Pár napot a Balatonon töltöttem haverokkal, lazítottam, kikapcsolódtam. Hazatérve azonban visszatértem az asztalokhoz, immár új hálózatban, új ellenfelekkel.
Egyszerre két helyen is elkezdtem egy bankrollépítést. Pokerstarson elkezdtem heads-up sit&gokat játszani. $200-t depositoltam, ebből kezdtem el első heads-upomat, épp Godmode ellen. Még korábban előre megbeszéltük, hogy játszunk egy 100-as hu-t, igazából csak ezért depositoltam. A hu-t 2000-es indulóstackel, állandó 5-10-es vakokkal játszottunk. Az összecsapás több, mint egy óráig tartott és végül sikerült megszereznem az elsőbbséget, bankrollomat 300$-ra növelve.
Felbuzdulva a sikeren tovább folytattam a hu sit&gokat, azonban már csak turbokat játszottam, hogy pörögjenek a hu-k, mert egyébként nem érné meg alacsony téten játszani. Az első 2 napban 100-200-as turbokat játszottam és sikerült egy rusht és buta ellenfeleket kifognom , így hamar 3k-ra növeltem a starsos bankrollt, közben néha-néha egy kis cash-gamet is játszogattam.
Majd az ezt következő pár napban egyre több regulárba ütköztem, akik ellen már nem ment annyira jól, de mostanra így is 6k-ra duzzadt starsos vagyonom. Érdekesség, hogy játszottam hu meccset egy pokerstars proval is, Isabelle Mercier személyében. Úgy hangozna jól, ha azt írnám, hogy megvertem, de sajnos ez így történt :) Eleinte tight-agressiven játszott, a vége felé kezdett fellazulni. Végül a a vesztemet egy A10 okozta, amivel AQ-ba néztem, preflop allin. De most már ezt is elmondhatom, hogy játszottam online is starsos pro ellen, nem csak élőben.
A pokerstars mellett beregisztráltam a redkingsre, ami az ongame hálózat tagja. Még csak 3-4 session játszottam, véleményem elég vegyes.
A játékosállomány szerintem gyengébb, mint az ipoker hálózatban. Bár ez csalóka lehet, mert itt csak 5 fősek az asztalok és ezért valamelyest kitágultak a rangek is. 3/6-on verhetőnek tűnik a mezőny, ellenben 5/10-en már jobban játszanak. Legnagyobb problémát nem is az ellenfelek okozzák, hanem maga a szoftver. Itt is miniviewban játszok, eddig 9-nél több asztalon nem játszottam, mivel a játék gyorsabb az 5 fős asztalok miatt. Elég zavaró tud lenni, amikor a 9 asztalból az egyik lefagy. Az összes többin zavartalanul megy a játék, csak azon az egyen megáll a játék, persze csak nekem, az ellenfeleimnek nem. Ezt az asztalt innentől kezdve már csak Ctrl+Alt+Del-lel lehetett elintézni, a visszaüléshez pedig újra várólistára kell iratkozni.
Persze ez a szoftverhiba gondolom minden játékost egyformán súlyt, ezért lehet, hogy a regulárok is kevesebben vannak emiatt. Ehhez képest az ipoker szoftvere sokszorta jobb. Egyelőre még tovább próbálkozom, eddig itt 4k-t sikerült összeszednem. Ha továbbra is jól fog menni, akkor nem látom értelmét, hogy máshová menjek, még a gyenge szoftver ellenére is.
Most egy ideig megint nem fogok játszani, ugyanis holnap Londonba utazok egy hétre. Nem pókerezni megyek, csak „egyszerű” turistaként, de azért lehet, hogy lenézek majd a Victoria kaszinóba is 1-2 napra, megnézni az angol fisheket...