Ismét PLO50

2010. augusztus 31., kedd 21:03
Ismét felléptem plo50-re + egy kis ezmegaz
Sziasztok!



Elég régen írtam (április végén talán), azóta azért történt pár dolog...

Life:

Március környékén elkezdtem (új) munka után nézni, ami úgy végződött, hogy május közepétől 3 hónap próbaidőt kezdtem meg. Azóta már ez is letelt, végleges lettem:) Ennyit a munkáról...

Aug 31-én (azaz ma) lejárt a phd ösztöndíjam, így most vége az "egyetemi éltemenek" is. Már úgyis elegem volt a magyar felsőoktatásból:) Ennyit az egyetemről...

A nyár elején elegem lett abból, hogy a gépem "kicsivel" lassabb annál, amit 2010-ben elvár az ember (FullTilt ment rajta, de például a HM elindítása már kicsit várakozós volt + néha igencsak lelassult tőle). Így hát vettem egy új gépet, a régit meg elajándékoztam a családnak:) Az új gép 120k-ba került (monitort nem vettem), így rövidtávú célom 600$ megszerzése lett pókerből:) De ez innen a következő téma lesz...

Póker:

A munkakeresés/próbaidő alatt is próbálkoztam játékkal, plo25-ön nyomtam, amikor tudtam, de annyira nem működött a dolog a stresszesebb körülmények között:) Rakeback-kel együtt azért sikerült megfelelő rollt építenem egy újabb plo50-es próbálkozáshoz (2400$). Ez kb. augusztus elejére/közepére lett meg.

Szóval felléptem PLO50-re és megpróbátam jól játszani ... ami először egyáltalán nem ment. Itt egy grafikon az összes eddigi leosztásról, kék vonal jelzi az "első" napokat (heteket), amikor egyáltalán nem találtam  a játékom:



Természetes a piros vonalat kell nézni, tehát elég nagy bukással indult a dolog, ami persze benne van a játékban, de leginkább én hibáztam a leosztások során. Egyébként ennyire alacsony téteken szerintem "jó" játékkal nagyon-nagyon kicsi az esélye egy hosszan tartó downswingnek, így ha valaki 10-20k hand után nem ér el megfeleő winrate-et (EV-ben), akkor sajátmagában keresse a hibát:) Na én is magamban kerestem, drasztikusan megváltoztattam pár ponton a játékom, és azóta elkezdett emelkedni a piros vonal. Pár leosztást azért még túlagresszívkodok, de azért fejlődés:) Mivel végig EV felett futottam nem is kellett visszaléésre gondolni, de ez persze lehetett volna sokkal rosszabb is.

Pár leosztás:

  • http://weaktight.com/2628317

    Nem annyira standard leosztás, turn-ön c/c-t játszok, mert biztos, hogy legalább az egyiknél 9-es van, de az legkésőbb riveren dob (nincs 3 utcányi value benne), ha meg mindkettőnél 9-es van, akkor legalább az egyik már turn-ön is dobhat. Az emelést azért adtam csak meg, hogy erősödjenek a riveren:) Riveren felfordítva ordítom, hogy nálam AA van, de gyenge full nem tud dobni:)

  • http://weaktight.com/2628322

    Preflop és flop standard, turn-ön feladom, mert ez a lap túl sokat segíthet az elenfélnek (ha egyáltalán még szüksége volt fejlődésre), viszont riveren megpróbáltam egy elég szűk range-et reprezentálni, ami bejött:) Nyilván így játszanám AA-szal is a leosztást, ezért működhet az ilyen (+a betsize is olyan volt hogy hagyott magának FE-t, nem nagyon hiszem, hogy itt bármivel (a pokert leszámítva) blöfföt akarna indukálni)

  • http://weaktight.com/2628325

    Preflop dobni is lehetne a lapot, de ez egy elég gynge asztalnak tűnt, ezért inkább játszok. Flop kellemetlen, lehetek igen nagy hátrányban is redraw nélkül, ezért csak b/c pozícióból, hátha jön blöfflehetőség (vélhetően sor ellen játszok). Jött, emeltem, nyertem, örültem:)

  • http://weaktight.com/2628327

    Ez a hand nincsen jól játszva, de érdekességképen ideteszem. CO elég lazán emelgetett, valószínűleg a pre allin jobb lett volna, a call-nak nem sok értelme volt, de ez van... A flop érdekes, itt elvileg CO-nak insta-allin kellene lennie bármivel, mivel nem tette, én meg ekkora potnál már úgyse dobok overpárt bepróbáltam, hogy van-e FE, és volt:)

Tervek:

Holnaptól napi 8 órában dolgozok, így szerintem kevesebb idő jut a pókerre egy kicsivel, de azért tovább próbálkozok majd plo50-en, és napi min 500 handet szeretnék elérni (amikor egyáltalán játszok). Hétvégén, ha éppen nincsen jobb program, akkor talán több is sikerül, havi célnak talán a 10-15k hand a reális célkitűzés:) A cél, hogy a piros vonal emelkedő tendenciát mutasson, és a nonSD vonal (ami valamiért szintén piros, ami eléggé idegesít néha) ne zuhanjon a mélybe. Így talán profitot is tudok majd termelni:) Kicsivel gyakrabban kellen blogolni is, de az majd kialakul...

Legyetek jók!
Sai

Hozzászólások

  • Requiem2010. augusztus 31., kedd 21:22

    GL.

  • Francesc2010. augusztus 31., kedd 22:15
    avatar

    Az EV vonal HM-ben:

    -van a Program Files\RVG Software\Holdem Manager\Config mappában egy holdemmanager config fájl

    -megnyitod jegyzettömbként

    -megkeresed a "True,Red,1,Dash"
    sort,és a red-et átírod pl orange-re és elmented az egészet,ettől kezdve narancs színű lesz az EV-d.Vagy amilyet akarsz. :)

    Persze ezek előtt zárd be a HM-et.

    Nice graph amúgy.

  • Francesc2010. augusztus 31., kedd 22:17
    avatar

    Valamiért nem jól írtam:
    True,Red,1,Dash

  • Francesc2010. augusztus 31., kedd 22:21
    avatar

    Hehe,bocs a több hsz-ért,de nem engedi a fótum beilleszteni az egész sort...

  • Sai2010. augusztus 31., kedd 22:46
    avatar

    Köszi, mostmár ki tudom kapcsolni a winnings-et is, ami eléggé zavart:)

  • Venus572010. szeptember 01., szerda 05:07

    Az All-in EV a legrosszabb stat a HM-ben, PT3-ban, tehat szerintem ne foglalkozz vele tul sokat.

    (Ha pl. Hold'em-ben pre az 50 dollarodbol tegyuk fel bepakolsz 40-et az aszparoddal, es flopon all-in kerultok; ellen mutat egy 22-t, es set-et floppolt, akkor most ki volt a hulye, aki 80BB-t berakott pre 22-vel, vagy aki 20BB-t adott flop-on overparral; ha itt sikerul turon/riveren kapni egy A-t, akkor az All-in EV-d messze 0 felett lesz, ha nem, akkor ugy tunik, mintha jogosan vesztetted volna el a penzed). Ezt a statot ezert soha nem nezem, mert csak azt mutatja, hogy mikor all-in kerulsz, akkor mik az eselyeid, es mennyit nyertel ehhez kepest....

Ha hozzá szeretnél szólni, lépj be! vagy regisztrálj!