Élet a póker után

2016. március 11., péntek 22:29
Lassan egy hónap londoni tartózkodás utáni szösszenet
Sziasztok!

Ez ilyen olvasmányosabb blog lesz képek ill. videók nélkül. Elsősorban azoknak írom, akik kíváncsiak arra, hogy milyen az élet a pókerkarrier befejezése után, illetve, hogy miképp vág neki az ember fia az angol fővárosnak megélhetés után kutatva.

London drága:
Átlagosan Londonban a legdrágábbak az ingatlanok/ingatlanbérlések a világban. Ez sok mindent elárul arról, hogy mennyivel nehezebb egy jó albérlethez hozzájutni, mint bárhol máshol. Mi úgy jöttünk ki, hogy ügynökség által szervezve volt szállásunk, nem kellett hotelben megszállni, és szállás után kutatni, amit sokan egyébként sem adnak ki szívesen, ha nem tudsz még felmutatni egy papírt arról, hogy van munkád és már x ideje fixen pénzt keresel. Kicsit zsákbamacska volt milyen szállásunk lesz, de végülis egész jó a lakás, a lakótársak és a környék is. Ettől függetlenül bánom már egy kicsit ezt az utat, ugyanis a lakáskiadó ügynökség nemigazán törődik az emberekkel. Bár mindenki hangsúlyozza, hogy mindenféle magyar ügynökség kerülendő. :) Szóval ha  valaki ilyesmiben gondolkodna, inkább próbáljon magának szállást  találni. Nem csak a lakásbérlés drága, a közlekedés sem olcsó. A 4-es zónában lakom, egy heti metróbélet az 1-4 zóna közt 47Ł körül van. A ruha, élelmiszer nincs olyan vészes árban, az élet alapköltségeit inkább a fentebb említett két dolog dobja meg.

Hivatalos papírok - NI number, bankszámla:
Sokan terjesztik azt, hogy NI number nélkül nem dolgozhatsz (egészségbiztosítási szám). Azonban ez nem igaz, 3 hónapig dolgozhatsz nélküle, picit több adóteher megfizetése mellett. Ettől függetlenül sok munkaadó nem szeret enélkül/illetve bankszámla nélkül foglalkoztatni. A jó hír, hogy viszonylag hamar elintézhető, nagyjából 2,5 hét alatt jutottam NI numberhöz. A bankszámlanyitás nem egyszerű dolog, valamiért szinte úgy kell könyörögni a banknak, hogy számlát nyissanak neked. :) A 2. banknál, ahova betértem szerencsém volt, sikerült számlát nyitnom (ami valamiért így is 2 órás procedúra volt)

Munkalehetőségek:
A belváros tele van lehetőségekkel. Ez egyúttal ingázást is jelent, naponta több mint 2 órám megy el vele. Igyekszem azért a javamra fordítani ezt, rengeteget olvasok a metrón. Az oxford bookworms könnyített angolos könyveit darálom, jelenleg Stage 3-as darabokat olvasok (1000 főszó). Örömmel tölt el, hogy már gond nélkül megértem ezeket is. Egy állásközvetítő ügynökség alkalmaz jelenleg. Az első munkám negatív rekordot jelentő 2 napig tartott kitchen porterként. :D Nem voltam nekik elég gyors, valami ilyesmit emlegettek (hülye kifogás, mert műszak végére mindig mindennel végeztünk). Most egy hostelben dolgozom porterként, jobban is szeretem ezt a munkát, nyugisabb. Elvileg ez is csak ideiglenes 1 hónapig, amíg a rendes Porter szabadsága le nem jár, de nem aggódom, valószínűsítem, hogyha vége ennek a periódusnak, akkor ajánlanak új munkát nekem, illetve már kaptam munkaajánlatot munkatárstól is, eltettem egy telefonszámot későbbre, sose lehet tudni. A lényeg, hogy vannak lehetőségek. :)

Hirtelen ennyi minden jutott eszembe, bocsi ha kicsit kusza lett, nyugodtan lehet kérdezni lenn is ha valami érdekel benneteket. Pókerfronton sok esemény nincs, besatoztam magam a Stars 1 millás freerolljára, aztán hátha dob valamit a gép. Nemsokára talán lesz idő némi kirándulásra is, és hamarosan újraindul a sör sarok rovat. Rengeteg helyet kell majd bejárni és rengeteg sört megkóstolni! Szóval lesz miről írnom a későbbiekben. :)

Hozzászólások

  • WINAMAXDONK2016. március 11., péntek 22:33

    A pókert miért hagytad abba , ha meglehet kérdezni?

