Unibet Open Riga - december eddig

2011. december 17., szombat 18:24
December elején részt vettem az Unibet Open Rigán, ahová még szeptemberben nyertem egy csomagot az unibeten.

Az utazás nem sikerült épp a legkellemesebbre, először is azzal kezdődött az utazás, hogy törölték a járatunkat, mert a Czech Airlines pilótái épp sztrájkoltak, s emiatt a 8 órás indulás helyett 11-kor sikerült útnak indunlni - Helsinkin keresztül. A második kellemetlenség akkor kezdődött, amikor a repülő elkezdett ereszkedni a helsinki reptér felé és a fülem egyre jobban bedugult, míg már az utolsó pár km ereszkedésnél már fájt is rendesen, mintha a dobhártyámat belülről szurkálnák. Korábban ilyesmi még sosem fordult elő velem, de utólag rájöttem a jelenség magyarázatára. Pont egy tél eleji megfázásban voltam benne és elég sokat fújtam az orrom, így a különféle fül-orr üregek eldugultak és a magaslati levegő beszorult a fejembe és a vákum (?) miatt nem tudott kidugulni. A furcsa az volt, hogy amikor Helsinkiből utaztunk Riga felé és a gép elérte az utazómagasságot, akkor megint hallottam normálisan, majd amikor ismét leszálltunk, akkor megint csak úgy hallottam, mint egy halláskárosult. Vicces volt ilyen hallással a Lost and foundban barátnőm eltűnt bőröndje után kérdezősködni, ez volt az újabb bad beat...

A hotelben azonban szépen lassan helyrejött a hallásom. A szállást a Radisson hotelbe kaptuk ,elég szép szálloda volt, maximálisan elégedett voltam itt mindennel. Egyedül a szoba berendezése volt egy kicsit furcsa, hogy a fürdő mindössze egy homályos üveggel volt elszeparálva a szobától, fal nem volt a kettő között, Íme pár kép:

 

 

Ennyit felvezetésnek, szólok pár szót a versenyről is, ha már egy pókeres blogot írok. Az 1B napon kezdtem és sikerült egy elég nehéz első asztalt kifognom. Az asztalon csak 1 fish volt, mindenki más nagyjából képben volt vagy feszesen játszott. Ült 2 kifejezetten jó agresszív skandináv is az asztalnál, akik majd minden körben emeltek és igyekeztek dominálni az asztalt. Az első pár vakszinten sok mindent nem csináltam, 1.0-ás játékot játszottam és figyeltem ellenfeleim játékstílusát. Majd a 4-5. vakszintnél kezdtem el beindulni, ekkor kaptam is pár játszható lapot. A taktikám az volt, hogy inkább feszesebb indulólapokkal játszok, mert preflop elég nagy emelgetőháború ment.  Próbáltam inkább small ball pókert játszani és végül kifizetődött a játékom, egyszer egy flössömet fizették ki, majd egy settel kaszáltam elég nagyot, így sikerült szép stacket gyűjtenem a nap vége felé.

Közben sorra kezdtek el kihullani a játékosok az asztalomról, míg végül már alig volt 2-3 ember a kezdeti tizesből. A nap végére átmozgatták a szervezők az asztalunkat a tv-s asztalra, amit az unibet online streamelt honlapján. Lapjaim már nem nagyon akadtak, így az imagemet kihasználva sikerült pár kasszát mutatás nélkül vinnem, ekkor már 100k körülre mentem fel a kezdeti 20k-ról. Az utolsó pár vakszintre eléggé elfáradtam, így ekkor már inkább meghúztam magam és vártam a továbbjutást. A shortstackek miatt amúgy sem volt lehetőség sok lopásra. Egyszer csúnyán ki is blöffölt az egyik short. Preflop  QJ-vel minraiseltem hátulról, amire a button allin ment, kb. az emelésem 5-szörösével. Előtte nem sokszor ment allin, így annak ellenére, hogy volt stackem bőven és emelés előtt eldöntöttem, hogy raise/callolok, inkább eldobtam a lapom hosszas gondolkodás után. Erre aztán kajánul bemutatott valami 82o szerű selejtet. Lényeg a lényeg, a napot 95k-val zártam, ami még így is top 20 stack volt a 2. napon.

