Retrospekció1: Berlin -Spielbank

2010. július 22., csütörtök 23:53
Eléggé unatkozom itt Davidsonban a konferencia alatt, így bepötyögöm a két korábbi állomás történéseit. Első: Berlin/Spielbank: 200+10€ Double Chance Tournament

 


Berlinbe egy kétnapos meetingre mentem május végén. Nem volt tiszta, hogy a szállás hogy van foglalva (a kintiek intézték-e, vagy nekem kell érte fizetni), így biztos ami biztos alapon kaptam az intézettől 500€-t, hogy ha kell abból fizessem. Ehhez jött még a 37€/nap napidíj (amiből mondjuk keményen le kell adózni), így jó kis tőkével indultam neki az útnak, nem is váltottam eurót, csak bankkártyát vittem. Sajnos a fényképezőgépet természetesen otthon hagytam, így erről az útról nincsenek fotók… {#}


Estére érkeztem meg, a reptéren szereztem egy térképet, mivel fogalmam nem volt merre kell mennem + vettem egy kávét és leültem megtervezni az utat. Hát kiderült, hogy a kampusz, ahol a szállás van, a város másik végében fekszik, úgyhogy jó sokat kell utaznom. Megterveztem az utat, vettem hetijegyet a helyi közlekedésre, megkerestem a metrót/vonatot és kb 2 óra alatt érkeztem meg a szállásra. Egy igazán jó szobát kaptam; tágas, franciaággyal és akkora mosdóval, hogy az másnak lakni elég. Fizetnem sem kellett, így megmaradt az 500€, amit persze otthon vissza kellett adnom, de ideiglenesen átminősíthettem bankrollnak. Szóval volt nagy vidámság!{#}


Másnap korán reggel leszaggattam a meetingre, aminek a fő témája a patkány volt. A helyzet ugyanis az, hogy én ilyen scientific beállítottságú lennék, egyszerűbben fogalmazva: kutató, végzettségemet tekintve pedig molekuláris biológus és épp a PhD védésem küszöbén állok. Ha végre meglesz (majd’ 6 év heroikus küzdelem árán), akkor átnyergelek egy másik munkacsoportba, egy másik – remélhetőleg sokkal izgalmasabb – kutatási témába, ahol nagy valószínűséggel patkányokat fogunk használni kísérleti állatként. A leendő főnököm invitált meg erre a kis családias konferenciára, hogy kicsit belelássak a témába, meg velük is jobban megismerkedjek.


A meetingről sok izgalmasat nem tudok mondani, túlságosan nem kötött le, mondjuk voltak igazán színvonalas elődások igazán komoly emberek által prezentálva. (Ami viszont megmaradt, hogy qrva hideg volt és kabátban + sálban ültem az előadásokon.) Hogy jobban teljen az idő, laptopon megnéztem milyen lehetőségeket rejt Berlin, ha az ember kártyajáték formájában akar megszabadulni a fölös pénzétől (szállásdíjától).


Több kaszinót/pókerklubot is találtam, de végül a Spielbank mellett döntöttem, a fent leírt 210 eurós versenyt megcélozva péntek estére. A konferencia záróvacsoráját egy hajóra tervezték, ami a Berlint átszelő folyókon/csatornákon tett volna egy utat, felderítva a város vízről elérhető nevezetességeit és bizonyára kajaügyileg is kitettek magukért a németek. Ennek ellenére lemondtam róla és inkább fél órával a verseny indulása előtt már a Spielbank kaszinóban voltam a Potsdamer Platz-on. Itt a kaszinó honlapja:


http://www.spielbank-berlin.de



Bejelentkeztem a kaszinóba, pár euró volt a napidíj, + megkérdeztem, hogy mennyien szoktak lenni ezen a versenyen. Aszonta a csaj, hogy 30-40-en, én meg örültem, hogy akkor jó kis verseny lesz, szép prize poollal. Szétnéztem belül, nagyon szép hely, jól el is varázsolt és kezdett pezsegni a vérem! Nem túl nagy a kaszinó (főleg azután, hogy megjártam Atlantic City-t), de azért volt vagy 12 keverős pókerasztal (honlapon biztos fenn van mennyi), rulett, meg játékgépek. Pár asztalon már ment a CG. Ittam egy jó kávét a pultnál és már indult is a verseny. Nagy bánatomra csak 21 játékos jött össze, így amellett, hogy kicsi volt a mezőny, még 7 fős asztalokkal is indult és később is, amint kezdtek kiesni az emberek, végig SH játék ment. De azért könnyen felvettem a ritmust, nagyon hamar átjött, hogy itt bizony nem világbajokok ültek össze játszani. Limpkavalkád, 4-5-way potok, ha meg valaki preflop talált valami monstert 8 BB openraise-zel jelezte is. Nagyon minimális tapasztalatom van élőjátékban, meg ugyebár épp idegenben játszottam 200 euróval, úgyhogy megmondom őszintén kezdéskor eléggé át voltam itatva adrenalinnal! Látva azonban, hogy meglehetősen képzetlen a társaság és valószínűleg nem az online mezőnyben edződtek napi 20-30 MTT-n, ez az izgalom igen hamar elszállt és kezdtem élvezni a játékot. Hamar fel is adtam a jól bevált TAG játékot és némi izgalom, meg komplexebb döntési helyzet kedvéért erősen lazítottam a réndzsemen. {#}


