Az elmúlt egy hónap I.

2010. szeptember 18., szombat 04:10
Vilamouráról, Cannesról és a WCOOP-ról két részben.

Régóta nem jelentkeztem, elég sok dolgom volt, egy kis pihenés sem ártana már, de arra nincs kilátás egyelőre.

Ott fejeztem be, hogy indulok Vilamourába és Cannesba. Vilamoura előtt kinéztem a SZIN 0. napjára, így a repülőutat sikerült elég másnaposan végigszenvednem. A szállásra is várni kellett pár órát, addig az utcán a nagy melegben sikerült magamhoz térnem. Vilamoura nagyon szép, kicsit drága hely, mostanában lett felkapott, gazdagabbak járnak ide nyaralni. A casino nem túl nagy és szebbeket is láttam már, de egész olcsó volt. Első nap egy 300eur turbóval kezdtem bemelegítésnek, ezt is csak azért mert elfelejtettem, hogy a kvalit akarom játszani. Bár ennek az volt az előnye, hogy nagyon hamar véget ért és játszhattam az 1A napot. Az 1A napon számomra mindenki ismeretlen volt az asztalnál, később kiderült,hogy Teddy Sheringham is ott ült, és bár akkor még fogalmam se volt, hogy ki ő, itthon sokan csodálkoztak, hogy nem kértem autogrammot tőle, mert egy legendához volt szerencsém. Hát igen, fociban nem vagyok valami jártas. :) Másik említésreméltó játékos egy portugál teampro volt, aki nagyon érdekes stílusban játszott. Volt jó pár érdekes helyzet az asztalomnál, nap végére odaültették Ludovic Lacayt is, bár elég SS volt, akárcsak én, azért egy keveset áttolt nekem. :) A napot alig kezdő felett zártam, de ennek is örültem, amennyire nagy szenvedés volt a nap egy nagyon gyenge asztalon.

Másnap sokkal nehezebb asztalt kaptam, volt pár nagyon agresszív, kompetensnek tűnő játékos, és csak kevés ( de annál nagyobb :)) fish. Volt egy olasz az asztalnál, aki bemutatkozott két hand alatt: először 4x-elt, majd köv handben openlimpelt. Nice. :) Mégis az egész játék sokkal érdekesebb volt, mint előző nap. Szép imaget sikerült kialakítanom, majd 4betben bele is tolták a TT-mbe 94oval. Nagyon gyorsan fel7-8xoztam magam. Egész nap jól játszottam, egy kisebb partym volt William Thorson ellen, amit elrontottam, de az se került sokba, turnon ügyesen reprezentáltam egy raisezel a nagy semmit, amivel nincs is baj, a nagyobb baj az volt,hogy tényleg az volt nálam. :) De riveren sikerült lebeszélnem magam a herocallról, amikor megérkezett a párom. A nap végén elmondta, h fullja volt.

Jobb kedvvel és lazábban is kezdtem bele a második napba, mert előtte nyertem egy kicsi sideeventet  17k+1.9k(fejpénz) eurért. Félelmetesen gyenge mezőny volt ott, alig láttam jó játékost és az FT-n konkrétan csak fishek voltak. Az elején egy orosz játékos dealerről emelt, gyenge SB callozott én vmi 25-30bbt restealeltem A7ssel BBről, snapcall az orosztól. Na mondom jöhet a 30-70 bedrukkolása, erre előkapott egy K8ot. :) Turbó verseny volt, FTn is 20BB körüli stackem volt, mákolni nem kellett, csak holdolni. 5handed egy 55-tel beletoltam egy AA-ba, utána 5BBm lett csak, de lemákoltam vmi K9cel egy Ax-et és onnantól ment. 4 főnél osztozni akartak, két spanyol és egy portugál, de az addigi teljesítményük alapján nem mentem bele, pedig én voltam a csiplúzer. :) Képesek voltak 12bb-ből 3x/foldolni,stb.