  • VTomi242016. március 11., péntek 22:42

    Hasznos blog Londonba vágyóknak! A pókert miért hagytad abba?:D

  • kircip2016. március 11., péntek 22:46
    avatar

    Én sem értem, hogy egy nyerő játékos miért hagyja abba a pókert :)
    Sok sikert a kinti élethez és munkához..

  • bellaurora2016. március 12., szombat 07:11
    avatar

    Sok sikert Rockett!

  • csiga197942016. március 12., szombat 07:54

    Nekem csak egy kérdésem lenne: miért hagytad abba a pókert?:-)

  • rockett2016. március 12., szombat 10:43
    avatar

    A nyerő játékos azért hagyja abba a pókert, mert a töke kivolt vele, és szeretett volna egy kevésbé stresszes életformát magának! :) Egyébként nyilván, mint főállás marad abba, ugyanúgy fogok játszani, csak sokkal kevesebbet, ahogy éppen jólesik. Illetve még keresem azt a foglalkozást a magam számára, amit ugyanolyan szenvedéllyel tudok űzni, mint régebben a pókert.

  • Wild5002016. március 12., szombat 10:54

    Gyere a gyárba 2 műszakba 80 ezeré. Stressz nincs, de lóvé sincs

  • svajcifiu2016. március 12., szombat 11:04
    avatar

    A porter mit pontosan takar?
    Mit kell melózni? Be kell hordani az ellátmányt?
    Gondolom nem fizetnek agyon, és ha a londoni árakat nézzük, ez szerintem éppen elég a megélhetésre. Vagy tévedek?

  • bellaurora2016. március 12., szombat 11:22
    avatar

    Jó döntés rockett!Én is ezt az egyensúlyt keresem!Jó volna megtalálni!

  • Netrol2016. március 12., szombat 11:35
    avatar

    Hiánytal a blog viszont nekem azért lenne egy kérdésem! A pókert miér hagytad abba?? :P

  • rockett2016. március 12., szombat 13:03
    avatar

    Wild: Miert szeretnel mindenkit gyarba kuldeni minimalberre? :D Van mas alternativa is.

    Svajcifiu: Foleg takaritok, kozos helysegeket. Ritkabban pakolok, a hostel koncferencia termeit kell felkesziteni a programokra. Valoban nem fizetnek agyon, de egy londoni minimalber es egy magyar minimalberbol valo megelhetes azert eg es fold. Kevesebb mint a fizetes fele az alberlet es a kozlekedes, a tobbibol vehetsz elelmiszert, tehetsz felre. Jelenleg 7£ot kapok egy orara, ami picit jobb mint a minimalber (6,7 v 6,8 perpill), napi 2x etkezest, valamiert meg a szunetem felet is fizetik. Szoval 42,5 oraval szamold ki ha erdekel, es eleg minimalis adot fizetek ra, mult heten 4£ot vontak csak le. :)

  • csiga197942016. március 12., szombat 13:10

    Römi?:)

  • bellaurora2016. március 12., szombat 13:32
    avatar

    Én is ugyanebbe a cipőbe járok rockett!Németországba dolgozok 2 éve!Nem fizetnek agyon,de átlagba 1400 nettó Euró megvan havonta!Egy 3 szobás pöpec albérlet 400-500 Euro/hó és 200 Euróért húst hússal eszek!Magyarországon két átlagfizetésből nem jösz sajnos!Havonta hazaküldök 500 Eurót,hogy a feleségem és a fiam ne kerüljön utcára!...pedig ő is nagyon sokat dolgozik ,de nem akarom mondani mennyit keres!Ez olyan 22es csapdája!...de idén már mindenki kinnt lesz!Németországba 5-10 év ledolgozott év után jár a minimál nyugdij,amit mondanom sem kell,hogy több mint amit Magyarországon kapnál 40 év után!

