Ez a november nálam megér egy blogot. :)

2013. december 03., kedd 23:02
Címszavakban: London, Wembley, FTC, Élőpóker
Sziasztok!

Kezdek egy populárisabb zenével, most nem hardstyle ami eléggé tetszik mostanság, biztos sokan ismeritek. 
1. London, Wembley
Szóval történt ugyanis, hogy apu elindult szokásos versenyein köztük egy freerollon. Már épp a döntő asztalon játszott, amikor 4/9-nél hirtelen elment az internet, és kb. 20-30 percig nem is jött vissza. Apu már feküdt is le, mert neki másnap mennie kellett dolgozni, és hogy mindegy akkor ő ezt már nem játsza le. A dijazás úgy alakult, hogy a 2.-5. helyezett nyer 50€-t, majd a győztes nyer 2db Anglia-Németország focimeccs belépőt és még további 300€-t. Engem persze eléggé motivált a győzelem, és nagyon nem akartam feladni, ezért felkerestem az egyik fórumtársunkat, aki persze azonnal segített volna (kb. 1 óra körül), hogy akkor majd ő általa folytatódik a verseny.  Innen is szeretnék köszönetet mondani neked Máté. ;) Szinte már majdnem lesúgtam a felhasználó nevem és jelszavam, abban a pillanatban állt vissza az internet és folytatódott a verseny. Ha jól emlékszem annyira nem csappant meg a stackem, úgyhogy nem kellett kényelmetlenül folytatnom a versenyt. Ilyenkor jött egyből egy dupla, majd olyan 4 handed környékéig feszültem. Ezután viszont átváltottam aggro módra és abszolút sikerült átvenni az irányítást. Aki az asztalnál toronymagasan CL volt sikerült utolérnem 3 handedben egy iszonyat nagy mákolással. Turnön top párt mutatott ellenfelem az én 2nd párommal szemben majd onnan sikerült nyerni. :D (Amúgyis kisebb stack volt.) Jött a HU. Ami már sokkal izgalmasabb volt, volt egy kulcsparti, ahol K4et kaptam oopből, ellenfelem szokásos miniraiset calloltam, majd a flopra ezt kaptuk. A4K. Az én passzolásom után emelt ellenfelem amit csak calloltam, majd blank 2 turnön c/r-tem, és AI keveredtünk. Mutatás nála. AK.. mondom neeeeeee.. Itt nagyon lecsökkent a stackem, ha jól emlékszem kb. 6:1-es stackállás volt neki. Következett egy ultra brutális szerencsesorozat, ahol például A3-mal pusholtam AA callolt és színnel nyertem. Lényeg a lényeg sikerült behúzni a HU-t és ezzel megnyerni a csomagot. Ezután felkeltettem egy hangos IIIIGENnel apát, hogy behúúúúztam és ezzel beteljesítettem az egyik álmát a Wembleyt. :)
      November 19.-én a meccs napján indultunk Londonba a reggeli 6:45-ös stanstedi járattal.
Angol föld felett.
Megérkeztünk, azonnal indultunk a buszállomásra, ami végül be vitt minket a városba. Liverpool streetnél szálltunk le, majd innen indult az egésznapi mászkálás, nézelődés egészen kb. 7 óráig. Onnantól kezdve teljes átszellemülés és a meccsé volt a főszerep. Rengeteg helyet bejártunk, láttunk, fényképeztünk, amiből mindjárt mutatok is párat. Volt egy piac, ahol olyan jó sajtburgert ettem, hogy eszméletlen, magamnak tölthettem a ketchupot és mustárt (aminek nagyon-nagyon finom egyedi íze volt. Kint eléggé keserű de iszonyat finom) és viszonylag elég jó áron jutottunk hozzá. Na persze, azért MO.-hoz képest persze drága, de abszolút minőség kint minden. Ha jól emlékszem minden ilyen kisebb dolog 4Ł környékére volt belőve.
A piacról néhány kép.
Ittunk egy-egy kávét apuval egy elég igényes helyen (Starbucks), ahol még a telefonom is sikerült feltölteni. Kis pihenő után a Tower Bridge és környéke volt a cél.
Tower Bridge
Ezután már elindultunk a Piccadilly Circus megálló felé, közben benéztünk 1-2 suvenir boltba, mert hát, azért haza is vinni kell valamit emlékül. Én egy Arsenal zászlót vettem unokatesómnak. Innentől kezdve már tényleg célirányosan mentünk, mert már kezdett szorítani az idő is.
Piccadilly Circus
