2012 - május - inchworm

2012. május 29., kedd 13:12
Pár gondolat az önfejlesztésről, plo100-as eredmények.

Sziasztok!


 

Legutóbb két hónapja jelentkeztem új bejegyzéssel, azóta nyilván történt néhány dolog pókerfronton:) Most az eddigiektől eltérően nem sokat írok az eredményekről (a bejegyzés végén azért beszúrom a grafikont), inkább általánosabb dolgokról fogok írni, amik mostanában előjöttek nálam.

Önfejlesztés

A két hónap alatt azt hiszem semmi újat nem olvastam, hanem átismételtem a leghasznosabb olvasmányokat, nálam ez sokkal hasznosabbnak tűnik, mint mindig újabb és újabb ember gondolatainak megértése és feldolgozása (hiszen ugyanarról a szituációról sokszor két profi is teljesen másként fog vélekedni).



Újra elővettem és elolvastam a The Mental Game of Pokert, mivel elég nagy szükségét éreztem (később majd látjátok, hogy miért). Számomra a legfontosabb mondanivalója az lett, hogy akármennyire is küzdünk ellene, gyakran mégis a C-játékunkat fogjuk hozni, és ezt el kell fogadni. Egy másik lényeges pont a tilt "kezelése”, sokan gondolom egyszerűen kiülnek, ha úgy érzik, hogy most aztán mindennek vége, ezt egy rekreációs játékos könnyen megteheti, viszont egy "profi” játékos szerintem nem, hiszen így jelentősen csökken a héten/hónapban játékra fordított időmennyiség. Alapvetően arra kell inkább koncentrálni, hogy ritkábban kerüljünk tiltre (ez egyénenként változik, hogy mi a legjobb módszer, leginkább erről szól a könyv, hogy milyen stratégiákkal lehet ezt elérni). Ez egy lassú folyamat, e mellett mindenképpen fejlesztenünk kell a tilt alatt mutatott/gyengébb játékunkat (C-játékunkat) is. Erről szól az Inchworm tanulási koncepció:

Incworm tanulás (röviden)

Fogadjuk el, hogy néha a C-játékunkat hozzuk, néha domináljuk az asztalokat az A-játékunkkal, többnyire pedig átlagosan teljesítünk a B-játékunkkal. Ezek eloszlása valamennyire véletlenszerű (de közel sem egyenletes!). A könyv szerint valami hasonló eloszlást kell elképzelni:



Fontos megjegyezni, hogy a játékunk minősége nem attól függ, hogy mennyit is nyertünk abban az időszakban, hanem inkább csak érzésre tudjuk valahova besorolni a döntéseink alapján.

Mindennek az a lényege, hogy az átlagos teljesítményünket az A és a C játékunk kb. megegyező mértékben tudja befolyásolni. Ennek a következménye az lesz, hogy ha csak az A-játékunkat fejlesztjük, akkor egy idő után nem fogunk előrébb jutni, viszont iszonyú messze kerül egymástól a legjobb és legrosszabb játékunk, ami plussz lelki teherként is jelentkezhet, amikor a C-játékunkkal próbálunk játszani (így az még rosszabbá válik).



A koncepció lényege tehát, hogy fejlesszük az A-játékunkat (szélesebb és laposabb görbét kapunk, a "jobb” széle egyre messzebb tolódik a bal szélétől), majd ez bizonyos ponton a C-játékunk vizsgálatával és annak fejlesztésével kezdjünk foglalkozni (a „bal” széle elkezdi utolérni a másik oldalt, így ismét magasabb és keskenyebb lesz a görbe, de az egész jobbra tolódik a kiinduáshoz képest). Ezzel elérhetjük, hogy az átlagos játékunk egységnyi tanulást beleölve a lehető legtöbbet fejlődjön.

A gyakorlatban ezt valahogy úgy lehet elképzelni, hogy ha érezzük, hogy valami nem jó, akkor ne feltétlen azt kezdjük számolgatni, hogy az esetek hány %-ában érdemes 4betelni OOP 150bb deepen AKKx-szel a kézben, hogy a lehető legjobban balanszolva játsszunk a regek ellen, hanem abba fektessünk energiát, hogy ne adjunk 3betet egy nit ellen KK72r-rel SB-ről még akkor se, ha épp tiltelünk :)

Egyébként ezért is érdemes a C-játékunk alatt is megpróbálni minél tovább játszani: nagyobb minta alapján könnyebben azonosíthatjuk a hibáinkat, amiket ekkor vétünk. Nincs is megnyugtatóbb érzés, mint utólag azt látni, hogy tilt alatt sokkal "elfogadhatóbb” hibákat vétünk, mint két hónappal korábban (pl. már nem megyünk pre allin 2223-mal).



