PókerAkadémia.com

Márciusban valahogy semmi sem alakult úgy, ahogy elterveztem. Annak ellenére, hogy próbáltam a lehető legjobban menedzselni a feladataimat, mégis elcsúszott a hónapom.

Nem sikerült összehozni a tervezett játékszámot, futni is kevesebbet tudtam, mint szerettem volna és pár fontos teendőmet sem sikerült határidőre befejeznem.

Most akkor kudarcot vallottam volna hónappal? Nézőpont kérdése.

Az elmúlt években megtanultam, hogy olykor a legjobban kidolgozott tervek is elbuknak, még akkor is, ha minden tőlünk telhetőt megteszünk azért, hogy ne így legyen.

Emberek vagyunk, mindannyian követünk el hibákat és mindig lesznek olyan váratlan események, amik kizökkentenek a napi rutinjainkból és a normális kerékvágásból.

A legjobb, amit tehetünk, hogy felkészülünk ezekre a helyzetekre és megtervezzük, hogy mit fogunk csinálni, ha bekövetkeznek. Mert elkerülhetetlenül be fognak következni.

Persze, valljuk be, „elbukni” szívás. Még akkor is, ha felkészülünk rá, az adott pillanatban sokszor nehéz megbirkózni a helyzettel és az érzelmeinkkel.

Az, hogy hogyan kezeljük ezeket a negatív eseményeket, mennyire tudunk gyorsan visszakerülni a „helyes útra” erősen meghatározhatja, hogy hosszú távon milyen eredményekre számíthatunk.

Rajtunk áll, hogy hagyjuk, hogy stresszhez, frusztrációhoz, halogatáshoz és semmitevéshez vezessenek vagy képesek leszünk összeszedni magunkat, hogy minél előbb vissza tudjunk rázódni a mindennapjainkba.

A következő 4 egyszerű stratégia nekem nagyon sokszor segített már abban, hogy mielőbb vissza tudjak térni a pozitív szokásaimhoz és a céljaim felé vezető útra.

1. Alkalmazzunk egyszerű elszámoltatórendszereket – szokáskövetés, naptár

Hosszabb kihagyás után sokszor nagyon nehéz a visszarázódás a mindennapokba. Tudjuk, hogy „jó lenne” megint lejárni az edző terembe és „lassan vissza kéne” szokni a sessiön előtti bemelegítéshez is, sokszor mégis a végtelenségig halogatjuk ezeket a dolgokat.

A probléma a legtöbbször az, hogy nem határozzuk meg elég pontosan a cselekvés körülményeit, csak fejben tervezgetjük a dolgokat.

Egy konkrét időpont és helyszín, sokkal valószínűbbé tudja tenni, hogy visszatérünk a szokásainkhoz, mintha csak gondolkoznánk azokon.

Erre a legegyszerűbb és a leghatékonyabb eszköz egy sima naptár vagy szokáskövető táblázat lehet.

A naptár egyrészt cselekvésre sarkall, mert valósággá teszi azt, ami eddig csak a fejünkben volt, másrészt automatikus emlékeztetőként szolgál, hogy térjünk vissza hozzájuk, ha kicsúszott az irányítás a kezeink közül.

Minél inkább emlékeztet valami a céljaink elérésére, annál valószínűbb, hogy cselekedni is fogunk.

Nekem a szokáskövető táblázat vált be igazán, ahol minden nap jelölöm, hogy mit csináltam meg a terveim közül és mit nem. Az, hogy folyamatosan írom az „eredményeimet” nagy húzóerőt jelent, hogy ne szakítsam meg a folyamatot, és ha mégis kimaradt 1-2 nap, gyorsan visszatérjek a rutinjaimhoz. Ezen felül a telefonomon is több emlékeztető is be van állítva, arra az esetre, ha kiesnék a ritmusból vagy esetleg elfelejteném a dolgokat.

2. Tartsuk a tervet, még ha kicsiben is

Mindig lesz olyan, hogy valami nem úgy alakul, ahogy elterveztük. A gond nem azzal van, ha egyszer-egyszer elmarad a futás, a diétába becsúszik egy hamburger, vagy kimarad egy elemzős nap.

A probléma akkor van, ha a kimaradt alkalmak után megszakad a folyamat és nem térünk vissza a pozitív szokásainkhoz, és azokhoz a tevékenységekhez, amik a céljaink eléréséhez szükségesek.

Hogy ez ne történjen meg fontos, hogy akkor is megcsináljuk a szükséges dolgokat, ha azokat nem tudjuk 100% osan kivitelezni.

-          Ha nincs időnk a tervezett 25 hand-et átnézni, nézzünk át csak 5-öt.

-          Ha 10 km futás volt a célunk, de valami közbejött, akkor fussunk le csak 2 km-t, vagy 2 háztömböt.

Attól, hogy valami nem optimális, nem jelenti azt, hogy nem hasznos. Fontosabb, hogy tartsuk magunkat a naptárunkhoz, még akkor is, ha csak kicsiben tudjuk megcsinálni a dolgokat.