Wembley Centralnál szálltunk le, és innen kis gyaloglással meg is találtuk a stadiont, ami nem volt nehéz, mivel az angol tömeg is arra igyekezett. Nagyon gyönyörű stadionról van szó. Életem egyik legszebb élménye az volt amikor beléptem a szentélybe. Hidegrázott egy csomószor a hangulat miatt. Elmondhatatlan és szinte leírhatatlan élmény volt ez.  Azt sajnáltam, hogy nem esett angol gól, mert akkor tuti megtapasztalhattam volna a 86.000 ember hangrobbanását. Nem baj majd next time. A meccsről annyit, hogy nagyon hamar elrepült az idő. Minőségi focit lehetett látni, nem igazán pattant el a labda senkitől. :) Steven Gerrardnak a mozgáskoordinációja egy külön élmény, pedig nem drukkolok a Liverpoolnak. Németország pedig igazolta magát, hogy mennyire egy erős csapatról van szó, szinte cserecsapattal tudtak nyerni idegenben. Ebből a keretből nekem Götze játéka tetszett nagyon. Na de inkább beszéljenek a képek.
Kívülről
Belülről. :)
Mivel sajnos a házi videóm nem tudom, hogyan kell feltölteni. Ezért beteszek egy összefoglalót a meccsről.
Este még mászkáltunk, kiváncsiak voltunk London szépségeire. Reggelre viszont már teljesen kimerültünk úgyhogy az útirány egyértelműen már csak a reptér volt. Ott már csak kb. 2 órát várakoztunk aztán a 8:45-ös géppel hazarepültünk. 
2. Egy spontán nap.
Barátommal lementünk dél körül edzeni, majd megkérdezte, hogy nem megyünk-e ki a Fradi-Újpest kupa meccsre? Mondtam neki miért ne?! Majd egy ultra gagyi meccsen találtunk magunkat. Körülbelül semmi nem történt a meccsen ez a tipikus előre rúgom a labdát aztán majd lesz belőle valami. Két méterről ívelgetünk meg az ehhez hasonló elképzeléstelen focit lehetett látni 90 percig. A szurkolás nálam olyan 10/8 volt. A meccs szar volt ezért inkább a szurkolással foglalkoztunk. Sikerült másnapra be is rekedni. :D
Mivel eléggé nem azt kaptuk a pénzünkért amire vágytunk, ezért jött egy újabb ötlet a Casino. Na persze nem az én ötletem volt a kis széria. :D :D 1000-1000HUF-al közösen pörgettünk kb. 3-at és már ott sem voltunk. Pontosítok, azért én rákérdeztem a Tropicánában, hogy van-e póker, de nekem csak azt mondták, hogy igény szerint. Hát jóóó. Akkor menjünk tovább ilyenkor már nagyon szerettem volna élőben pókerezni, mivel mindenki ódákat zengett róla, és hát még ilyen téren szűz voltam. A választás az Universum Póker Klubra esett. Nálam még volt 10.000FT. amit direkt külön az esküvőre tettem félre, mert a menyasszonyi táncba is be kell szállni. (Ami november 30-án zajlott le, de semmi extra nem volt eszem-iszom dínom-dánom. )
Na most a terv az volt, hogy vagy bukom a 10.000-et és hasmenésre hivatkozva (vagy bármi hülyeségre) nem megyek el. Vagy pedig játszom egy jót és nyerek. A cél nem volt kitűzve, viszont a megelégedésem az kb. 15.000Ft körül volt.
  Bementem váltottam zsetont és a cash asztalokat megcélozva, már úgy gondoltam nincs vissza út. A limit végülis 50-50-re esett. Leültem és már kaptam is a zsugát. Itt nem tudtam rákattintani a "nagyvakot megvár" gombra. :D 
Az asztalon ülő emberekről annyit, hogy az én megfigyeléseim alapján:
-Jobbomon: Egy tökre leszarom idősebb úriember akinek a világfájdalom kiült az arcára. A későbbiekben jöttek is a cooler partik persze nem az ő javára.
-Balomon: Kb. 2-3 évvel lehetett tőlem idősebb a srác, akinek a játékja alapján, majd a későbbi beszélgetéseink alapján abszolút kiderült, hogy ő bizony regulár.
- A reg mellett: A tipikus gazdag úriember. (Legalábbis ezt a látszatott mutatta) Elég lightan callolgatott és látszott rajta, hogy ez neki csak szórakozás. A személye is elég közvetlen volt én csíptem. :D
- Gazdag úr mellett: Volt egy sapkás srác aki K6 AI-nel távozott mivel neki mennie kellett.. :D 
Majd később ezen a helyen egy bajszos roma bácsi ült.
Bajusz úr mellett: Aggrobarátunk. Amikor az asztalnál ült eléggé irányító szerepet töltött be kevés mutatással. 
Mellette pedig egy ilyen pufibb értelmes srác aki elég feszeskének bizonyult.
 Innen akkor folytatom is a sztorit. Teltek múltak a körök és azt figyeltem meg, hogy kb. mindegy, hogy mennyit hívsz úgyis 4-en fogtok floppot nézni. Én le is csappantam kb. olyan 8000-ig, addig nagyon nem jött semmi. Aztán jött egy parti aggrobaráttal, az emelgetésekre már nem emlékszem konkrétan csak arra hogy KJ pikket kaptam, benéztem vele. Flop 252 volt. Erre jött egy erősebb emelés tőle, amíg hozzám elértünk már HU voltunk. Éreztem, hogy nincs semmije a terv az lett volna, hogy turnön lejátszom a pályáról, ezért calloltam, majd a Turn 6-ra megkérdezte mennyim van. Mondom ennyi,meg annyi. És rám pusholt overbet AI-t amit persze nem adtam meg. Majd nagy flegmán kimutatta a 44-et. :) Mondtam, hogy szép volt. Ment némi duma, majd aztán annyit mondott, hogy neki tök mindegy úgyis elveszi a pénzem. Egyből célkeresztben volt nálam, viszont sajnos hamarabb távozott ő az asztaltól. :) 
