Hogyan legyünk gazdagabbak és éljünk teljesebb életet anélkül, hogy többet dolgoznánk?

2017. augusztus 06., vasárnap 12:34
Személetformáló gondolatok és eszközök a pénzügyekről és a boldogságról

Emlékszem, még az egyetemi éveim alatt, amikor elkezdtem a pókert mennyire élveztem, ahogy lépkedek feljebb a limiteken, egyre jobb órabérért játszhatok és egyre több mindent megengedtek magamnak.

Új telefon, új monitorok, rendszeresebb étterembe járás, külföldi nyaralások, drágább márkásabb cuccok stb.

Idővel viszont, ahogy ezek a dolgok egyre inkább a mindennapjaim részévé kezdtek válni, rá kellett jönnöm, hogy már közel sem jelentettek akkora örömöt, mint kezdetben, a nagy részére egyáltalán nincs is szükségem, ehhez képest viszont elég nagy árat fizetek értük.

Természetesen a legtöbben azért pókerezünk, hogy minél többet keressünk és, hogy minél jobb életet élhessünk, viszont érdemes elgondolkozni azon, hogy mit is jelent pontosan “jól élni”.

Valóban a százezer forintos lapos tévé, a drága éttermek, felsőkategóriás telefonok, az új BMW és más luxuscikkek jelenti a jobb életet?

 




Az elmúlt időszakban sok olyan játékossal beszélgettem, akik évek óta sikeres pókeresnek számítottak, jól kerestek és látszólag mindenük megvolt, mégsem voltak elégedettek az életükkel, valami hiányzott.

Nem is csoda. A reklámok és a média elültette a fejünkben, hogy ahhoz hogy boldogok legyünk, nem kell mást tennünk, mint folyamatosan új dolgokat, tárgyakat és új élményeket vásárolnunk.

A probléma az, hogy ha ezektől a tárgyaktól várjuk, hogy tartósan jobb legyen az életünk, jó eséllyel csalódni fogunk.

Sajnos nagyon könnyű beleesni ebbe a hibába (teljesen tudattalanul) és úgy látom, hogy sokan pontosan e miatt nem érzik jól magukat a bőrükben és ezért nem tudnak előrébb lépni sem a pókerben sem az életükben.

A bejegyzésben olyan gondolatokat és eszközöket szeretnék megosztani, amik nekem nagyon sokat formálták a szemléletmódomat és sokat segítettek, hogy el tudjam kerülni a fogyasztói társadalom buktatóit és teljesebb életet tudjak élni.

 

 

Hogy torzította el a fogyasztói társadalom az alapvető emberi szükségleteinket?

 

Sokféle modell létezik az emberi motivációról és az emberi szükségletekről, de talán a legismertebb és a legszemléletesebb ezek a közül a Maslow Piramis.

Nagyon leegyszerűsítve az elméletet, az emberi szükségleteket hierarchikusan lehet rangsorolni.


  1. A piramis alján vannak azok alapszükségletek, a létfenntartáshoz kapcsolódó szükségletek, amik nélkül nem tudunk életben maradni. Amíg ezek nincsenek kielégítve, addig jóformán semmi más nem számít. Ez az alap.
  2. Az alapvető létfenntartás megteremtése magával hozza a biztonsági szükségletek kialakulását, ami a megszerzett javak megóvását, védelmét jelenti.
  3. Ha megvannak biztonságot jelentő alapok, sokkal erősebb szerepet kap a kapcsolatteremtési, összetartozási vagy úgynevezett szociális szükséglet. Ennek kielégítése érdekében egyre inkább törekszünk jó családi, munkahelyi és gondolkodásmódunknak megfelelő baráti kapcsolatok kialakítására.
  4. Az ember igyekszik megtalálni helyét a többiek, a társai között, ebből fakad az elismerés iránti szükséglete: igyekszik elfogadtatni magát, elismertetni egyéniségét, képességét, rátermettségét.
  5. Végül a piramis csúcsán az önmegvalósítás szükséglete áll. Az emberek egy része erős késztetést érez arra, hogy képességét, tehetségét maximálisan kihasználja, értéket teremtsen mások és a világ számára és boldog életet éljen.

