Mostanában kicsit visszavettem az online játékból, az elmúlt pár hónapban talán túl sokat is játszottam, ami miatt fáradtabbnak is érzem magam mostanság. Gyakran 1-1.5 órás session után érzem, hogy nem tudok úgy koncentrálni, ezért onnantól már nem is erőltetem tovább, hanem inkább kiszállok.
Mikor játszok, akkor csak nl400-on játszok az ingadozások csökkentése végett, na meg jóval könnyebb is ott nyerni, mint nl1000-en. Mindenképpen atombiztos bankrollt szeretnék építeni magasabb limitekre is, kezdem megunni az óriási swingeket, most egy kis nyugalomra vágyok.
Így több időm marad másban kiélni magam :) Folyamatosan készülnek a coaching videók, ebből az első már fel is került az oldalra és ahogy korábban említettem a blogbejegyzéseket is szaporítani fogom.
Közeli tervként elhatároztam, hogy az online játék mellett rutinszerzés céljából elkezdek élőzni is, valószínűleg csak alacsony és közepes buyinű versenyeken. Kb. 2 hete már voltam egyszer Budapest legnagyobb kaszinójában egy 10+2-es versenyen és meglepően erős mezőny verődött össze az élő versenyekhez képest. A 27 indulóból végül az utolsó asztalon elsőként estem ki, addigra teljesen elfogytak a zsetonjaim.
Nem bántam meg, hogy elmentem, végig jó hangulatban zajlott a verseny. Hofival – a helyi hangulatfelelőssel - egy asztalon kezdtem, gyakori szava járása volt, mikor nagy ritkán partiba keveredtem, hogy hagyjátok szegény srácot, hadd nyerjen, neki még kell a pénz :) Én csak mosolyogtam rajta. Szegény Hofit végül több bad beat is érte, az utolsó bad beatjét már előre megjósolta, amiben ász párral allin ment egy király magas flopon egy KQ ellen: „Figyeljetek, hogy jön a dáma, figyeljetek” - mondta, szinte már tombolva. Turn dáma. Erre felpattant és szó nélkül kiviharzott a teremből. Egy másik úr csak halkan megjegyezte, hogy lehet hívni a mentőket és addig is adjanak be neki pár nyugtató injekciót :)
A verseny indulói között meglehetősen kevés gyenge játékos volt, voltak közégenerációs csak élőző regulárok, aggro fiatal játékosok, na és volt pár játékos, aki már EPT-n is indult, ami egy 27 fős random résztvevőjű versenyen elég meglepő. Szóval tényleg élvezetes volt a játék.
A budapesti EPT már itt van a nyakunkon (bő két hét), már alig várom, hogy ismét belevessem magam az EPT hangulatba, immár, mint a Team
Redkings csapat tagja.
