Backert keresek!

2012. január 26., csütörtök 14:00
Hosszú idő után komoly elhatározásra jutottam.
Hali!
Őszintén szólva, hó elején még nem gondoltam volna, hogy ilyen írással jelentkezem. Illetve akartam még egyet írni, játéktípusokra lebontva a tavalyi eredményekről...nos többé kevésbé ez lesz az. Mindjárt mondom a miértet.


"Kicsit szomorkás a hangulatom máma,
kicsit belém szállt a boldogtalanság.
Kicsit úgy érzem magam, mint a durcás kisgyerek,
kinek elvették a játékát..."

Szóval a komoly elhatározás: Abbahagyom a TD HUsngt. Sokan hülyének néznek ha rátekintenek erre a grafikonra:

Vagy ha megtekintik a jelenlegi csillagaim:

De én komolyan gondolom mégis a váltást. Az okai:
-Nincs előrelépési lehetőség. 60$ a legmagasabb limit, nincs nagyobb. Eddig mindig hajtott a következő szint, a feljebb és feljebb jutás. Ebben a játékban egyszerűen nincs feljebb.
-Mindent elértem benne amit tudtam: 2$-on kezdtem mint az akkori legalacsonyabban, és sikerült minden limitet elvernem 60$-ig bezárólag.
-Túl nagy holtidők: Ezt felhoztam már pozitívumként is, de nyílván negatív dolog is egyben.
-Kevés már a vérbeli fish
-Szaporodó viszont a semiregek-regek száma, ami legrosszabb számomra. Vagy területet vesznek el előlem ahová nem ülhetek be, vagy egyszerűen rámülnek a halak helyett. Januárban már 3-4 ilyen volt aki csesztetett.
-És végül most rámszállt az egyik legdurvább TD cash game regular...Vicces, 6 meccset tolt velem 1-et meg egy másik reggel összvissz...de nem kételkedek benne, hogy újra és újra rámülne ha nincs jobb cg action (ami nem ritka), és nem távozna a későbbiekben sem mivel az egyik legstabilabb player és sajnos keményen jó is. Ez jellemzi a játék kiszolgáltatottságát is: A fishek nem üldögélnek bent, nekem kell bent ülnöm, ugyanakkor semmi garancia nincs rá, hogy nem egy reget kapok helyette...meguntam a regwart és a szűk mezőnyt.
Azt hiszem, főleg az utóbbi nyomós indokkal érthető, miért döntöttem a befejezés mellett.

De merre tovább?
De hány órát agyaltam már rajta...és az az igazság most sem tudom. Jó néhány dolgot kipróbáltam már.
MTT-zni pl szeretek, de észrevettem magamon, hogy mostanában kevésbé vonzanak már a hosszú, mondjuk 6-8 órát egyhuzamban játékkal töltött sessionök. Az a baj vele, hogy nagyon kötött játékforma, mindemellett baromi nagy varianciával is jár. Kezdődik a suli, szóval a nagy vasárnapi sessionök is máshogy lesznek összerakva ha tolom őket, a hétfői suli miatt...
Tehát MTT úgy nagyjából kilőve. Maradt a CG és az SNG. CGhez bevalottan hülye vagyok, legalábbis NLHE CG-vel sose foglalkoztam magasabb szinten. SNG-t próbáltam ezt-azt talán jobban feküdne, közelebb is áll az MTT műfajához. Úgyhogy egy kicsit erre hajlok. Volt aki ajánlotta a hyper HUsng-t, ami tényleg nem egy rossz alternatíva: nincsenek ekkora holtidők, sőt még 60$-on is alig van ahogy néztem, viszont vannak fishek, komoly mennyiség lepörgethető, vannak rá jó oktatók.
Viszont még nem döntöttem ha valaki tudja, hogy közös munkával mivel kereshetnék jó moneyt, mindenképpen jelezze! :)

Miért keresek backert?
Szeretném megtapasztalni milyen, ha függetleníthetem magam a téttől teljesen, illetve jó lenne, ha lenne úgymond egy "főnök" aki kijelöli nekem az utat, irányt mutat, oktat, vezet. Mint befektető, érdeke lesz abban, hogy az átadott tudással, minél jobban profitáljak, illetve profitáljunk. Egy kölcsönösen hasznos együttműködést szeretnék kialakítani. Persze ha ilyen típusú együttmüködésre nincs vevő, akkor keresek egy jó coachot, ők is jelentkezhetnek akár nálam :)