A harmadik nap egy nem túl nehéz asztalon kezdtem, de összességében elég spewy volt. Ott volt a későbbi győztes is, akiről Bandika mesélte, hogy milyen vad dolgokra képes ( ő a Földön élő egyelten ember, akit Bandika sikeresen le tudott herocallozni egy adott szituban) Itt minimálisan sikerült növelnem a stackem, mielőtt arra az asztalra kerültem, ahol kiestem. A végső asztalon fish nem igazán volt, max gyengébb játékosok, de legtöbben jók voltak. Ott volt JP Kelly, illetve a későbbi második helyezett is. Ellene sikerült egyet light4betelnem, amit csak megadott, de annyira rossz flop érkezett, hogy nem tudtam folytatni. Ezenkívül buktam egy flipet is és lapjaim se nagyon voltak, így elfogytam, és végül meglett niteskedésem jutalma, kiültem az AQ v AA, így 25. lettem, 24en jutottak tovább a negyedik napra. A kezdet így se nevezhető rossznak, így legalább lett egy szabadnapom Vilamourában, szétnéztünk a tengerparton és a kikötőben, erről majd képek később, ha véget ért a WCOOP.

Brüsszelen keresztül mentünk Cannesba, Nizzából a taxi 90euróért vitt át. Visszafele 60 volt :-/ Este gyorsan a casinoba siettünk, Béla szólt, hogy esetleg nem lesz hely az 1B napra. Végül volt és másnap máris játszottunk. Marcival kezdtem az asztalomnál, mellett több ismeretlen francia, külföldi játékos, szinte mind félelmetesen gyenge volt. Nem sok érdekes dolog történt, Marcit elültették az asztaltól pár vakszinttel később és utána volt egy érdekes parti. Egy értelmesnek tűnő játékos emelt, aki nem rég ült az asztalhoz, 200/400nál 5400ig CO-ról.. Egy 5000-es és négy 100-as zsetont dobott be. Látszott rajta, hogy misclick, mert meglepődött, amikor az osztó bemonta, hogy meddig is emelt. Szóval valójában 900-ig akart, de ez most így jött össze. Volt előtte 25k, előttem 40k, a vakoknál meg 10k és 20k. A8o volt  nálam dealeren és mivel elég aktív volt eddig, a sok deadmoney miatt megérte rátolnom, mert nagyon gyakran fog dobni. Allin mentem, SB-ről szintén fiatal srác allin, ő meg felfordítva dob JJ-t. SB-nél QQ volt, de riverre jött az A, így kimákoltam. A vicces, hogyha SB nem tolja be, akkor a JJ megadja és mivel jött egy J is, ezért elver. A másik érdekes a dologban, hogy utána derült ki, hogy aki kiesett egy nagyon jó kompetens online regular, habár nem nagyon akciózott eddig, bustosoon volt, így talán az asztal legjobb játékosától sikerült ügyesen megszabadulnom. :) Egész jól sikerült zárni a napot vmi 120k-val. A második nappal, a WCOOP-val, illetve képekkel, majd a WCOOP után jelentkezem, GL addig is.

Hozzászólások

  • Ejiiickszitoh2010. szeptember 18., szombat 11:06

    Üdv Szusza!

    A legutobb megígért videóid mikor lesznek láthatók az oldalon ? :)

  • Zoleee2010. szeptember 18., szombat 11:24

    Jelenleg a wcoop miatt kevés ideje van, de októberben biztos lesz egy videó. :-)

  • csiko132010. szeptember 18., szombat 14:54
    avatar

    Várom a következő bejegyzést! Sok rosszat olvastam a Cannes-i versenyről. Elmondanád te is a véleményed!

  • Zoli822010. szeptember 18., szombat 18:26

    nem olyan elfoglalt ám, inkább lusta. Például ma is piálni fog:)

  • szusza842010. szeptember 18., szombat 18:46

    Mert beleviszel a rosszba Buksi. Visszajössz Szegedre és nem hagyod, hogy grinderek végezzék a dolgukat. :(

    A videóról pedig lehet, hogy a WCOOP 4maxot fogom feltenni, sokkal érdekesebb, pörgősebb az elejétől kezdve és jobban bemutatja a különböző ellenfelek elleni játékot.

    Cannes szerintem annyira azért nem volt rossz, mint ahogy sokan leírták. Sőt, rengeteg pozitívumot is láttam.

  • Zoli822010. szeptember 19., vasárnap 07:00

    Elég hamar kidőltél ma, én most értem haza:)

  • Ejiiickszitoh2010. szeptember 23., csütörtök 15:42

    Szia Szusza!

    óriási gratula a 22.-én és a 23.án aratott győzelmekhez . azokbol is szívesen látnánk sztem egy videot :]

    üdv és további gl !

  • havercsávó2010. október 13., szerda 22:16

    A videók engem is érdekelnének!

Ha hozzá szeretnél szólni, lépj be! vagy regisztrálj!