Sajnos ekkor még nem készítettem jegyzetet a játék során, így nem sok konkrét helyzetről tudok beszámolni. Volt egy érdekesebb leosztás, ami még rémlik. Több limp után én is beszálltam a játékba egy jó kis egyszínű konnektorral (56 vagy 67, már nem emlékszem) és utánam 2 vagy 3 pozícióval egy kb 50-es bácsi emelt. Őt egy kicsit agresszívabbnak, jobb/erősebb játékosnak tartottam az eddigi akciói alapján, mint a többieket. Szerencsétlenségére azonban csak vagy 3BB-t tett be és a többiek ugyan dobtak, én azonban nem sajnáltam a sztekkemből kiegészíteni a hívását ezzel a jó kis lappal. Hiába, nagyon ragacsos a kezem! Flopra J8x jött, ahol x párt adott nekem, csak nem emlékszem, hogy mire, de lényeg, hogy 3. pár. Csekkeltem, ő meg gyorsan berakott egy megfelelő zsetonmennyiséget cbet gyanánt. Itt sok lehetőség nincsen: vagy hazudik, vagy nem {#}. Talán arra gondoltam, hogy overrel preflop nagyobbat hív, vagy nem tudom, de kíváncsi voltam mit hoz a jövő (turn). Nem hittem tehát neki és megadtam. Nevezzük mondjuk floatnak. {#} A jövő, vagyis a turn egy alacsony kártyát hozott, talán 2-est vagy 3-ast, viszont egyben reményt a backdoor flösömre, ami keményen keresztbe tett a bácsi dobatási szándékának. A csekkem után hívott egy tekintélyeset, én viszont adtam, remélve, hogy nem a bubira hív, vagy jön a flös. Riverre azonban a turn ismétlődött, így nyílván nem lett színem, viszont nem kellett attól tartanom, hogy most pározódott be. Na most jön a lényeg: a csekkem után egyből betett 1 db nagy értékű zsetont, talán egy 5K-sat, ami kb a sztekkje felét jelentette és kb 1.5-szerese a turn emelésének. Nem vagyok otthon a tellek értelmezésében túlságosan, nem olvastam róla egyáltalán, így csupán a józan észre hagyatkozva jutottam a következőkre. Tegyük fel, hogy van valamije, mondjuk overpár, vagy AJ. Flopon, turnön OK, hogy hívja (én meg szívok), de riveren miért tesz be gondolkodás nélkül 1 db nagy értékű zsetont. Szerintem, még egy nagyon kezdő játékos is legalább 3-5 másodpercet gondolkodna, hogy egyrészt én mivel adom végig, illetve, hogy érdemes-e value betelni ezek után. És azt sem hiszem, hogy 1 db zsetont tesz be, ha tényleg azt hiszi, hogy jobb és értékért licitál. Vélemények?


Nem voltam benne 100%-ig biztos, hogy elöl vagyok, de azért megadtam. (A hosszas gondolkodás után persze a legutolsó érv a megadás mellett a szokásos és jól bevált indok volt, mégpedig hogy „marad még zsetonom, majd felállok!” {#}) Nagy örömömre hangzott a „Good call!” mondat, amit kezdek nagyon megszeretni és azóta is többször mondták élőben. {#} AQ-t mutatott és kérdezte, hogy honnan tudtam. Nem mentem bele, csak mutattam a rebuy kártyát, tekintve hogy double chance volt a verseny. Gondolom jónagy halnak nézett {#}. A fish imidzsem, csak tovább folytatódott, amikor eljött a szünet, én meg kib.sztam 200€-t az asztalra és jelentettem, hogy én bizony élnék az addonnal. Mindenki röhögött és az osztó felvilágosított, hogy ezen a versenyen, nem kell fizetni az addonért! Elvette a kártyát és adott egy kezdősztekket az amúgy is szép halmomhoz. Én meg azon gondolkodtam, hogy imidzs=0, meg hogy ennek mi értelme van, akkor mérnem lehet kikérni az elején… Na mindegy.


