Tervek a hónapra

2009. július 04., szombat 20:50
Mi az piros és árt a fogaknak?
Tégla:)

Viccet félretéve...
Valahol ott hagytam abba hogy hónap végéig ongame Cake mellett, és utána keresek más termet napközbeni játékra. Végül mégsem így lett. A betssonos race miatt úgy döntöttem kiszedem az FD bónuszt itt, és megcélzom az 1-2. hely egyikét a racen. Remélem a tré szoftver miatt nem most kezdik megszállni az ongamet az itteni nl100+-os regek:)

Hosszú távon továbbra is a bossra tartok, de még növelni kell a br-t az eurós asztalokra.

Cake:


Esténként továbbra is marad a cake kevés asztalon, semi-lag játékkal. Nem játszottam túl sokat ott eddig, mert nemrég visszaálltam relative normális alvásciklusra, ezért sok session kimaradt, + 300-500 handnél nem igazán játszom többet sessiononként ilyen kevés asztalon. Egyenlőre elég jól megy itt a játék, szóval nem panaszkodom. Úgy érzem hogy a hud nélküliség kedvez a lazább játéknak, mert nem tűnik fel annyira. Jelenleg 20/15-ös stattal játszom. Ha összegyűlik elég hand majd teszek be statot.

Ongame:

Már előre látom Titcar szokásos rosszalló megjegyzését hogy minek erőltetem a termet:) Sajnos egyenlőre igaza van, mert eddig kb minden sessionomben szívtam itt. Lassan fordulnia kéne a kockának. A kedvencem ma volt. Mivel kevés nl100-as asztal volt beültem nl200ra is 2 asztalra. Hiába sejtettem h ez nem +ev-s ötlet ebben a hálózatban, nem tudtam ellenállni a 2 fishekkel teli asztalnak. kb 10 hand után QQ-val floppolom a setet, Qs,Th,As flopon beteszem a stacket KsKc ellen és természetesen turn pikk, river pikk. -200$ Köszi Ongame.

Életmód váltás:

Tegnap történt valami ami ráébresztett arra hogy változtatnom kell. Konkrétan 200m eső elől menkülés után, majdnem feldobtam a talpam. 10-es skálán a kondim nem éri el a 0-át. Annyira elfáradtam hogy kezdett szűkülni a világ körülöttem:)
Ez 24 évesen elég gáz, főleg h még súlyfelesleg sincs rajtam amire ráfoghatnám a dolgot. A 2 év monitor előtt ülés megtette a hatását.

A korai elpatkolást elkerülendő úgy döntöttem hogy kihasználom a szobában porosodó szobabiciglit és minden nap tekerek rajta egy keveset. Kezdetben 5 percet:)
Ezen kívül hétfőn megveszem a régóta tervezett kondi bérletet és felszedek egy kis izmot. Füstös kocsmákban még jól jöhet a vitás pókerpartik +ev-s lerendezéséhez:)

A nyomonkövethetőség érdekében csináltam egy excel táblát amiben napi szinten fogom vezetni mennyire tartom be a célokat. Mivel az utóbbi pár hónapban erős lemaradásaim vannak hand ügyileg, ezért ez is belekerül a kipipálandó feladatok közé.
Remélem ez segíteni fog. Hónap végén majd bemásolom ezt is, talán így még komolyabban veszem:) 
 
GL!

Hozzászólások

  • titcar2009. július 04., szombat 21:56
    avatar

    ongamával nekem csak a fos szoftver a bajom, persze mondom ezt én, aki az everesten toltam :D

    amugy meg szobabicikli helyett inkább rendes sztem :)

  • darklol2009. július 04., szombat 22:24

    hajrá, keep us updated

  • V.Peti2009. július 04., szombat 23:02

    Jó tervek, sok sikert!

    Remélem tudod, hogy hiába mozogsz, ha szar a kaja az egész el van baszva. Arra pedig sokkal nehezebb odafigyelni, mert a jó kaja átmegy rajtad 2-3 óra alatt és megint éhes vagy, míg mondjuk egy pizza vagy egy nagy családi ebéd kikészít 6-8 óráig is.

  • rogan992009. július 04., szombat 23:56
    avatar

    Titcar: rendes nincs, meg az egyedül unalmas. szobabicaj közben meg lehet tv-zni:)

    V.Peti: kajával nem lesz gond. Mint mondtam most sem vagyok elhízva.
    Különben sincs nagyobb probléma az étkezési szokásaimmal leszámítva h kevés zöldség-gyümölcsöt szoktam enni, de ezen már változtattam pár hónapja.

  • zsjozsef2009. július 05., vasárnap 01:15
    avatar

    A szobabicikli szerintem sem jó ötlet. A gyúrás már igen, de kell valami kardió is. Nekem is ez lesz szeptembertől. Kondi+úszás+futás. Addig grind. :)

    Pókerhez GL!