 

Ez persze mind nagyon érdekes, de hogy jön ide ez az egész?

Bármennyire is sok félék vagyunk, eltérő célokkal és világszemlélettel, a legtöbbünknek ugyanaz a  motivációja. Minél előrébb lépni az életünkben és "feljutni a piramis csúcsára".

A nyugati, fogyasztói társadalom viszont egyáltalán nem könnyíti meg a dolgunk.

A média és a reklámok arra bíztatnak, hogy ne elégedjünk meg azzal, amink van, és egyre többet és többet akarjunk.

Mindemellett elültették a fejünkben azt a hamis képet, hogy ahhoz, hogy feljebb tudjunk lépni a piramis fokain, megvalósítsuk önmagunkat, elismerjenek, elfogadjanak minket, jó pasik, szexi csajok, magabiztosak és értékesek emberek legyünk, luxusautókra, menő ruhákra, nagy tévére és drága nyaralásokra van szükségünk.

Ez a fajta fogyasztói szemlélet viszont egy olyan csapda, ami sok embert a piramis 2. szintjére szögez, és aminek köszönhetően olyan sokan érzik üresnek az életüket.

Hiába veszünk egy újabb kocsit a garázsba, építünk egy medencét a házba vagy keresünk sokkal többet (egy bizonyos szint fölött) ezek a dolgok szinte semmivel sem növelik a biztonsági szükségleteink kielégítését, ráadásul nem is segítik elő a felsőbb szintekre jutást.

Ez pedig további hiányérzetet generál, ami persze még drágább, még nagyobb dolgok vásárlásához vezet annak reményében, hogy majd ettől megkapjuk azt, ami hiányzik.

Az igazság az, hogy nem ezektől a dolgoktól fogjuk megkapni azt, ami hiányzik.

Hiába lépkedünk följebb a limiteken és hiába keresünk egyre többet, veszünk magunknak egyre drágább dolgokat és látszólag hiába nő hónapról-hónapra az életszínvonalunk, könnyen lehet, hogy belül egyre szegényebbek vagyunk.

 

 

Hogyan leszünk egyre szegényebbek? - Az életszínvonal inflációja

 

Lassan két és fél éve, hogy olvastam a kiszamolo.hu-n egy cikket az életszínvonal inflációjáról, ami annak idején nagy hatással volt a szemléletmódomra.

Ebből a cikkből szeretnék pár gondolatot kiemelni és megosztani, mert úgy gondolom, hogy nagyon fontos és sokak számára aktuális problémára világítanak rá. (a teljes cikket itt olvashatod)

„Nagyobb örömforrás a számodra a munka, mint volt tíz éve? Könnyebb? Kevesebbet kell dolgoznod a megélhetésért?

Több időt töltesz a családoddal, mint amennyit tíz éve tudtál eltölteni? A barátokra és a hobbidra több időt tudsz áldozni?

Nyugodtabb, stresszmentesebb és rendezettebb az életed, mint volt tíz éve?

Lényegesen nagyobb a megtakarításod, mint volt tíz éve? Sikerült megszabadulnod a hitelektől? Közelebb kerültél ahhoz, hogy a megtakarításaid növekedése miatt abbahagyhasd a pénzért való munkavégzést?

Mert ha a válaszok nem, akkor te nem előrébb, hanem határozottan hátrébb kerültél az elmúlt évtizedben.

Ha kevesebb pénzed, több hiteled, stresszesebb életed és jobban széthullott családod van, akkor te sokkal szegényebb vagy, mint tíz éve, hiába keresel négyszer annyit, mint kerestél akkor.

 

Hogyan kerülhetjük el a legnagyobb csapdákat és mit tehetünk, hogy jó irányba kormányozzuk az életünket?