Lassan fogytak az emberek, lassan szedegettem zsetont is, de sokra nem emlékszem. Arra viszont igen, hogy egyszercsak leült osztani maga Miss Berlin{#} (de lehet, hogy egyeneses Miss Germany) és egyből masszívan kizökkentett! Én még ilyet nem láttam, komolyan gondolkodtam azon, hogy minek oszt ez, amikor a modellszakmában tarolna! Az 5. székben ültem, úgyhogy ha lapot adott, gyorsan megnéztem, dobtam, aztán bámultam tovább!  De nem csak én voltam készen! Egyszer egy különösen túlfűtött megnyílvánulása után összenéztem az 1-esen ülővel és ahhoz nem kellett tudnunk egymás nyelvén, sőt még szavak sem, hogy 100%-ban megértsük egymást! Összevigyorogtunk és pontosan tudtuk mi a szitu! {#} Egyszer meg a mellettem ülő idősebb pasi teljesen spontán odahajolt, hogy „she’s so beautiful!” és ezzel is egyet kellett értenem.


Fél óra után, ahogy cseréltek, megint elkezdhettem pókerezni. Nagyon jó lapjárásom volt, sokat emelgettem, de volt is hozzá lapom: több KK, AK, többször floppoltam szettet, és rendre ki is fizettek, vagy ha dobatni akartam, egész jól sikerült is. 14 főnél lett két 7 fős asztal és azt hiszem 8-nál ült össze az FT. Talán nem használtam ki minden lehetőséget, nem voltam annyira aktív, amennyire lehetett/kellett volna tudatosan, vagy csak óvatosságból, mindenesetre többnyire az első 3-ban lehettem végig. Egyszer sztekkelt egy elég fogalmatlan játékos: D-ből emelt, én meg 3beteltem BB-ből AK-val, ő meg lekolozott a fél sztekkjével. Flop nem talált, de nyílván nem dobok, beborítottam a zsetonjaim inkább elsőként, ő meg büszkén adta és K9-et mutatott. Kár, hogy a flop 9 magas volt és A sem jött később… {#} Short lettem! Igazából kivédhető lett volna ez az egész szívás, ha pre overollé megyek. Paráztam, hogy bubble leszek, úgyhogy következő hendben körfold után allint is jelentettem a nagyvakra, aki egy hölgy volt, any2-val, mert biztos voltam benne, hogy 100-ból 95x dob. Így is tett. Utána nem sokkal KQ-val 3bet ollé mentem, amit adtak, talán flip volt, de lényeg, hogy dupláztam. Aztán megint vittem a vakokat egy emeléssel és egyből top 3ban voltam megint 1 kör alatt. Egy fickó meg is jegyezte, hogy gyorsan visszajöttem.


Bubble-nél feljött, hogy adjuk ki a nevezési díjat az első kiesőnek. El is döntötték, én mondjuk nem szóltam bele, mivel mindez németül ment, meg amúgy is mindegy nekem… Aztán gyorsan kiperegtek a játékosok HU-ig és azzal kerültem össze, akit feldupláztam AK-val és megkérdezte, hogy legyen-e deal. Tény, hogy elég shortok voltunk, egyébként kb 5:4 volt az ő javára az eloszlás, de reméltem, hogy le tudom gyűrni, úgyhogy mondtam, hogy nem dealelünk! Erre ő minden henddel ollét mondott, én meg kb harmadjára el is fogadtam 66-tal. A3 ellen mentem és ezegyszer nem jött az A. Maradt vagy 2-3BB-je, amit mindig be is tett, ha ő beszélt, én meg hamar el is fogadtam valami közepes lappal, amivel felülkerekedtem és ezzel vége lett a versenynek.


Mentem a lóvéért, ami eredetileg kb 1750€ lett volna. De mint kiderült, úgy számolták ki a bubble-nak a 200€, hogy az elsőtől vettek le 150-et, a másodiktól meg 50-et és ennyi. Hát így már mégsem volt annyira mindegy! Fura… Na ezek után a csávó kiadott nekem 1500€-t kp-ban, meg 100-at CG zsetonban. Lol, mondom ezzel meg mit kezdjek, nem tudok CG-zni! Mondta, hogy beülhetek játszani vele, vagy itthagyhatom borravalónak. Mégegy LOL és mégfeljebb húztam a szemöldökömet. Gondoltam, majd’ 30K HUF-ot már csak nem hagyok itt nekik borravalónak, mert még ha Miss Berlin kapná mindet akkor OK, de így… Mondtam, hogy adjon 40-et €-ban, legalább egy jó sztéket eszek belőle másnap, 60-at meg zsetonban és azt itthagyom. Belement és még meg is kérdezte, hogy mit iszok, állja a kaszinó. Hát egy jó Jack-et csak kértem kevés jéggel és elkortyolgattam, már ha ilyen jól indult ez az élő póker!


