Vissza az asztalokhoz, avagy, elszórom lemenő-felmenő rokonságom összes vagyonát!

2013. február 01., péntek 18:00
Február
Üdv,
Jó másfél éve, hogy nem írtam blogbejegyzést. Nem is voltam aktív annyira.
Leszámítva egy sikeresnek mondható Ongame kitérőt, alig játszottam a 2012-es évben.
DE, új év, nagy remények. A fulltilten ragadt roll-t visszakaptam, majd megforgattam és most váltok.
Kicsit komolyabban fogok hozzáállni a pókerhez ebben az évben. Hogy ez mit takar? Több játék, több elemzés, több oktatóvideó vagy cikk, na és persze egy jó coach.
Utóbbit feltehetőleg már meg is találtam egy fórumtárs személyében. 3 órán vagyunk túl és jó pár dologra rávilágított, ami eddig hiányzott vagy hiányos volt. :)
A februárt új teremben, a 888 pokeren kezdem NL10-en. Munka, edzés mellett fogok játszani, tehát a mennyiséggel szemben inkább a minőséget próbálom majd előnyben részesíteni.
Hogy mik a terveim? Az év felénél már szeretnék NL30-on játszani, az év végi cél pedig annak tudatában állítom fel, hogy a félévkor hogy állok. :)
Tervezek a mindennapokból is írni a blogjaimban, merre jártam (koncert, fesztiválok, bulik, stb), illetve milyen élmények értek. 
Remélem olvasni is fogjátok. :)
Mindenkinek GL addig is! ;)

Hozzászólások

  • dyabló732013. február 01., péntek 19:51
    avatar

    Sok sikert

  • shtluck12013. február 01., péntek 20:27

    Köszönöm! Neked is GL!!

  • krgabez2013. február 01., péntek 20:28
    avatar

    Hajrá!

  • zlatanbarca912013. február 01., péntek 21:44

    GL!

  • kapitany102013. február 01., péntek 22:42
    avatar

    Gl!

  • Maxxxika2013. február 02., szombat 00:12

    Gl!

  • Atazzz2013. február 02., szombat 12:07
    avatar

    sok sikert!

  • shtluck12013. február 02., szombat 12:11

    Köszönöm! Nektek is!

  • Koszka99992013. február 02., szombat 12:18
    avatar

    gl!

Ha hozzá szeretnél szólni, lépj be! vagy regisztrálj!