Élet vírus idején

2020. április 11., szombat 14:26
Helyzetjelentés a mindennapokról
Sziasztok!

Még jó néhány bejegyzéssel készülök a madeirai nászútunkról, de lassan 1,5 hónapja nem írtam egy mondatot sem. Egyszerűen nem volt rá idő. Londonban drasztikusan változott az élet és most erről szeretnék írni egy kicsit, aztán legközelebb jönnek megint az utinaplók.

Ha szeretnék valami aláfestő zenét ehhez a posthoz, akkor nem kell jobb, mint a következő szám, ami ugyan a klip szerint a pestisről szól, de a szöveg alapján a koronavírusra is ráhúzható.


Szóval miért is nem volt idő semmire? Főleg a folyamatos túlórázás miatt. Szerencsére szeretem a munkámat, és alapvetően nem is megerőltető, de a járványhelyzet komoly kihívások elé állított minket. Még pár száz fertőzöttnél járt csak az ország, amikor nálunk mindenhova kirakták a fertőtlenítőket, távolságtartásra kértek minket, előbb a gumikesztyű, aztán a maszk is kötelező viselet lett. Ez már önmagában rontott a hangulaton és csökkent vele a morál, de egy rövid ideig még normális mederben haladtak a dolgok. Aztán elkezdődött a pánikvásárlás ideje, és ebből mi sem maradtunk ki (kontaktlencsékkel foglalkozik a cég). A legforgalmasabb nap, amikor megjelentek az esetleges teljes kijárási tilalomról szóló hírek, nagyjából annyi megrendelést hozott, mint amennyit a fekete péntek. Persze amilyen hajtás volt, akkor a kukába lehetett dobni olyan dolgokat, mint a távolságtartás, és helyenként a többi intézkedés sem volt igazán komolyan véve többek részéről.

Ennek gyorsan meg is lett a böjtje. Már egy ideje megvolt az a réteg, aki nem jár be dolgozni, függetlenül attól,hogy betegek vagy sem, határozatlan időre karanténba vonultak. A megmaradtak közül a többiek elkezdtek hullani, mint a legyek. Minden egyes nap újabb beteg lett. Volt nap, ami a teljes vezetőségünk nélkül ment le (4 fő), 3 hétig nem volt esti műszakvezető, a normál dolgozóknál is akadt nap amikor 9-ből 3 ember jelent meg a beosztásunk szerint. Végülis elkezdtek új embereket felvenni, hogy pótolják a munkaerőhiányt, de elég kevés ember az aki egy rövid idő után maradt is velünk tovább.

Én szerencsére egészségesnek mondhatom magam, ettől függetlenül ez nekem is egy nehéz időszak. Pályáztam az előléptetésre, bíztató jelekkel indult a dolog, aztán felfüggesztették a pozíciót a kialakult helyzetre való tekintettel. Igen ám, de ettől függetlenül szükség lenne csoportvezetőre. Sok mindent megtanultam már, amit egy műszakvezetőnek tudnia kéne, a későbbi előmenetel eményében. A helyzet viszont úgy fordult, hogy anélkül akarják rámtenni a műszak levezetésének terheit, hogy enyém lenne a pozíció, a szükséges hozzáférés, vagy a vele járó fizetés. Úgyhogy jelenleg nehéz eldönteni, hogy alkalmazkodnom kéne a hülyeségeikhez, vagy álljak ki jobban az érdekeimért. Nyilván nem cél elmérgesíteni a helyzetet magam és a vezetőség között, viszont szeretnék a pozíciómnak megfelelő munkát és felelősséget vállalni. A helyzet új fordulatot vehet a következő héten, ha jól tudom, az egyik műszakvezető ténylegesen otthagyott minket pusztán karantén helyett, izgalmas idők elé nézünk nélküle.