  • bellaurora2016. március 12., szombat 13:33
    avatar

    Helyesbités:...két átlagfizetésből nem jösz ki sajnos!Bocsi az elirásért!

  • Krejdül2016. március 12., szombat 14:23

    Áprilistól áprilisig tart az adóév, valószínűleg most csak azért vonnak olyan keveset, mert ebben az adóévben még nem is kerestél szinte semmit. Következő adóévben normálisan fognak adóztatni.

  • rockett2016. március 12., szombat 14:27
    avatar

    Krejdül: Igen, így van, utána még nem tudom mennyi lesz a nettóm, de azért nincsenek olyan rettenetesen magas adók úgy sem.

  • gorcsev012016. március 12., szombat 14:32

    Sajnos itthon csak élni éri meg, dolgozni nem...amíg egy cégnek a bruttó 150.000 forintot kapó dolgozó (nettó 99750) 192.750-be fáj addig nem fog változni a dolog...Na meg sokan mondják, hogy nem kéne elvállalni ennyiért a melókat, akkor jön a román meg a haverjai és megcsinálják ők...EZ van..

  • bellaurora2016. március 12., szombat 14:41
    avatar

    Teljesen igazad van gorcsev01!...de ennél rosszabb helyzetbe van az akinek még a családja sem tud segiteni és évekig az albérletet fizeti előrelépés nélkül!Itthon viszont még megélni sem éri meg ,mert a német árak jóval alacsonyabbak szerintem!

  • sakkos0002016. március 12., szombat 15:13
    avatar

    Inkább ülj fel egy rikshára a belvárosban, mint ezek a melók. Lassan jön a jóidő, 2k-t lehet vele keresni.

  • rockett2016. március 12., szombat 15:40
    avatar

    sakkos: Ha vannak jó ötleteid írhatsz róluk bővebben. :) Szívesen látom az ötleteket. Élőpóker kapcsán is összefuthatunk majd, de arra még gyűjtök egy kis rollt. :D

  • sakkos0002016. március 12., szombat 15:58
    avatar

    Haza jöttem online játszani, megpróbálok ezt az, kicsit besokalltam az élő grindtól. A másik amit tudok ajánlani a casinos melók. Aspersba sztem kb. minden munkát nézve több mint 30 magyar dolgozik, de főleg osztók. Azt meg aki pókerezik nagyon könnyű megtanulni, így is rengeteg vak román csajt vesznek fel. Persze itt tudni kell egy kicsit jobban angolul de nem olyan vészes. Rikshához vissza térve a biciklit nem neked kell venni, hanem bérelni kell. Bérleti díjat kifizeted és annyit dolgozol, akkor, amikor csak akarsz. Ha kupiba visz a rikshás vendéget a kupleráj még fizet is :D Amúgy indeed.co.uk oldalon érdemes nézelődni mindig.

  • Csede452016. március 12., szombat 16:09

    Live grindel miket lehet keresni? Vicben voltam Unibet openen, kicsit cg eztem 1-3,14-15 órát toltam, hát kibaszott vakok voltak.. :D 3-4K easy szerintem..

  • sakkos0002016. március 12., szombat 16:21
    avatar

    Hát ja pedig ott a legerősebb a mezőny:) Versenyek alatt mondjuk hígabb jóval, mint egy kedd délután. Az élő az olyan hogy van olyan időszak hogy rádborul az asztal 3 hónap nyersz 20k-t néha meg fél évig csak a sok seggfej baromságait hallgatod vékony nyerőben vagy nullásan, és London kurva drága.

  • Csede452016. március 12., szombat 16:50

    Akkor ezekszerint nemolyan stabil?? Amit észrevettem mindig változott az asztal, volt ,hogy szarvolt, jőtt néhány bácsi akik soherkedtek,feszűltek ,és sosem 3 beteltek, volt hogy jőt ujjarcok akik 3.párt sem dobtak 80 fontért sem :D

  • sakkos0002016. március 12., szombat 17:16
    avatar

    Amit írsz az öregekről, pont azért nem szeretik sokan a Vicet. Néha teljesen ellepik az asztalokat a nit vének, nincs 30 font felett pot, de van sok casino. Jó játékot mindig találni, viszont figyelembe kell venni, ha szarul futsz, London nagyon drága. Fel se tűnik 1500 simán elmegy egy hónapban.

