Szétnyertem magam!!!

2014. november 20., csütörtök 18:27
Rekodhónap(ok)! :P

Hát ezt benézted! :(

 

Részedről a szerencse! Ahogy az öreg Charlie Firpo mondta. Mert hogy mellőlem eléggé messzire pártolt most el a Fortunának nevezett vén qwa, de a grafomból jobban kivehetőek a dolgok:

Igazából  nem is mondhatom hogy nem vagyok szerencsés, mert van hogy egy sessionben van 4-5 pokerem, meg sr8 flössöm, de arra már nem futja, hogy 18 főnél jó sztekkekért holdoljak. Szóval a lényeges kulcspartikat mindig kiszopom és ameddig ez így lesz, addig csak nő a mélység és attól félek, hogy a következő grafomon már vizivilágot is kell rajzolnom, olyan mélyre süllyedek. Mondhatnám azt is, hogy most szívesen örülnék egy  jó kis Keszonbetregségnek! J

Bízzunk benne hogy az rng majd minél előbb észrevesz és felémhajítja virtuális mentőövét. Nekem nincs más dolgom mint végigjárni ezt az erőltetett menetet. Statjaim végre kezdenek pokerjátékoséra hasonlítani, meg tolom az oktatóvidiket.  Tolhatok most már normal mtt-ket is. Be kell valljam nagyon élvezem őket, de azért ezen a téren még van mit a tejbe aprítani. Az már más kérdés, hogy szopóágban nem éppen az mttket kellene erőltetni. Tegnap előtt szinte csak ezeket toltam, -500 lett a vége. Na mondom akkor most visszahozzuk!! Only 3Rebuy és persze megint -500. :D Szóval Így tengetem most napjaim a virtuális posztó mellett. Na de elég a ríllásbóó, fordítsuk izgalmasabb dolgok felé képzeletbeli karavellánkat!  ;)

Life

Tagja vagyok egy biciklis csoportnak az egyik népszerű közösségi oldalon és eléggé megmérgeztek a downhill-el. Ez előtt is voltam gyalogtúrázni a hegyekben, csak épp nem 50 km/h val jöttem lefelé, vagy ha igen akkor már komoly gondok voltak. :P Szóval eléggé ráfüggtem a témára. Amellett hogy gyönyörű tájakon tudsz feltöltődni rengeteg adrenalint is kapsz.

Szóval alig várom a tavaszt, hogy újíthassak egy DH kerót aztán ami szól! :D

Múlt hétvégén felmentem egy régi  spanomhoz pestre kicsit torzulni. Úgy volt hogy megyünk és megcsáklyázzuk az A38 hajót, de annyira bekajáltunk egy kifejezetten király gyros-os étteremben, hogy mozdulni se tudtunk. Életem egyik legjobb gyrosát ettem a római parthoz közeli helyen. Szóval lemondtunk a buliról, inkább megnéztük, ahogy megaláztuk itthon a Finneket!  Persze meccs után már mindenki azt hajtogatta a borgőzös mámorában, hogy most kijutunk! :DD Másnap kimentünk a BVSC stadionba a magyar amerikaifutball döntőjére. Nagyon nagy élmény volt, még úgy is hogy alig láttunk valamit a Rebels kispadjától, de az a tálca dreher azért kárpótolt minket amit kb. 1 órás sorbanállással shippeltünk be a 3. büfében. A Rebelsnek drukkoltunk. Sokkal szimpatikusabbak voltak mint a Wolfs, már csak a bevonulásukat látva is.

Ellátogattunk moziba is barátnőmmel. Eredetileg a Sírok közöttet akaruk megnézni, de nem volt rá időnk, így beültünk a John Wick-re amit mindenkinek csak ajánlani tudok! Dehogy is , mit beszélek itt MEG NE NÉZZÉTEEEK!!!!!! Minden tekintetben átlagos ,sőt kritikán aluli tömegfilmnek tartom.  Neo kiérdemelte a citrom díjat vele nálam az biztos. Sosem volt még moziba olyan élményem, hogy drukkolni kellett, hogy haljon már ki a főellenség , mert ha még ezt is túléli, vagy vannak még bamba pisztolygolyóra vágyó „alkalmazottai” akkor kitépem a hajam az unalomtól!!

Volt az előzetesek között egy nagyon jónak ígérkező film is ami rendkívül motiváló tud lenne egy pókeres számára, ugyanis a kitartásról is szól:

Szóval a filmhez hasonló kitartásra van most szükségem,  mert kb engem is orrbabaszott most az rng a kapa nyelivel! De nem tud megtörni! ;)

Jók legyetek!

