szczgvtr bemutatkozás

2017. február 05., vasárnap 17:24
szczgvtr bemutatkozás
Sziasztok!
(Először is, már csináltam magamnak egy naplót, de az nem pörög úgy, ahogy azt elképzeltem még annó... ez hátha több emberhez eljut) :)

Viktor vagyok, 18 éves. 2016.10.05-én kezdtem el pókerezni. (Na jó, az előtt is játszottam, de csak nagyon ritkán, mert ugye még nem szabadott volna. Legelőször ha jól emlékszem, a PartyPokerre regiztem. Nem fizettem be, freerollokból akartam bankrollt építeni magamnak. Ami elég jól sikerült, legalábbis kezdő szemmel nézve.
Második lettem egy freerollon + kiejtettem egy játékost, akin 25$ volt a bounty. Összesen ez 47$-árt hozott. Majd rá pár napra, megint második lettem egy 0,50$-os versenyen, ez +18,53$-árt ért. Majd aztán kaptam egy 25$-os Caribbean Poker Party hero ticketet valamilyen küldi miatt, amiből csináltam 109$-árt, de azt már nem neveztem el (nem voltam/vagyok elég jó egy élő versenyhez), mert ott a legjobb mittomén mennyi játékos egy élő versenyre kapott volna jegyet, repülőjeggyel, szálással, költőpénzel stb Punta Canaba, amit azóta kicsit bánok is meg nem is... mert hát ki tudja, hogy mi lett volna.
Ezt a 66$-árt sikerült kb 180$-ig fel vinnem.. akkor azt hittem, hogy én vagyok a fasza gyerek, és innentől kezdve senki sem állíthat meg... hát nem így történt. Nem akartam tanulni, csak játszottam össze-vissza mint egy hülyegyerek és ennek az lett a vége, hogy szépen lassan lebuktam a bankrollom olyan 40$-ig... Ez után neveztem a ps.fr oldalra is,
majd elindultam egy 3€-os plo versenyre és ez lett a vége:

Ez valamilyen szinten vissza hozta az önbizalmamat, de rájöttem arra, hogy nem lesz ennek jó vége, ha az ember nem tanul, nem fejleszti a tudását -amiből nekem kevés van-, ezért most szombat reggel eldöntöttem, hogy elkezdek tanulni, olvasni stratégiákat stb, hogy ne "véletlen" jöjjenek ezek a "sikerek", hanem érezzem magamba a tudást, és legyek magabiztos az asztaloknál. Tudom, hogy rengeteget kell tanulnom, és egyedül nagyon nehéz lesz, de állok elébe! Mert imádom ezt a játékot, ebből szeretnék majd megélni, és tudom, hogy ez is nehéz lesz, de nem adom fel! Csak azt kell nézni, hogy Magyarországon is mennyien élnek ebből a gyönyörű játékból! Semmi sem lehetetlen! Csak tenni kell érte!
Majd jövő héten egyik nap befizetek a Partyra kb 200$-árt és tolom az mtt-ket ezerrel.
Hogy miért hoztem létre ezt a blogot? Főleg úgy, hogy van már 1 naplóm? Hát nem is tudom... szerintem azért, hogy ha mondjuk mentálisan elég szarul leszek, akkor rá tudjak nézni erre a "blogra", hogy erőt adjon...
Ami egyébként még 1 nagy hibám, hogy mentálisan nem igen vagyok erős... remélem e téren is fogok fejlődni.
Szóval ez volt az én kis történetem...
Sok szerencsét Nektek, pókeres barátaim! :)

ui: megyek is, tanulok ezerrel! :)

Hozzászólások

  • Maxxxika2017. február 05., vasárnap 22:59

    gl!
    sok-sok $-árt :-)

  • monsterszilard2017. február 06., hétfő 03:36
    avatar

    gl

  • dr.drogba2017. február 06., hétfő 11:11
    avatar

    Szia,szerintem azt felejtsd el,hogy ebből fogsz megélni.....Egyenlőre mivel 18 éves vagy tanulj sokat,végezz el egy jó sulit,szerezz munkát,és suli vagy munka mellett játsz. Nagyon nehéz ám ebből megélni,pláne a mai poker világba mikor minden terembe reg-reg hátán van.
    Ez csak jó tanács!!!