Gambling

Az onlie pokerprofiknak talán egy igazán jó korszak köszöntött be a járvány miatti otthonülés okán most, ami a profitot illeti. Nekem a sportfogadás szinte teljesen meghalt, persze valamennyit lehet szórakozni az ausztrál és amerikai lóversenyekkel, meg a fehérorosz focival, virtuális sportokkal, de a helyzet elég gáz ezen a téren.
Maradt a kaszinó, van benne némi potenciál, de hatalmas profit nem várható mostanság ebből. Hacsak be nem üt valami jackpot egyszer véletlenül. :)

Hétköznapi élet

A helyzet ezen a téren se jobb. Vannak nálam szerencsésebbek, akik munka nélkül kapnak otthon fizetést, meg a kevésbé szerencsésebbek, akik nem, vagy csak nagyon keveset dolgoznak. Tavaly leraktam az elméleti vizsgát a jogsihoz, elkezdtem vezetni oktatóval Londonban, ez félbeszakadt, beláthatatlan ideig nem folytatjuk. Bezártak a konditermek, nekem meg hiányzik a rendszeres testmozgás, főleg az úszás. Májusban lett volna újra magyar pingpongverseny idekint a rendezésemben, de törölnöm kellett az eseményt és szeptembernél nem is tervezem előbb. Részt akartam venni, egy gokart versenyen is, szintén el lett napolva. A hatályosrendeletek szerint, csak boltba, gyógyszertárba, illetve rövid testmozgásra lehet kimozdulni otthonról, illetve dolgozhat az, akinek a munkáját fontosnak tartják (a kontaktlencse forgalmazás kapcsán beleesünk az egészségügyi szektorba), de ehhez már céges igazolást kell magunknál tartani munkába menet, ennek hiányában büntethetnek a rendőrök. Ritkán látom őket, és engem még egyszer sem állítottak meg, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem használok tömegközlekedést, a rendőröket pedig főleg a forgalmasabb helyekre vezénylik, például metróállomásokra.

Szerettem volna nyáron hazamenni a Dumafüredre, elég nagy kérdés, hogy vajon lesz-e ebből valami, jelenleg nem úgy tűnik. Karácsonyra kérvényeztem most szabadságot, remélhetőleg addigra normalizálódik a helyzet, és talán értelmes áron jutunk repjegyekhez is.

Legközelebb jövök a madeirai blogok 3. részével.
Bízzunk a legjobbakban, és a helyzet normalizálódásában, addig is túl kell élni a süllyedő hajón.

Hozzászólások

  • S0nnyB1ack2020. április 12., vasárnap 09:30
    avatar

    Szia rocket! Mindenféle rosszindulat nélkül kérdezem, miért csinálod ezt a blogot? Mi értelme van egy utazós blogot vezetni egy olyan közegben ahol ez teljesen irreleváns tartalom? A bejegyzéseidnek semmi köze nincs a pókerhez, ahhoz az alapvető kapocshoz ami ezt az online közösséget létrehozta. Mi értelme van egy olyan közösségben tag lenni ahol hiányzik a legalapabb kapocs? Olyan mint egy bélyeggyűjtős blogot tolni a profiboksz.hu-n vagy egy főzősblogot a nemzetifocin.

  • Wild5002020. április 12., vasárnap 09:50

    Akkor ott is ugyanolyan patkány vezetőség van, mint bárhol másol. Rád akarják b**ni a felelősséget, hogy te vidd el a balhét, ha gáz van, de lóvét nem adnak többet
    Tudod ki a f***m dolgozna ilyen helyen

