Stavanger 1. rész

2018. június 16., szombat 17:07
Az első norvég blogban meghódítjuk a helyi csúcsot és lánykérésre is sor kerül.
Sziasztok!

Májusban Norvégiába utaztunk barátnőmmél és az unokatestvérével. Utóbbi érdeme, hogy szép fotókat láthattok ebben a postban, kösz Csaba!

1.nap:
Május 10.-én utaztunk Londonból Stavangerbe. Először utaztam a SAS légitársasággal, illetve először jártam Heathrown is. Az út sima volt, semmi extra nem történt. Leszállás után elmentünk wcre, és nem tudom kinek az ötlete volt a kép a falon, de valószínűleg nem gondolta át a dolgot. Ahogy benyitsz, látod, hogy egy nagyobb, mint életnagyságú férfi veled szemben ruha nélkül autót szerel, és feléd mered a segge. Kétségeim vannak affelől, hogy ez sok embernek tetszik. Egyébként a női mosdóban is ez van, csak persze egy meztelen nővel. Nem lehetett volna megcserélni a kettőt? :) Ettől függetlenül az egész norvég úton talán ez volt az egyetlen igazán kellemetlen élményünk - leszámítva az állandó szembenézést az ország áraival.

Megérkezésünkkor zuhogott az eső, és ez a nap későbbi részében sem csillapodott. A reptéren ettünk valami egészen vacak Burger King jellegű helyen, a szállásra viszont kaját kellett szereznünk. Elindultunk boltba az esőben, az elsőt furcsa mód zárva találtuk. A másodikat is. A harmadikat is, ekkor realizáltuk, hogy valami nem okés, és inkább visszatértünk a szállásra, hogy rendeljünk kaját. Ott kiderült, hogy aznap nemzeti ünnep van, ezért van minden zárva.

A rendelés sem volt egyszerű, mert nagyon nehezen találtunk angol étlapot. Volt egy hely, ami le bírta fordítani egy ételről, hogy mi az, azt választottuk. Aztán kellett a rendeléshez telefonszám, de az angolt nem fogadta el. A hotel recepciósa adta meg a privát számát, hogy rendelhessünk. Végül megérkezett a gyros tál, ami a drágasága mellett legalább finom és laktató is volt. Az eső nem állt el, inkább rápihentünk a második napra.

2.nap:
Egész napos túrát terveztünk fel a Pulpitus sziklára (Pulpit rock/Preikestolen).


A tripadvisor szerint ez a hely közel van Stavangerhez, de azért a hegy lábához, ahol a gyalogtúra kezdődik, azért van ledolgozandó távolság. Először is Stavanger kikötőjében kompra szálltunk, hogy elvigyen minket Tauba. Furcsa mód a fedélzeten kell csak jegyet venni, a be/kiszállásnál nem ellenőriznek. Tauból pedig busz vitt minket a hegy lábáig. A kompon találtam egy német nyelvű tájékoztatót, ami azt ecsetelte, hogy rengeteg különböző túraútvonal van, amit 4 nehézségi szintre osztanak: Könnyű, közepes, nehéz, illetve extrém. A 3. kategóriába tartozott a Preikestolen meghódítása, nehezebb lett, mint vártuk. Tegyük hozzá, hogy semmilyen túrafelszerelésünk nem volt, se túracipő, se túrabot. Étellel, itallal azért fel voltunk készülve a túra hosszára való tekintettel.

A túra becsült ideje, felfelé és lefelé is 3-4 óra, úgyhogy időt kell rá szánni, hogyha valaki megpróbálja. Reggel 10kor indultunk a hegy lábától. Helyenként a terep egészen nehéz tud lenni, nagyokat kell lépni hatalmas sziklalépcsőkön, odafigyelni merre lépsz. Legközelebb egy ilyen túrára biztosan viszek túracipőt, a sportcipő nem elég stabil erre. Jöjjenek képek a felfele útról. :)





























Barátnő nagyon nehezen jött fel a hegy csúcsára, vagy 4-5 alkalommal fel akarta adni az út korábbi részein a túrát. Nehezen, de meggyőztük, hogy érdemes végigcsinálni. Ami azért fontos, mert nem készültem B tervvel arra, hogyha nem jön fel. :D A túra lényege ugyanis a gyönyörű helyszín mellett a régóta tervezett lánykérés volt. :)


A megfelelő választ is megkaptam. :)


Itt pedig épp letaszítom viking formájú fotósunkat a hegyről. Ja nem. :D






A hegyről leértünk időben a délután fél ötös buszig, és visszatértünk Stavangerbe. Innen folytatom legközelebb. :)

Hozzászólások

  • sztalin2018. június 16., szombat 21:41
    avatar

    Grat! Nézegettem a helyet, párezerért elvisz a Wizzair, de gondolom utána kezdődnek a gondok... Hány napra érdemes?

  • sztalin2018. június 16., szombat 21:49
    avatar

    Izlandon vagyok épp, lehet lesz majd blog is, de és ez a hely extra durva, 4 fok napi csúcs volt tegnapra, éjjel esett a hó, ma már volt 7 fok is. Egész nap esik az eső. Elmenne budapesti novembernek. Az ország maga nagyon szép, az emberek kedvesek, bár állítólag az ország lakosságának tizede elrepült a ruszkikhoz drukkolni.

  • rockett2018. június 16., szombat 22:38
    avatar

    sztalin: Mi 4 napra mentünk, túrázás+városnézés+koncert kombóra. Stavangerben nincs túl sok látnivaló, arra nem kell sok idő, de ha túrázni szeretnél arra lehet bőven időt és energiát szánni. :) Ebben az esetben jobb nem Stavangerben megszállni, a kompozás-buszozás nem olcsó. Ha nem egy norvég szintű fizetésből élsz, akkor a bárban való sörözésről jobb lemondani, átszámítva 2700 Ft-tól kezdődik egy korsó, duplája is simán előfordul. Ehhez képest London szinte olcsó.

  • sztalin2018. június 17., vasárnap 00:15
    avatar

    Túrázás jobban hangzik!

  • hokuszpoker2018. június 17., vasárnap 01:51
    avatar

    Sok boldogságot kívánok!

  • OwnControl2018. június 17., vasárnap 11:43

    Sok boldogságot!

  • rockett2018. június 17., vasárnap 13:29
    avatar

    Köszi! :)

  • Fonodo_villamos2018. június 17., vasárnap 16:14

    Csak nem Leo Moracchioli volt a célpont?

  • rockett2018. június 17., vasárnap 19:24
    avatar

    Fonodo_villamos: De, ahogy azt írtam is pár bejegyzéssel ezelőtt. :) Nagyon jó koncert volt.

  • Mabohai2018. június 19., kedd 11:13

    Gratula :)

Ha hozzá szeretnél szólni, lépj be! vagy regisztrálj!