       Innentől kezdve, hogy ő elment, nekem valami elkezdődött. Elég magas VPIP-vel dolgoztam, amit sok PFR is követett. Majd kezdtem elvinni a kis kasszákat és nagyon szerették volna látni a lapjaim de nem mutogattam. Itt már kezdtem ficánkolni és jól érezni magam. Kis vak nagy vak betéve, majd én élővakot tettem 100-al mondta hangosan az osztó. Mondom bassza meg nem figyeltem, jött egy emelés megadtam, de meg sem néztem a lapom. Mondtam, hogy vakon vagyok. :DDD De persze csak poénkodtam.
Majd a flop az így nézett ki 4J6. Annyit mondtam, hogy most már megnézem a lapjaim. Felfordítottam és láttam, hogy 2db 4-est tartok a kezemben.(OMG) Azonnal checkoltam, majd jöttek is az emelések megadások. Turn 3. Emelés előlről, én következem, 3bet 1400-ig. 2-en voltak rajtam kívül a gazdag úriember dobott, majd a pufi srác megadott, és mosolyogva fejtegette hangosan magában, hogy nálam vajon mi lehet? River J. Srác gyanította, hogy bajban van, passzolt is gyorsan. Majd a 3300-as emelésem kis gondolkodás után nagynehezen megadta. Közben azt mondta, hogy ezt nem bírja eldobni. Majd JQ mutatott. Én ilyenkor már abszolút jól éreztem magam, közel voltam a megelégedéshez, úgyhogy arra gondoltam lassan menni kéne. De közben sikerült a bajszos úrt is leszednem, méghozzá neki az volt az 1. köre. Nálam 910 pikk flop előtt 4-5en voltunk bent. majd floppon jött egy 1000-es emelés. Kis gondolkodás után a 2s46s floppon calloltam és azzal a lendülettel le is csapódott a Ks az asztalra. Checkolások után jöttem én és egy elég bivalyt beleemeltem, ahol mindenki dobott csak a bajusz úr adta meg. Riveren beesett még egy K. Mivel nem színben esett és úgy gondoltam, hogy backdoor nem esett le a fullja, ezért úgy gondoltam jó vagyok. Még kb. 2000 lehetett előtte AI-t hívtam megadta, Majd mutásnál én voltam az első kimutattam lapjaim, majd ő görbülő szájjal muckolt. 
   Ilyenkor már tényleg, azt mondtam a gazdag úriembernek,(mivel elég nagy dumás volt, és eléggé elvoltam vele meg a regulárral) hogy ezt a kört még megvárom és lépek. Gondoltam magamban, most már csak feszesen és minden oké lesz. Ja igen időközben volt egy bubi drillem, ami kevésnek bizonyult a bubi drill ellen. Kisebb volt a kísérőm és itt buktam talán 3000körül. Szóval ezután már nem igazán akartam belemenni semmibe, de érkezett még egy szimpatikus lapkombináció. Méghozzá a QK treff. Emeltem előlről 500-at, (mert hát kb. ez volt a trendi. :D) Majd erre a balomon ülő regulár sráctól kaptam egy 1700-es emelést. Gondolkodtam sokáig, és dobni szerettem volna, de megadtam mert nem akartam beégni, mert jött volna egyből a duma. Mindegy megadtam aztán flopra ez jött: 3QK. Mondanom sem kell, hogy ismét gyönyörű floppot kaptam, így hát szokásomhoz híven ismét passzoltam, majd kaptam is 3000-4000 potra 5000 valahányszázas AI-t. Kis gondolkodás után nem bírtam elengedni lapjaim. Mondtam neki, hogy remélem nem Q vagy K szetted van, és calloltam. Majd ennyit válaszolt, hogy az elég baj. A szemem az egyből kikerekedett, hogy basszus neeeeee... Borított és mutatta az Ászokat. :) Mivel nem párosodott és nem is esett ász, ezért azt is megnyertem úgyhogy nagyon happy voltam. Innen már nem akartam kijelenteni, hogy még egy kör, Hanem vártam 2 kört és távoztam. Ezután a pénztárnál átváltották nekem a 27600-t nyereményt.
Tökééééééééletes elmentem otthonról 15000-el, hazamentem 27600-al. Ja igen még annyi hozzátartozik a sztorihoz, hogy elhagytam a tanulóbérletem. Több, mint valószínű, hogy a Fradi jegypénztárnál, de ezekután már nem érdekelt, hogy mégegyszer meg kell vennem.
Hosszúra sikeredett, de remélem nem volt unalmas. :) 
GL! Sziasztok!