  • rockett2020. április 12., vasárnap 12:37
    avatar

    S0nnyB1ack: Szia, a kérdés egyébként teljesen jogos. Az az igazság, hogy ez már felmerült korábban is, bennem is, mióta abbahagytam a pókerkarrierem, de alapvetően a kommentek és az olvasottság szerint erre is van igény. A kapocs inkább abban van, hogy egészen hosszú ideig voltam a pókerközösség része, nagyon sok embert ismerek személyesen közülük, feltételezem, hogy főleg ők azok, akik olvasnak, meg persze a nem pókeres ismerőseim. Tavaly próbáltam elköltöztetni a blogot, előbb az egyik bejegyzésem teljes képi anyaga tűnt el, végül belépni sem sikerült az oldalra, így ezt egyelőre feladtam, annyit egyébként sem írok, hogy lényeges legyen, hová kerül az írás. A póker teljesen minimalizálódott az életemben, helyette bejött a sportfogadás és a kaszinó, ezek nem annyira különböző területek, ahogy a bélyeggyűjtés különbözik a boksztól. :) Már ugyan ez nem igaz, de a korábbi évek utazásainak jelentős része pókerhez kötődik, vagy versenyezni mentem (pl. Marbella, Tallinn, Nova Gorica, Málta első alkalommal), vagy szimplán a nyereményeimből finanszíroztam az utat (pl. Norvégia, Róma). Nem én vagyok az egyetlen az oldalon aki egy betűt sem ír szinte már a pókerről, mégis olvasott blogger (volt), itt említhetném atisht, a thaiföld blogot sem a póker miatt olvastuk szerintem elsősorban, ott vannak a részeges-csajozós blogok vagy az összes mentálcoach blog. Ha valamelyik nem is illik a témához, attól még jó lehet olvasni és lehet minőségi tartalom, ami fordítva is igaz, sajnos fordítva is igaz, van rengeteg érdektelen pókeres blog, amiben semmi érdekes tartalom nincs, sajnos a blogszekció minősége hatalmasat zuhant azzal, hogy sok neves/érdekes játékos teljesen abbahagyta a blogolást (szintén példaképp gondolok friciricsre, bigacsigára, neomorfra(valahol van egy saját worldpress blogja a PA helyett), a sort hosszan lehetne folytatni.

    Wild500: Ó ennél sokkal rosszabb főnökeim voltak, a fejedet fognád, ha mindent elmesélnék a korábbi évekből. Attól tartok a munkahely váltás az évtized válsága közepén nem lehet jelenleg opció, rengeteg ember lett hirtelen munkanélküli, és alig van felvétel valahol. Ami leginkább megdobná az önéletrajzom, ha befejezném a jogsit, meg ha lenne műszakvezetői tapasztalatom. Az utóbbit kéne kiharcolnom most, lehetőleg anélkül, hogy megrontanám a viszonyt a vezetőség és köztem.

  • Wild5002020. április 13., hétfő 09:59

    És nem mennél vissza pókerezni emiatt?

    Én már rühellek bejárni munkahelyre, mert semmi se jó, ami megvan az se elég, jól dolgozol, szépen dolgozol, de ez ide kevés, nem lehet megfelelni senkinek :( persze ha nem megyek túlórázni akkor meg vannak sértődve hogy miaz hogy nem szeretsz itt dolgozni? Nem szeretsz velünk lenni?! Ha meg kilépek akkor is meg vannak sértődve, persze azért mert nincs senki más aki megcsinálná a szarmeló, mintha a homlokra lenne irva hogy nekem életem végéig egy retek gyárba kell dolgoznom..

  • rockett2020. április 13., hétfő 14:15
    avatar

    Nem, őszintén szólva egyáltalán nem akarok pókerezni. Max ha van valami jó promó, vagy lenne egy sörözős kártyaparti haverokkal. Komoly függőből eljutottam oda, hogy rá se nézek a pókerre. :) Egyébként a póker abbahagyásában is oroszlánrésze volt egy rossz főnöknek (backing csoport), annyira nincs különbség, hogy ott vagy itt baszogat valaki. :) Lehetne egy regényt írni egyébként munka vs póker témában, mindkettőnek megvannak az előnyei és az árnyoldalai. Például hiányzik a póker nyújtotta szabadság, a saját időbeosztás, de dolgozni nem feltétlen dolgoztam kevesebbet, mint most, ha igen, akkor azzal arányosan rosszabbul is kerestem. Illetve nyilván nincsen fizetett szabid sem. Főállásban pókerezni nekem sokkal stresszesebb volt, mint most főállásban dolgozni. Na de nem akarok regényt írni, olyan nincs, hogy "nem éri meg pókerezni", vagy "nem éri meg dolgozni", ez mindenkinek sok egyéni szempont alapján eldöntendő kérdés.