A teljes fejezet a könyvből itt olvasható: link

Önfejlesztés II.

Kicsit belegondolva ebbe a módszerbe igazából arról van szó, hogy ne csak abban fejlesszük magunkat, amiben (amikor) a legjobbak vagyunk, hanem abban is, amiben (amikor) a legrosszabbak (ez teljesen logikus). Ha ezt nem a játékra értelmezzük, hanem általánosan, akkor gyorsan eljutunk arra a következtetésre, hogy a sok-sok játékról szóló cikkolvasás, videózás helyett sokkal hasznosabb lehet, ha olyan területeken fejlesztjük magunkat, ahol totális „fish”-nek számítunk (legalábbis relatíve, a többi reghez képest). Saját példák:

-    asztalválasztás: soha nem foglalkoztam vele, ha 4-nél kevesebben maradtunk, akkor bezártam
-    note-olás: soha nem foglalkoztam vele
-    színkódok használata (PS): soha nem foglalkoztam vele

Első körben megpróbáltam színkódokat rendelni a különböző játékos-típusokhoz és elhagyni az asztalt, ha az elromlott (illetve be se ülni egy csomó „sárga” (= reg) mellé). Még egyáltalán nem vagyok elégedett a színekkel, a következő napokban ennek a vizsgálatát fogom megejteni. Ha ezek már gördülékenyen mennek, akkor a note-olást is elkezdem beépíteni a játékomba. Kis lépésekkel lehet biztosan előre jutni…

Eredmények – plo100


Végig plo100-on játszottam a két hónapban (április+május) (egy árva zoom leosztás se ment le). A teljes grafikon itt is van:



A sok hirtelen nagy zuhanás eltiltelt sessionöknek köszönhető (ezért olvastam újra a könyvet), kissé nehezen viselem, hogy közel 50bi-nel vagyok EV alatt 100k hand alatt (pedig ennek nem kellene, hogy zavarjon, a rollom még így is stabil). Azért mégis egy szűk plo100-as rollnyi dollárral lehetne most többem :) (és léphetnék plo200 irányába is). Örömmel nyugtáztam, hogy nem zavart meg a tét növekedése, és sikerült egyből elfogadhatóan játszani az új limiten.

Eredmények – vpp gyűjtés


Április elején kitűztem a célt magam elé: május végére 100k vpp-t elérni (Supernova vip szint), jelentem ezt vasárnap éjjel sikerült megcsinálni, szóval mostantól jobban pörögnek az FPP-k. Május végéig „szabadságoltam” is magam, legalábbis nem fogok plo handeket játszani.

Sai

Hozzászólások

  • Holdenper2012. május 29., kedd 13:40
    avatar

    Az AI EV szerintem csinos, a DS-nek meg egyszer vége kell, hogy legyen, aztán remélem akkor majd kamatostól adja vissza neked az rng:)
    Grat az SN-hez! Van éves VPP célod?

    GL

  • daPEPEhu2012. május 29., kedd 14:00
    avatar

    Nice post!
    GL&HF

  • bakyka2012. május 29., kedd 14:32
    avatar

    Nagyon tetszik a blogod és a hozzáállásod, jó látni, hogy mindez eredményekben is megmutatkozik. További szép sikereket!

  • L.T.2012. május 29., kedd 15:20

    Hasznos volt!GL!

  • smogue2012. május 29., kedd 15:38
    avatar

    Nice post, örömmel látom, hogy megelőztél az SN chaseben:)

  • Lasthero2012. május 29., kedd 20:02

    +3500$ helyett -1500-al ülni nem kellemes, de ezek szerint jól viseled. A téma amit boncolgatsz érdekes. Én régen hajlamos voltam tiltelni, és emiatt minden hónapom gyenge mínusz vagy BE lett, de mióta újrakezdtem, abszolút nem kerülök tiltre. Ismeretlen fogalom lett, és büszkén mondhatom, soha semmi nem húz bele. Szerintem mindenkinek saját magát kell ismernie az első helyen, csak így megy ez, nem pedig pszichológiai könyvek által. A legtöbben rögtön az első ponton buknak már... megfelelő roll.