Javítás: A címekre rákattintva elérhetőek a képek.

Hozzászólások

  • Pistapapa2013. december 03., kedd 23:39
    avatar

    Hol van szó Fradiról mer a többi nem érdekel :D

  • rockett2013. december 04., szerda 00:19
    avatar

    remélem a képek majd bekerülnek ide azért :D

  • SzolnokArca2013. december 04., szerda 01:08
    avatar

    Jó volt olvasni, főleg az élő pokis részt! :) (egy szolnoki gamer:))

  • Thorles2013. december 04., szerda 09:51
    avatar

    Jó kis sztorik, a képeket pedig meg lehet nézni, ha megnyitod külön ablakban.

  • Nero232013. december 04., szerda 13:09

    QK-val nem volt valami nagy ötlet oop 3betet callolni. Amúgy jó kis sztorik:)

  • CsabiST2013. december 04., szerda 14:37
    avatar

    Kezdeti élő pokis élményket idézi bennem is. Jó kis írás. :)
    Gl.

  • Koszka99992013. december 04., szerda 20:10
    avatar

    Wembleyről azért rakhatnál fel képet. Én csak a Stamford Bridge-n jártam, de Chelsea szurkolóként örök élmény volt.

  • lawabidingcitizen2013. december 04., szerda 20:44

    bátor voltál, de eredményes a 10Kval.

    Uni 50/50 veszélyes terep :)

  • soux2013. december 04., szerda 22:21
    avatar

    Ígérem, holnap adok linkeket a képekhez és akkor már könnyebben megtekinthetők lesznek. :) Én is Chelseanek szurkolok Angliában. És nem tudom, hogy milyen terep Uni, mert ez volt az első alkalom de, lehet nem az utolsó. ;)

  • matteo85h2013. december 04., szerda 22:30
    avatar

    erről a fradi meccsre járásról igazán leszokhatnál:)

  • soux2013. december 05., csütörtök 13:23
    avatar

    Frissítettem, most már lehet nézegetni a képeket. Máté: :))))) Nem, mert a szívem zöld-fehér. :)

  • AlcoholPro2013. december 05., csütörtök 16:03
    avatar

    Nem sok hajad van baszki.

