Jól sikerült ez a hónapom. Eddig ez sikerült a legjobban, csak cash games nyereményeket tekintve. Nl1000-n 2.46-os bb/100-at produkáltam, ami elfogadhatónak mondható ezen a limiten. Körülbelül kétszer annyit nyertem most, mint, amit általában nl400-on tudtam hozni korábban. Viszont nagy különbség, hogy a rakeback csak a totál profit alig több, mint 10%-át fogja adni (az eddigi 30-40% helyett), pedig kb. 60k-t azért játszottam még úgyis, hogy volt egy teljes pókermentes hét.
Szóval jól alakulnak a dolgok és kezdem azt hinni, hogy tényleg tudok játszani. Na persze, amikor nl5k-n (ha épp felmerészkedek) elbukok egy beülőt azért máshogy gondolom :)
Hogyan kell sokat nyerni? A kérdés egyszerű, a válasz már kevésbé. Ebben a bejegyzésemben megpróbálom összefoglalni, hogy mik voltak azok a legfontosabb tényezők, amik miatt nekem sikerült eljutnom oda, ahol ma tartok.
Gyakorlat teszi a mestert. Közhely, de nagyon igaz. Az elmúlt 2 évben rengeteg partit játszottam és nagyon sok órát töltöttem pókerezéssel, ebből 99%-ot online. Nem tartom számon, hogy összesen hány handet játszottam ezidáig, de valahol 1.5 - 2 millió partit tudhatok magam mögött. Ezidő alatt sok mindent tapasztaltam és sok dologra jöttem rá.
Amikor már sokadszor játszották el velem ugyanazt a trükköt, kezdtem rájönni, hogy hogyan kéne rá reagálnom. Sokszor elgondolkodtam rajta mit is csinálok rosszul, mik lehetnek a drasztikus hibáim, amikor épp vesztő szériám volt. A válaszokat nem volt egyszerű megtalálni, volt amire csak sokára jöttem rá és sok-sok dollárba került a válasz, de végül rájöttem.
A másik dolog, aminek sokat köszönhetek, hogy sose kerültem azokat az asztalokat, ahol profik ültek. Szerettem beülni a regulárok közé játszani és felvenni velük a versenyt, még ha ez néha sokba is került. Játék közben tanulni akartam és tanulni csak a nálunk jobb játékosoktól tudunk. Figyeltem, hogy milyen stílusban játszanak és mi az, amitől jobbak nálam. A pókerben talán ez az egyik legnehezebb dolog, rájönni, hogy egy nálad jobban játszó játékos, mitől tud többet. Miért van az, hogy mindig nyerő lapot tud mutatni, viszont a te nyerő lapjaidat sose fizeti ki?
Jó dolog elnyerni a hülyék pénzét, de mi van, ha, de mi van, ha elfogynak a hülyék és csak profik maradnak az asztalnál és te leszel a hülye? A legtöbb ember ilyenkor feláll és odébbáll, mondván, hogy minek játsszon jobbak ellen. Én 90%-ban mindig maradok a cápák ellen, mert hosszútávon megtérülőnek látom a szerzett tapasztalatot. Játszottam és figyeltem, hogy a nálam jobbak hogyan szedték el a pénzemet. Ezt megjegyeztem és legközelebb már nem hagytam magam rászedni.
Ez az asztalválasztási stratégia rövidtávon persze veszteséges volt, mert nem (csak) ott ültem, ahol a fishek és nem szálltam ki olyan asztaloktól, ahol rajtam kívül 5 profi ült. A hosszútáv most kezd megtérülni, amikor nl1000-en már nem lehet úgy válogatni, van hogy 10-ből csak néhány asztalon van 1-2 fish.
Ennél már csak a paraminpókeres (b2b hálózat) időszakomban játszottam több regulárral. Emlékszem, mikor nl200-on tengődtem, volt olyan időszak, amikor csak regulárok ellen játszottam és utólag visszagondolva ebben az időszakban rengeteget tanultam. (Persze azért mindig mindenütt van néhány gyengébb regulár is, tehát még mindig nyerő tudtam lenni).
A harmadik, nem kevésbé fontos dolog a higgadtság. Volt olyan időszak, amikor sokat mérgelődtem és asztalt csapkodtam, amikor megjött az ellenfél 1-2 outja vagy épp backdoorja. A pénzt elveszteni sokkal könnyebb, mint megnyerni, ezért a nyeremény maximalizálása mellett a veszteségek minimalizálására is törekedni kell. Egy tilt/féltilt hatására a veszteségminimalizálás lehetetlen. Ebből következően nagyon sok múlik azon, hogy a peches partikat jól kezelje az ember.
Egy-egy peches parti után mindig arra próbáltam meg gondolni, hogy tulajdonképpen nem is feltételen vagyok balszerencsés, mert matematikailag párszor a rosszabb lapnak is kötelező nyernie. Tévesen a játékosok zöme azt hiszi, hogy egy 80-20 vagy 90-10 százalékos meccset 100%-ban kell megnyernie. Emellett még az a tudat is megnyugtat, hogy tudom, hogy legközelebb valószínűleg nem fog bejönni az ellenfél húzója és mivel van bankrollom, ezért hosszútávon jól fogok kikeveredni ezekből a partikból, még akkor is, ha most nem így történt.
Ebben a témában a 2+2-n olvastam még régebben egy nagyszerű postot, amiben a hozzászólás szerzője kifejti egy egész érdekes gondolatmenetben, hogy a nyerők és a vesztők között a különbség minimális és hogyan érdemes a veszteségekre tekinteni. A linkje sajna elveszett, még valamelyik akadémiás fórumtopicban találtam régen. Ha valakinek meg lenne a link, akkor dobjon egy hozzászólást, mert másoknak biztos érdekes lenne és én is szívesen elolvasnám még egyszer. Thx.
Ezek mellett még biztos sok dolgot lehetne említeni, illetve sok olyan van, amit még mindig nem tudok és remélhetőleg ezután rá fogok jönni. Egy jó pókerjátékos, (de ez nem csak pókeresekre igaz) állandó fejlődése nélkülözhetetlen az előrejutáshoz. Még a legnagyobb nevek sem lehetnek benne biztosak, hogy a mostani tudásukkal pár év múlva is ugyanott tudnak lenni, mint most. Brian Townsend mondta, hogy ha most a 2-3 évvel ezelőtti Brian Townsend játszana, akkor ő aligha verné meg a mostani nl1000-es mezőnyt, amit akkor könnyedén levert.
Sose lehet tudni, hogy pár év múlva hány olyan feltörekvő játékos lesz a legmagasabb téteken, aki a mostani elitmezőnyt simán verné. Akárkiből lehet nagy játékos, nem kell hozzá más, csak egy számítógép, egy monitor és egy egér. Na és egy csipetnyi tudás sem árt. :) Miért ne lehetnél ez a játékos pont Te?
NB! Amit leírtam nem feltétlenül mindenkinek a nyerő stratégia, mindenki csak a saját felelősségére fogadja meg az általam leírt dolgokat :)