Írom

2010. augusztus 05., csütörtök 03:37
Shakespeare mondja: Semmi sem olyan hétköznapi, mint a vágy, hogy ne legyünk azok.

 


Nagyjából egy hónappal ezelőtt írtam meg első bejegyzésemet. Közben elég jó oddsal jött a dolog, hogy egy pókeres site-nál fogok cikkeket írni, de közben sit out-ra került a munkaadó, így hát egyelőre nem tudom elvenni a pénzét. Azt gondoltam, elég lesz nekem egy helyre is írogatni az örök témában, de lehet ez lesz az, vagy lehet eleve baromság.

Legutóbb ott tartottam, hogy majd 2010 májusától folytatom, de igazából senkit sem akarok túlságosan untatni a múlt részleteivel. Most már nagyon ritkán játszom élőben, hiába nem szeretem kevésbé. Rengeteg mindent fel tudnék hozni, hogy miért sokkal jobb valódi asztalok mellett játszani. Mégis, és mégis meg kell hajolni az időtényező előtt.

Az elmúlt egy hónapban nagyjából minden nap, minden nap reggelétől estjéig, nagyjából keléstől fekvésig pókerezni tanultam (OK, nyugi-nyugi, csak jól esik így előadni, azért nem vagyok ennyire maniac. Barátnő is van, meg minden). Ennek jelentősen kisebb része volt játék. Ijesztő mennyiségű cikk, videó, és a többi.

Ha ezt a bejegyzést 27 nappal ezelőtt írtam volna meg, akkor felsoroltam volna a magam által felismert leakjeimet, mint lényegi… viszont itt vagyunk. És viszont talán még érdekesebb lesz, ha ugyanúgy leírom őket, de most már hozzáteszem, hogy s mint vannak kebelcimboráim.

Többet tanulni, mint játszani:

Vállveregetés.


ICM modell rutinszerű ismerete:

Július elején nagyjából érzésből toltam (amúgy nem annyira rosszul), azóta trainer progik, pár napja elkezdtem az SNG Wizard 30 napos trialját is. Nem lesz ezzel gond.

A megadó range-ekkel időnként még bajban vagyok. Majd ráfekszem. Asszem.


Session-ök utáni elemzés:

Rájöttem, hogy HM-ben meglehet jelölni játék közben a kérdéses hand-eket. Pipa.


TILT:

Nem tartottam magam különösen „tiltes formának”. Na, de ez pont egy olyan kérdés, amit érdemes gyakran felülértékelni.

Rettentően idegesített az ellenfelek botrányos játéka. Tulajdonképpen tiltre kerültem, amikor a komplett asztal totálisan agyhalott volt. Gyakran ültem le inkább akkor játszani, mikor láttam, hogy sokan több asztalon regelnek (mert „nekik legalább tudom mire rakni a range-üket”). Ezt csak most látom be, és most már tudom, hogy gyökeresen más hozzáállás a helyes. Én nem szoktam csetelni, de ha valamelyik olvasóm olyan, aki állandóan szidja a fisheket, akkor most üzenem, hogy nem szabad. Elüldözni a játéktól legjobb befektetéseinket, a lehető legnagyobb hosszútávú hiba, amit elkövethetünk.

Nagyrészt játékon kívüli tilt, de a swingek – mindkét irány – még mindig túl nagy hatással vannak rám (ezek még később talán előkerülnek). Mindenesetre, meglehetősen sok pszichológiai és didaktikai témájú cikket is elolvastam, amik segítettek. Magamban is sokat töprengek egy-két meredekebb session után.

A nit játékom erősítése:

Furcsán hangozhat, de ha hozzávesszük az előző pontot, akkor talán már nem is annyira. Tele van az asztal 40-80 vpip emberekkel, akkor mit lehet tenni? Hát nagyjából semmit. Hagyatkozz a lapjárásra. Ez nekem nem megy.

Stack-méretekhez kötődő ismeretek hiánya:   

Hogy honnan profitábilis a push, mi a jó resteel-re, mekkora emelés után vagyok kommitálva, satöbbi.

Ezzel sokat foglalkoztam, már csak a többlépcsős dolgok hibáddzanak. Például milyen arányoknál lehet jó előreláthatólag a 4bet (light 4bet) all-in. Ha 4betelek, és ő all-in megy, akkor majd mindenképp meg kell adnom? Az ilyen helyzeteket mindig visszaelemzem, még akkor is, ha amúgy dobtam, és nem kerültem játékba. Talán idővel beérik.


Multitask:

Én tipikusan az a játékos vagyok, aki a többasztalos játék nagy ellensége. Mert nem egy gép vagyok, meg mert nem lehet az ellenfelet játszani, satöbbi. Régen inkább emeltem a tétet, minthogy több felé osszam a figyelmem. Mégis, és mégis meg kell hajolni az időtényező előtt.