Mit várok a backertől?
- A játékban, amire oktatna, legyen komoly tapasztalata.
- Legyen annyi szabadideje, hogy tudjon rámszánni heti néhány alkalmat elemzésre, TV sessionre stb.
- Legyen megértő, türelmes: előfordulhat, hogy alap dolgokat kell rendbetegyen a fejemben a játékkal kapcsolatban, vagy hogy valamit többször/részletesebben kell megmagyaráznia, hogy értsem...(nem tartom magam kiemelkedő képességű játékosnak nah)
-Hosszabb távban gondolkodjon (most min. fél évre gondolok)

Mit tudok nyújtani?
- Megbízhatóság, referenciák: Rengeteg eladott csomag, kezelt pénz (pl prágai 2800€-s score szétküldése a befektetők felé), és rengeteg személyes pókeres ismerős azt hiszem garancia arra, hogy megbízható vagyok.
- Elhivatottság: Úgy érzem bővem van még terem előrelépni és pénzt keresni a pókerrel.
- Kis negatívum, de kénytelen vagyok megjegyezni, hogy a póker csak másodlagos lesz a következő félévben, hiszen utolsó félévem kezdem meg a suliban, és várhatóan elég kemény lesz. Ez nem azt jelenti, hogy félvállról vennék a pókert, hanem csak egy kicsivel kevesebb idő jut majd rá mint eddig (Reálisan elvárt mennyiséget persze egyeztetünk) Ha végeztem a sulival, viszont elképzelhető, ha nem is évekig, de profinak állok, ahhoz meg kell az alap.
- Jelenleg 8-10 asztalon vagyok képes maximum tolni az ipart persze játéktípustól függően

Ami mögöttem áll:
online MTT-k:
http://www.officialpokerrankings.com/pokerstars/pokerrockett/poker/results/9E158AA52D04480A9DD54498C2EAF40D.html?t=2
Starson kívül nem nyomtam számottevő versenyt máshol. -2% OPR szerint a ROI, de valójában egy fokkal jobb azért, hisz nem keveset nyertem FPP-s versenyeken, hoztam pénzt freerollokról stb...
Live MTT-k:
Prágai GSOP Side 2. helyemmel felkerültem a hendonmobra, és a live eventek még szép pluszosak :) persze nem egy nagy minta.


Amiből komolyabb mennyiséget toltam még, az a hyper 6max sng:




Cirka 1k db 0,6%-os ROI-val 1%-os EvROI-val

Hmm hát nem tudom mi mást írhatnék még, elég részletes volt, és amúgy is bárki bármira kíváncsi, vagy akár megkeresne valamilyen ajánlattal,(amit várok is:) ) azt megkérem, hogy keressen meg. Lehet zargatni PM-ben, (adok ott skype elérhetőséget ha kell), illetve a rockett45@gmail.com e-mail címen is. A kommentekben meg lehet ötletelni :)

rockett

Hozzászólások

  • Galambos Tarzan2012. január 26., csütörtök 14:21
    avatar

    Észrevétel: mindenből nagyon - nagyon kicsi a mintád, hyperturbóról ilyen mennyiségnél beszélni sem érdemes ROI -ról meg ilyen dolgokról mivel köze sincs sem a valóshoz sem az EV -hez. Annyira nagy eltérések lehetnek, hogy ez nem mond semmit. TD -t nem ismerem, viszont MTT -ből is max nagy rövid távról beszélhetünk a játékszámot nézve.

    Én a helyedben várnék ezzel, mivel most mint mondtad a suli az első. Ha pedig komoly backert akarsz találni, el fogja várni, hogy az adott játékformából (pl. SNG) még ha MTSNG is, hozzál havi 1500db körül, mert egyébként nem is nagyon érdemes vele foglalkozni. Az pedig még ha turbo is, havi 120 -140 órát igénybe vesz (8 asztalnál lehet többet is). Ehhez jönnek még az elemzések és az egyéb elméleti dolgok. Tanulásra nem maradna mellette időd, illetve egyik tevékenység a másik rovására menne.