 
1. Stabil alapok - Prioritásaink és értékrendünk

 

Talán a legfontosabb dolog, ha kicsit is magunkra ismerünk a fentebb leírtak alapján, hogy szánjunk rá az időt és gondolkozzunk el azon, hol is rontottuk el a dolgokat és arról, hogy mit tehetnénk azért, hogy jobb irányba mozdítsuk az életünket.

 

-       Mik az igazán fontos dolgok az életünkben, mi az igazi gazdagság?

-       Mi az, ami valóban örömet okoz?

-       Mennyi időt töltünk ezekkel a dolgokkal?

-       Mi az, amit szeretnénk elérni? Valóban ez jelenti az örömöt számunkra?

-       Hogy tudná a lehető legjobban szolgálni a póker a kitűzött céljainkat?

 


2. Pénzügyi tudatosság – Költségkezelés

 

Tapasztalatom szerint amennyire sok energiát fordítunk arra, hogy többet keressünk, annyira keveset fordítunk arra, hogy a költségeinket csökkentsük.

Nem csak az számít, hogy mennyit keresünk, hanem az is, hogy mellette mennyit költünk.

Szerintem a pénzügyi tudatosság valahol a költségeink vezetésével kezdődik. Amíg nem tudjuk, hogy mire mennyi pénz megy el, addig gyakorlatilag képtelenség kézben tartani a pénzügyeinket.

Mi a párommal nagyjából 3 éve kezdtük el vezetni a családi költségvetést és elképesztő volt először szembesülni azzal, hogy mennyi pénz megy el olyan dolgokra, amikre igazából semmi szükségünk és egyáltalán nem teszik jobbá az életünket.

A netem számtalan táblázat és applikációt lehet találni a témában. Mi ezt az egyszerű excel táblát használjuk és tökéletesen jól működik.

 

 3. Minden, amit megveszel, az életeddel fizetsz érte



zámomra nagy szemléletbeli váltás volt, amikor elkezdtem átszámolni a különböző dolgok árait, az aktuális órabéremre, vagy, ha úgy tetszik arra, hogy mennyi időt költök el valamire az életemből.

Azáltal, hogy tisztában vagyok vele, hogy különböző dolgokért  hány órát kell dolgoznom sokkal inkább megfontolom, hogy mire költsem el az erőforrásaim. Főleg, ha belegondolok, hogy egyáltalán mennyire van szükségem rájuk és mennyire járulnak hozzá az életminőségem növeléséhez.

 

Teljesen más perspektívába helyeződik egy új telefon, kocsi vagy laptop vásárlása, ha tudom, hogy ezekért  60, 1200 vagy 240 órát kell grindolnom.

 

 
4. Társadalmi nyomás - Ne akarjunk megfelelni a szomszédainknak (se)



Emlékszem, hogy általános iskolás koromban mennyire szerettem volna egy Nike cipőt. A legmenőbb srácoknak volt csak olyan cipőjük és mit meg nem adtam volna, ha nekem is lett volna egy.

Persze valójában nem a cipőre vágytam, hanem arra, hogy én is a menő srácok közéjük tartozhassak, elismerjenek és értékeljenek.

A társadalmi nyomás sokak számára nagyon komoly érzelmi teher, és ha nem figyelünk oda, nagyon sokba kerülhet.

Ha az alapján hozzuk meg a mindennapi döntéseiket, hogy mások mit gondolnak rólunk, másokhoz viszonyítva milyen a státuszunk és csak azért veszünk meg bizonyos dolgokat, mert félünk attól, hogy mások kevesebbnek fognak tartani, akkor biztosak lehetünk abban, hogy nem jó irányba halad az életünk.

Főleg, ha ezeket a dolgokat igazából meg sem engedhetnénk magunknak.

A probléma gyökere legtöbbször az, hogy nem rendelkezünk megfelelő belső önbecsüléssel és stabil értékrenddel, hanem külső dolgoktól tesszük függővé azokat.

