World Crazy Golf Championships 2021

2021. szeptember 14., kedd 15:19
Minigolfos bejegyzés
Sziasztok!

Sikeresen leköltöztünk Swindonba, végre valahára otthagyhattam a korábbi munkahelyemet, és a héten munkába állok majd az Amazonnál. Már hallottam róluk ezt-azt, kíváncsian várom mit tartogat majd számomra ez a munkahely. Időközben az asszonnyal játszottunk ismét Dunton Hillen és Peterboroughban. Nekünk az előbbin nem termett babér, de egy haverom is játszott, élete első versenyén összehozott a kategóriájában egy bronzérmet. Peterboroughban én pontosan ugyanazt a pontszámot hoztam, mint tavaly, csak a legjobb körömet javítottam 24-re ezen a 12 lyukas pályán. Az asszony sokat fejlődött a tavalyi 36-os körátlagát idén 29.5-re tornázta le. Mindazonáltal, ahogy azt az előző bejegyzésben is írtam, a fő műsorszám most hétvégén következett, a crazy golf világbajnoksággal.

Talán túlzás világbajnokságnak hívni valamit, ahol a résztvevők túlnyomó többsége csak a rendező ország játékosa (az amatőrben 86 indulóból 82 brit, 3 magyar, 1 ausztrál), de a hatalmas nevezőszám miatt ez mégiscsak egy komoly esemény. Pénteken utaztunk Hastingsbe, és nem kapkodtuk el a gyakorlás kezdését, először megnéztük a helyi vár romjait, aztán egy magyar étteremben ebédeltünk, ami szuper volt minden szempontból. Aki arra járna véletlenül, mindenképpen ajánlott a The Cookhouse Cafe. Végülis gyakorolhattunk pár órát, egy mért kör alatt ütöttem egy borzasztó 49-et. Kis magyar csapatunkkal aztán megmérköztünk a csapatversenyen a többi résztvevővel. 18 indulóból lettünk 10.-et, itt nem jutottunk be a 6 fős döntőbe. Már eléggé ránk sötétedett a végén, a szél is erősen fújt, én a magam részéről 43-at ütöttem, ami határozottan jobb volt, mint a gyakorlóköröm, de nem éreztem úgy, hogy ez jó lesz majd bármire is másnap.


Szombat reggel korán keltünk és az egész nem kezdődött valami jól. Iszonyat vacak ágyunk volt, szinte semmit nem aludtam, és túl korán kellett elindulnunk ahhoz, hogy megkapjuk a reggelinket a hotelban. Az indulásért kaptunk egy fánkot és egy kávét, amire később kellett még egy nekem, mert úgy éreztem, hogy el fogok aludni a pályán. 3 kör várt ránk, ami után a legjobb 18 játszhatott egy döntő kört extra szabályokkal. Őszintén szólva nem tudtam, hogy milyen elvárásokkal vágjak neki a versenynek, az előtte napi gyakorlás és a reggeli kialvatlanság után, de mindenképpen szerettem volna bekerülni a döntőbe. A verseny főszervezőjével kerültem egy csoportba, ami azért jó, mert nagyon rutinos játékos, hasznos volt figyelni amiket csinált. A csoportunk 3. játékosa nem állt rajthoz, a tudta nélkül nevezte be a felesége, ő meg nem jött el. :D Az első körben megvoltak a hibáim, de ütögettem szépen az ászokat is, végül 38-al zártam, amit személy szerint elég jó eredménynek tartok. A második kör hasonló eredménnyel, 39-el zárult. A harmadik körnél már számolgathattam, és úgy éreztem, hogy egy hasonló eredmény elég lehet a döntőbe kerüléshez. Feszült voltam, hogy sikerül-e lehozni harmadjára is egy jó kört, mindössze 1 ászt ütöttem a korábbi 4-4 után, de keveset is hibáztam emellett, így ismét 39-el zártam a kört. +8-al álltam tehát 3 kör után (ugye 36 a par egy körben), ebédeltünk, és vártuk az ellenfeleink eredményeit. Nagyon izgatottan, idegesen vártam, hogy mi lesz, végülis +10 lett a határ a 18 fős döntőhöz, én a 16. helyen jutottam be. Haver +12-vel végzett, 2 ponttal csúszott le, az asszony 45.-ként, mindazonáltal ha nem tévedek 2. lett a nők között.