Peeeeeeeeeeeeaaaaaaaaaaccceeeeee!!

Hozzászólások

  • BrenDoN2014. november 20., csütörtök 18:34
    avatar

    Ja, mi is Rebelsnek drukkoltunk haverral.. Wolves csak futott, de nem sok sikerrel... Rebels meg passzolt meg az irányító is állat volt. Mellesleg az a karéj, ahol csináltad a képet elég életveszélyes volt és tényleg nem lehetett sokat látni. Mi haverral állva néztük, 2 sor ember feje fölött átkukucskálva. Jövőre remélem átteszik valami eseményhez méltó stadionba...
    GL

  • iKeksz2014. november 20., csütörtök 19:13
    avatar

    Hát több sikert decemberre! Ha szarul futok nekem romlik kicsit a játékom is ezért, visszaszoktam venni az asztalszámból, hogy még több + EV-s szitut lépjek meg.

  • Netrol2014. november 20., csütörtök 19:14
    avatar

    Ez a film tényleg jónak ígérkezik!

  • mátííí2014. november 20., csütörtök 20:14
    avatar

    GL szebb hónapokat...a végén még zsíros kenyér lesz ugyh upswingre fel...;)

  • Krejdül2014. november 20., csütörtök 22:56

    Gyradiko?

  • Shaikon2014. november 20., csütörtök 23:56
    avatar

    Én is arra tippeltem békáson.

  • Riddler19882014. november 21., péntek 14:01
    avatar

    @BrenDoN: Nekem ez volt az első döntőm és egyértelműen kinőtte magát a dolog! Nagyon jó volt a hangulat és ez csak évről évre jobb lesz hála a szponzoroknak, szóval innentől benne lesz mindig a schedule-ben a döntő nézés!
    @Krejdül @Shaikon: Ti miről beszéltek? :D

  • Shaikon2014. november 21., péntek 15:11
    avatar

    A gyros-osról :)

  • iKeksz2014. november 21., péntek 17:26
    avatar

    Jah csak a Gyradiko lehetett. Ott voltam már, tényleg jó.

  • kohagyma2014. november 21., péntek 18:22

    Lesz ez még jobb is, fel a fejjel! :-)

  • Riddler19882014. november 21., péntek 18:33
    avatar

    fúú Az a gyros! Nahh 3 db átsütött 3 szögű pitát adtak hozzá + vékonra vágott krumplit, már-már chips szerűt! paradicsom és egy kis tejfölös sali. A hús meg simán jó volt. Viszonylag kis hely.

    @kohagyma: Azon vagyok, hogy jobb legyen! ;)

  • iKeksz2014. november 22., szombat 19:17
    avatar

    Az nem tejfölös sali :DDD hanem tzatziki

  • EKO2014. november 24., hétfő 15:01
    avatar

    Szopóban is meg van a humor faktor ezt szeretem! :D Vigyázz a downhill-el. Nekem csak idén, már legalább kétszer meg kellett volna halnom! :D Pedig nem is nagy hegyekről veretek le. :D

  • Maxxxika2014. november 24., hétfő 23:18

    gl44

  • Riddler19882014. november 25., kedd 14:41
    avatar

    @EKO Hát eddig a downhill-t csak ebben a két hónapomban gyakoroltam és azt is csak a grafomnak köszönhetem, szóval nem egy fekete pálya lesz az első amin "lecsúszom"! :D

  • Johnny Diablo2014. november 25., kedd 21:54
    avatar

    Nem tudom melyik az a csoport de azt hiszem en is tagja vagyok. Ha van kedved egy pokerrel es egy kis dh-val egybekotott kiruccanashoz ausztriaba szivesen latlak salzburg kornyeken. Szoval nyomhatunk egy bike parkot meg este egy kis zsugat. Mar ha szereted a "halaszlevet" ;)

  • Riddler19882014. november 26., szerda 02:56
    avatar

    Woww! Nice! Köszi! Erre még visszatérünk! ;)

  • davidi2015. január 18., vasárnap 19:54
    avatar

    Kitartás a kulcspartikhoz, előbb utóbb jönni fog az! :)
    A következő grafon a nap fölé kell menni! :)

    GL!

Ha hozzá szeretnél szólni, lépj be! vagy regisztrálj!