Ha elkezdjük tudatosan fejleszteni ezeket a területeket, sokkal kevésbé leszünk befolyásolhatók és sokkal valószínűbb, hogy +EV döntéseket tudunk hozni az életünkben.

 

 5. Felesleges tárgyak helyett megtakarítás

 

Sok játékosnál látom azt, hogy nagyon sok stresszt és frusztrációt okoz az az alapvető bizonytalanság, hogy nincs egy stabil life roll, és sokan gyakorlatilag hónapról hónapra élnek. Ez pedig óriási érzelmi és mentális teher még variancia nélkül is, nem hogy pókeres ingadozásokkal.

Meg vagyok róla győződve, hogy sok játékos mentális problémáinak egy része egy az egyben megszűnne (de legalább is nagyon sokat enyhülne), ha nem lenne rajtuk egy állandó pénzkereseti, teljesítménykényszer és lenne egy biztonságot jelentő anyagi hátterük és fél-1 évre elegendő megtakarításuk.

Persze ez csak kiragadott példa, oldalakon keresztül lehetne sorolni, hogy miért fontos (elengedhetetlen), hogy legyen megtakarításunk.

A pénzügyi siker 80% ban viselkedés (pszichológia) és 20% ban információ kérdése.

Ha semmi mást nem olvasol a témában,  csak a kiszamolo.hu-t már bőven rendelkezel a szükséges információval, a többi pedig kizárólag az akaraterőn és a megfelelő pénzügyi szokások kialakításán múlik. Ezek pedig, ugyanúgy, mint az önbecsülés vagy az érzelmi kontroll tanulható, fejleszthető készségek.

 

 
6. Tudatos jövőtervezés

 

Ahogy egy korábbi bejegyzésemben is kifejtettem úgy gondolom, hogy nagy hibát követ el az, aki nem gondolkodik előre és nem foglalkozik tudatosan a jövőjével.

A „most megengedem magamnak, hogy csak szórakozom, felesleges dolgokra költöm a pénzem,  de majd 3 év múlva megkomolyodom és akkor felelősebb leszek”, sajnos a legtöbbször nem működőképes elképzelés.

Ha nincsenek céljaink, és nincs egy tervünk arról, hogy hova szeretnénk eljutni az elkövetkezendő 1-3-5-10 évben, akkor nagyon nehezen fogunk tudni előrelépni az életünkben.

Számomra az „5 éves terv” bizonyult az egyik leghatásosabb módszernek. A lényege, hogy van egy elképzelésem arról, hogy hol szeretnék tartani 5  év múlva, meghatároztam azokat a készségeket és feladatokat, amiket meg kell tanulnom vagy el kell sajátítanom az út során, és van egy hónapról hónapra (hétről hétre- napról napra) lebontott tervem arról, hogy hogyan is szeretném mindezt megvalósítani.

Amilyen egyszerű, annyira hatékony, sajnos mégis kevesen élnek vele.

 

Befejezés

Természetesen a pénz nagyon fontos, viszont ahhoz, hogy teljes életet élhessünk elengedhetetlen, hogy tudatosan foglalkozzunk azzal, hogy mire költjük az erőforrásainkat és tisztában legyünk azzal, hogy ezek a dolgok mennyi örömöt és boldogságot hoznak az életünkbe.

Valóban minket szolgálnak a különböző tárgyak és dolgok vagy mi szolgáljuk azokat? 

**

Ha bármiben tudok segíteni, akkor keressetek meg bártan. Akár itt az akadémián, akár Skypeon, akár e-mailben.

A weboldalamon megtaláljátok az elérhetőségem, illetve, ha érdekel a privát coaching akkor, mindenkinek lehetősége van teljesen ingyenes alkalmak foglalására. Erről szintén az linkelt oldalamon találhattok egy hosszabb leírást.

Hozzászólások

  • watchtheduck2017. augusztus 06., vasárnap 20:31

    aki olvassa a kiszamolot 2 perc alatt levágja, hogy mindent onnan ollóztál össze. 6-7 igényesen megírt kiszamolo postból lett egy süritett, nem baj, legalább meghivatkoztad :)

  • Mágika2017. augusztus 06., vasárnap 22:28
    avatar

    Én drukkolok neked, végül is minden infó hasznos, én mindig úgy vagyok vele, hogy a kevesebb több...