  • Csede452016. március 12., szombat 17:25

    Hát én elcsaptam 500 fontot 4 nap, de szóseróla jóléltünk...pubbok,jó kaják, meccs.:D,mondjuk volt olyan bácsi is aki beletolt 7x 200 fontot az asztalba, de az nem standerd őreg volt.. :D

  • monsterszilard2016. március 12., szombat 19:42
    avatar

    sok szerencsét kivánok

  • svajcifiu2016. március 12., szombat 21:40
    avatar

    Ezért a pénzért milyen szállást találtál?
    Barátnővel mentél? Ő is is dolgozik?
    Akkor talán van értelme kimenni ennyiért ha ketten dolgoztok, közösen tudtok lakást bérelni, kaját főzni stb.

  • musli252016. március 12., szombat 22:37
    avatar

    Jó olvasni ismét az írásod!
    Vártam már nagyon!
    Kaják milyenek arra?
    Nők szerények?:)
    Havi vagy heti fizetést kapsz?

  • rockett2016. március 12., szombat 23:17
    avatar

    svajcifiu: Barátnőmmel bérelünk egy dupla szobát. Alapvetően a lakás mindennel felszerelt ami kell, a környék jó, picit lehetne közelebb a belváros, de nemigazán vészesebb, mint amikor faluból jártam be a városba napi rendszerrel. Ő is dolgozik, csak éppen felmondott, mert nem kapott elég munkaórát, annak ellenére, hogy full timeba vették föl, én meg úgy gondolom, hogy gyorsan találunk jobbat. Főzünk magunkra ha kell, de jelenleg hétközben nem kell, melóban eszek. :)

    musli25: Kaja vegyes, van jó van rossz. Nem vagy elég brit még ha nem tejjel iszod a teád! :D Hogy szerények-e a nők, nem tudom, többnyire kedvesek az emberek. Heti fizut kapok. :) Ez fontos másnak is ha kijön dolgozni, nem mindegy mekkora tartalékkal jön ugye valaki. Tudtommal azért a legtöbb helyen hetente, esetleg 2 hetente van fizu.

  • HUNchampion2016. március 13., vasárnap 07:47

    Sok sikert!

    Érdekes ezeket a dolgokat itt olvasni, én 2 év anglia utàn költöztem haza a kàrtya miatt - azóta sem bàntam meg, amellett hogy tisztàban vagyok mindkét életforma előnyeivel/hátrányaival is.

    http://www.promobikes.co.uk

    Őket érdemes lehet megpróbàlnod ha szeretsz jönni menni, és ha a rikshàzás szimpatikus , akkor ez még inkàbb tetszene. A manager magyar, szeret magyarokat alkalmazni, megér egy próbát.

  • Fiatal2016. március 13., vasárnap 18:57

    Jó blog.Engem is érdekelt.

    Kártya miatt miért jön haza az ember Londonból?? Hogy olcsóbb élet mellett tudjon játszani?

  • sakkos0002016. március 13., vasárnap 19:54
    avatar

    Online pókerezni nyilván jobb a kisebb költségek miatt. Élőzni Magyarországon meg... hagyjuk is inkább.

  • Fiatal2016. március 13., vasárnap 20:31

    Értem és megértem...

  • HUNchampion2016. március 13., vasárnap 21:59

    Mert itthon olcsóbb, és mára jóval többet keresek mint valaha kint, ilyen egyszerű. :)

  • HUNchampion2016. március 13., vasárnap 22:02

    Mikor úgy döntöttem hazajövök, akkor majdnem úgy kerestem kb mint kint , és ebben nagyobb karrier lehetőséget láttam mint a kinti munkáimban - diploma híján valamivel kicsivel minimálbér felett kerestem kint kb, és 100 E ft egy szobáért, közös helyiségekkel idegenekkel nem akkora buli. :)

  • sakkos0002016. március 13., vasárnap 22:22
    avatar

    És ha valaki dolgozni akar bármikor vissza tud menni Londonba, vagy én már gondolkodtam Manchesteren. Azért ez nagyon szép Angliában.