A 2. napra a ~300 indulóból kb. 100 maradt, ITM 39 főtől volt. A 2. napi asztalom sokkal könnyebbnek tűnt, mint amit előző nap kaptam. Viszont akárhogy, akármilyen lappal indultam csatába, nem tudtam normális potot vinni. Lefogytam 60k-ra, amikor is megkaptam azt a lapot, ami a végzetem lett ezen a versenyen. Egy korai pozíciós emelésre (2k/4k-s vakoknál 8k-ig)AK-val allin mentem, amit az ellenfél 77-tel adott és nem nekem csapták. Feszes imidzsem miatt meglepett, hogy 77-tel megadta az allinemet az ellenfél (egy középkorú úriember ) - a stackje feléért. Ekkor már kezdtem shortstack lenni, sok választásom nem nagyon adódott. Ezzúttal sem termett túl sok babér számomra, de a játékommal összességében elégedett voltam, úgy érzem, hogy kezdem elhagyni a spewy dolgaimat.

 Ezáltal lett egy kis idő körbenézni a városban. Először jártam balti országban. Riga belvárosa annak ellenére, hogy mennyire kicsi, nagyon hangulatos, a belváros szépen karban van tartva, az épületeket nemrég újíthatták fel. Egy néhány óra alatt sikerült körbejárni a város nevezetesebb pontjait, minden nagyon közel van egymáshoz. Megnéztük a rigai karácsonyi vásárt, ami a város több pontján is fel volt állítva. A szavak helyett beszéljenek inkább a képek:

 

 

 

 

 

 

 

 

A brémai muzsikusok szobra

 

Az Unibet Openről hazatérve belevetettem magam a tanulásba, mivel a nyakamon volt a vizsgaidőszak. Szerencsésen sikerült abszolválni a decemberi vizsgákat, így már csak január elejére maradt pár tárgy. Online játékra emiatt nem nagyon jutott időm,  majd mostantól fogok újra játszani. Utóbbi pár napban az ongamen és az entractionön próbálgattam a játékot. Kicsit casheztem 100-200-n, hogy megnézzem milyen a mezőny, illetve $50-es sng-ket is játszottam. Ongamen jóval könnyebbnek tűnik a játék és rengeteg asztal is fut, valószínűleg ott fogok egy időre tábort verni. A játéktípuson még gondolkodom, igazából a cg-hez is és az sng-hez is van kedvem, de még egyik mellett sem tettem le a voksom.

Év vége felé vagy jövő év elején majd jelentkezem egy évértékelő bejegyzéssel, addig is Kellemes Karácsonyi Ünnepeket Kívánok minden Pókerakadémia látogatónak! 

Hozzászólások

  • mátííí2011. december 17., szombat 18:57
    avatar

    Nice post!Kellemes ünnepeket neked is:)

  • tomy1232011. december 17., szombat 19:56

    Azért is szeretem a Te blogodat, mert írsz felvezetőt is, de ez nem megy a pokeres rész rovására.

    Kellemes ünnepeket!

  • Sogron222011. december 17., szombat 20:30
    avatar

    Kellemes ünnepeket Mindenkinek!!!
    Bírom a játékstílusodat....és még írsz is róla...:))
    Mi kell még?....kis boldogság....

    gl és peace

  • dfecco232011. december 17., szombat 23:04
    avatar

    Remek beszámoló és jó kis képek, legközelebb majd neked fogják csapni a lapot :) Kellemes Ünnepeket neked is!

  • Cream2011. december 18., vasárnap 01:02
    avatar

    Ha bedugul a füled akkor sokat kell nyelni az segít!
    Azt mondják, ha rágózol landoláskor az is jó mert olyankor sokat nyel az ember, bár én ezt még soha nem próbáltam.
    Ha meg vagy fázva akkor érdemes használni orrsprayt. (Olyankor baromira érzékeny az ember a nyomáskülönbségre.)
    Ja és létezik direkt erre a célra kifejlesztett füldugó is.
    ebayen kb.: $5
    igy keress rá: EarPlanes Earplugs, Flight Ear Protection

    Remélem tudtam segíteni.

  • maxzol222011. december 18., vasárnap 08:50

    Jók lettek a képek,érdekes beszámoló.

    Kellemes ünnepeket neked is!

  • weeee72011. december 18., vasárnap 11:36
    avatar

    Jó poszt, mindig élmény olvasni a beszámolóidat.

    Nekem rendszeresen bedugul a fülem ereszkedésnél, azt hittem ez standard. :) Ezek szerint nem. :)

  • Mackó2011. december 18., vasárnap 12:00
    avatar

    Nice post, again!

    Kellemes Ünnepeket Neked is!
    GL!

  • dyabló732013. május 10., péntek 23:21
    avatar

    HÚ de jó képek szép hely

Ha hozzá szeretnél szólni, lépj be! vagy regisztrálj!