Sokat lendített, hogy most már innen-onnan elcsenek egy plusz monitort a laptophoz (az én Drága barátnőm), és így úgy játszhatok 3-4 asztalon, hogy mindet egyszerre látom (van erre vmi kifejezés…) – ez számomra az elfogadható kompromisszum. Bal oldalon pörög a papír, jobbra pedig húzom a mutatott hande-eket és írom a note-okat.

Ja, amúgy gyengém is a többasztalos játék. Be kell látni, na. Igazából tudom, h vannak, akik kilenc asztalon is sokrétű döntéseket hoznak, csak nehéz elfogadnom…

 

Na, ennyit a hibákról. Hogy valahogy visszautaljak a cím alá írt idézethez is: gyakran félek. Főleg pechszériákban félek, de valójában lényegtelen. Ölöm bele a megszámlálhatatlan órákat, a lelkesedést, a reményt, ölöm bele önmagamat…, de mi van, ha egyszer arra jövök rá, hogy ez nekem nem megy, hogy ez még sem lesz jó, abba kell hagyni, akkor majd bánni fogom?

Azt gondolom, a jól ismert pókeres jó tulajdonságok (fegyelem, nyugalom, objektivitás, sportszellem, gazdasági racionalitás, koncentráció, erős idegrendszer, szerénység és alázat, etc.) mellett még egy csomó mindenre szükségünk van. Sőt, tovább megyek, alapvetően rossz tulajdonságokat is néha előtérbe kell helyeznünk.

Időnként például igenis narcisztikusan és öntelten kell viselkednünk. Olyan is van, amikor el kell felejtenünk szerénységünket, és egy eszelős, vakmerő bátorsággal kell cselekednünk.

Mondja nekem valaki, hogy ehhez nem kell ostoba bátorság! Napokat tanulsz, elemzel, aztán leülsz játszani és elbukod a rollod egyötödét. Most akkor? Rossz dolgokat tanultál? Nem. Akkor?! Igen, tudom, ez a játék statisztikai jellegű, kurvára elméleti, ezért sosem fogsz egyértelmű visszacsatolásokat kapni. És amúgy is, SOHA ne játssz eredményorientáltan. Hát… de menj már a francba! Nem? De.

Aktualitás:

Éppen egy jókora SNG hot run közepén vagyok (azt írom közepén, azért írom, mert nagyon szeretném, hogy még benne legyek). Rakom is a képet. Mennyire vidáman gurulna a szekér (csörömpölnének a szamarak), ha mindig ilyen zöld lenne a táblázat.


Tervek:

Fontolgatom, hogy mennyi BuyIn kellene a 10 dolláros szinthez. Aztán egyszer majd MTT grájndoskodás… Miután megnéztem világbajnokaink videóit, csináltam egy-két FinalTable-t, de hát ehhez kell csak igazán tudás és tapasztalat (meg millió más is). Meg roll. Ami SNG-ből lesz. (Azt írom lesz. Említettem valamit a szerénységről?)

Azt nyögi a scope, hogy lenyomtam lifetime 901 SNGét. Tudom, erre sokan azt mondják: TÍZEZER!!! Majd akkor. De én meg nagyon (nagyon) sokáig nem akarok négy asztal fölött játszani. A turbot sem preferálom, mert akkor már szinte jobban járnék, ha a Wizard zsugázna helyettem.

Szóval haladunk. Még sokszor ennyi tananyag van mögöttem, de előbb-utóbb visszafordulnak az arányok. Egyre többet fogok játszani. És nyerni (…).

1-2 napja nem volt session, mert összeraktam egy skint (nem hiszitek el mennyi idő volt…). A napokban megmutatom. És majd nagyon keveset fogok hozzá írni…


Kérdés:

A végére. Adathalászat. Ha már a 10 dolláron gondolkozom. Van, aki Tilten tornázik és használ ilyet? IdleMiner, de nem megy Tilten.



Köszi és GL!

Hozzászólások

  • Zooltán2010. augusztus 05., csütörtök 07:27
    avatar

    Nice post. Ez a hm jelőlgetés engem is érdekel. Jön az a hosszú táv :)

  • Aragal2010. augusztus 05., csütörtök 19:17
    avatar

    Grat. és hajrá.

  • rogyion2010. augusztus 05., csütörtök 23:00
    avatar

    "Én nem szoktam csetelni, de ha valamelyik olvasóm olyan, aki állandóan szidja a fisheket, akkor most üzenem, hogy nem szabad. Elüldözni a játéktól legjobb befektetéseinket, a lehető legnagyobb hosszútávú hiba, amit elkövethetünk."
    Szerintem aki szidja a fisheket játék közben az maga is fish..mentálisan mindenképp

  • straubbazsi2010. augusztus 06., péntek 02:01
    avatar

    akkor sokan vannak :)

  • Maxxxika2010. augusztus 06., péntek 10:46

    Ha már fish:
    Észrevettétek, hogy a legnagyobb fisheknek szokott lenni valami cápa szerű avatarja? :)

  • straubbazsi2010. augusztus 06., péntek 15:24
    avatar

    Ki vannak kapcsolva az avatarok :S ;)

Ha hozzá szeretnél szólni, lépj be! vagy regisztrálj!