Évforduló

2011. november 26., szombat 12:26
Bloggerkedésem 1 éve az akadémián :)
Sziasztok!

Bizony, eltelt egy év, mióta itt vagyok :) 1 éve történt, hogy egy poros blogoldalról áthelyeztem a pókerakadémiára a blogom székhelyét. Azért jöttem ide, hogy aki netán olvas, az szakmai szemmel tudjon olvasni, s mivel rengeteg a nálam jobb játékos, megkapjam azokat a segítségeket, amik előrelendítik a pókeres pályafutásomat. Azt kell mondjam nem csalódtam! :) Nagyon jól érzem magam itt, és úgy gondolom az írásaim is a megfelelő helyen vannak. Sok segítséget, támogatást kaptam tőletek, új ismeretségekre leltem, barátokra találtam.Most pedig következzen egy kis visszatekintés az elmúlt egy évről:

A blog egy éve:

A novemberről nem sokat tudok elmondani, bemutatkoztam itt, aztán volt pár nem túl érdekes postom. Utólag visszanézve elég kezdő írások voltak, olyan baromira érdektelen jelleggel :) De még így is előrelépés volt az azelőtt blogomhoz képest, ami tényleg amatőr volt ebből a szempontból. Decemberben együtt néztük a fórumozókkal a BPO közvetítést, ami tök jó volt, új fogalmat kreáltak a srácok a Trébettel :D. Később írtam egy kicsit a 2-7 TD stratégiájáról is, ami az akkora szintemből kitellett. Ekkortájt álltam rá igazán a TD cash gamere is, 0,1$-0,2$-os kemény tétet oktatva.

Januárban álltam rá egy kicsit jobban végre a pókerre. Végre volt időm is játszani, hála a decemberben már letudott vizsgáknak. Nyertem magyar freerollon (:P), pénzbe értem a Turbo Takedownon, megcsináltam a silverstart, beizzítottam a csak pókerezésre szánt laptopomat, és bevertem a TD alsó limitjét. Jól kezdődött az év.
Ezen felül megnyitottam a HG klubomat (akkor sztem mind azt hittük még, hogy az egész HG komolyabb dolog lesz :) ), és a blogommal indultam a WBCOOP-n.
 
Februárban blogszempontból nem történt sok érdekes, márciusban viszont meghirdettem az első TD HUsng kihívást :) Tanulságos volt, jó ellenfelek ellen, és úgy érzem nem vallottam kudarcot a végén 1-1el. Április-májusban toltam a PSOP-t és a SCOOP-ot de nem túl nagy sikerrel.

Júniustól belekezdtem a nyári sorozatomba, vagyis leginkább a fesztiválozásomról szóló blogpostokba, ami sokaknak tetszett, így mindegyikről készült is tudósítás :) Júliusban sikerült összehozni a PA HU találkozót ami iszonyatosan jó volt, játék közben még Fortuna is a kegyeibe engedett és egész jó volt a lapjárás :P

Ősszel pedig ott voltam a PA fórumtalálkozón, ami szintén nagyon jó volt, remélem, hogy tavasszal is lesz majd valami hasonló, és nem kell újabb egy évet várni rá :) Még szeptemberben játszattam Daniel Negreanuval, amivel egy kisebb álom teljesült, nagyon nagy élmény volt. Sikerült elérni szeptember-októberben az eddigi legnagyobb online és élő nyereményem is (1135$ ill. 120k Ft) Ezen kívül eljutottam Bécsbe, mostanra pedig már nem egyszer jártam ott, és fogok is még visszatérni, hiszen relatíve közel van. Csak kicsit rá kéne gyúrni az €-s rollomra, illetve a live CG-re is...

A mocskosul jó őszi kezdés után novemberben elért a végzet és jelenleg csak küszködök. Bár tegnap végre sikerült egy jelentősen kedvjavító +300$-os CG sessiont tolni, azért nagyon úgy néz ki, hogy az idei első, és nem is kicsit mínuszos hónapomat kell megérjem :S Időm sincs elég tolni, megy a tanulás ezerrel.