GL

Hozzászólások

  • Va2010. július 23., péntek 00:21
    avatar

    Köszi a beszámolót!

  • dfecco232010. július 23., péntek 00:23
    avatar

    Nice post. Várjuk majd a folytatást :)

  • WARETRAPS2010. július 23., péntek 00:40
    avatar

    Nagyon jo ez is.
    Egy iro veszett el benned

  • Zsipali2010. július 23., péntek 01:51
    avatar

    Nice1, és grat! Irigyellek nagyon ezért a "körútért"

  • Kazika2010. július 23., péntek 02:02
    avatar

    No1, öröm volt olvasni téged.

  • dj.reLax862010. július 23., péntek 03:54

    vnb

  • Zooltán2010. július 23., péntek 06:38
    avatar

    Tartalmas beszámoló. Köszi érte és grat.

  • tylerhungary2010. július 23., péntek 08:36
    avatar

    haha,berlin az egyik legjobb varos egyebkent sztem europaban...

    jó volt olvasni a sikered!grat!

  • Tosinnyo2010. július 23., péntek 11:05
    avatar

    tetszett a beszámoló! grat. szép eredmény, máskor is megéri majd beszállnod játszani!

  • moroska2010. július 23., péntek 11:55

    80 nap kaszálás a föld körül ReadElekel :))

  • gergo2212010. július 23., péntek 13:45
    avatar

    grat!!Jó kis post!:D
    Nem veszett el benned egy nagy Ivey,hogy 100eurt nem adsz borravalónak. Ez a smucig magyar valóság.
    pfejj :DD

  • ivan412010. július 23., péntek 13:54
    avatar

    A nyuszikat jobban kedvelem mint a patkányokat. Aranyosabbak, meg a húsuk is jobb.
    Megint egy jó írás.

  • darabka2010. július 23., péntek 15:18
    avatar

    Én csak azt nem értem, hogy eddig miért nem blogoltál...Nagyon jók az írásaid!

  • zend2010. július 23., péntek 17:21
    avatar

    Grat a versenyhez,ez is szuper post lett!

  • ReadElek2010. július 23., péntek 18:46

    moroska: szakadtam a hozzászólásodon! :)

  • megyesz2010. július 23., péntek 22:06
    avatar

    Nagyon jo post!

    Mar korabban akartam kerdezni, hogy mivel foglalkozol, de ebbol a postbol ez is kiderult... :)

    A bankrollod "formaja" nagyon tetszett!

  • DaDirk2010. július 24., szombat 11:51
    avatar

    Megint egy kiváló bejegyzés! Köszönet érte!

  • Tyllus2010. július 24., szombat 12:58
    avatar

    nagyon jó a blogod, élvezet olvasni :-)

    { btw. elméleti patkánnyal már foglalkoztam, csak neurális háló szimulálás közben, elég sokat ki lehet hozni belőle mérnöki területű idősorok terén }

  • kadam822010. július 24., szombat 16:33
    avatar

    Ismét nagyon szuper lett a beszámoló, gratulálok az 1. helyhez, ahhoz képest hogy nem nagyon játszol élőben, elég jól nyertél itt is meg AC-ben is. Good job! :)

    "Na ezek után a csávó kiadott nekem 1500€-t kp-ban, meg 100-at CG zsetonban. Lol, mondom ezzel meg mit kezdjek, nem tudok CG-zni! Mondta, hogy beülhetek játszani vele, vagy itthagyhatom borravalónak. Mégegy LOL és mégfeljebb húztam a szemöldökömet." -> Ez nagyon hatalmas, nem tok cashgépezni... ez mekkora duma... :D :P Nem kell szerénykedni, megy az is!

    Same luck a továbbiakban, várjuk a folytatást!

  • kadam822010. július 24., szombat 16:34
    avatar

    *cashgémezni na (bocs mistype) :)

  • vandálka2010. július 26., hétfő 23:40

    Besz*rok a humorodon.. :D :D

  • vandálka2010. július 26., hétfő 23:40

    Besz*rok a humorodon.. :D :D

  • Axe2010. augusztus 18., szerda 20:34

    Gondolom,az sc-t megkaphattad volna rebuyként is,ha lenulláztad magad.
    Nem ez lehetett?

Ha hozzá szeretnél szólni, lépj be! vagy regisztrálj!