  • SzepCsaba2017. augusztus 07., hétfő 13:06
    avatar

    watchtheduck
    Én nagyon sokat köszönhetek a kiszamolo.hu.nak. Nem kevés pénzt és időt sikerült megspórolnom Miklós munkásságának köszönhetően.

    Talán az ollózás azért túlzás, de valóban sokat merítettem az oldalról, és nem is szeretnék belőle titkot csinálni. :) Ezzel együtt úgy gondolom, hogy sokak számára hasznos lehet a bejegyzés, akár azért mert eddig nem ismerte vagy nem foglalkozott a témával, akár azért mert néha jól jön az ismétlés vagy az extra lökés.

    És mielőtt bárki megkérdezné, semmilyen érdekem nem fűződik ahhoz, hogy reklámozzam a kiszamolo.hu-t, egyszerűen tényleg nagyon sokat tanultam a bejegyzésekből és ezekből szerettem volna megosztani pár gondolatot, amik nekem sokat segítettek.


    Mágika

    Én drukkolok neked, végül is minden infó hasznos, én mindig úgy vagyok vele, hogy a kevesebb több...

    Köszi szépen Mágika!

    „én mindig úgy vagyok vele, hogy a kevesebb több...”

    Ha arra gondolsz, hogy túl hosszú lett az írás, akkor ezzel teljesen egyet tudok érteni. (Bár még így is sokat faragtam a tartalomból. :) ) Jellemzően küzdök azzal, hogy túl sok dolgot akarok belesűríteni egy-egy bejegyzésekbe, de elképzelhető, hogy a későbbiekben megpróbálkozom fele ilyen hosszúakat írni.

  • stazoka2017. augusztus 07., hétfő 23:11
    avatar

    Én eddig nem olvasam a kiszámolót. Szerintem nem gond az sem ha ollózva van. Itt is aktuális és jó tartalom.

  • SzepCsaba2017. augusztus 08., kedd 16:43
    avatar

    stazoka
    Köszi a visszajelzést! Mindenképpen ajánlom rendszeres olvasásra. ;) Tényleg sok pénzt meg lehet vele takarítani, ha valaki elkezdi beültetni az életébe a tanultakat.

    Egyébként, ha valakit még érdekel a téma és megy az angol, akkor nagyon tudom ajánlani Mr. Money Mustache blogját is. Szintén pénzügyi tudatosság témakörben, praktikus tanácsokkal és életfilozófiával.

    Itt olvashatjátok a blogot: http://www.mrmoneymustache.com/

  • SzepCsaba2017. október 18., szerda 14:49
    avatar

    Update: Nem mostani hír, de a kiszamolo.hu online is elérhetővé tette a „Kiszamoló Akadémia” nevű pénzügyi tréningjét.

    Azért csak most írok, mert a napokban sikerült a tréning végére érnem. Igazából korábban sem volt bennem kérdés afelől, hogy megéri majd végighallgatni az előadás anyagait, de így, hogy befejeztem a tréning feldolgozását ez 100% ban be is bizonyosodott.

    Akik rendszeresen olvassátok a blogok, nyilván sok visszatérő témával fogtok találkozni, persze az ismétlés sosem árt, főleg, ha van még mit a gyakorlatba ültetni.

    Akik viszont csak most ismerkedtek a témával, nagyon-nagyon ajánlom a blog mellett a tréninget is.

    Nagyon fontos és hasznos dolgokról van benne szó. Tényleg sokat megspórolhattok az által, ha csak pár dolgot is megfogadtok a számos „jótanács” közül.

    Ezen a linken keresztül elérhetitek a videókat: https://kiszamolo.hu/az-online-akademia-elerheto-lett/

Ha hozzá szeretnél szólni, lépj be! vagy regisztrálj!