  • rockett2012. január 26., csütörtök 14:38
    avatar

    Galambos Tarzan: hyperturbo mintával egyetértek. Ez elég kevés. MTT-ből a 2k sztem már nem olyan kevés, TD HUsng-ből 1100db viszont elég komoly szám. Nincs 10 olyan játékos aki ennyit vagy ennél többet játszott volna le TD HUsng-ben, legalábbis ha körülnézek a mostani playerek közt. Itt már szvsz 100db is elegendő egy mintához, nagyjából képet ad egy játékosról. Már akkor is közel 30%-os ROI-t hoztam 2$-on miután letudtam az első 100db-ot, talán a magas rake az oka, hogy nem volt meg.(Most is bő 30% a ROI-m)

    Hogy a másik felére is válaszoljak: Való igaz, a suli az első, de nyilvánvalóan nem szeretnék fél évet pókermentesen eltölteni. Ezt a félévet pedig szeretném azzal eltölteni, hogy stabil nyerő leszek egy játéktípusban. Egyedül belekezdeni egy új játéktípusba nem egyszerű. No meg azért is írtam, hogy hosszútávban gondolkodó backert keresek, hiszen nyáron ha vége a sulinak, számottevő mennyiséget tudok majd játszani :) Addig meg lehet fejlődni.

  • ngergo2012. január 26., csütörtök 15:32
    avatar

    Helló rockett! Nem tudok itt privát üzenetet küldeni, írj rám egy e-mail-t légyszi! ngergo kukac mailbox pont hu
    Köszi!

  • redoubtable2012. január 26., csütörtök 15:40
    avatar

    Toljál 180 as turbo MTSNG-ket. Most az nagy divat lett és jó kis pénzt lehet vele keresni. Ha FTP visszajön még RB is lesz. (ha megmarad ott a RB) Ezt simán tudnád 12-16 asztalon is játszani ha mást tudsz 8-10 asztalon. Így másodállásban is elegendőt tudnál letolni belőle.

  • Galambos Tarzan2012. január 26., csütörtök 16:43
    avatar

    1800db MTT -ből hidd el nagyon kevés. Pro girndernek az egy nagyon lájtos hónap (se). Túlértékeled a mintákat. GL!

  • Tr4sh922012. január 26., csütörtök 17:53
    avatar

    Én is azt mondanám mint redoubtable,
    csak lehetne 27-45-180 fős turbo sng-t tolni. Majd a backered megmondja mit lehet :).Ezek nagyon jól fizetnek. Mekkora limiten szeretnéd elkezdeni az sng-t esetleg a cg-t?

  • andada2012. január 26., csütörtök 19:31

    Véleményem továbbra is az, h hülye vagy:D Szólj ha találsz még 1 olyan játékformát, ahol szinte swingek nélkül tudsz stabilan havi 1k-t nyerni, mert akkor majd én is azt tolom:)

  • Galambos Tarzan2012. január 26., csütörtök 19:52
    avatar

    180 -as MTSNG -k egy idő után játszhatatlanok lesznek, mivel a kisebb variancia miatt az összes nagy nyerő MTT regulár erre áll át. Asztalonként 3 - 4 másik nyerővel meg egyszerűen nem lehet profitot termelni.

  • Fren2012. január 26., csütörtök 20:09

    sztem se válts, inkább ülj rá te arra a TD regularra, mosolyogj egyet neki, majd minden handnál huzd az idöt ameddig tudod , (és ezzel menj az idegeire) :)

  • andada2012. január 26., csütörtök 20:16

    Fren az említett arc soha nem fog beülni, mert 60$ neki nagyon apró pénz stnd limiten nincs annyi egy BB... Egyszerűe funol, de az meg egy vicc h nincs rajta edged... ha jól játszol mindenkin van, bár továbbra is magam ellen beszélek

  • durum112012. január 26., csütörtök 20:20

    En a blogodban olvastam eloszor hogy letezik TD HU SNG, kiprobaltam es megkedveltem, kosz hogy irtal rola.
    Andada is irta valahol mar a forumban hogy szeretne magasabb teten tolni ezeket, meg neked is az a gondod hogy csak 60$ a max beulo, talan beszelni kene a PS illetekeseivel hogy legyenek TD SNGk nagyobb beulovel is.

  • Fren2012. január 26., csütörtök 20:23

    oké értem.
    de az idöhuzós untatós taktika akkor is müködhet ha ö ül rockettre nem?. a helyében én a 3-ik ilyen után már kikerülném :)

  • Galambos Tarzan2012. január 26., csütörtök 20:42
    avatar

    Az sem jelentene feltétlen megoldást, ha emelnék a beülőt, mivel rockett leírta, hogy ezeken a limiteken nagyon szűk a mezőny. Szóval hiába nyitnának $100 -os TD HU asztalokat, ha ugyanazok a regek ülnének rajta, mint $60 -on. Nagy ritkán lenne egy - egy fish, aki nagyot gondol és beül, de ennyi. Senkinek nem lenne jobb, mert ugyanazok a nyerő regek lennének jelen, csak több pénzért menne a történet, ennyi.