  • HUNchampion2017. február 06., hétfő 12:22

    Nagyrészt egyetértek dr.drogba-val, kivéve hogy felejtsd el hogy ebből fogsz megélni. Viszont ne máról holnapra akard ezt mert már nem azt a világot éljük. Illetve ne ez legyen az elsődleges, hanem a tanulás, kapcsolatitőke építés real-life életben; szakmai fejlődés stb. Attól hogy a póker hobbi marad még tudsz benne fejlődni, de ha ilyen fiatalon máris csak erre akarod alapozni az egzisztenciád, 1. nagy lesz rajtad a nyomás és kevesebb eséllyel sikerül, 2. real-life karrier kárára fog menni, amit te is megbánsz majd ha rájössz milyen folyamatok zajlanak manapság az online pókerben, hogy állnak a termek a regularokhoz stb. A korodból ítélve mostanában érettségizhettél, semmiképp ne add fel a szakmatanulast és/vagy fősulit/egyetemet egy ilyen bizonytalan megélhetésért.

  • kása2017. február 06., hétfő 21:00
    avatar

    Tanulj sokat! :D
    Mentális dolgokhoz meg ajánlanám Naturalwest videósorozatát illetve könyvét!
    Sok sikert

  • CsabiST2017. február 07., kedd 12:11
    avatar

    Gl! Lesz plo verseny is több? Vagy csak a holdemet akarod?

  • pilotkex2017. február 08., szerda 03:52

    brian tracy naturalwest és hasonló fasságokat jobb ha el se olvasod, közük nincs a valósághoz!
    mindegyik a 'jónak kell lenni és meglesz a jutalma' sémára épül. (nincs összefüggés pedig)
    ennyi idősen feltétlen folytasd és vedd komolyan a sulit, a pókernek már régóta nincs jövője. természetesen plusszos hobbiként maradhat, de ne akarj mindent csak erre alapozni!
    ja igen, és holdem mellett mindenképp kezdj el valami mást is, a plo pl adja magát.

  • sztalin2017. február 08., szerda 07:58
    avatar

    gl

  • WINAMAXDONK2017. február 08., szerda 12:38

    Pilotkex szépen beárazod a mental trénereket!SzépCsabit érdemes olvasni?

  • pilotkex2017. február 09., csütörtök 00:40

    Nem :) a tehetséget mint létező dolgot semmibe veszi
    kvázi bárkiből bármi lehet, hiszen Mozartot is csak az apja támogatta ugye?
    Kellemes rózsaszín ködöt kívánok!

    pl Mérő László vagy Martin Seligman akiket valóban érdemes olvasni, valóban a tényleges valóságról szólnak!

  • SzepCsaba2017. február 09., csütörtök 23:06

    szczgvtr
    Azzal együtt, hogy sok sikert kívánok, a céljaid eléréséhez, csatlakoznék én is részben d.drogbához, de leginkább HUNchampion-hoz.

    Bárhogy is alakul majd a póker karriered (vagy életed), nagyon fontos, hogy tisztában legyél azzal, hogy mire szeretnél vállalkozni.

    Kezdőként nagyon könnyű beleesni abba a hibába, hogy csak a póker napos oldalát tartjuk szem előtt, és megfeledkezzünk a szakma árnyoldalairól.

    Fontos, hogy reális képed legyen arról, hogy mivel jár egy esetleges póker karrier, de még fontosabb, hogy tisztában legyél a képességeiddel az alternatívákkal és a lehetőségeiddel. 18 évesen egészen biztos vagyok benne, hogy nagyon sok áll előtted.

    Arra pedig mindeneképpen bátorítani szeretnélek, hogy a tanulás mellett foglalkozz sokat a mentális területtel is. Ha nem is feltétlenül majd a pókerben, de az élet számos területén nagy hasznát fogod tudni venni.

    pilotkex
    Természetesen nem szeretnélek meggyőzni arról, hogy érdemes e olvasni a bejegyzéseimet vagy sem. Ezt mindenki döntse el maga. Azonban egy kicsit szeretném árnyalni a fenti hozzászólásodat, miszerint „a tehetséget mint létező dolgot semmibe veszi
    kvázi bárkiből bármi lehet, hiszen Mozartot is csak az apja támogatta ugye? „

    A teljesség igénye nélkül összeszedtem pár gondolatot abból a bejegyzésemből amelyikre a hozzászólásoddal utalsz.

    „Természetesen mindannyian más élethelyzetből indulunk, mások az erősségeink, másban vagyunk jók és más erőforrások állnak a rendelkezésünkre…”
    „Nem arról van szó, hogy ha megfelelő szemlélettel rendelkezünk és keményen dolgozunk, akkor mi lehetünk a következő „Mozart”…”
    „Természetesen bizonyos esetekben a genetikát és más velünk született képességeket sem lehet kikerülni…”
    „Mindannyiunknak megvannak a saját erősségeink és a saját korlátaink…”
    Valamin. A tehetség szerepet játszik abban, hogy erőfeszítés árán, milyen gyorsan tudjuk elsajátítani a különböző képességeket. A tehetség meggyorsíthatja a folyamatot..