Ez egyrészt növeli az önbizalmunkat, (olyan emberként fogunk magunkra gondolni, aki akkor is megcsinálja a fontos dolgokat, ha nehézségekbe ütközik), másrészt a folyamatosság nagyban elősegíti a szokásunk megszilárdítását is.

Sokan vagyunk, akik minden esetben tökéletességet várunk el magunktól (sokszor tudat alatt), és ha valamit nem tudunk 100% osan kivitelezni, akkor meggyőzzük magunkat arról, hogy inkább valami mással foglalkozzunk vagy megracionalizáljuk azt, hogy egyáltalán ne csináljunk semmit.

Érdekes módja ez az önszabotázsnak.

Hosszú távon viszont nagyon nagy teljesítménybeli különbség lehet azok között, akik úgy vannak vele, hogy „Áh.. 20 perc nem elég egy „rendes” edzéshez, inkább megnézek pár YouTube videót” és azok között, akik úgy állnak a dologhoz, hogy „Igaz, hogy 20 perc nem elég, hogy lemenjek a terembe edzeni, de azért itthon lenyomok pár guggolást, pár fekvőt és néhány hasizomgyakorlatot.”

3. Legyen valaki aki elvárja tőlünk a teljesítményt

Ugyanúgy, ahogy a legtöbb sportágban, a pókerben is óriási húzóerő tud lenni, ha nem egyedül kell megbirkózni a kihívásokkal, és van, aki akkor is támogat és húz előre, ha körülöttünk teljesen szétcsúsznak a dolgok.

A backing és a tanulócsoportok részben be tudják tölteni ezt a szerepet, ennek ellenére én úgy látom, hogy a póker sokak számára még mindig magányos szakma. Nincs főnök, akinek elszámolással tartoznánk. Nincsenek fix határidők, amire végezni kell a munkával, és sok esetben nincsenek közeli csapattársak sem, akik húznának a célok felé.

Tapasztalatom szerint nagyon nagy előny lehet az előre lépésben, ha van egy közeli barát vagy „edzőtárs”, akivel közösen lehet fejlődni, akivel közös kihívásokat lehet vállalni, akinek „el kell számolnod” a teljesítményeddel.

Ugyanez igaz, ha van egy jó edző/coach, aki személyesen ügyel arra, hogy gyakorlatba ültessük a tanultakat, aki pozitív értelemben számon kéri, hogy megcsináljuk a fontos dolgokat és motivál arra, hogy a legjobb teljesítményt tudjuk nyújtani.

Sokkal könnyebben vissza lehet rázódni a mindennapokba, ha van egy olyan közeg, ami automatikusan arra ösztönöz, hogy ne hagyjuk magunkat szétesni és minél előbb vissza tudjunk térni a pozitív szokásainkhoz.

 4. Maradjunk rugalmasak és készüljünk fel az újratervezésre

Ha valamit előre eltervezünk, akkor szeretünk ragaszkodni az eredeti elképzeléshez. Ezzel szemben, ha valamilyen oknál fogva mégsem úgy alakulnak a dolgok, ahogy azt elgondoltuk, akkor gyakran leszünk stresszesek és frusztráltak.

A probléma, hogy sokszor több energiába kerül az, hogy próbáljuk magunkat tartani az eredeti tervünkhöz (ami jó eséllyel nem működik), ahelyett, hogy átgondolnánk, és újra értékelnénk a helyzetet.

A ragaszkodás nagyon komolyan vissza tud vetni a fejlődésben. Vannak olyan helyzetek, amikor jobb elfogadni, hogy képtelenek vagyunk tartani a céljainkat, és jobb rugalmasan kezelni a helyzetet.

Az egyik leggyakoribb hiba, hogy ha kiesünk a napi ritmusunkból, a kimaradás után ugyan ott akarjuk folytatni, ahol abbahagytuk. Vagy annak érdekében, hogy kompenzáljuk a kimaradást, még túl is akarjuk teljesíteni az előzetes teljesítményünket. (lásd előző blogbejegyzés)

-          Ha eddig jellemzően 120 órákat játszottunk egy hónapban, de kimaradt 2 hét a nyaralás miatt nem biztos, hogy azonnal rögtön 160 órát kell kitűzni célul.

-          Ha 80kg - al szériáztunk a betegségünk előtt, jó eséllyel nem ugyan ennyi lesz az optimális a visszarázódásra.

A célkitűzés és tervezés nagyon fontos, viszont gyakran jobb eredményeket érhetünk el azáltal, ha eltérünk terveinktől és rugalmasabban kezeljük az időnket és a tevékenységeinket. Még akkor is, ha ez rövid távon visszalépéssel jár.

Összegzés

A szokásaink kialakítása és a pozitív irányba történő változás sosem zökkenőmentes. A folyamat gyakran úgy néz ki, hogy két lépést teszünk előre és egy lépést hátra.

Az, hogy hogyan kezeljük ezeket a visszalépéseket, mennyire tudjuk megelőzni azokat és mennyire készülünk fel arra, hogy hogyan kerüljünk vissza a normális kerékvágásba, meghatározó tényező lehet abban, hogy milyen eredményeket sikerül elérnünk.