A szokásos hóértékelő helyett...

2012. szeptember 18., kedd 19:14
Inkább mesélek kicsit mi újság, és belekezdek a legutóbbi kirándulásom elmesélésébe is :)
Sziasztok!

Magamhoz képest rég jelentkeztem már bloggal, de most elérkezettnek látom az időt, hogy itthon ülök a seggemen, van asztalom is meg netem is végre.

Az augusztus havi szokásos értékelő helyett (ami már lassan 2 éve szokásos :) ), úgy döntöttem, hogy majd szeptember végén írok 2 havit, mert nincs kedvem utánanézni, hogy mikor-hogy-merre-meddig vagyok épp, és már ennek a hónapnak is elmúlt a fele.



Inkább haladjunk arrafelé, hogy mik történtek augusztus végén :)

Sikeresen felköltöztem Pestre, ami annyi volt jobbára, hogy cursor10 kolléga segítségével feldobáltuk a cuccaimat (köszenet érte innen is még 1x), majd öszzvissz töltöttem fenn 2 napot. Netem nem volt, sok programötletem se, így elmentem egyet élőzni, a Cotton 4k-s versenyén lett egy 5. hellyel kis pénzem (16k), ami másnap el is ment ruhákra. Mindezek után már indultam is Ausztria felé. Sopronban Owncontrol kolléga csatlakozott hozzám, hogy az eddigi legnagyobb szabású utunkat hajtsuk végre :)

Első állomásunk mi más lett volna, mint Bécs, ahol nagyüzemi CG volt a terv 1/1-1/2 limiteken. Owncontrol nem volt rest, máris kedvenc lapjával a 82o-al stackelt valami random fisht, aki 26236 board után riveren fordította blöffbe a sorát 54o-el. Nekem nem indult jól az eleje, sikerült eldobnom egy 2nd párt egy river potbet blöffre, ami elég nyilvánvaló volt pedig :( Kicsit később az asztal legnagyobb fogalmatlana ellen buktam egy pre AKs vs Q6s-t...

Később átmentünk a deep NL1/2 asztalra, ami az elején nem is volt rossz. Kedvenc kasszám:
KK-val 3betelek egy EP emelést, majd 2 callt kapok, 1 az eredeti emelő, a másik az egyik vak, mindkettőn pozícióm van. Flop K44 (Köszi szépen). Check-check-check. Turn T, a vakon ülő agrofish nagyot emel, a másik dob, én call. River T-n snappelhetem az AIt, amit JTo-ra követett el. :P

KQxTA boardon sikerült elengednem egy TT-t, elég nyílvánvaló volt enemynél a J. Sokat romlott aztán az asztal, így 1/1-re távoztunk, ahol mesés asztal várt. Tulzás nélkül állíthatom hogy szétkaptuk az asztalt, így a kezdeti nehézségek ellenére sikerült pluszban zárni a napot, +249€ lett a szumma.

Másnap folytattuk a hadjáratot a kaszinóban, de előtte még elmentünk egyet billiárdozni. Side beteltünk is rá, sikerült győzedelmeskednem :) Igaz csocsóban kikaptam, de minimális különbséggel.
Owncontrol nem igazán pókerezett én nekiláttam azért rendesen, az asztal is jó volt. Az egy nappal korábbi AK vs Q6 partyhoz hasonlóan volt egy hand, amit online se nagyon lát az ember és kiég rajta az agyam. Szintén AKo-al motorozom, 3betelem az eredeti emelőt (kicsit lehetett volna nagyob sizeal mint tettem, más hibát nem látok a partyban), Q65ccc monoton flopon c/r AI teszem (ásszal nutFD-m van), megadja. Turn blank, river 8, enemy kipöccint egy káró 84-et. OMG.

Később sikerült belenéznem egy egy KQs-el Q92K boardon egy 22-be... Utolsó partim pedig az volt, amikor QQ-val emeltem előlről 10€-ig, kaptam vagy 3-4 callt, és a mellettem ülő nagyvakról 60€-ig emelt. Nagyon sokat szenvedtem rajta (egyáltalán nem látszott maniacnek), de végülis rátoltam a stackem és AA-val happy callon volt. Csináltam egy -426€-s sessiont, ami után nem volt kedvem folytatni, totál tilten mentem vissza a szállásra. Közben leszakadt az ég is, nem tudtunk volna semmere se menni, így vacsorára maradt a pizzarendelés. Online bohóckodtunk egy kicsit.

A másnapi indulást nem bíztuk a véletlenre, időben taxit rendeltünk a hotelhez, kicsekkoltunk, és 2 órával indulás előtt irány a reptér. Az első repülőutamra készültem, reptéren is most jártam először :) Minden rendben ment, bár kedvesen megmosolyogtak, hogy az utasok 95%ával szemben, akik nagy bőröndökkel utaztak, én sporttáskát vittem magammal :D

Felhők felett:


És a meglepően gyorsan eltelt út végén feltűnik Málta szigete:


http://www.kepfeltoltes.hu/view/120918/F_nyk_p0481_www.kepfeltoltes.hu_.jpg





Rengeteg fotó készült a helyszínen, minél több érdekeset szépet szeretném majd feltölteni a következő postokban. Ha Owncontroltól megkapom azokat amiket ő csinált, már nem kell sokat várni a következő bejegyzésre! :)


Hozzászólások

  • Holdenper2012. szeptember 18., kedd 19:30
    avatar

    Wow szépek a képek, csak azt nem értem miért teszed be 2 magaslappal, meg színhúzóval? Ott pl egy 25o is ver:(
    :DD
    Na GL, és várom az új postot majd:)

  • Cream2012. szeptember 19., szerda 08:11
    avatar

    Máltára nem is kell sok ruha (fürdőnadrág, póló, napszemüveg az meg elfér a sporttáskában). :)

  • redoubtable2012. szeptember 19., szerda 08:34
    avatar

    Én mikor először repültem, utána repülni akartam mindenhova!

  • Naturalwest2012. szeptember 19., szerda 11:17
    avatar

    klassz bejegyzés, kíváncsi vagyok a máltai összefoglalódra is:)

  • banderas392012. szeptember 19., szerda 12:40

    tetszik a blogod gl.fo az onbizalom en egyszer repultem de tobbet soha nem szeretnek.

  • bigacsiga2012. szeptember 19., szerda 14:21
    avatar

    Banderas: miert?! Munkahelyedrol repultel vagy ilyesmi?!

Ha hozzá szeretnél szólni, lépj be! vagy regisztrálj!