  • daPEPEhu2012. január 26., csütörtök 20:49
    avatar

    Tanuld meg a 2-7 SD-t..ott vannak asztalok highstakes-en :)).. szvsz mezőny sem annyira acélos
    Amúgy GL a céljaidhoz!

  • andada2012. január 26., csütörtök 21:01

    depepe az komolyan írod?:D ha rockett kivan a td-n lévő regektől akkor sd-n szerintem teljesen vége lenne. Meg ott nem lehet bírni egy bizonyos superuserrel:) Galambos a jó regek nem játszanak egymással, és jó regből kb olyan 6db van. Összes többin bőven lehet fogást találni. Ha lenne magasabb tét mondjuk 500 dolcsi, akkor az már megint más kérdés lenne, mert akkor nyilván a legjobb cg-seknek is megérné ezeket tolni. Fish meg sokkal több van mit gondoljátok, nem véletlen rockynak se az a 30%os roi.. meg majd 8$is avr profit... Fren időhúzás működik persze, de én inkább játszanék ellene megpróbálnám kiismerni leverni:)

  • andada2012. január 26., csütörtök 21:02

    daPepe bocs, hogy elírtam a neved:(

  • daPEPEhu2012. január 26., csütörtök 21:23
    avatar

    Félig-meddig vicceltem :))

    amúgy np :)

    Gondolom, hogy tele lehet a töke a TD-vel egy kicsit már...más HU fajtára nem gondoltál amúgy rockett?(holdem,plo..stb)

  • andada2012. január 26., csütörtök 21:26

    ja oks vizsgaidőszak végén néha nem érzem írásban az iróniát:) am 8 game hu a megoldás ott lehet hova fejlődni:)

  • Krono2012. január 26., csütörtök 22:20

    "180 -as MTSNG -k egy idő után játszhatatlanok lesznek, mivel a kisebb variancia miatt az összes nagy nyerő MTT regulár erre áll át. Asztalonként 3 - 4 másik nyerővel meg egyszerűen nem lehet profitot termelni." - ez baromság, már sorry. Attól, hogy a mezőnyben vannak olyan mtt regek, mint Kripp,Szusza, stb, attól még tele lesz olyan regekkel a mezőny, akik 10-15%ot hoznak úgy, hogy nem igazán tudnak normálisan pusholni, megadni meg főleg, és az ft játékról már ne is beszéljünk.

    Még így is, hogy az utóbbi hónapokban erősödött a mezőny, bőven verhető.

    rockett: azt nem értem, hogy miért nem állsz át 8-game cg-re

  • Galambos Tarzan2012. január 26., csütörtök 22:43
    avatar

    Krono én ezt nem jelenidőben írtam, hanem azt mondtam, hogy lesznek. És ez is csak szerintem, nem szentírás. Csak én azt látom, hogy rengetegen kezdik el ezeket játszani, és nem csak rossz vagy közepes játékosok, hanem jók is. Pont amiatt amit írtál az ilyen kommentek hatására. Mert most lehet nyerni. Ezután is biztos lehet majd, de nem mindegy mennyit. Mindenki fejlődni fog akarva akaratlanul aki ezeket tolja, ezáltal az egyénenként elérhető ROI is csökken. De ne legyen igazam.

  • Holdenper2012. január 26., csütörtök 23:01
    avatar

    én a helyedben megtanulnám a stud játékokat, aztán HUSNG: bármilyen stud, 8game, 27TD...így már nem lenne holtidő.
    2-7TD cg nem érdekel? Én a helyedben maradnék a TD közelében valamilyen formában. Lehet érdemes lenne TD és 8game cg-t vegyesen tolni (csak 8gameben persze meg kell tanulni faszán a többi játékot is:) ). Elég jó lehetőségek vannak ilyen téren. Sok a fish, és ha 8 különböző játékból válogathatsz, akkor már lehet table selectelni (még ha mondjuk 2-3-ban vagy nagyon jó, akkor is elég sokáig tudsz kacsa asztalokat találni).
    A lényeg, hogy néhány játékban jónak kell lenni nagyon, mert 8gamen is iszonyatos holtidők lehetnek (20$-on is van amikor 20 percet várhatsz eksönre...legalábbis kb 2 éve még így volt). Szóval érdemes úgy tolni, hogy beregelsz mondjuk TD+FLO HL+8game-re. Így kb 4-8 perc alatt kapsz szerintem actiont mid stakesen

    GL a backer kereséshez

  • poker18g2012. január 26., csütörtök 23:07
    avatar

    @Galambos Tarzan: persze ez így van, de mindenhol ez tapasztalható. Cg fejlődik, bwin se akkora halastó, mint régebben volt, és mint mindenhol lesznek idióta, illetve szórakozásra vágyó játékosok, szóval én annyira nem aggódnék még.