    Egyébként Martin Seligman +1. Mérő László munkásságát még pótolnom kell.

  • SzepCsaba2017. február 10., péntek 10:13

    szczgvtr
    Kicsit pontosítanék az előző hozzászólásomon, mert elképzelhető, hogy elég negatív felhangja lett. Félre ne érts, nem lebeszélni szeretnélek a póker karrierről.

    A fentieket azzal együtt mondom, hogy úgy gondolom, hogy a póker a mai napig nagyon jó megélhetést tud biztosítani. Ehhez viszont nélkülözhetetlen a megfelelő hozzáállás, bele kell rakni a idő és munkát ( nem is keveset) és nagyon tudatosan kell hozzáállni az egészhez, de nem lehetetlen vállalkozás.

    Mindemellett úgy gondolom, hogy ahhoz, hogy felelős döntést tudj hozni a jövőddel/karriereddel kapcsolatban, elengedhetetlen, hogy tisztában legyél a „játékszabályokkal”, mérlegeld az alternatíváidat és a pro/kontrákat. Mielőtt bármi felé elköteleznéd magad, érdemes átgondolni, hogy milyen céljaid vannak az életben, hogyan képzeled el a jövőd, mit szeretnél elérni akár a póker, akár más tevékenység által. Nagyon nagy előny lehet, ha ezeket a dolgokat komolyan veszed.

  • monsterszilard2017. február 12., vasárnap 05:48
    avatar

    gl

  • watchtheduck2017. február 12., vasárnap 14:17

    pilotkex-szel kell egyet értenem. ma a pókert elkezdeni a nulláról úgy, hogy majd egyszer ebből szeretnék kizárólag élni nagyon arra utal, hogy nincs az emberünk tisztában azzal, milyen is manapság az online poker.

    az, hogy a mentál coachokat, meg életvezetési tanácsadókat beárazza teljesen logikus. értéktelen az összes szinte. brian tracy-tól szabó péteren keresztül a fru-frus buddha csajig (akinek nem jut eszembe a neve, de nem is érdekel), és még lehetne sorolni az önjelölt kócsokat, akik gyakorlatilag semmit nem értek el, csak elolvastak 3 önfejlesztő könyvet és osszák az észt a tudatlanoknak akik azt hiszik attól, hogy elmennek egy 15 ezer ft-os előadásra akkor sikeresek lesznek, mindezt promózva tájképek felé írt életbölcsességekkel amitől már a kicsit is ízléses embereket a hányinger kerülgeti.

    akinek egy minimális sütnivalója van tudja hogy "ha sikeres akarsz lenni, dolgozz". ha vesszük a top 3 önfejlesztő könyvet és elolvassuk őket 1 hét alatt akkor merem állítani az önfejlesztésről, mint jelenlegi legfelkapottabb áltudományból 99%-ot tudunk.

    én ma már egy lapon említeném az asztro tv-s jósokat, az mlm terjesztő kreténeket és az önfejlesztési kócsokat mindenféle lelkifurdallás nélkül.

  • szczgvtr2017. február 12., vasárnap 15:31
    avatar

    Maxxxika : Köszönöm szépen! :)
    monsterszilard : Köszönöm szépen! :)
    kása : Köszönöm szépen! :) Feltétlen megnézem
    CsabiST : Biztos vagyok benne, hogy lesz majd plo verseny is, de most a Sit & Go HERO-ra feküdtem rá.
    sztalin : Köszönöm szépen!
    pilotkex : Megnézem majd őket is, köszi! :)
    SzepCsaba : Köszönöm a tanácsokat, megfogadom őket! :)
    watchtheduck : Miért baj az, ha az embernek van egy cél az életébe? Nem azt mondtam, hogy már jövőre a pókerből fogok megélni.. + van b tervem is, a suli után masszőr szeretnék lenni. Szóval nem erre tettem fel az életem. Én annak is örülnék, ha a póker mondjuk csak másodlagos pénzkeresési lehetőség lenne számomra.
    A póker úgyis az életem része lesz, vagy így, vagy úgy. :)

  • WINAMAXDONK2017. február 12., vasárnap 19:37

    Masszőrrr??????? Ez rendkivűl jól hangzik.Ha elvégezted a vizsgát én bejelentkeznék egy forró masszázsra .

  • szczgvtr2017. február 12., vasárnap 21:10
    avatar

    Menj a.... :D :D :D

Ha hozzá szeretnél szólni, lépj be! vagy regisztrálj!