A döntőre megszűnt, hogy túl izgatott legyek az eredmény miatt, a célt teljesítettem már, a győzelem, illetve a pézdíjas helyek túl messze voltak, így mondhatni tét nélküli jutalomjáték volt az extra kör. Itt felváltva kellett ütni, és mindenki labdája egyszerre volt a pályán amíg lyukba nem ütöttük, ez okozott pár kellemetlen helyzetet. A 10-esnél túl erősen ütöttem kezdésnél, ász helyett az ellenfél labdáját blokkoltam a lyuk felé, ő megkerülő ütés helyett úgy döntött, hogy telibevágja az enyémet, amitől a pálya szélére kerültem, és csak egy 4-es jött össze abból, amit valószínűleg 2 ütésből megoldottam volna. A 16-os lyukat mind a 3 korábbi körben ászoltam, most azonban teljesen takarásban volt a lyuk, nem bírtam megkerülni az ellenfél labdáját. Így is összehoztam ismét egy 38 pontos kört, ezzel feljöttem a 13.helyre, ezzel zártam a versenyt.

Nagy létszámú, és erős mezőny volt ez, ahol elégedett vagyok az eredménnyel, +10-el zártam. Összehasonlításul a 2019-es amatőr győztes +16-al nyert két éve. Idén ehhez -2-t kellett ütni. Örülök, hogy konzisztensen jól ment a játék, és nem volt 40+ köröm, ez egy jó alap lehet a jövő évi versenyre, mindenképpen visszatérek majd.

Egy kis reklámmal zárom a bejegyzést, fent említett haver akivel együtt minigolfoztunk, társkészítője egy új, egyedi koncepciójú társasjátéknak, ehhez csatolom a játék promóciós videóját:


Ha valakinek pedig felkeltette az érdeklődést, itt juthat hozzá:
https://destroycovidgame.com/

Hozzászólások

  • fri2021. szeptember 15., szerda 23:56

    Milyen állást kaptál az Amazonnál? Én is lehuztam naluk pár shiftet....

    Ez a sportrendezveny ez tulajdonkeppen egy minigolf vb?

  • rockett2021. szeptember 16., csütörtök 23:10
    avatar

    fri:Megrendeléseket fogok összeszedni, polcot tölteni, csomagolni... Lehet, hogy nem hangzik túl izgalmasan, de szeretem ezt csinálni, az előző helyen is ezt csináltam főleg. Teljes munkaidős, egész jó órabér, fix beosztás és csak heti 4 nap.

    VB-nek VB, minigolf helyett crazy golf, majdnem ugyanaz, néhány apró különbséggel.
    1. Csak golflabdát használhattunk, és mindenki ugyanazt, minigolfversenyeken lehet mindenféle minigolflabdát is használni.
    2. Vannak pályák amiken mozgó elemek vannak, például a szélmalom forgó lapátokkal.
    3. Az utolsó speciális kör is extra, ahol a 3 versenyző felváltva üt. Egy minigolfversenyen csak akkor üthet a következő játékos, ha az előző már lyukba ütötte a labdát.

  • fri2021. szeptember 17., péntek 12:09

    jaaaa, hogy ennyire az alján kezded? Azt hittem vhova az office-ba pályáztál, nagyon régóta kinnvagytok már...
    Most akkor az őszi, karácsonyi időszakban akkor meg leszel rakva rendesen munkaval, mert gondolom a peak alatt ott is jon majd a kotelezo napi túlóra :)

Ha hozzá szeretnél szólni, lépj be! vagy regisztrálj!