  • iKeksz2013. december 05., csütörtök 20:44
    avatar

    pont az ilyenekért éri meg pokerezni :)

  • Koszka99992013. december 06., péntek 18:03
    avatar

    Élmény lehetett a Wembleyben, gondolom teltház volt(ami ha jól tudom 90K ember).

  • mkbla2013. december 09., hétfő 13:27
    avatar

    Nagyon jó, focis rész az számomra skip, főleg a magyar ,az meg g3cinagy autoskip :D.
    Viszont a pokeres rész az nagyon tetszett :DD tipikus universum :D Ha grammar nazi lennék kijavítanálak 1-2 helyen, de amúgy tetszett nagyon :D uniban 50-50et(10% RAKE OMGWTFBBQ) nem ajánlom nem nagyon lehet megverni a raket 100-100on is nehézkes, főleg, hogy az osztók milyen gyorsan dobálják le arról nem is beszélve, sem pedig arról, hogy mindenki csak váltja a pénzt az asztalánál, de ha megnézed a stackeket akkor sem lett több hiába váltanak akármennyit az emberek :D
    "Itt nem tudtam rákattintani a "nagyvakot megvár" gombra." de rá tudsz, tőlem meg szokták kérdezni, és mondom , hogy nem postolok, egyszer volt olyan, hogy az osztó automatikusan váltotta fel meg minden meg osztott, aztán állítottam meg, hogy bocsika de én ilyen nem kértem :) (najó talán nem ennyire finoman :D)
    Uniban meg vigyázni mert sávos rake van(meg gyorsak az osztók mint a villám és nem látod mennyit vesznek le, azt hiszem volt már ebből balhé), oda kell menni ahol az osztók számolni is tudnak :D

  • AlcoholPro2013. december 10., kedd 10:03
    avatar

    Velem olyan még életemben nem volt, nem is lesz, hogy nagy kedvvel, besózva leültem egy cash asztalhoz, és azt mondtam volna, ne, ne ossz kislány, inkább megspórolom azt a hatalmas 1 bb-t és várok. Ez olyan nekem, mint amikor tele van a söröm, de valaki megkérdezi, meghívhat-e még egyre: naná!

  • Maxxxika2013. december 14., szombat 00:28

    GL!

  • xLaszlo2013. december 14., szombat 02:05

    Gondoltam hogy a Borough marketen jartal. Nagyon javasolt masoknak is akik erre jarnak, London Bridge Station mellett van.

  • soux2013. december 14., szombat 22:39
    avatar

    iKeksz: Én is jobban örülök magának az élménynek, mint az anyagi oldalának, jó, hogy az ilyen emlékeket majd el lehet mesélni a leendő gyerekeknek, unokáknak. :)
    AlcoholPro: Nagyon hozzászoktam a szituhoz, hogy megvárom a nagyvakot, mivel pont itt az akadémián olvastam, hogyha nem így cselekszel akkor hosszútávon elég sokat bukhatsz ezen.
    Koszka9999: Óriási élmény, tényleg elmondhatatlan, az ilyet át kell érezni. :) Ha jól emlékszem 86-87.000-en lehettünk közel teltház.
    mkbla: Az osztós részben igazad van, szinte nem is látod a kezüket olyan gyorsak, azt egyszer próbáltam megnézni, mennyit dob le, de esélytelen. :D :D Utána már csak a játékkal foglalkoztam. Magasabb limitre akkor nem volt pénzem vagyis 100-100-ra beülhettem volna, de így első játékra szerintem ez komfortabb volt.
    Maxxxika: Thx!
    xLaszlo: Pontosan. ;)

  • CsabaT33212013. december 15., vasárnap 09:52

    :D nagyon jó tartalmas írás jó lenne elmenni

  • CsabaT33212013. december 15., vasárnap 09:52

    sok szerencsét

  • CsabaT33212013. december 15., vasárnap 09:52

    sok szerencsét

Ha hozzá szeretnél szólni, lépj be! vagy regisztrálj!