  • sakkos0002020. április 13., hétfő 20:46
    avatar

    Szerinted meddig tarthat ez a lockdown? Én pont itthon voltam amikor elszabadultak a dolgok, aztán már úgy voltam vele hogy nem megyek vissza, amíg nem normalizálódik a helyzet. Július elején azért szeretnék vissza menni.

  • rockett2020. április 14., kedd 12:53
    avatar

    sakkos000: Nagyon jó kérdés. A legutóbbi bejelentéskor 3 hetet ígértek, ez nagyjából most fog letelni, utána elvileg kapnunk kell egy tájékoztatást arról, hogyan tovább a kormány oldaláról. Én úgy vélem, júliusban már vissza kéne tudnod jönni. Most már a kérdés az lesz, hogy a gazdasági gödör, vagy a vírus fog több áldozatot szedni...

  • Ibiza2020. április 14., kedd 17:29

    Engem annyira durvan nem izgat a blogod, kb. a maganeleti dolgokat szoktam csak elolvasni, es nehany utazos reszt ami erdekel, de pl. a gamblinget egyaltalan nem, mert nagyon gyulolom azt a temakort.

    De orulok, hogy neha irsz. Ezerszer szivesebben olvasom ezt, megha nem is pokerezel es nem a pokerrol szol, mint sok 1 centes nyomorek irasat arrol, hogy aznap epp 80 spin&got letolt 0.25 centen.

  • sakkos0002020. április 15., szerda 02:27
    avatar

    Amit a Rockett tol mint a matched betting az pénznyomtatás. Én utána néztem számolgattam baromi egyszerű csak rá kell szánni egy kis időt, meg UK-ban kell élni. Annyi hogy végesek a fogadóirodák száma, ill. kisebb összegeket lehet megfogni, de egy legit mellék kereseti lehetőség. Én 1 éve húzom a dolgot hogy csináljam, de annyira jól megy az élő + online is játszok hogy semmi időm nem volt. De gondolom a többi gambling promót is csak úgy tolja hogy +EV legyen.

  • rockett2020. április 15., szerda 14:54
    avatar

    Nos igen, a szó szoros értelmében nem foglalkozok gamblinggel, csak akkor csinálok valamit, ha +EVnek van ítélve. Minden egyes szerencsejáték verhető a megfelelő stratégiával/promócióval. Egy sporteseményen ha lefedem az összes kimenetelt, ott a szerencsének nemigen jut szerep. Casinoban, bingóban, virtuális sportban, lottóban a kérdés az, hogy van-e olyan bónusz felkínálva amivel megverem az adott házelőnyt. Próbálkozom bővíteni a sportfogadós lehetőségeim, mindenesetre sajnos eléggé uborkaszezon van jelenleg, bízzunk a fociligák újraindulásában. Fogadni is csak online lehet, jelenleg az összes élő fogadóiroda zárva tart, ami elég példátlan (bár nem adok nekik egyébként se 10 évnél többet, mielőtt bezárják az összeset és csak online marad).

  • rockett2020. április 15., szerda 14:57
    avatar

    sakkos000: Annyit még hozzátennék külön neked, hogyha szeretnéd csinálni, kár sokáig elodázni, annál kisebb lesz benne az érték. Az elmúlt egy évben nagyot zuhant a promóciók értéke. Meg sok iroda bezárt/lelépett UK-ból. Főleg decemberben volt érezhető, a korábbi évek karácsonyi promóihoz képest, ez a legutóbbi már elég vékony volt.

  • sakkos0002020. április 16., csütörtök 01:05
    avatar

    Ja vágom, nem kéne ezt a pénzt ott hagyni még multiaccozni is tudnék mert öcsémnek is van UK bank accountja. Rendeződnek a dolgok belefogok, tuti pénz.

Ha hozzá szeretnél szólni, lépj be! vagy regisztrálj!