Rövid karácsonyi post

2011. december 23., péntek 23:15
Rövid híradás, zenék és jókívánalmak
Sziasztok!


Random kattingatva a youtubeon úgy megtetszett ez a régi szám:


Ez pedig elvileg ünnepi (egy kicsit :D) de am meg nem olyan rossz:


Az idei évre vonatkozóan sikerült letudnom minden vizsgámat. Habár a statisztika eredményét még mindig nem tudom hisz a kedves tanárnő oly beteg lett, hogy nem bír kijavítani 5(!!!) tetves dolgozatot bő egy hét alatt. Ezen felül dec. 26.-ig (!!!!) még van egy beadandóm. (LOL) De befejezném már végre az egyetemet...

Prága után nem sok jelentős dolog történt póker szempontból. Maximum annyi, hogy részt vettem a nagy SM-n, ami egyben az első igazi sunday major versenyem is volt, és úgy érzem nem vallottam szégyent. Azon túl, hogy kicsit jobban megnyomhattam volna a bubble-t (ami kimerült volna pár trash lap bepusholásában poziból), sztem megtettem amit lehet, hasznot is hozott, nem panaszkodom :) egy flip jelentette a végzetem 55 < A8o. Köszönöm a bizalmat és a lehetőséget And217nek.

Mostanság kellemes megint a HUsng, hogy ismét kevésbé találnak be a regek és van aki nagy téten is idiótán játszik. Vagy éppen sehogy :)) Nem akarom elszólni magam, mert félő 2 hét múlva megint ellepnek a regek/semiregek... élvezem addig az UP-ot. Nem egyszer kijelentettem azonban már, főleg a szakmám bizonytalansága miatt, hogy nem ebben akarok megöregedni és keresni egy új vadászmezőt, azonban erre nem került még sor. Viszont: gondolkodom egy challangen, amit lehet, hogy megcsinálok januárban, azonban erre kell egy teljes nyugis hét. hogy lesz-e a szünet ellenére kérdéses, hiszen KKV-ból vizsgázom, és bécsi túra is tervben van.

Pókeres tervek még a közeljövőben:
-Komolyan gondolkodom egy +monitor beszerzésén, mert úgy érzem kezdem kinőni a laptop kereteit. Normálisabb lenne az asztalelhelyezés akkor is ha nem növelek asztalszámot. Szal nagy +EV befektetésnek gondolom, egy 21-23 colos LCD-t fantáziálok az asztalra.
- Tanulás: teljesen kiégett az agyam a suliban. Azért igyekszek egy kis figyelmet fordítani újra a pókertanulásra is. 4 alkalommal nekifutva, de végigértem az Aptok videón, szedtem DC videókat is majd falatozom belőlük. Nagyon belemerültem Bond18 blogjába is, állati a srác, néhány hand is van a blogjában, szal minden szempontból jó olvasni. Barátnő pedig meglepett karácsonyra a Hellmuth-féle Olvasd le, foszd ki! című könyvvel amit már régóta el szerettem volna olvasni, most a könyv megvan rá, már csak neki kell duráljam magam :)

Tanulási szempontból ezért is jó még HUsngzni: A rengeteg holtidő tanulásra (és egyébre :) ) fordítható, így nem veszteség.

A közeljövőben 2 posttal jelentkezem majd, könnyen kitalálható: a decemberi összefoglaló, és a nagy éves :)
Magam is kíváncsi vagyok pontosan mennyit is alkottam idén, érdekes lesz összevetni a statisztikákat.

Sorozatok:
Az összes szinkronos Family Guy elfogyott, úgyhogy most feliratosan nézem a 9-10. évadot. Találtam egy fasza oldalt hozzá, jó néhány más sorozat is van itt ajánlom figyelmetekbe! :)
 http://onlinesorozatok.gportal.hu/

Egyelőre ennyi :) Mindenkinek kellemes karácsonyt kívánok, és boldog új évet is ha addig nem jelentkeznék.

Hozzászólások

  • limisus2011. december 23., péntek 23:36
    avatar

    Talán itt is találsz valami kedvedre valót :-))

    http://tvsorozatok.com/

  • weeee72011. december 24., szombat 00:09
    avatar

    gl a továbbiakra, és kellemes ünnepeket!

    amúgy szerintem vegyél 24 colos monitort, elég elérhető áron vannak már a jók is, és szerintem ez a legideálisabb méret így otthonra.

  • dfecco232011. december 24., szombat 00:57
    avatar

    GL az év hátralévő részére. Fog ki sok halat lehetőleg minél magasabb limiten :)

    Itt is kellemes ünnepeket, és várom az évzáró postot is.

  • maxzol222011. december 24., szombat 07:28

    Szia!

    Mért nem veszel inkább LCD TV-t amit monitornak használsz ,árarányban sokkal jobban megéri ha mégsem válik be bármi okból akkor meg van egy jó TV-d.
    plusz monitort még nem igen láttam 15-20% nál jobban leértékelve TV meg simán lemegy 50%is.

  • pethetiti2011. december 24., szombat 11:31

    Igaz,én is nagy tv használok monitor helyett!
    NB1-es

  • JociBalboa2011. december 24., szombat 11:59

    Boldog Karácsonyt! gg!

  • fairlane122011. december 24., szombat 12:33
    avatar

    Kellemes Karácsonyi Ünnepeket

  • daPEPEhu2011. december 24., szombat 13:46
    avatar

    Kellemes Ünnepeket & GL!!

  • Krono2011. december 24., szombat 15:06

    Boldog Karácsonyt!

    A Family Guy 9. évadából 12 rész már fent van torrenten szinkronosan.

  • rockett2011. december 24., szombat 17:13
    avatar

    Monitortémában még nem merültem el annyira, köszönöm a tippeket :)

    Krono: 11 részt már láttam szal oly mindegy :D :D de köszi :)

  • tomi9962011. december 24., szombat 21:00
    avatar

    Kellemes ünnepeket. Sztem is vegyél 24 colosat, én egy LG-t vettem 60 ropiér és nagyon meg vagyok vele elégedve. Nagyon kényelmesen 6 asztal fér el rajta, nyomorgósan max 12.
    GL

  • DaDirk2011. december 25., vasárnap 08:00
    avatar

    Boldog Karácsonyt! Remélem Bécset sikerül összehoznom és össze tudunk futni megint! GL!

Ha hozzá szeretnél szólni, lépj be! vagy regisztrálj!