  • Krono2012. január 26., csütörtök 23:19

    Persze, hogy nem kell aggódni. Jobban kell fejlődni, mint a többi reg és több játékot kell letolni, mint ők.

  • andada2012. január 26., csütörtök 23:43

    Holdenper, 8 game huban elég gyorsan kapsz ellet 30ig, miközben ezt írtam be is ültek:D

  • rockett2012. január 27., péntek 00:27
    avatar

    Fúh mennyi komment :) Ki gondolta volna, mekkora vita lesz itt :)
    ngergo: írtam egy mailt!
    Hm am jól elbeszélgettek, nem fűzök több kommentárt nagyon hozzá, itt már mindenről volt szó :) TD cg közel sem olyan jövedelmező mint a HU sng, sokkal több a reg és nagyobb a variancia. sng napi 1-2 ha indul, MTT kínálat meg...szar :( Ha kipróbálom valami teljesen újban az meg nem baj. Úgy gondolom fejlődés szempontjából jó dolog.

    Szerencsére van 1-2 jelentkező, mindenkivel igyekszem felvenni a kapcsolatot, hogy ki mit kínál, mik az elvárásai stb...februrárban jó lenne elkezdeni a munkát :)

  • andada2012. január 27., péntek 00:41

    Am Holdenper jól beszélt:)

  • KungFuPanda2012. január 27., péntek 01:14
    avatar

    Rockett! Nehogy azt hidd, hogy a torpok elete csak jatek es mese. Hyper huban is nagyon nagy a variancia, siman tudsz bukni egy rosszabb napon 20-25bit, nem tudom milyen staker tudja ezt finanszirozni 60on. Arrol nem beszelve, hogy minimum 6-8K-t le kell tolnod, hogy valami mintaszeru dologrol beszelhess, es kideruljon hogy van-e egyaltalan keresnivalod benne. En omaha fele vennem az iranyt ha most kezdenem a pokert, illetve ha mindenkeppen valtasra szannam el magam. GL

  • rockett2012. január 27., péntek 01:52
    avatar

    KungFuPanda: hyper Hu csak egy ötlet a sok közül, rengeteg a lehetőség amerre el lehet indulni. ha netán mégis erre tévednék azért nem 60$-on kezdeném :) Meglátom mit javasolnak a backerjelöltek köv. játékomnak. Abban egyetértek, hogy az omahában még komoly potenciál van ami miatt érdemes belevágni, de a játék maga nem szimpatikus :) Bár ha a bécsi PLO halakra gondolok... :D:D

  • DaDirk2012. január 27., péntek 07:54
    avatar

    Rockett, a TD-t feladni, ilyen graf mellett elég nagy ballépés lenne, a helyedben megpróbálnám emailekkel bombázni a PS-t, hogy nyissanak magasabb tétes asztalokat, esetleg néhány másik arcnak is vesd fel játék közben, hogy tegyék ezt, akik 60-on előfordulnak.

    Új játéktípusnak én is az 8 gamet mondanám, ott van action és nagyon kevés az a játékos, aki több játékfajtában is kiemelkedően jó. Előtte azért vennék néhány PLO órát dánfiútól. :D

  • AdaSmith2012. január 27., péntek 10:41

    Hy Rockett
    Ha van lehetőség akkor beszélnék veled privátba! skyp? email? Ha még aktuális!!!
    Üdv!

  • rockett2012. január 27., péntek 11:04
    avatar

    DaDirk: a graf egy dolog de ez ennyi :) Folsoroltam az indokokat és komolyan gondolom. Nekem is hiányozni fog ez a játéktípus majd szabadidőmben tologatok párat...
    AdaSmith: Igen elérsz még. PM-et nem tudtam neked küldeni, szóval írj a rockett45@gmail.com címemre, vagy hagyj meg egy saját e-mailt amire küldhetek skype azonosítót. Köszi.

Ha hozzá szeretnél szólni, lépj be! vagy regisztrálj!