  • Csede452016. március 13., vasárnap 22:25

    Anglia egyáltalán nemakkora buli, nemis értem azokat akik 1100 fontért kint melóznak, nemazért de ennyit már itthon is meglehet keresni, ha valaki ért valamihez... más a szitu ha valaki kimegy a párjával,és keresnek 3-3000 fontot , és tudnak jólélni kint és még félretenni...de még a póker mindig jobb, 1100 fontot akkoris megkeresem vele ha egyik kezem a seggembe teszem...:D

  • HUNchampion2016. március 13., vasárnap 22:28

    Így igaz, aki egyszer megszerzi az NI numbert, az utána már nem vész el attól hogy az ember hazajön évekre. Liverpool, Manchester, vagy más nagyobb város szerintem jobb célpont lehet, London elég telített, több ismerősöm is van kint, és mondják hogy tucatjával érkeznek folyamatosan oda pl csak magyarok.

  • HUNchampion2016. március 13., vasárnap 22:36

    Csede: 1100 font az 440 E ft jelenleg. Aki tud spórolni, annak megérheti, még ha az 1/3 - fele el is megy megélhetésre, még akkor is tud félretenni. És azért nem gondolnám hogy mindenki aki ért valamihez itthon megkeres majdnem félmillió nettót.... ha így lenne nem mennének ki [tanult!] emberek.... Tudok olyan orvosról aki minden hétvégén kirepül , mert a kinti praxisával egy hétvégén többet keres meg mint itthon..

  • sakkos0002016. március 13., vasárnap 22:47
    avatar

    Csede45.Bonyolult ez. Az amit írsz, az az első állásban dolgozókra akik még bizonytalanok, nem tudnak úgy angolul. Van olyan megtanul rendesen angolul, de segghülye ugyanúgy 1100 fontot fog keresni 10 évig. De előfordul olyan aki talpra esettebb, kevesebb angollal, jobban megtalálja a jobban fizető melókat. A legdurvább álláshírdetést amit Londonban láttam hogy magyarul beszélő videó játék testert/fordítót kerestek 8-9 fontos órabérért fulltimeban. Keresni, dumálni, agyalni kell az előrelépésen. Sokan megragadnak az első állás szinten, a többiek viszont találnak jobbat egy jól fizető állást.

  • scigabacsi2016. március 13., vasárnap 22:48
    avatar

    GL!

  • T.A.F.K.A.R.2016. március 13., vasárnap 23:19

    poki helyett kimenni konyhamalacnak minimális bérért továbblépési lehetőségek nélkül? nem tűnik akkora biznisznek.

  • HUNchampion2016. március 13., vasárnap 23:32

    Konyhamalac alatt gondolom a kitchen portert érted. Ha kint elhelyezkedsz konyhán, de jól beszéled a nyelvet, és talpraesett vagy , gyorsan megérted a munkafolyamatokat, akkor tovább lehet lépni akár szakácsnak, akár pincérnek, managernak, akárminek. Miért gondolod hogy egy "alpári"nak tűnő munka nem tartogat továbblépési lehetőségeket? Csak itthon kell a takarítónak is OKS-s vizsga hogy dolgozhasson.

  • Csede452016. március 13., vasárnap 23:32

    Persze igaz amit írsz...sakkos000, nehéz dolog ez, de én úgyvagyok vele,hoogy akkor mennék külföldre dolgozni ha Nagyságrendekkel tőbbet keresnék, nah most az 1100 font az nemaz,kicsit jobb mint itthon persze, de a lakás is drágább, 1 haverom és barátnője 1350 ért bérel 1 lakást,persze ők kicsit jobban keresnek,mindketten irodai munka...de nehogymár 1 szobában lakjak....persze más ,mint pl te , élő grindeltél sokat, bőven elég 1 szoba szunyázni, de én tuti kint is élni akarnék, pub, meccsrejárás,ilyesmik..
    Én most nagyonjóléreztem magam kint tényleg, de nemvolt olcsó.. :D

  • hokuszpoker2016. március 14., hétfő 00:22
    avatar

    Tapasztalatnak biztosan jó London, Málta stb. Gondolom még huszonéves vagy így a családalapítás messze van még, ez olyan jó kis éldegélés. Visszanéztem az első blogjaid és láttam hogy közgazdasági felsőfokú végzettséged is van ami azért segíthet jobb állást is szerezni és végleg megragadni valahol. Sok sikert!