  • rogan992009. július 05., vasárnap 01:56
    avatar

    zsjozsef: őőőőő mi van?:) Miért lenne rossz a szobabicigli? Kardiónak kardió az is. De ha már ennyire fikázza mindenki akkor futhatok is rajta mert 2 in 1 bicigli és elliptikus futógép:) + a konditeremben van futógép is. Arra gondoltam hogy kondi előtt bemelegítésként majd futok rajta egy keveset.

  • pilotkex2009. július 05., vasárnap 02:56

    bicikli ha kérhetem :-)
    szoktam biciklizni régen, és most kezdem, kezdtem újra. én élőben, de a szoba se rossz sztem. elvileg az is ugyanúgy kardió, mint az élő, nem?? (max élményben kevesebb)

  • rogan992009. július 05., vasárnap 04:09
    avatar

    bicikli, tényleg:) ki tud megjegyezni ennyi szót :)

  • R1per22009. július 05., vasárnap 05:40
    avatar

    össze kell kötni a dolgokat: én biciklivel járok a terembe edzeni :)

  • zsjozsef2009. július 05., vasárnap 08:59
    avatar

    A szobabiciklivel a szoba a bajom. :) De te tudod.

  • tentaculata2009. július 05., vasárnap 15:16
    avatar

    Szobabicikli??? Ezt sose értettem... Veszel 1 jó bringát, eltekersz vele egy kellemes helyre, ott futsz / tekersz / úszol még xkm-t. Szép helyen vagy, jó levegőn, és az agyad is jobban frissül, mint a szobában... Legalább míg jó idő van pls!

  • rogan992009. július 05., vasárnap 15:32
    avatar

    Mi ez a globális ellenszenv szegény szobabicaj ellen? Gyerek kori trauma vagy mi?:)

    Egyébként igazatok van, de szobabicaj van, rendes meg nincs. + egyedül nincs kedvem biciklizni. Kérdés lezárva:)

    Kondiba bicajjal menni nem rossz ötlet, de nálam nem kivitelezhető mert a hegyen lakom. Lefele csak gurulnom kéne, visszafele meg meghalnék.

  • R1per22009. július 05., vasárnap 17:26
    avatar

    én is hegyen lakom, odafelé kell egy dombot megmásznom, majd legurulhatok egy baromi meredek hegyről, visszafelé pedig hegyre kell feltekernem.
    Odafelé 15-20perc, vissza 25-30 perc a menetidő kb.
    Vissza lehet váltani, majd nyomatni keményen, hozzátartozik ez is az edzéshez. Amúgy simán egyenesben ülni a biciklin nem egy nagy megerőltetés.

  • ThxLittleFish2009. július 05., vasárnap 18:04
    avatar

    szerintem teljesen jó a szobabicikli csak mondjuk az elején nem ilyen 5 perceket kéne nyomni szuperintenzíven(gondolom), hanem hosszabb sessionoket(30-60m) :) kevésbé gyorsan... közben benyomszhatsz egy sorozatot vagy ilyesmit és még szórakozol is, gyorsan fel fog javulni az állóképességed

    persze sima biciklizés is jó meg élvezetesebb is lehet mint hobbi, de szinte az más kategória :P meg pesten azért a jó levegő kicsit necces...

    R1per2: lábedzés után szerintem 2óra alatt érhetsz haza :D

  • tentaculata2009. július 05., vasárnap 18:15
    avatar

    ThxLittleFish: nem is azokra az idiótákra gondolok, akik a legnagyobb szmogban nyomják az ipart, de szvsz Bp-en kb. 15 perc kényelmes tekeréssel el lehet jutni valamelyik ligetbe/szigetre/Normafa stb, vagy ha nagyon a dzsindzsásban laksz, akkor tömegközlekedéssel kombinálva.

  • rogan992009. július 05., vasárnap 18:49
    avatar

    ThxLittlefish: Nem volt vicc a jelenlegi állóképességemre vonatkozó rész, csirke vagyok:) Egyenlőre elég az 5 perc is, majd pár nap múlva növelem 10-re. Ráadásul váltottam futásra a tekerés helyett, mert az nem elég fárasztó. Ez meg extrém terhelésnek számít 2 év ülés után:)

  • vinczesz2009. július 05., vasárnap 20:17
    avatar

    Dobd ki a szobabringát! Fogja a port és foglalja a helyet. Járj el valahová bringázni, úszni, futni vagy kondizni! Jobban megbecsülöd az eltöltött idődet, ha menni (és esetleg fizetni) kell érte. Illetve a figyelmedet se vonja el semmi más, mert azért mentél oda, amit csinálni akarsz. Míg otthon bármi közbejöhet...

  • zsjozsef2009. július 05., vasárnap 21:16
    avatar

    Bicikli helyett nálam inkább úszás. Sz*r technikával csinálom, és egy hossz után majd ki köpöm a tüdőmet! :D De legalább elfáradok. :)

    Nem tudom, te milyen élete élsz, mennyit játszol egy nap, de ha sokat, akkor kell a kimozdulás. Szobabicikli? Mondjon le!

Ha hozzá szeretnél szólni, lépj be! vagy regisztrálj!