főfish, szeptember/október magasan készülj egy londoni tripre ahova én is megyek!
    a részleteket megdumáljuk ha hazajössz ;)

  • moroska2010. július 21., szerda 08:00

    Jó kis post meg azt hiszem az első is Atlantic Cityről.Jöhet a következő :))

  • DonPericolo2010. július 21., szerda 08:54

    Először is gratulálok az újabb sikerhez! Remélem végignyered az egész utat. :D Nagyon színvonalas, összeszedett, élménydús beszámolót írtál, ez így teljes, mondhatnám példaértékű! Tényleg add ki könyvben. :D Szerintem pókeres pályafutásod egyik legjobb döntése volt ez a blog. PS: aztán óvatosan a Janine-es leírásokkal, gondolj J.-re is! :D GL!

  • Tyler Durden2010. július 21., szerda 09:21
    avatar

    Legközelebb a lányokról is kérünk fotót (:

  • balage782010. július 21., szerda 09:26

    Kemény a 20% fee, vegasban is hasonló volt, emiatt talán még kevésbé lehet hosszútávon nyereségesre kihozni...

  • vinczesz2010. július 21., szerda 10:16
    avatar

    Nice!

  • darabka2010. július 21., szerda 15:25
    avatar

    Nagyon jó kis versenybeszámoló!
    Viszont az az adózás tényleg fura. Akárhogyis számolom, de min 20%-ot leszedtek, ha úgy osztok-vonok, hogy a nevezést levonták a nyereményalapodból. Na mind1, a lényeg, hogy plusszos lett a kiruccanásod! Gratula hozzá, csak így tovább!
    GL! :D

  • ivan412010. július 21., szerda 16:07
    avatar

    Jó, színvonalas írás. Azért tetszik, mert a lejátszott partikon kívűl megosztottad agondolataid is. Valamint a körülményeket is jól illusztráltad.

    ...egy kisfröccsöt megérdemel!

  • DaDirk2010. július 21., szerda 17:53
    avatar

    Nagyon király post, állandó olvasó leszek az tuti. Én csak két kisebb versenyen indultam a Treasure Islandban tavaly, de ott a nevezéskor már elkérték az ID-t, azaz az útlevelet és közölték, hogy mindenképpen levonják a ~20%-ot, ha esetleg ITM kerülnék. Úgy voltam vele, majd akkor problémázok ezen, ha odajutok, de ez a veszély sajnos nem fenyegetett. :-(

  • kadam822010. július 22., csütörtök 10:40
    avatar

    Best blog ever! Gratula ReadElek az eredményhez, igazán szuper lett a beszámoló, nagyszerű az is hogy ennyire részletesen leírod a történéseket, gondolataidat. Csak így tovább, várjuk a folytatást! :)

  • kadam822010. július 22., csütörtök 10:43
    avatar

    PS: Milyen géppel csinálod a képeket? Mitől van a közepén az a vékony fehér csík? Nem lehet hogy csak vmi beállítási probléma? Amúgy nagyon sirályok a képek!

  • ReadElek2010. július 23., péntek 00:22

    kadam: nem tudom, elég fish vagyok minden olyan dologhoz, ami elektromos és kijelzője van, de ha a gépemen nyitom meg az eredeti képeket, akkor nincs ott a vonal. A feltöltésnél lehet valami?

    Perry: szavadon foglak :)
    knockout: nem nagyon izgulok, max bosszús vok, ha elcseszek vmit.
    Zoleee: nem nagyon adtak választási lehetőséget, majd Vegasban hátha!
    Tyler: csak várd ki a svéd kalandot!

    Don: örülök h olvasod! majd dedikálok egy példányt :) Te csak készülj arra a bográcsozásra, mert még fejben van tartva! A pincérnők miatt meg ne aggódj, egyik sem versenyezhet azzal, aki otthon vár rám

Ha hozzá szeretnél szólni, lépj be! vagy regisztrálj!