Megtöröm a csendet!

2015. március 03., kedd 14:45
Fel kellene újítani a ruhatáram, ezért úgy döntöttem folytatom az írást.

Kezdeti „lelkesedésem” a szeptemberi bejegyzés után szépen alábbhagyott, és nem is írtam mostanáig. Abban a bejegyzésben még Heads Up-os terveimről írtam, ez azóta megváltozott.

Póker

Rájöttem, hogy jó móka ez a póker, csak meg kell találnom azt a játékfajtát, ami szórakoztat is. Hobbijátékosként ezt az aspektust tartom a legfontosabbnak (természetesen, ha nyerek, sem leszek szomorú).
1.5 HuSng-kat hamar otthagytam (mert megölte a rollom), és egy időre hagytam is a pókert. Télen kezdtem el újra freerollozni. Az itt nyert néhány dollárokat heads upon vagy versenyeken elszórtam.
A változás múlt héten jött el. Coral Pokeren kaptam egy jegyet a Bonanza versenyre. (asszem ez volt a neve :D) Sikerült 60. helyen kiesnem az 5 ezer indulóból (nem kevés mákkal), és így nyertem 20 eurót.
Régebben már játszottam 4max hyper-double or nothing sng-t itt Coralon, és most úgy gondoltam ezen próbálom megforgatni a nyert pénzt. Eddig eléggé élvezem a játékot, aztán hátha sikerül összenyernem egy kis aprót.

Sport

Próbálok rendszert vinni az életembe, így elkezdtem újra futni.  Jelenleg a terv heti 21 km, 3*7 km-es bontásban. Eddig elég kemény még, de hamarosan hozzászokom. Kitaláltam, hogy ez kevés lesz, úgyhogy mellette el kellene kezdenem kondizni is. (bár ehhez még nincs kellő motivációm)

Webprogramozás

Végre erre is rászántam magam. A kiváltó ok a Tumblr volt. Nem tudtam sorkizárttá tenni a szöveget, pedig jól írtam be a html kódot. Bármit is csináltam vele, sehogy nem akarta az igazságot.
Szóval elkezdtem tanulni, a html már megy, bár ez önmagán semmit nem ér, úgyhogy hátra van még a css, javascript és a php. Úgy érzem ezzel elleszek egy darabig.

Egyelőre ennyi, próbálok havonta írni egy posztot (mert tetszik az Akadémiás póló :D).

Hozzászólások

  • Mágika2015. március 03., kedd 21:03
    avatar

    Sok sikert, pontgyűjtő mánia rulez, azt hiszem nekem is kell egy póló..:)

  • Maxxxika2015. március 03., kedd 23:44

    GL!!

  • csiga197942015. március 04., szerda 09:09

    Itt egy kis hozzájárulás a pólóhoz:-)

  • scigabacsi2015. március 04., szerda 23:13
    avatar

    Köszi mindenkinek! Következő bejegyzésben már próbálok valami érdekeset is írni majd :D

  • monsterszilard2015. március 05., csütörtök 07:00
    avatar

    Sok sikert jó edzést !

Ha hozzá szeretnél szólni, lépj be! vagy regisztrálj!