  • sakkos0002016. március 14., hétfő 00:26
    avatar

    Ja én így nyomtam. Single room 100 fontért, és egész nap pókereztem, de élveztem mert imádom a londoni póker életet. A többit tesómtól tudom, mert ő dolgozik, de a lakást is meg lehet oldani. Amiről beszélünk az csak London, vidéken akár sokkal jobb is lehet, főleg hogy a minimál bér ugyanaz. De vidéken lakást lehet bérelni egy londoni szoba árából. Én amúgy majd vissza is megyek, nagyon szeretem Londont.

  • Csede452016. március 14., hétfő 07:33

    Akkor csak kicsit megcsömörlöttél most a sok élő játéktól,ami érthető...én is fogok visszajárkálni , pókerezgetni is akár, ilyen 1 hetes - 10 napos túrákban gondolkozok,mert itthon is vannak kötelezettségek,
    de majd egyeztetünk ,ha aktuális

  • rockett2016. március 14., hétfő 21:26
    avatar

    Szép beszélgetés alakult ki. :) Azért abban megegyezhetünk, hogy nem azért jöttem mindössze, hogy valahol a munka ranglétrájának alján ragadjak örökre. Régóta dédelgetett álmom egy saját vállalkozás, jelenleg ez a cél, persze ez sem pikkpakk lesz meg néhány hónap alatt, de annyira nem sietünk. Most csiszolom a nyelvtudást napról napra, igyekszem félretenni a pénzt, felmérni, hogy mi olyat lenne érdemes csinálni, amiben üzlet is van és szívesen is csinálnám. Szívesen lettem volna vállalkozó otthon is, de nem látom, hogy Magyarországon lenne értelme vállalkozni. Ez egyelőre azért elég hosszútávú dolog, de majd beszámolok róla a blog keretein belül ha lesz valami haladás. :)

  • djeleven2016. március 15., kedd 19:40
    avatar

    GL!

  • adambart2016. március 16., szerda 07:55

    Hey Rockett! Én is abbahagytam a póker magasabb szinten való űzését, most nem részletezném, hosszú történet, de szoktam Aspers-be járni egy kis zsebpénzt gyűjteni meló mellett.. meg fél évente egyszer ránézek akadémiára a hírekre.. :D Ha gondolod vegyél fel face-re, 2 éve kint élek szóval talán még segíteni is tudok ebben abban.. Meg elnézhetünk Aspers-ba is mert mennék én többször csak nincs kivel mert egyedül élek kint.. egyedül meg unalmas odajárni.. :D

    https://www.facebook.com/adambart214

  • rockett2016. március 16., szerda 21:34
    avatar

    adambart: Felvettelek, szóba jöhet az élő, de még póbálom egyenesbe rántani magam anyagilag. :) Aspers kicsit messze van, de majd kitalálhatunk valamit. :)

  • Ibiza2016. március 25., péntek 18:03

    rockett, te milyen limiten nyomtad?

  • rockett2016. március 26., szombat 18:19
    avatar

    Ibiza: Ott van oldalt, minden téten! :D Egyébként 40-50$ ABI-t saccolok.

  • Ibiza2016. március 26., szombat 22:09

    Akkor jo remlett, hogy nem 1 dolcsin tologattad...:)
    Olyan furcsa nekem, hogy vki ilyen limiten abbahagyja. Nem jo olvasni ezeket a hireket :)

    Mindenesetre GL!

  • naki1222016. május 18., szerda 19:45
    avatar

    hali, a te kutyád van a profilképen? :)

  • rockett2016. május 19., csütörtök 11:13
    avatar

    naki122: Nem, csak bírom ezt a képet meg a huskykat. Sose volt még kutyám, de tervezem, amint megoldható lesz. :)

  • naki1222016. május 19., csütörtök 13:41
    avatar

    volt ilyen kutyám :D amikor ásít olyan az ábrázata mintha nevetne :D

Ha hozzá szeretnél szólni, lépj be! vagy regisztrálj!