  • Joe Oetschay2012. május 29., kedd 21:11
    avatar

    Ezt a könyvet én is épp most olvasom.. Hasznos dolgok vannak benne.

  • maxzol222012. május 29., kedd 21:33

    Grat a SN-z!!!!
    Nagyon jó írás, hasznos dolgokat boncolgatsz benne.

    Kicsit meglepődtem hogy nem használtál idáig note-t és színkódokat.
    Vegyesen játszol SH,és FR-t vagy csak az egyiket tolod?
    Gl ahogy látom lesz ebből idén PLO 200+ is:))

  • Sai2012. május 29., kedd 22:55
    avatar

    Holdenper: az éves vpp nagyon függ attól, hogy melyik limitre mikor tudok lépni, de 300k reális lehet

    smogue: pedig abban a hitben voltam, hogy Neked hamarabb meglesz :) Szívesen elcserélném eredményesebb játékra :D

    Lasthero: igazad van, a könyv inkább iránymutató + rájössz, hogy másoknak is lehetne hasonló problémái:)
    Nem emeltem ki, de ha soha nem tiltelsz, akkor is van C-játékod (a könyv szerint), hiszen ez relatív fogalom, ha pl 1-től 10-ig pontozod a session-jeidet (legyen közte 1-es is meg 10-es is), akkor az alsó harmada lesz a C-játékod.

    maxzol: csak SH, omahában FR asztalok szerintem nem is nagyon vannak, meg nem is lehet túl élvezetes, HU meg eléggé külön műfaj, de abba is bele akarok majd mélyedni. Talán év elején volt egy szavazás itt az akadémián, hogy év végéig melyik limit a cél, akkor a 400-at jelöltem meg, reméljük sikerül :)

    mindenkinek köszi!

  • Lasthero2012. május 29., kedd 23:51

    Sai: Igen, ezt teljes mértékben elfogadom(C játék).
    Miután olvastam a bejegyzésed, beszereztem a könyvet. Elolvasom, az ábrák felkeltették az érdeklődésemet.

  • Harvey2012. május 30., szerda 05:37
    avatar

    Nagyon jo bejegyzes, sok sikert!

  • JociBalboa2012. május 30., szerda 11:32

    Jó kis bejegyzés lett ;-)

    Gl!

  • misirulez2012. május 30., szerda 19:04
    avatar

    Nekem is ez a bajom, hogy hiába elemzem magam, ha oda jutok egy handhez és élből rá tudom vágni, ja igen erre emlékszem ezt szarul játszottam. Utólag könnyen megmondom de mikor játszok, és nyomás alatt vagyok akkor nem mindig jutnak eszembe elsőre a leghelyesebb move-ok. És ilyenkor úgy érzem felesleges is lenne tovább elemezni hisz tudom, hogy szar (ráadásul mondjuk ha egy sessiont nézek mi gyönyörű nagy minusz) akkor meg inkább úgy vagyok vele, hogy inkább nem is nézem tovább, mert elmegy a kedvem az élettől, inkább rápihenek és nagy elvárásokkal vágok neki a következőnek.

    Most ahogy így írtad pedig valóban logikus lenne alaposabban elgondolkodni és megnézni azt a bizonyos C játékot, hogy mi is történik akkor és mit csinálok, gondolom a legjobb ilyenkor a legkissebb varianciára törekedni és feszesnek lenni, pedig ilyenkor pont az ellenkezője megy, mindent megpróbálok ami kicsit is +EV-nek tánik, pedig ha A-t hoznék akkor belátnám, hogy felesleges és csak variancia növelésnek jó.

    És igen ez a kiülős dolog is olyan, hogy egy bizonyos szint után nem teheted meg, hogy kiülj mert ott van 6-7 asztalon a jobbodon a fish és ki tudja mikor fogsz még egy ekkorával összefutni (persze azért fogsz még sokszor, csak bebeszéled magadnak, hogy muszáj maradnod) ami elvégre nem rossz csak tényleg fel kell ismerni a tényt, hogy most C-t hozunk ez van, de még ez is jobb a semminél.

    A blog hasznos, és könyvről is hallottam már de nem mozgatta meg a fantáziámat, viszont a te írásod után nekem úgy tűnik ez musthave kategória, úgyhogy gyorsan be is szerzem.

    Köszönöm a cikket.!!!

Ha hozzá szeretnél szólni, lépj be! vagy regisztrálj!