A közeljövő: a köv. 2 hét a tanulásé sajnos. Viszont amint letudtam az utolsó ZH-t, szó szerint egyből indulok is Prágába. Úgy néz ki vonattal egyedül kell utaznom, és kint találkozom a srácokkal. Úgy néz ki, Fejes, Zsipali ill. dodibacsi társaságában tellik majd a hétvége, bár a részletek még kidolgozásra várnak :) Biztos jó buli lesz, bár jó lett volna, ha többet tudnánk kint lenni, valószínű, hogy nem leszünk ott sokat, és ha jól megy a game a várost se igazán látjuk. Prága után pedig jó lenne belekezdeni valami komoly pókeres projecktbe, de ez már tényleg a jövő zenéje.

Végezetül pedig poén képekkel készültem, amik jó részét már láthattátok, de megérdemlik azok akik ennyit el tudtak olvasni :P

Ha programfejlesztők viccesek:

Ha más nincs csak az avatar:) :

Amikor a Stars szervere összeomlik:

My best ROI all time:D :

Bécsi hátsó by Fejes:


A következő post a hóértékelő lesz, utána meg vélhetően a prágai beszámoló :)
Köszönöm ezt az 1 évet nektek is! :)
GL & HF

Hozzászólások

  • daPEPEhu2011. november 26., szombat 13:00
    avatar

    Dupla ennyi sikert minimum a következő 1 évre! :)
    Sok sikert Prágában!

  • Tir-X2011. november 26., szombat 13:19
    avatar

    Gratulálok a sikerekhez, remélem ez a CG session volt az UP megérkezésének szele :D

    GL Prágában!

  • dfecco232011. november 26., szombat 14:08
    avatar

    Szokás szerint fasza kis írás. Remélem a 2. blogszülinapodra meglesz az első live mtt siker, és sikerül esetleg egy online 5számjegyű score-t is húzni, és td cg-ben jól haladni, és majdan megmutatni oogee-nek ki is az a pokerrockett :)

  • Dinicsek2011. november 26., szombat 14:25

    Izgatottan várjuk a folytatást. Hóértékelő kimaradhat, ha sok lesz benne a sírás, de Prága jöhet! Sok képpel!
    (Hóértékelő is, persze, oszd meg a bánatod, ha úgy könnyebb :-) )

    Egy kalappal az év hátralévő részére!

  • reirreT2011. november 26., szombat 14:43
    avatar

    Csak így tovább!

  • don pro2011. november 26., szombat 14:57
    avatar

    Szép összefoglalás, hajrá Prágában!

  • DaDirk2011. november 26., szombat 16:50
    avatar

    Jó összefoglalás, GL Prágában!

  • fejes19882011. november 26., szombat 23:16
    avatar

    (Y)

  • tomi9962011. november 27., vasárnap 00:49
    avatar

    Jó kis post, GL.

  • JociBalboa2011. november 27., vasárnap 02:33

    :D np jó képek ;-)

    gl!

  • rockett2011. november 27., vasárnap 02:42
    avatar

    Köszi-köszi :) Dinicsek a hóértékelőt lehet, hogy nyugodtan kihagyhatod :D Nehéz ez az időszak... :/ Igyekszem kint és útközben sok fotót csinálni, hogy mennyi időnk jut városnézni az a versenyektől függ... Remélem kevés, mert behúzunk vmit ;)

  • dodi892011. november 27., vasárnap 06:08
    avatar

    "és ha jól megy a game a várost se igazán látjuk."

    én rohadtul nem tervezek játszani... ha gondolod valahol megtalálsz 2 sessiön közt :D

  • ggabor19762011. november 27., vasárnap 07:08

    Hepi börcdéj. Prágát be kell zúzni ugye :)

  • rockett2011. november 27., vasárnap 11:31
    avatar

    dodi89: sry, a lehetséges kocsmák, bárok, pubok listáját a térképen add le kérlek a pultnál :D majd csatlakozunk :P

  • danfiu2011. november 27., vasárnap 15:02
    avatar

    praga jo lesz, dodival asszem minden nap reszegek leszunk:D

  • fejes19882011. november 27., vasárnap 15:05
    avatar

    sidebetet köthetnénk, mennyi józan perce lesz dodinak ezalatt a pár nap alatt...

  • danfiu2011. november 27., vasárnap 15:21
    avatar

    fejes +1 uncapped benne vok:D

  • izé2011. november 27., vasárnap 18:55
    avatar

    Sok sikert jövőre is‼

  • Krono2011. november 27., vasárnap 23:54

    Alkoholisták. :)

    Csináljatok sok képet :D

Ha hozzá szeretnél szólni, lépj be! vagy regisztrálj!